Szabad Kapacitás, 1992 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1992 / 10. szám
Orbán Viktor (a FIDESZ frakcióvezetője, a Liberális Internacionálé alelnöke) Szeretném leszögezni, hogy mindezidáig a Magyar Polgári Pártnak egyetlen egy olyan nagyobb szabású rendezvényt sem sikerült tartania, amit ne találtunk volna meg, ahová valamilyen módon a FIDESZ ne tette volna be a lábát így van ez most is, nagyon szépen kö szönjük a meghívásotokat Az elmúlt időszakban hivatalos és baráti látogatások tucatjain volt módunk összefutni, találkoztunk a Liberá lis Internacionálé kongresszusain, a legváratlanabb nem zetközi fórumokon. Remélem, a jövőben is így lesz ez! Számos felvidéki élmény kapcsolódik a FIDESZ vezetői nek, aktivistáinak életéhez a Magyar Polgári Párttal való találkozások sorában. Szeretném ezek közül kiemelni a közösen rendezeti Liberalizmus és kollektív jogok című konferenciát, amely be kell, hogy valljam, nagyban hoz zájárult ahhoz, hogy a FIDESZ kisebbségi politikájának egyes tételei árnyaltabbá váltak. Az MPP lassan három éves lesz, a FIDESZ pedig las san négy. Kapcsolatunk tehát nyugodtan mondható történelmi léptékűnek Azonban nemcsak nemzeti ho vatartozásunk köt össze bennünket, hanem politikai el veink is. Úgy gondoljuk, hogy mi Magva rországon, önök, illetve ti pedig itt Szlovákiában próbáltok az állam vissza szorítása révén nagyobb biztonságot biztosítani polgárai toknak. Azonban az elmúlt egy-két esztendőben a liberá lis gondolkodásra ebben a térségben meglehetősen rossz idők járnak. Ugyanakkor azonban az elmúlt két eszten dő számomra elég világosan mutatja azt, hogy csak li berális, polgári középkormányok lesznek képesek meg oldást találni Közép-Európa országainak gazdasági ba jaira. Éppen ezért, eljött az ideje annak, hogy a térség liberális pártjai szorosabbra fűzzék együttműködésü ket A FIDESZ eddig is támogatta és ezután is támogat ni fogja a Magyar Polgári Párt felvételét a Liberális In- ternacionáléba. A FIDESZ már a kezdetektől azt mondta, hogy ebben a térségben csak olyan szabadelvű liberális pártok ma radhatnak talpon, és .érdemlik is meg. hogy talpon ma radjanak, amelyek képesek választ adni arra a kihívásra, amit ennek a térségnek a kisebbségek jelentenek. Ilyen értelemben, az én megítélésem szerint, ennek a térség nek a liberalizmusa, mindenképpen nemzeti elkötele zettségű kell, hogy legyen. Ezt nemzetközi fórumokon is bizonyítani kell, és a FIDESZ (így legutóbb Mainzban, ahol sikerült a Jugoszláviával foglalkozó dokumentumba a vajdasági magyarok területi autonómiájának követlését bevetettni) ezt tette eddig is. Ugyanakkor azonban, azt is le kell szögeznünk, hogy ma bizonyos szempontból na gyon szerencsés helyzetben vagyunk a kisebbségi ügyek tekintetében. A kisebbségi ügy hosszú idő után előiször ebben a térségben nem csupán magyar ügy. Most már a szerb és orosz kisebbségek problémája egyre világosab ban irányítja ránk a nyugat-európai országoknak a figyel mét. Ma már a kisebbségek kérdése, világpolitikai kihí vássá lett A nyugat-európai országok, ha nagyon lassan is, de kezdik megérteni, hogy miről is van szó ebben a térségben. Kezdik belátni, hogy a kisebbségek csak a kol lektív jogok garantálása révén hozhatnak megnyugvást e térség egyre élesebbé váló életében. El kell, hogy mond jam önöknek, illetve nektek azt is, hogy Magyarország nak is vannak feladatai a kisebbségek sorsának rendezé sében. Magyarországon is, mint minden más térségen belüli országban, a radikális jobboldal agresszív és erő szakos erői egy kirekesztő nemzetszemléletnek bontot tak zászlót az elmúlt időszakban. Ugyanakkor azonban az erről szóló híradásokat nem szabad túlbecsülni, nem szabad, hogy ezeknek a híradásoknak a hatására túlbe csüljük a radikális jobbol politikai súlyát. Az elmúlt idő szakban. bátran lehet azt mondanunk, a lebensraumos külpolitikai vágyakat magasra emelő radikális jobboldal törekvéseivel szemben a társadalom döntő többsége más alternatívát látszik elfogadni, más alternatíva mellett lát szik letenni a voksát. Éppen ezért a liberális pártok fel előssége óriási. Úgy ítéljük meg, hogy a radikális jobb oldal magyarországi aktivizálódásának a következmé nyei a szomszéd országokban élők fogják megszenved ni. Éppen ezért a magyarországi liberálisoknak nagyon aktív fellépést kell mutatniok a kisebbségi ügyek terüle tén. Ugyanakkor azonban azt is be kell látni, hogy egyet len egy magyarországi párt és a magyar kormány sem vállalhatja át a felelősséget a kisebbségi szervezetektől. Történelmileg példátlan helyzet van ebben a térségben. Mind itt Szlovákiában, mind Erdélyben, mind Vajda ságban olyan saját, felelős szervezetei vannak a magyar kisebbségnek, amelyek nemzetközileg elismertek, mér sékelt erőknek mondhatók, és amelyek komoly progra mokkal rendelkeznek Hozzájuk hasonlóan a magyar li berálisoknak Magyarországon is alternatívát kell nyújta- niok a radikális jobboldal álmaival szemben. Ha ezt nem tesszük akkor be fog következni az, ami mind a ket tőnk életét, tehát a kisebbségi magyarokét és a magyar országi magyarokét is romlásba döntheti, egyszerre fog nak radikalizálódni a határokon kívül élő kisebbségek és a magyarországi radikális jobboldal képviselőt A Magyar Polgári Párt, tisztelt hölgyeim és uraim, ked ves barátaim, nem jutott be a parlamentbe. Az ilyesmi ál talában nem szokott senkit örömmel eltölteni. Ahogy itt körülnézek, nincs is jó kedvű közönséggel dolgom. Ez érthető is. Mégis azt kell, hogy mondjam, a fejlődés eb ben a térségben abba az irányba mutat majd, hogy a tér ség liberálisai megerősödhetnek. Ez a Magyar Polgári Párt elkövetkező egy-két évére is kedvező hatással lehet. Úgy ítéljük meg, hogy Magyar Polgári Párt hosszú távon biztosította a helyét a szlovákiai politikai életben. Nem véletlen, hogy éppen itt mondom ki, amit még soha ko rábban nem mondtunk, hogy szorosabbra kívánjuk fűz ni az együttműködésünket az MPP-vel, mint a többi magyar párttal, aminek az oka az, hogy nemcsak nemze ti hovatartozásunk köt össze bennünket, hanem politikai programjaink is szoros közelségben, rokonságban állnak egymással.