Szabad Kapacitás, 1992 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1992 / 10. szám
Peter Mattoš (a Demokrata Párt elnöke) Václac Žák (a Poígár! Mozgalom alelnöke) A Demokrata Párt elnökeként szeretnem üdvö zölni a közgyűlésüket. Nem mondok semmi újat azzal, hogy képviselőink két. éven keresztül együttműködtek a Szlovák Köztársaság kor mányában és a parlamentben. Közös lett a sor sunk is, mindketten parlamenten kívüli ellenzék vagyunk. De ennél sokkal több minden köt össze bennünket: a gazdasági, társadalmi és politikai kérdések újszerű megközelítése. (...) kiődemk ezer éven keresztül őliek együtt ebben a régióban. Ma viszont olyan időket élünk, amikor a viszonyunkban bizonyos feszültség érezhető. Megpróbálom megmondani, miért. Tudjuk, hogy a társadalom mozgásban van. A gazdaság átalakí tása folylán a régi biztonságérzetét mindenki el veszítette, a válságos időszakokban a legegysze rűbb megoldások látszanak a leghihetőbbnek, és egy ilyen helyzet a legjobb táptalaja a nacionaliz musnak. a/ ma ■■minden posztkommunista ország ra jellemző. Nálunk is ez történik, de azt hozz.á kell tenni, hogy kezelhető formában. A felelősségteljes pártok, politikusok, mozgalmak az ilyen helyzetek ben megoldást próbálnak találni. Ugyanakkor van nak olyan pártok, kormányk., politikusok, akik cselekedeteikkel a feszültséget élezik. Az il^^n pár tok rendkívül bizalmatlanok. Szeretném itt most leszögezni, hogy a jövő nem ezeké a politikusé. hanem az emberek közötti együttműködést kívá nóké. '> Engedjék meg, hogy a Polgári Mozgalom és an nak elnöke. Jírí Dienstbier nevében üdvözöljem önöket. A cseh parlament képviselőjeként az elmúlt években részt vettem szinte az össze tárgyaláson, amely a cseh és a szlovák politikai reprezentáció között zajlott. Az, hogy nem sikereilt olyan modell! kidolgoznunk, amelyet mind a két fél el tud’ott volna fogadni, mára gyakorlatilag a köztársaság széteséséhez vezetetett. Ezeken a tárgyalá sokon az összes szlovákiai politikus közül a Magyar Pol gári Párt képviselői álltak hozzánk a legközelebb. A cseh-szlovák viszony megközelítésében liberális pártok ként nagyon hasonlatos úl’sspontoú képviseltünk. A nacionalizmus kérdését nem szabad lebecsülni. Meg ítélésem szerint, a mostani helyzet folytatása valaminek, folytatása annak, ami az első világháború után kezdődött el. Akkor a Monarchia felbomlásával, arra való reakció ként a iiemzmi identitástudat ti-Mntsúlyoiósa volt az a döntő mozzanat, amely sok-sok problémáik közepette mobilizálta az utódállamokat. Most, amikor lehullott a vasfüggöny, kiderült, hogy megint rengeteg problémával kell szembenéznünk, mindazokkal egyszerre, amelyeket a nyugati államok az elmúlt évtizedek során fokozatosan megoldottak már. Nálunk ez a folyamat 40 éven keresztül blokkolva volt. Ezt a túlfűtött nemzeti reakciót nyugodtan és türe lemmel kell fogadnunk. A nemzeti elem nem szabad, hogy idegen legyen tőlünk, hiszen mindannyian valame lyik nemzethez tartozunk. Ezért állítom azt, hogy a pol gári «írnek és a nemzeti elvnek nem kell szükségszerű en szembe kerülnie egymással, ezek nem egymást ki záró valamik, hanem kölcsönösen kiegészítik egymást. (...) Együttműködési szerződés a Polgári Mozgalommal Az MPP 11 Közgyűlésén ünnepélyes keretek között került sor « Polgári Mozgalom és a Ma gyar Polgárt Párt között megkötött cgyüttműkö- . désí szerződés aláírására. A szerződést az MPP nevében A Nagy László az OH nevében pedig . Václav Zák láttáéi .kézjegyével. E z volt az efcő otyáii szerződés, amely új ala pokra kívánja helyezni az MPP-nek a vele ház sonió elvekét és programot valló, ihletve demok ratikus alapon pölktizáió pártok közötti kapcso latait. A közeljövőben hasonló szerződés meg kötésére kerül sor más szlovákiai és csehországi demokratikus pártokkal, és ugyanilyenre törek szünk . majd ■ . a magyar ■ . mozgalmakkal is. Hatékonyan politizálni helyi és regionális szinten az iparosokat és a társadalom egyéb polgárosodó ré tegeit. Természetesen kiemelten kell kezelnünk a kultúra és az iskolaügy kérdéseit. A Magyar Polgári Pártnak szembe kell néznie mindazon nehézségekkel, amelyet az önálló Szlová kia fog eredményezni. Nem szabad olyan illúziókat kergetni, hogy a gazdasági visszaesésnek nem lesz negatív hatása az életszínvonálra. Minderre választ kell majd találnia az MPP-nek. Összefoglalva: mostani céljaink megegyeznek az 1.989-ben megfogalmazott célokkal. Ami változik, az a társadalmi közeg és ez nehezíti helyzetünket. Ugyanakkor ez a folyamat Szlovákiában egy újabb megtisztulási folyamatot is jelenthet. Hogy tényleg azt jelentsen, és ne egy újabb baloldali restaurációt, szükséges, hogy odafigyeljünk és reagáljunk minden olyan szándékra, mely az. állampolgár, áz egyén sza badságát próbálja megkérdőjelezni. A kollektív eszmeiség terjesztése azok számára fon tos, akik nem tudnak szembenézni önmagukkal és nem tudják vállalni a felelősséget saját tetteikért. Az MPP sose volt és nem kíván ilyen emberek pártja lenni!