Szabad Kapacitás, 1992 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1992 / 10. szám
Részletek Dr. Világi Oszkár politikai vitaindítójából az MPP II. Közgyűlésén Kénytelenek vagyunk leszögezni, hogy Szlová kiában a politikai paletta bal felén nagy a tolon gás, míg a jobboldalon alig van valaki. Összehasonlítva az európai politikai színképet a szlovákiaival, láthatjuk, nemcsak a jobboldal, ha nem az igazi centrumpártok is hiányoznak Szlová kiában. A Magyar Polgári Párt szerepe tehát na gyon nehéz. Ha abból indulunk ki, hogy az MPP az elmúlt hónapokban belső struktúrájában megerősödött és túljutott a mozgalom-párt ne- gában és az ellentétes politikai érdekek túlságo san nyilvánvaló jelenlétében lelhetjük fel. Az el következő időszakban mindenképpen keresnünk kell az együttműködés lehetséges modelljét, de hangsúlyozom, ebben a szándékában nem lehet az MPP-t teljesen magára hagyni. Veszélyes lehet számunkra, ha olyan politikai lépésekhez adjuk a nevünket, melyek nem felelnek meg az MPP poli tikai profiljának és céljainak. Ugyanakkor ki kell jelenteni, hogy nem viselhetünk felelősséget a két Hatékonyan politizálni helyi és regionális szinten héz időszakán, akkor leszögezhetjük, hogy az MPP, bár nem parlamenti párt, belső stabilitásá val és tagságának növekvő számával ebben a pil lanatban mindenképpen az a politikai erő, amely a jobboldali szerephez, a jó értelemben vett cent rumpárti szerephez a legközelebb áll. Hogyan tovább? Ahhoz, hogy- az MPP igazi politi kai arculatáról tudjunk beszélni, tisztázni kell, milyen választási lehetőségek előtt áll ma. Minden pártnak fontos azoknak a politikai partnereknek a kiválasztá sa, melyekre számíthat. Ezek közé sorolhatjuk a PDU és a DP leendő pártját Lehetséges egyesülé sük esetén az új politikai erő programjával és gyakor lati politikai elképzeléseivel közel áll majd hozzánk, és az együttműködés szorosabbá fog válni köziünk. Az elmúlt két év tapasztalata azt bizonyítja, hogy igazi eredményeket csak a demokratikus pártok együttműködése eredményezhet ebben a régióban. Kisebbségi létünk szempontjából szoros együttműködés kialakítását kell kezdeményez nünk az MKDM-mel, az Együttélés p.m.-mel. Ez az együttműködés eddig csak részleteiben mutat kozott meg és nem állt még össze teljes egésszé. Ennnek okát a nézetkülönbségek tisztázatlansá- magyar párt parlamenti politizálásáért, mert e két mozgalom döntésének köszönhető, hogy nincs minden negyedik csehszlovákiai magyar ál- lapolgárnak képviselete a parlamentben. Torábbi fontos problémakör, hogy megformáljuk az MPP politikai prioritásait. Ezek ugyanazok, amelyek a szövetségi köztársaság idején voltak. A de mokratikus intézmények kialakítása és megszilárdítá sa, a piaci viszonyok megteremtése és megerősítése az állami beavatkozásokkal szemben, az alapvető emberi és szabadságjogok védelme, a kisebbségi ön szerveződések segítése, a községek és a régiók auto nómiájának a védelme, tehát mindaz, ami ebben a pillanatban veszélyben van Szlovákiában. Fel kell tenni a kérdést: milyen pozíciói kíván el foglalni az MPP? A radikális ellenzéki szerep az, amit a mai helyzet megkíván. Politikai helyzetünk ből következik, hogy politizálásunk súlypontját a régiókra kell áthelyeznünk. Amilyen elszántsággal képviseltük a Csehszlovákia magyarság érdekeit a parlamentben, ugyanolyan hatékonyan kell politizál nunk helyi és regionális szinten. Elsősorban támogat ni és segíteni szeretnénk a közép- és kisvállalkozókat. folytatás a 6. oldalon 1992/10 A Magyar Polgári Párt időszakos kiadványa