Szabad Kapacitás, 1989 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1989 / 3. szám
'A Független Magyar Kezdeményezés tájékoztatója 89£> tartom szem előtt, hogy ha . továbbra is abban a hitben él ünk, hogy a szlovákiai magyarság mint olyan monolit tömb ként áll szemben a szlováksággal, vagy akár a csehekkel, akaratunktól függetlenül is egyikévé válhatunk a politikai el mozdulást gátló erőknek, s ez etniaki céljaink beváltását is késlelteti. A szlovákság éppúgy nem egységes politikailag, ahogy a szlovákiai magyarság sem az. És itt rögtön ellent mondásba is kerültem önmagámmal, hiszen azt mondom, hogy amint egységesek lehetünk ugyan etnikai mivoltunk megőrzésében, nem lehetünk egységesek politikai céljainkban, s ebből következően abban sem, milyen úton-módon akarjuk megőrizni és erőssé tenni etnikumunkat. Nem csak a hata lommal vagy a többi nemzettel szemben kell a nyílt beszé det vállalni, de saját berkeinkben sem hasznos az elvi ellentétek elkenése. Az eltérő politikai meggyőződések ne csu pán irodalmi-esztétikai viták mögöttes tartalmaiként kapjanak hangot, mert így csupán a vájtfülü bennfenteseknek nyújta nak támpontot az erővonalakról, s a szlovák vagy cseh ol dal politikai célok érdekében összefogást, sürgető, támogatást kereső csoportjait is dezorientálják. És nem csak őket. Hiszen akiről nem tudom, hogy mit akar, azzal egységet vagy komp- rommisszumot nem tudok kötni. Ez zel nem akarom azt állítani, hogy egy független, politikai meggyőződések felett álló kisebbségi jogvédelem felesleges. Ha semmiképpen nem az, s nem lesz a jövőben sem, mozdul jon bár a csehszlovák politika bármilyen irányba. De az én értelmezésem szerint normális (értsd: demokratikus) viszonyok között a jogvédelem nem elsődlegesen politikai kérdés lesz, illetrve helyi konfliktusok, jogsértések esetében a helyi poli tika szintjére szorul vissza. Ennek természetesen előfeltétele, hogy megnőjön a helyi állampolgári kezdeményezések súlya, hogy az ilyesfajta célirányos, egyetlen ügy megoldására szer veződő csoportok zöld utat kapjanak. Nem jó az, ha példa - nak okáért egy egy iskolai vagy ovodai osztály ügyét országos fórumoknak kell tárgyalni, ha egy ilyen ügy országos indu latokat vált ki. Összefoglalva: a belső erőviszonyok változásától függetlenül folytatni kell a kisebbségi jogvédelmi, önvédelmi tevékeny séget. Ez azonban pusztán az etnikai túlélés eszköze, s mint ilyen, ma már nem elégséges. Eljött az ideje megfogalmaz ni politikai céljainkat is, tehát azt, hogy szükebb értelemben vett etnikai céljainkat milyen úton-módon, kivel szövetségben véljük hathatósan érvényre juttatni. Nem szabad kétségbe es ni attól a ténytől, hogy az elvek megfogalmazása a kisebb ség belső differenciálódását váltja majd ki, s az egyes irányzatok nem ugyanott keresik majd szövetségeseiket sem. Kétségbeesni és az ellentéteket elhomályosítani már csak azért sem érdemes, mert ez a differenciálódás már régóta tény, ennek mindannyian tudatában is vagyunk, csak éppen mind ezidáig nem tartottuk célszerűnek? beismerni, hogy a nézet különbségek nem csupán az irodalom, esztétikum, vagy éppen a kisebbségi segélykérések címzettjei kapcsán léteznek, ha nem ezek mögött alapvető szemléleti különbségek húzódnak meg. Igen nagy kár lenne, ha a komoly elvi viták helyett, amelyek ésszerű kompromisszumokkal végződhetnének az alap vető ügyeket illetően, külföldi példára folytatott (népies-urbá nus) acsarkodások, személyes denunciálások uralnák a terepet. Tehát, kivel is tárgyaljunk? Az eddig elmondottak után talán nem kell ezt részletezni, ahogy az is világos talán, hogy ez a kérdés mire is vonatkozik. Véleményem tehát az, hogy valamennyi eszmeáramlat, miután megfogalmazta elkép zeléseit, elvei alapján keresse szövetségeseit nem csak az or szágon kívül, de azon belül is. Bizonyára lesznek olyanok, akik kitartanak a máig alkalmazott stratégia mellett, ezek te hát továbbra is kizárólag pértunkat és kormányunkat tartják illetékesnek a nemzetiségeket illető kérdésekben. Ennek a cso portnak azonban nem szabad elfelednie, hogy ez a párt és ez a kormány még soha nem volt hajlandó a kisebbségeket egyenrangú tárgyalófélként kezelni, hogy vele szemben csak az elvtelen lobbyzás szintjén lehetett érdekeket képviselni, tőle csak engedményeket lehetett kikényszerííeni. Erkölcsi szempontból is kérdésesnek találom a vele folyt atott 'tárgya - lás" folytatását, különösen addig, amíg más, nem nemzeti, hanem egyéb etnikai, politikai stb. kisebbségekkel még az ilyen szintű dialógust sem hajlandó vállalni. SÁNDOR ELEONÓRA Elhangzott Vágsellyén t989, november t8-án a Csehszlová kiai magyar értelmiségi lét című tudományos tanácskozáson.
