Szabad Kapacitás, 1989 (1. évfolyam, 1-3. szám)
1989 / 3. szám
<A Független Magyar Kezdeményezés tájékoztatója 893> Kivel tárgyaljunk? Kiinduló pontként fejtegetésemhez talán egy másutt meg fogalmazott gondolat szolgálhatna arról, hogy egy-egy kisebb ség - esetünkben nemzeti kisebbség - helyzete nem kis mértékben függ belső ellenállóképességétől, s attól, milyen engedményekre képes saját erejéből a mindenkori hatalmat rákényszeríteni. Ha ebből a szempontból nézünk önmagunk ra, mint nemzeti kisebbségre, és azt vizsgáljuk, hogyan áll tunk helyt etnikai közösségként, úgy hiszem, nincs szégyellniva- lónk: a ránk nehezedő nyomás ellenére sikeresen álltunk ellen az asszimilációs hatásoknak. Ugyanakkor, ha elismerjük, hogy a nemzeti-nemzetiségi ki sebbség politikai kisebbség is egyben (és én úgy vélem, hogy az, hiszen politikai céljai, ha végre megfogalmazza, éppen az etnikai tényező fontossága mi att eltérnek majd az egyéb, úgyszintén politikai célokat megfogalmazó csoportok céljai tól), tehát mint politikai közös - séh már nem vizsgázott a magyarság olyan fényesen. Képviselői ugyanis az elmúlt negyven évben egyetlen stra tégiát tartottak csupán alkalmaz hatnak: elismerve a hataimi-áliami elit céljait, meg próbálták elhitetni ezzel az el ittel, hogy amit ök a nemzeti kisebbség számára óhajtanak, az tulajdonképpen teljes összhang ban van az adott vezetés po litikai érdekeivel. És ha ugyanez az éppen hatalmon le vő politikai vezetés nem akart nyíltan szembe kerülni saját, meghirdetett elveivel - neveze tesen az internacionalizmussal és az ún. lenini nemzetiségi politika elveivel - erre, ha nem is minden alkalommal, s kényszeredetten is, de bólintania kellett. Ez a kettős hamisság konszenzust teremtő erővé lé pett elő, szinte társasjátékká alakult, melyben egyik fél sem lehet meg a másik nélkül. A kisebbség képviselői addig és annyit hangoztatták lojalitásukat az uralkodó garnitúrával és annak eszméivel kapcsolatban, míg végül azonosultak is azok kal, és a hatalom tényleges kiszolgálóivá váltak. Mi sem ter mészetesebb ugyanakkor, hogy a hatalom ezt a felkmálkozíst gyanakvással fpgadta, ami a másik félben is újabb bizalmat lanságot szült. Gyanítom, az ilyesfajta belső meghasonlások eredményeztek időnként meglepetést keltőén bátor kiállást már teljesen korrumpálódottnak hitt emberek részéről is. És va lószínűleg a "be nem fogadottság" érzésének köszönhetően véli magát minden magyar, foglaljon bár el bármilyxen ma gas posztot a hatalmi gépezetben, mégis egy kicsit mindig "ellenzékinek" (antigondolkodónak) még ha ennek esetleg csak annyi is az alapja (vagy még annyi sem), hogy alkalman ként magyarnak vallja magát. Politikai szempontból persze semmiben sem különbözik a többi, hasonló posztot betöltő, nem magyar hivatali, gazdasági és egyéb vezetőtől (legfel jebb gátlásosabb), s a hatáskörébe eső döntések meghozata- Nyiiatkozat A Független Magyar Kezdeményezés nyilatkozz ta a szövetségi kormány Összetéteiérii A Független Magyar Kezdeményezés a Nyilvánosság az erőszak ellen oldalán, a Polgári Fórum szövetségeseként maga is tevőlegesen hozzájárult az t989. december tO-én kinevezett új szövetségi kormány kialakításához. Erre a kor mányra vár a feladat, hogy a szabad választásokig kidol gozza a politikai, társadalmi és gazdasági reformok alapelveit, valamint megvalósításuk jogi és intézményes garanciáit. A kormányalakítást előkészítő tárgyalások során a Nyil vánosság az Erőszak Ellen és a Polgári Fórum képviselői azt az elvet képviselték, hogy a demokratikus átalakítás fo lyamata Csehszlovákiában elképzelhetetlen a nemzeti kisebb ségek képviseletének legmagasabb államigazgatási szintű megjelenítése nélkül. Ezért a kormány átalakítási tárgyalások során javasolták, hogy a Szövetségi Kormányban hozzák lét re, a nemzeti kisebbségek ügyeiben illetékes miniszteri tár cát. Sajnos, ennek megvalósulását a kormányalakítás végső fázisában a kormányelnök környezetében működő retrográd politikai erők obstrukcióia meghiúsította!. A Csehszlovákiában élő magyar nemzeti kisebbség képvise lői, akik cseh és szlovák testvéreikkel egységben léptek fel a totalitárius rendszer gyűlölt intézményei és képviselői el len, őszinte meggyőződéssel szeretnék hinni, hogy ez csu pán a gyerekcipőben járó demokrácia botlása volt, nem pedig a mindennemű kisebbségi jogot ignoráló régi hatalmi reflexek visszatérése. 1989. december 12. Független M&ynr Kezdeményezés ezek a döntések arra a kisebbségre, amelyhez való tartozá sát az aiaalomtól függően hol táár kebellel vállalja, hol an nak létéről legszivesebben megleledkeen e, ha lehetősége lenne erre. Mert itt egy újabb szörnyű ellentmondást kell megél nie: éppen a hatalom az, amely nem engedi számára a ki sebbségi mivoltából való kilépést, hiszen posztot éppen nemzetiségi politikája nagyleküségét demonstrálandó adomá nyozott neki. így épül immár negyven éve a politika köl csönös gyanakvásra és bizalmatlanségía, amikor egyik fél sem hisz a másiknak, s mindenki minden kijelentés mögött hátsó, be nem vallott, sanda, rosszindulatú gondolato kat sejt. Tulajdonképpen jog gal. Az igazság kedvéért persze hozzá kell ten nem, hogy ezekben az évtize dekben s ebben a rendszerben másfajta stratégia kidolgozására nemigen nyílott mód. Hiszen a nyílt konfliktusok felvállalá sa akár az asszimilációs törek vések sokkalta durvább formáit is kiváltotta volna, a megszó lalókat a hatalom a hivatalos nak és mggeellebbgzOgtetlgnnek kikiáltott eszmerendszerrel való szembekerü^sük ürügyén hall gattatta volna el. Biztosan volt alapja annak a félelemnek, hogy az állandó koefrontBació akár etniaki megsemmisüléshez vezethet. (Ez a meggondolás persze nem menti azokat, akik a rendszer elvárásainak túllihe gésével véltek és vélnek jót tenni a magyar kisebbségnek. Ez a magatartás már a "fü meghajlik" nevezetű megmara dás-ideológiával sem egyeztet hető össze.) Előállt tehát egy olyan visszás helyzet, amikor a létező hatalom elemi (de be nem vallott) érdekeivel ellentétes óhajok, kívánalmak is e ha talom eszméinek frazeológiájába burkolva nyertek-nyerhettek csak megfogalmazást. Amit elmondtam, az nem a múlt teljes megtagadása. Am úgy vélem, ebből az ördögi körből ki kell végre lép ni. Nem szabad elveszíteni ugyan az a képességünket, hogy a sorok között olvassunk, s a nyilatkozók valódi, de nyíltan meg nem válton kééndeаait kibogozzuk. Erre még biztosan jó ideig k lesz. De a cél nem tehet ennek a ké pességnek a tökélyre vitele, hanem a tiszta helyzetek meg teremtése. Nem kell elődeink hibájába esni, s megpróbálni a halamat (ezt a holalmal) meggyőzni arról, hogy számára is a nyflt beszéd- alattvalói valódi véleményének megisme rése a hasznosabb. Sokan próbálkoztak ezzel az elmúlt évek ben, de az utóbbi hetek eseményei is az ilyen próbálkozások hiábavalóságát igazolják. Mégis reményt keltő a mai helyzet. Nem vagyok hivatásos politikus vagy hírmagyarázó, hogy kormányok és pártok tú lélési esélyeit latolgassam. Annyit mégis elmondanék, hogy a csehszlovákiai helyzetet illetően pesszimista vagyok, túl sok itt az egymás ellen kijátszható erő. Ez már a huszonegy évvel ezelőtti eseményekben is megmutatkozott. Ha mégis vi-
