Szabad Földműves, 1988. július-december (39. évfolyam, 26-52. szám)

1988-08-05 / 31. szám

1988. augusztus 5.--------------------------------------------------------------------------SZABAD FÖLDMŰVES * A GABONATÁBLÁKRÓL JELENTJÜK * A GABONATÁBLÁKRÓL JELENTJÜK * Teljesítik a tervet Abrahám Kornél mérn6kk>!l. az Ipolysági (Šahy) Vörös lobogó Egységes Földműves-szövetkezet fögépesftö|ével a közös gaz laság­­udvarán beszélgetek. Ä fiatalember fürkészve kémlelt az eget. A felhők közül reggel óta még csak pár percre kandikáltak elő a napsugarak. Sokfelé tócsákban áll a vfz. Tegnap délután ugyanis kiadós es6 volt. — Az egyik szemem sir, a másik meg nevet — legyzi meg a szakem­ber —, a csapadék már nagyon kel­lett, viszont az égi áldás miatt kény­telenek voltunk félbeszakítani az ara­tást. Hát néhány órás „esószünetet“ tartunk. Páll Vilmos agrármérnököt, növénytermesztési főágazat -vezetőt ezért most hamartában meg sem ta­lálná. Sorra 1ár)a ugyanis a szövet­kezet gabonatábláit, s ellenőrzi, hol, mikor láthatnak hozzá kömbáfnjaink üffent a betakarításhoz. Az Ipolysági szövetkezetben ИОО hektáron termesztenek kalászos ga­bonaféléket. — Búzát az Idén — húzza elő fel­jegyzéseit a fögépesitő — 848. tavaszi árpát pedig 253 hektárról kell beta­karítanunk. Július hetedikén „próba­aratást“ tartottunk, s másnap már „csatasorba“ álltak gépeink Nyolc salát kombátnunk végzi a munka zö­mét. közülük hat E-518-os, kettő meg E-512-es típusú gép. Ha igényesük, kapunk segítséget is. Szükség esetén, szerződéseink értelmében, a Žlllnal Gép- és Traktorállomás öt. a Németi fHontlanske Nemce) hat. az Abelovát Efsz pedig két arató-cséplő géppel lön segítségünkre. A vendégkombá)­­nok egyébként már itt is voltak, de mivel egyelőre csak félgőzzel aratunk, és salát gépeinkkel is győzzük n be­takarítást, más gazdaságokhoz men­tek segíteni. )ő tudni viszont, hogy egyetlen telefonhívásunkra ismét visz­­szalönnek, megjelennek és — had­rendbe állnak. Aa Ipolysági szövtkezetnek egyéb­ként a Žllinai Gép- és Traktorállo­mással a legrégibb és leggyümölcsö­zőbb a kapcsolata. — A kicsépelt gabonát saját teher­gépkocsikkal szállítjuk el — szögezi le a főgépesltő. — Szükség esetén a já­rási útkarbantartó vállalat részlege Is a segítségünkre siet. A szalma folya-Aratóknál, és 4 szalmapréssel biztosítják. — Kombájnjaink — folytatla a fó­­gépesitö — aránylag újak. Az alkat­részellátás — s ezt jóleső érzéssel mondom — a múlt évekhez viszonyít­­ve lényegesen javult. A kombájnok­hoz szükséges ékszíjakkal azonban az Idén Is sok a gondunk-bajunk. Gyor­san kopnak, szakadnak Kombájnjaink már az idén, a mai nappal, július ti­zenhatodikéval bezárólag, az elsó 200 hektár levágásánál, több ékszíjat „fo­gyasztottak , mint a tavalyi aratás egész ideje alatt együttvéve. Több éve .összeszokott szakember­gárda irányítja az aratás ütemét, me­netét. A szervezőmunka oroszlánrészét a „három muskétás“: Péll Vilmos mér­nök, Abrahám Kornél mérnök és Kás­­mér tászló mérnök vállalja magára. Az egész aratás Ideje alatt a moz­gó szervizkocsi, a tűzoltóautó meg a traktoros eke bármikor bevetésre ké­szen áll A központ! szerelőcsarnok­ban a gépjavítói! állandó szolgálatot tartanak. A kombájnok nyergeiben az idén szinte kivétel nélkül az efsz fiatal, ám tapasztalt, jó képességű gépjavító szakemberei ülnek. — Az aratást Pereszlényben (Prese- Гапу1, 137 hektáros táblán kezdtük — említi a főgépesltő. — Jő termés Ígérkezik. „Úgy látom — mondta épp tegnap délutáni egyik határszemlénk­kor Pél! főagronőmus —, hogy a­­mennylben az ldőlárás is a kedvünk­ben jár maid, a tervezett 5,5 tonnás átlagos hektárhozamot túllépjük.“ A kalászos gabonafélék egész esz­tendőben szépen fejlődtek, — most gyorsan érnek, teltek-dúsak a kalá­szok. csak kevés helyen dőlt meg e gabona. A sági gazdasági udvaron terep­szemlét tartunk. Az egyik raktárépü­let szélárnyékában, betonozott terű* léten, hatalmas halomban búza szá­rad. Négyezerhatszáz tonnányi gabo­nát tudnak fedett helyiségben tárolni. Összesen mintegy 8 ezer tonnányi gabonatermésre számítanak. Ebből 2 ezer tonna búzát és 500 tonna árpát a Mezőgazdasági Terményfelvásárlő és Ellátó Vállalat Ipolysági üzemébe szállítanak. Ha a levágott gabona nedvességtartalma magasabb a meg­engedettnél, kénytelenek rögtönzött, alkalmi megoldásokat alkalmazni. — Remélem. Július végére — legyzi meg Abrahám Kornél — sikerül vég­érvényesen befeleznünk ez idei ara­tást. Persze, addig még sokszor meg kell izzadniuk kombátnosainknak, s a szállítójárművek személyzetének. A tesmagi (TeSmakj gazdasági te­lepen két kombájnosra lelek, épp Jármüvüket reparálják nagy buzga­lommal. Egyikük. Falusi János, már 22 esz­tendeje. kombájnos, segédje Márton Géza viszont még csak két napja arat. A 18 éves fiú ugyanis nemrég szak­érettségizett. — 'Az Ipolysági Mezőgazdasági Szakközépiskolában tanultam. Gyerek­korom őta Imádom a gépeket. El sem tudná képzelni, milyen boldog vol­tam, amikor először beülhettem a gép vezetőfülkéiébe. A mezőgazdaság­ban érzem Igazán 161, otthonosan ma­gam. Amikor a kabinból visszatekin­— 6éza ügyes fiú —, szól róla di­­cséröleg Falusi János —, szorgalmas, s módfelett igyekvő. Meg aztán meg­fontolt is, lehet rá számítani. Én bi­zony — sóhatt —, sok nyarat töltöt­tem már vasparipám nyergében. — mégis, évről évre alig várom már, hogy ismét kombálnra ülhessek. Szen­vedélyemmé vált az aratás ... Majd mester és tanítványa vissza­fordul a géphez — és pillanatok alatt belefeledkezik a munkába. További )6 aratást, lpolyságiakl ZOLCZER LÄSZLÖ A vásárúti (Trhové Mýto) Csehszlo­vák-Szovjet Barátság Egységes Föld­műves-szövetkezetben az idén 1 ezer 600 hektárnyi területről takarítják be a kalászos gabonaféléket. Július kö­zepe táján a szövetkezeti udvar telje­sen zajtalan volt, csupán egy-egy magszállttő lármű zavarta meg a szo­katlan csendet. Az aratást irányító bizottság taglal a helyszínen ellen­őrizték a munkálatokat. Ott találkoz­tunk Varga István agrármérnökkel, növénytermesztési főágazat vezetővel is, aki éppen a kombájnosok munká­ját követte figyelemmel. — Szövetkezetünkben ez Idei ara­tást nagyon szeszélyes vegetációs Idő­szak után kezdtük el — mondotta a főágezat-vezető. — ősszel a gabona területének kétharmadát, tavasszal pedig több mint hatvan százalékát, míg az árpatermő terület egészét ön­töztük. Az aratást úgy készítettük elő, hogy a lehető legminimálisabb szem­veszteség mellett biztosítani tudjuk 2 ezer 150 tonna kenyérgabona,1100 tonna sörárpa és 1200 tonna vetőmag kitermelését. Nagy súlyt helyezünk a vetőmag tárolására. Ugyanakkor a dolgozók érdekeltségének fokozása céljából az összes munkálatra alap- és mozgóbérrendszert dolgoztunk ki, melynek keretében előtérbe helyez­tük az ösztönzést a tellesttmények és a munka minősége alapién. ■ Milyen szervezési intézkedéseket foganatosítanak a munkálatok minő­­séges elvégzése érdekében? — A mi viszonyaink között jól be­vált a gépsorok táblák és fajták sze­rinti csoportos bevetése. Ennek meg­felelően ez aratás sorrendjét az ag­­ronőmusok mérése! alapján határoz­zuk meg, akik elvégzik a gépsorok beállítását és a dolgozók besorolását a komplex betakarításhoz. Ogv vélem, ezzel a módszerrel gyorsan és haté­konyan tudjuk elvégezni egy-egv ga­bonafajta betakarítását és a minőségi követelményeket is be tudjuk tartant. Búzából a „Danobla*. „Ágra“, „Irls“, valamint a „Vigtnta“ fajtát termeszt­jük, míg árpából legnagyobb terüle­ten az „Orbit“, „Bonus" és a „Rubín“ fajták vannak képviselve. Folyama­tosan üzemeltetjük a két saját tisztí­tóberendezésünket, valamint a két szárítónkat is. A gabona betakarítá­sát 13 saját és hét vendégkombájnnal végezzük. Naponta optimális körülmé­nyek között 140—150 hektár terület­ről végezzük el a betakarítást, míg a szalmagyűjtők napi telfesítménve 100 hektár körül mozog. ■ Hogyan biztosítják a dolgozók érdekeltségét a veszteségek és a* önköltségek csökkentésében? — Szövetkezetünkben belüzeml szo­cialista versenyt hirdettünk, melynek legfőbb célja a ló minőségű aratás, a gépek meghibásodásának csökken­tése és az üzemanyag-fogyasztás opti­mális biztosítása. Ennek megfelelően a kombájnokat a típusok szerint ka­tegorizáltuk. de hasonlóan jártunk el a többi szakaszon Is. Az Illetékes ve­zetők naponta ellenőrzik a szetnvesz­­teséget. A megengedett veszteségen felül az elért pontokból száz pontot' vonnak le A kombájnjavítás minden órájára 10 pont a levonás. S termé­szetesen figyelembe vesszük az üzem­anyag-fogyasztást Is. A legjobb helye­zéseket elérő kombálnosok rendkívüli pénzjutalomban részesülnek. ■ Milyenek a terméskilátások és hogyan gondoskodnak a többi növény ápolásáról az aratás idején? — A kérdés első felére egyelőre nehéz érdemleges választ adni. Ahogy mondani szokás: tulajdonképpen a java még hátra van. Ha minden el­képzelésünk valóra válik, tervünket teljesíteni tudjuk. Ez azt jelenti, hogy a tervezett hektárhozamokat elérjük — s a tavalyihoz hasonló terméssel számolunk. Az aratással egyidőben nem feledkezünk meg a többi növény­fajta — főleg a szemes kukorica és a cukorrépa — ápolásáról sem. Jelen­leg maximálisan kihasználjuk öntöző­­berendezéseinket. Ugyanakkor gyors ütemben végezzük a tarlóhántást és a középszántást, hiszen 300 hektáron kell elvégezni a tarlőkeverékek, illet­ve a másodnövények vetését. A határból visszatérve a községen végighaladva tapasztalhattuk, hogy most a legfontosabb teendő a zökke­nőmentes gabonabetakarftás. Erre hívták fel figyelmünket a propagáctós táblák és a községi hangoshíradó összeállítása Is, melyben naponta ad­nak számot az aratási munkálatok menetéről. Mire e sorok megjelennek, már a vásárútiak is túl lesznek az aratáson. Minden bizonnyal |6 ered­ményekről számol haítngk be. hiszen minden tőlük telhetőt^megtettek. SVINGER ISTVÄN ESŐSZÜNETBEN matos betakarítását 12 önfelszedővel tek a kicsépelt szatmasorokra. vég­telen büszkeség tölt el: Íme, mindez az én munkám eredménye. Ml tagadás, ezek a nyári forró-tüzes napok, párás, meleg éjszakák próbára tesznek minket. Törölgetjük a homlokunkat, derékig gombol­juk az inget, ha lehet keressük az árnyas helveket. A mezógaz­­daságban dolgozók mondják: ez kell most. mert ez az Időjárás nagyon kedvez a betakarítás­nak. így Is van. Peter KubeJ agrármérnök, a Kassa vidéki (KoSice-vidfek) Járási Mező­gazdasági Igazgatóság vezetője mondja: Jő ütemben halad az aratás. Az ősz! árpát és az őszi repcét már levágták, s a búzá­val sem állnak rosszul. A lárás­­ban az idén 24 ezer 229 hek­tárról kell betakarítani a kalá­szos gabonaféléket. A terv 102 ezer 714 tonna össztermést irá­nyoz elő. Az abaúj színál (Seüa) Cseh­szlovák-Szovjet Barátság Egy-Jó ütemben séges Földműves-szövetkezet egyik 160 hektáros tábláján tíz kombájn aratja a „Danubla“ búzát. Ján Smolfk agrármér­­oök. a szövetkezet elnöke gyer­mekkort emlékét idézi: — Kislegény koromban Pé­­ter-Pálkor kezdődött az aratás. Aztán lőtt a cséplés, a kazla­­zás. s tartott ez a munka csak­nem két hőnapon át. Munkába állt az egész család, s dolgo­zott hajnaltól sötétedésig, fér­fi meg asszony egyaránt. Minek is ezt fölemlegetni? Hát legfeljebb csak azért, mert nem volt mindez olyannyira ré­zen. s hogy most szinte egy­két hét alatt tizedannyi em­ber sem végzi azt a munkát, ami akkoriban szinte az egész parasztság teljes nyárt elfog­laltságát jelentette. Az Idén a Kassa-vldéki járás mezőgazdasági nagyüzemeinek földjein, hatalmas gabonatáb­láin 283 kombáln dolgozik. A szalmabetakarltást 47 magas nyomású prés, 25 gömbbálázó és 151 önfelszedő kocsi segíti. Az abaúj-szinal szövetkezet­ben zavartalan az aratást mun­kák menete. Az 1360 hektárnyi kalászos gabonafélék begyűjté­se folyamatos. A szövetkezet el­nöke a hektárhozamokről nem nyilatkozik. Azt viszont nem titkolta, hogy az utolső öt év legjobb termésére van kilátás. db) A kombájnok „csatasorban“ (A szerző felvétele) * A GABONATÁBLÁKRÓL JELENTJÜK * A GABONATÁBLÁKRÓL JELENTJÜK * 4 Falas! János és Márton Géza manka közben Pár 6ra múlva magtárba kerül az ú| termés

Next

/
Thumbnails
Contents