Szabad Földműves, 1988. július-december (39. évfolyam, 26-52. szám)

1988-11-11 / 45. szám

tosltani a felrakodást a szállítóeszközre. Ä vágó-, tenyôsz- és haszonállatok, továbbá a növendék marhák,' a baromfi, a tolás és a tel esetében a felrakodást a felvásárlószervezet végzi, míg a mezőgazdasági szervezet csak előkészíti ezeket a termékeket a felrakáshoz. 29. CIKKELY fi) A felrakást, a szállítást és a lerakodást mindkét szer­vezetnek kötelessége úgy biztosítani, hogy ezek a folyamatok minél hatékonyabbak és gazdaságosabbak legyenek. (21 Ha a szervezet elvégzi azokat a tennivalókat, amelyek nem tartoznak rá, jogosult a megtérítésre az érvényes tarifák alapján. Ha a végrehajtások megközelítőleg hasonló feltételek között ismétlődnek, a szervezetek átalánymegtéritésben egyez­hetnek meg. HARMADIK FEJEZET A mezőgazdasági termékeknek a felvásárlószervezet állal a további szervezetek részére történő szállításának feltételei ELSŐ SZAKASZ 30. CIKKELY Szállítás (1) A termékek elluttatását a megjelölt helyre a szállító biztosítja. Abban az esetben, ha az átvevő saját költségem biztosítja a termékek elszállítását a szállítótól, és a szállítási költségek benne foglaltatnak az árban, a szállító köteles a nagykereskedelmi árból levonást engedményezni a különleges előírások12) falapján. \ (2) A szállítási rendelkezést (diszpozíció) az átvevő köteles elküldeni a szállítónak két példányban, legkésőbb a szállítást megelőző hónap 9. napiáig, ha a szervezetek a szerződésben nem egyeznek meg másképpen. 31. CIKKELY A teljesítés és a reklamálás felülvizsgálása (1) Ha az átvevő hibát észlel (vagy á mennyiséget, vagy pedig a minőséget illetően) és nincs jelen a szállító (vagy annak képviselője), táviratilag vagy telefonon szükséges érte­sítenie a szállítót s felkérni, vegyen részt a mintavételnél. Illetve a jegyzőkönyv felvételénél. Ha a szállító nem reagál a felhívásra, az átvevő a fentiekben említettekre felkéri a tár­sadalmi ellenőrzés szervét, vagy egy be nem avatott személyt. A szervezetek megegyezhetnek, kit fognak tekinteni be nem avatott személynek. (2) Azoknak a termékeknek az esetében, melyeknél a mű­­szaki norma előirányozza a mintavételt, az átvevő, ha minő­ségi hibát észlel, köteles háromszori mintát venni az illetékes műszaki norma alapján. Ezeket a mintákat lepecsételik és aláírják a mintavételnél jelen lévő személyek. Az átvevő két mintát megtart, a harmadikat elküldi a szállítónak а rekla­málással együtt,, a szállítás átvételétől legkésőbb 15 napon belül. Ha a reklamálást Illetően nem születik megegyezés a szervezetek között, az átvevő — hovatartozása szerint — min­tát küld a Csehországi, illetve a Szlovákiai Mezőgazdasági és Élelmiszer ipari Felügyelőségnek. Az ezen szervek által vég­rehajtott elemzés eredménye mindkét szervezet számára köte­lező. (3) Ha az átvevő a vágóállatok, ez édesvízi áruhalak és a Vadhús szállításának esetében olyan minőségi hibát észlel, melynek következtében a hús használhatatlanná válhat, köte­les az illetékes állategészség-ügyi szervet10) felkérni a jegy­­zökönyv felvételére. A vizsgálatról szóló kimutatást a rekla­máláshoz kell csatolni. 32. CIKKELY fi) Abban az esetben, ha az átvevőnek a vetőmaggal és ez ültetőanyaggal, valamint a faiskolai termékekkel kapcso­latban merülnek fel problémáig a szállítónak három napon belül kötelessége a reklamálás felülvizsgálása, míg a komló esetében ez 25 óra a reklamálás tudomásulvételét követően. (2) Ha nem születik megállapodás a hibák kiküszöbölését Illetően, a szervezetek meghatározott számú mintát vesznek. Ezek közül az egyiket megtartja az átvevő, a többi pedig a. szállítóé. A szállító köteles mintát küldeni a 18. cikkely első .bekezdése a) pontiában feltüntetett szervnek. (3) Ha a szállító nőm jelenik meg a reklamálás felülvizs­gálására az első bekezdésben feltüntetett időben, vagy a min­tát nem küldi el az elemzésre a második bekezdésben feltün­tetettek alapján, azt jelenti, hogy elismeri a reklamálást. 33. CIKKELY Csomagolóanyagok fi) Ha fa termékeket az átvevő által szolgáltatott csomago­lóanyagban szállítják, az átvevő kötelessége tisztán és sértet­lenül elküldeni a csomagolóanyagot a szállítónak, legkésőbb 15 nappal a szállítási időpontot megelőzően s értesíteni a csomagolóanyag elküldéséről, ha a szerződésben a szerveze­tek nem egyeznek meg másképpen. (2) A szabadon elhelyezett szállítmányokat a.szállító szük­ség szerint ékekkel biztosítja. Az átvevő köteles visszaküldeni az ékeket a szállítónak, a kirakodásra előállított vagon átvé­telét követően 10 napon belül. Az átvevő az ékek visszakül­désének Időpontját a szállítási bizonylatban tünteti fel. MÁSODIK SZAKASZ A hibákért való felelősség 34. CIKKELY Mák A kereskedelmi szervezeteknek szállított mák szavatossági Ideje 4 hónap a szállítás teljesítését követően. 35. CIKKELY Étkezési burgonya A korai burgonya szavatossági Ideje 15 nap, e késel burs gonyáé pedig 2 hónap a szállítás teljesítését követően. 36. CIKKELY • 5 Vetőmag, Ultetőanyag és faiskolai termékek A szállító a 23. cikkelyben feltüntetettek alapján felel a hl­­bákért. 37. CIKKELY Vágóállatok A 24. cikkely hasonlóan érvényes. 38. CIKKELY Tenyész- és haszonállatok, valamint növendék marhák A 25. cikkely hasonlóan érvényes. 39. CIKKELY Hazai nyersgyapjú A szavatossági idő egy hónap a szállítás teljesítését köve­tően. 40. CIKKELY Édesvízi áruhalak 'Azoknak a minőségi hibáknak az esetében, melyek követ.» kezménye a hús használhatatlansága, a szavatossági idő 24 óra a szállítás teljesítését követően. . 41. CIKKELY Vadhús A szavatossági határldfj: a) egy nap a szállítás tellesftését követően, ha olyan hi­bákról van szó, melyet az átvételnél megállapítanak; b) a többi hílxi esetében három nap a hűlt és a hütötf vadhús szállításának tejesítésénél, hét nap pedig a fagyaszt tott vadhús szállításának tejesítésénél. HARMADIK RÉSZ Közős és befejező rendelkezések 42. CIKKELY A szervezetek a szerződésben nem állapodhatnak meg a rendelet rendelkezéseitől eltérően, csak azokban az esetekben, amikor a módosítás kifejezetten megengedett. 43. CIKKELY Ä rendelet mellékletével kapcsolatos kivételeket csakis a CSSZK, Illetve az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Mi­nisztériuma engedélyezheti a Szövetségi Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériummal való megegyezés alapján. 44. CIKKELY 1. Hatályon kívül kerül a Szövetség! Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium 73/1985-ös és 136/1979-es Tt. szá­mú hirdetménye.- 45. CIKKELY Ez a hirdetmény kihirdetésének napjától lép hatályba. MELLÉKLET A különleges gazdasági jelentőségű termékek fclvásárlúszervezetei Ä 4. cikkely 1. bekezdésében felsorolt termékeket á mező* gazdasági terményfelvásárló és ellátó vállalatok, a sörárpát a sör- és malátagyárak, az élelmiszer Ipari búzát, a rozsot, az élelmiszer-ipari árpát és -zabot a malom-1 és sütőipari válla­latok vásárolják fel. _ • t) A mezőgazdasági szövetkezetekről szólá 90/1988-as Tt számú törvány 82. cikkelyének 2. bekezdése. A Szövetségi Mezőgazda­sági és Élelmezésügyi Minisztérium 130/1988-as Tt .számú hir­detménye a mezőgazdasági termékek eladásáról. *) A növénytermesztés fejlesztéséről szóló 61/1964-es Tt. számú törvény .13. cikkelyének 3. bekezdése. 5j A CSSZK, Illetve az SZSZK kormányának l/1988-аз, Illetve 2/ 1988-as Tt. számú rendelete azon termékek nladásárél’ és a szol­gáltatásokról, amelyet a polgárok a nemzeti bizottságok enge­délye alapján végeznek. _ *1 A. törvny llía. cikkelye. Š) A CSSZSZK kormányának 127/1988-as Tt. számú, a mézőgazda­­ságl-élelmlszor-lparl komplexum állami vállalatainak, egységes földműves-szövetkezeteinek és kftzfs vállalatainak pénzügyi gaz­dálkodásáról szóló rendeletének 19. cikkelye. *) A törvény 162—164..cikkelye, ... 2) A törvény 163. cikkelyének 5. s 7. bekezdése. 8) A törvány 141—114., 204—206. és 208. cikkelye. *) A Cseh Nemzeti Tanács 63/1986-os Tt. számú törvénye a Cseh­országi, Illetve a Szlovák Nemzett Tanács 70/1986-os Tt. számú törvénye a Szlovákiai Mezőgazdasági és Élelmlszer-lpurl Fet­­agyeléségröl. - " -10) A CSNT 108/1987-es, Illetve az SZNT 110/1987-es Tt. számú, az állategészség-ügyi gondoskodást végző szervek hatásköréről szélé törvények 9—10. cikkelyei. ti) A Szövetségi Pénzügyminisztérium 154/1975-Bs Tt. számú, a nem beruházásos Jellegű szállítmányok számlázásáról és térítéséről szélé hirdetményének 19. cikkelye. !í) A Szövetségi, a Csehországi, Illetve a Szlovákiai Arhlvatal 113/1985-ös Tt. számú, az árakról szóló hirdetménye 21. cikke­lyének 7. bekezdése. A Szövetségi Mezőgazdaság* és Élelmezésügyi Minisztérium 1Э88. szeptember 12-i keltezésű hirdetménye «4 1 a mezőgazdasági termékek szállításának alapfeltételeiről , ELSŐ RÉSZ Általános rendelkezések ELSŐ FEJEZET 1. CIKKELY A módosítás tárgya és terjedelme (1) Ez a hirdetmény módosítja: a) a szállítások előkészítésével és a szállításokkal kapcso­latos gazdasági kötelezettségeket: 1. A mezőgazdasági szervezetek (2. cikkely) által a felvá­sárlószervezeteknek (3. cikkely) szállítandó, a 4—7. cikke­lyekben szereplő mezőgazdasági termékekkel, 2. a felvásárlószervezetek által a további szervezeteknek szállítandó mezőgazdasági termékekkel összefüggésben; bj a felvásárló- és mezőgazdasági szervezeteknek a mező­­gazdasági termékek szállításának teljesítésével kapcsolatos (27—29. cikkelyek) kötelességeit. (2) Azon mezőgazdasági termékekre, amelyeket a felvásárló­­szervezetek más szervezeteknek szállítanak, e hirdetmény második részének első és harmadik fejezete érvényes. |3) Ez a hirdetmény nem vonatkozik a behozatalból szár­mazó és a kivitelre szolgáló mezőgazdasági termékek szállí­tására. második fejezet 2. CIKKELY- • Mezőgazdasági szervezetek E hirdetmény értelmében mezőgazdasági szervezeteknek te­kintendők az olyan szocialista szervezetek, amelyek gazdasági tevékenységük tárgyának megfelelően mezőgazdasági termé­keket szállítanak. 3. CIKKELY Felvásárlószervezetek (1) Felvásárlőszervezeteknek azon szocialista szervezetek tekintendők, amelyek gazdasági tevékenységük tárgyának meg­felelően mezőgazdasági termékeket 'vásárolnak fel a mező­­gazdasági szervezetektől feldolgozás, további szállítások, eset­leg eladás céljából. , (2) A felvásárlószervezetek a mezőgazdasági termékeket az érvényes felvásárlási árak alapján vásárolják fel és a mező­­gazdasági termékek felvásárlásáról kötelesek jelentést tenni a CSSZK, Illetve az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma által megjelölt helyre. (3) Azon felvásárlószervezeteket, amelyek jogosultak a kü­lönleges gazdasági jelentőségű mezőgazdasági termékek (4. cikkely) felvásárlására, e hirdetmény melléklete határozza meg. HARMADIK FEJEZET 4. CIKKELY A különleges gazdasági jelentőségű mezőgazdasági termékek (1) A különleges gazdasági jelentőségű mezőgazdasági ter­mékek közé tartozik ez élelmiszer-ipari búza, a rozs, a sör­­árpa, az élelmiszer-ipari árpa, az élelmiszer-ipari zab és a keményítőipári kukorica, valamint azon további gabonafélék, amelyek felvásárlását az állami terv kötelezőként jelöli meg. Ezeket a termékekét a mezőgazdasági szervezetek az erre a célra kijelölt felvásárlószervezeteknek (a 3. cikkely 3. be­kezdése) szállíthatja, 12) A felvásárlószervezetek a különleges gazdasági jelentő­ségű mezőgazdasági termékek egész mennyiségét kötelesek átvenni a mezőgazdasági szervezetektől, ha azok a Gazdasági Törvénykönyv 259. cikkelyének 2. bekezdése értelmében alkal­masak az egészségügyi szempontból ártalmatlan termékekké való feldolgozásra. 5. CIKKELY A kiválasztott mezőgazdasági termékek ’> < ■ -fi) A kiválasztott mezőgazdasági termékek közé tartoznak azok a gabonafélék, amelyek nem szerepelnek a 4. cikkelyben, továbbá a hüvelyesek, az oiajnövények, a komló, a dohány, a cukorrépa, a len- és kenderszár, a fűszerpaprika termése, a gyógynövények, az üres mákfejek, az étkezési burgonya, a vágómarha, -borjú, -sertés, -juh, -pulyka és -házinyúl, vala­mint a vadhús, a tej és a tejszín. ] (2) A kiválasztott mezőgazdasági termékeket a mezőgazda­sági szervezetek gazdasági szerződés érteimében csak a fel­vásárlószervezeteknek szállíthatják, ha a különleges előírá­sok1] nem tesznek lehetővé más formát. Ha a felvásárlószer­vezet a mezőgazdasági termékek szállításáról szóló gazdasági szerződés javaslatát nem terjeszti elő Időben (10. cikkely) a mezőgazdasági szervezeteknek, a mezőgazdasági szervezetek ezeket a termékeket más átvevőnek (7. cikkelv) is szállíthat­ják. Ugyanez érvényes akkor is, ha a felvásárlószervezettel megkötött szerződésben nem egyeznek meg a leszerződött mennyiségen felüli átvételről. 6. CIKKELY A mezőgazdasági szervezetek a vetőmagot, az ültetőanyagot és a faiskolai termékeket csakis a különleges előírások által meghatározott átvevőknek2) szállíthatják. 7. CIKKELY Egyéb mezőgazdasági termékek Az egyéb mezőgazdasági termékeket a mezőgazdasági szer­vezetek más szocialista szervezeteknek, esetleg a nemzeti bi­zottság engedélye3) alapján szolgáltatásokat végző polgárok­nak szállíthatja vagy saját szükségletük kielégítésére a pol­gároknak is eladhatja. MÁSODIK RÉSZ Á gazdasági szerződések és a szállítási feltételek ELSŐ FEJEZET Gazdasági szerződések 8. CIKKELY (lj A szervezetek a mezőgazdasági termékek szállításait és a kölcsönös gazdasági együttműködés más formáit gazda­sági szerződéseken keresztül kötelesek biztosítani. A gazda­sági szerződések megkötésének alapját a kölcsönös adásvételi kapcsolatok1) megtárgyalásának eredményei képezik. (2) A szervezetek a gazdasági szerződésekkel kötelezik magukat a mezőgazdasági termékek átadására és átvételére a megegyezett mennyiségben és időpontban, a műszaki nor­máknak megfelelő minőségben, esetleg a megegyezett mű­szaki feltételeknek megfelelően, valamint az előírásoknak megfelelő árak alapján. A gazdásági szerződések tartalmaz­hatják a szervezetek olyan megállapodását is, ami a pénz­eszközök. például az integrációs alap5) juttatásával és fel­­használásával. a szakmai tanácsadói tevékenységgel, a minő­ség közös meghatározásával és a kötelességek teljesítésének ellenőrzésével kapcsolatos. Meghatározhatják azokat a fel­tételeket is, amelyek alapján szállíthatják a részben feldol­gozott termékeket vagy a mezőgazdasági szervezetekben tör­ténő tárolás feltételeit. 9. CIKKELY Előkészítő szerződések (1) A hosszú távú adásvételi kapcsolatok állandósítása érdekében a szervezetek szerződést kötnek a szállítások elő­készítéséről és az együttműködésről9). (2) Abban az esetben, ha az adásvételi kapcsolatok meg­tárgyalását nem fejezték be a szállítások előkészítéséről szóló szerződés megkötésével, a szállító e szerződés javaslatát a szállítást megelőző év augusztus 31-ig köteles előterjeszteni. (3) Ha a szállítások előkészítéséről szóló szerződés meg­kötését a szállító javasolja, határidőben előterjesztett javaslat­ról van szó akkor, ha a szállító azt a 2. bekezdése értelmé­ben meghatározott időpontig terjeszti elő. (4) A szállítások előkészítéséről szóló szerződést rendsze­rint ötéves Időszakra kötik meg. (5) Ha az átvevő a szállítás előkészítéséről szélé szerződés értelmében nem terjeszti elő Időben a szállításról szóló szer­ződés javaslatát az egész szállítandó mennyiségre, vagy ha a javaslatot egyáltalán nem terjeszti elő, a szállítónak köteles bírságot fizetni, mégpedig a termékek értéke, esetleg azon termékcsoportok átlagárai 10 százalékának terjedően, amelyek esetében nem terjesztette elő a szerződés javaslatát7). . 10. CIKKELY A szállításról széló szerződés (il Ha a szervezetek a szállítás előkészítéséről szóló szer­ződés értelmében nem egyeznek meg másképp, , a) a felvásárlószervezetek kötelesek legkésőbb a szállítást megelőző év október 31-lg előterjeszteni a mezőgazdasági szervezeteknek a szállításról szóló szerződés javaslatát; b) az 1. cikkely 2. bekezdésében szereplő átvevő köteles elő­terjeszteni a felvásárlészervezeteknek a szállításról szóió szerződés javaslatát legkésőbb, 45 nappal azon negyedév

Next

/
Thumbnails
Contents