Szabad Földműves, 1988. július-december (39. évfolyam, 26-52. szám)
1988-10-21 / 42. szám
1988. október 21. SZABAD FÖLDMŰVES 7 A POZBAI A pózba! clterazenekar |elanlegi „felállásában“ három éve alakult a Csemadok Pozbal és Lévai (Levice) Alapszervezete citerásalnak egyesülésével. Mivel mindkét együttesben kevesen voltak, s a zenekar tagjai nem akartak felhagyni a zenéléssel, ez látszott a legjobb megoldásnak és mivel a pozbal cíterásoknak nagyobb volt már Mészáros Jenő, az együttes „rangidős“ tagja, otthonában, gyakorlás közben a hírnevük, továbbra Is ezen a néven szerepelnek. S bizony jól tették, hogy így döntöttek, hiszen azóta is sikerük van. Sorra kapják a meghívásokat az Érsekújvár! (Nové Zámky) és a Lévai járás falvaiba, s az együttes jövője Is biztosított már. Minderről és még sok másról CITERÁSOK beszélgettem a clterazenekar vezetőjével, Ménkii Milánnal. — Jelenleg kilencen vagyunk: Mészáros Jenő, Mészáros Lajos, Szabó Zsolt, Lipták József, Svetz Árpád, Pásztor László, Mészáros Ernő, Zajikner Mihály és jómagam. Van köztünk asztalos, lakatos, hegesztő, ápoló, nyugdíjas — mondja Ménkű Milán. — Szerencsére már megoldódott az utánpótlás kérdése, de bizony egy Ideig sokat fájt a fejünk emiatt. Két éve, az egyik lévai fellépésünk után érdeklődött nálam egy-két szülő, hogy nem tanítanám e meg a gyermekét citerázni. mert nagyon megtetszett neki a dolog. Természetesen ml azonnal magunk közé fogadtuk őket. Először csak ketten-hárman jöttek el a próbákra, de aztán kedvet kaptak tőlük osztálytársaik, barátaik Is. úgyhogy ma már heten vannak. A legidősebb közülük tizenkét éves. ■ Az együttes előadásában a legutóbb szatmári nótákat hallottam. Honnan, kitől tanulták meg ezeket a dalokat? — Mivel tagjai vagvunk a magyarországi Clterabarátok Klubiának (CBK) — bár a taggyűléseken nem tudunk részt venni —, minden évben elmegyünk a tiszakécskei nemzetközi citeratáborba, amely egy hétig tart. Ezen a találkozón előadóművészek, főiskolai tanárok foglalkoznak velünk. Nozyon sokat köszönhetünk Príbojs7ky Mátyásnak. A táborban különböző előadásokon kívül kottát Is tanítanak. Sajnos, a lemaradást egy hét alatt nem lehet behozni, de ez Is nagy segítség. Tiszakérskén mindig megtanulunk egv-egy népdalcsokrot, amelyből később néhány számot műsorra tűzünk. E találko-A pozbai citerások öt tagja, középen Ménkű Milán (A szerző és V. Gy. felvétele) zóra ugyanis nem tud az együttes valamennyi tagja elmenni, úgyhogy hazajövetelünk után szükség van még egy kis időre, míg a többiek Is megtanulják. Ez az egyhetes tábor óriási segítséget jelent számunkra, hiszen itthon senki sem tud velünk olyan szakértelemmel foglalkozni, mint például az- ottani előadóművészek. Egy jó előadáshoz nem elég szeretni a zenét és megtanulni játszani a hangszeren, hanem nagyon fontos a hangszer minősége és a mesterségben tudás. Tiszakécskén pedig megtanulbetjuk a citerázás minden esínját-bínját. A legnagyobb nehézséget a jó hangszer beszerzése okozza, mert Hornyák Pista bácsi lévai citerakfiszítő. akitő] a hangszereket vettük, saínos már nem él. Külföldről a tűt maeas vám miatt nem tudunk hozni, itthon meg nem ismerünk olyan citerakészttót. aki igazán kiváló hangszereket készítene. Pedig erre lenne a legnagyobb szükségünk. ■ Ki támogatja az együttest? — Nagyon sok segítséget kapunk a Szlovákiai Kertészkedők Szövetsége Pozbai Alapszervezetétól és a Csemadok Lévai Alapszervezetétől, Az utóbbi kölcsönzi a népívseleteket — azonban nincs megfelelő szűk ujjú „citerázőingünk“! A próbahelyiséget Is ők biztosítják, ahol hetente kétszer fövünk össze. Nagy szükségünk lenne egy buszra, vagy legalább egy mikrobuszra is, mert ó fellépésekre elég körülményesen tudunk csak eljárni. Szeretném még megemlíteni, hogy baráti kapcsolatunk van a főtt citerásokkal, akikkel szintén Tiszakécskén ismerkedtünk meg és. akikkel kölcsönfellépéseket is szervezünk. A tiszakécskei táborral kapcsolatban még azt szeretném megtegvezni, hogy az idén az utánpótlásból csak két gyereket vihettünk magunkkal, mert a szülők nem engedték el a többieket. Talán nem bíztak bennünk, pedig ez a tábor az utánpótlásnak segítene csak igazán sokat ... В Köszönöm a beszélgetést! (póda) ekem is van. En átéltem a legborzasztóbbat, azt, amikor az embernek öröklött babonás léteimet, amiket maga előtt ts letagad, mikben percre se htsz és mégis hisz, egyszerre valósággá válnak, kézzelfogható, fizikai valósággá. Ez akkor történt, mikor sorsom egy vad havasain városkába hajlott, ahol évekig kellett élnem azontúl, messze mindentől. amit szerettem. Fogaras messzebb van az én szülőhelyemtől, mint Velence: s én, mielőtt Fogarasba mentem,\ Velencében töltöttem egy hetet, búcsúzva élettől, fénytől, kultúrától. Rosszkedvvel s pénztelen In* 'dúltam aztán Fogarasba. Csak személyvonatra telteti, s hoszszú, hosszú út volt, az állomásokon órákig kellett vámt csatlakozásokra, egy pályaudvaron olcsó könyvet vettem, egy angol rémregényt, The Uysiery of Cloomber, Conan ПоуТе-töl; viaasztalan zord hegyek között kanyarogtunk. Estefelé értem Fogarasba, nem ismertem senkit, de azonnal jelentkeztem a direktoromnál, még ily későn Is hivatalban értem, ö tudott egy szobát, el ts vitettem mindjárt a holmimat. — Sara bonal Bon sarat — süvegeitek a máé parasztok az utcán, kísérteties, szép, majdnem olasz szó, a félvad, szűrös alakok atkáról. A szobám egyenest az udvarból nyílt, magányos udvarból, különálló, öreg épületben. A szoba naqy volt, kongó, mint egy terem, különös, barna szín falakkal, alig egypár bútor ücsörgött benn. De amtnt az ablakon kinéztem, elállt a lélegzetem. A havasok meredtek — biztatott egy öreg zsidó aszszony. Magamban vacsoráltam. egy bús vendéglőben, kissé korán, és baktattam haza. A sivár udvar holdvilágban ázott, az ajtómon valami titokzatos fel: kis üvegtokban összesodort trás, mint Ózsdl zsidóknál szokott lenni famit én még nem tudtam akkor}. Szeretteid volna mégis kulcsot, bezárkózni. Ahelyett a villanyt csavartam főt, az van /vízesés adja az erőt, még a pajták is villanyfényben úsznak). Fölfénylett a termem, valami barátságtalan, rideg fényességgel, ahogy nagy és üres helyiségek szoktak. Á hegyek sötéten néztek be, s megtöltötték a szobát. Idegesen csuktam be a spalétákat, s most igazán magamra maradtam, oly csöndben, amihez még nem éreztem hasonlót; igen: érezhető csönd volt, szinte kiálló némaság, nem az a fafta, amelyik megbúvók, s észrevétlen, negatív semmiség marad. F.z pozitív csönd volt, hangosabb minden Mit csinállak? Korán volt még ... aludni nem tudok .., könyvet egyelőre nem hoztam magammal, csak a Cloombert rejtély volt kezemnél. Ez egy elhagyott ódon kastélyról szólt, ahol titkok laktak: elfeledi és hazajáró bűnök, különös hangok, jelenségek ... Naiv rémség ts szuggesztív olvasmány Ilyen hangulatban; egyszer csak azon vettem észre, hogy nem merek fölnézni belőle, nem merek körülnézni a szobában. Az a gyermekkoromból ismert érzés szállt meg, hogy valdkt áll mögöttem, valaki néz a vállamon át a könyvre.., Leráztam a varázst, megfordultam. A szoba fényben állott, a bútordarabok szinte eltűntek a világosságban, fölnyttott pakktáskám a földön hevert, rendetlen és barátsáatalan. Órámra néztem: éjfélre járt. -Lefekszem — gondoltam. Gyorsan levetkőztem, a cipőm kitettem a kettős ajtó közé fahogy a háziasszonyom meghagyta), siettem visszahúzni kezem s betenni az ajtót, mintha rémtől félnék, s aztán levetettem magamat az ágyra. Es ekkor jött... a rém, amitől féltem .... de egy pillanatra sem komolyan ... mégis megtörtént, letagadhatatlan, szlvdobogtatón, lélegzetállítón. Az ágy megrendült alattam, s kivetett magából. Igen, szóról szóra. S e percben minden mintha himbált volna a szobában, az árnyékok gúnyosan táncoltak, s én szédülve és riadtan álltam a lényben, borzadva a mggyarázhatatlantól, keresve egy csöpp homályt, melyben a titok nyitja rejtözhetlk. Le minden csupa fény volt, s gondolni sem lehetett megoldást. Mt ez? Képzelet? Elvarázsolt szoba? S útra az ágy felé léptem, de most meg láthatatlan meglökött valaki, meginogtam, s kapaszkodnom kellett, fMicsoda titok — szerelem? gyilkosság? — tiltja ezt az ágyat?} Véqre méais, dacos bátorsággal. elnyúltam a friss párnahuzaton, s kezembe vettem a könyvet, lapjain még mindig hintáit a fény... Sokára bírtam elaludni, akkor is égő lámpánál nyomott el az úti fáradtság. Reggel szerettem volna magammal elhitetni, hogy mindent csak álmodtam: de hát — nem álmodtam! Említsem a dolqot valakinek? Oly lehetetlenül hangzottl De mily nagy lett a csodálkozásom, mikor az első kérdés hozzám a hivatalban így szólt: — Hoau aludt, kolléga? Felébredt éjfélkor? — Ml történt éjfélkor? — hebegtem. — Nem tudja? Földrengést Itt elég gyakori. „Szélcsend Súlyos, a lehető legsúlyosabb dilemma elé állítja „Szélcsend“ című legújabb regénye főhőseit, a Szabolcsi házaspárt Berkest András. Úgy is mondhatnánk, hogy szülői és állampolgári minőségükben egyaránt képtelen helyzetbe hozza őket. Egyetlen leányuk, a tornász Andrea versenyzés közben gerincét töri, s a baleset tolókocsiba parancsolja. A hazai idegsebészek szerint nem lehet segíteni rajta. A család kezelőorvosa azonban Kisibaja professzort ajánlja, aki Münchenben a klinikáján állítólag már sikeresen végrehajtott néhány hasonló műtétet. Elküldve a dokumentációt a Japán Kisibaja — persze hatalmas összeg ellenében — vállalja az operációt. Ugyanakkor a magyar véleményezőbizottság kilátástalannak ítéli a műtét kimenetelét és nem javasolja államköltségen való elvégzését. A szülők, hogy előteremtsék a szükséges összeget, mindketten külföldön, egy fejlődő országban (Szumbatrában) vállalnak munkát. Szabolcsi András mérnök az Olajipari Kombinátban egy hiba elhárításán dolgozik, felesége Márti — aki műtősnővér — egy körházban helyezkedik el. Bár az észak-afrikai országban győzött a forradalom, a sokféle külföldi szervek és képviseletek, titkos ügynökök búvóhelyéül szolgálnak. Szabolcsi András, mivel odahaza többek között néhány különböző, hadiipari tervezéssel foglalkozó bizottság tagia, a CIA érdeklődése középpontjába kerül. A cég érintkezésbe lép a japán Kisibaja professzorral, aki előrehozza a műtét időpontját. Szabolcsiék kétségbe esnek, rövid ideje dolgoznak csak Szumbatrában. még nem tudták összegyűjteni Kisibaja honoráriumát. Weber, a CIA- ügynök felajánlja a pénzt, megpróbálja beszervezni Szabolcsit, miközben a zsarolástól sem riad vissza. Azt események a Berkesből megszokott szédületes gyorsasággal peregnek. Szabolcsiék ráébrednek: az előadónak volt igaza, aki a többi külföldön munkát vállaló polgárokkal együtt tanfolyamon oktatta, felkészítette őket: „A nyugati politikusok úgynevezett békeszólamai, a látszólagos szélcsend nem a mozdulatlanságot jelenti, nem a kant! értelemben vett örök béke jele, á szélcsend mögött erőteljes mozgás van, a NATO országok titkosszolgálatai külőn-külön és bizonyos tekintetben egymással együttműködve mindent elkövetnek, hogy a szocialista tábor külföldön dolgozó állampolgárai közül, akiket lehetséges. saját célialknak megnyerjenek.“ Szabolcsiék mindezt a bőrükön tapasztalhatják. A mérnök választhat:'ha elfogadja a CIA. ajánlatát és elárulja hazáját — együtt a pénz és Kisibaja elvégzi leányán a műtétet. Ha elutasftta, Kisibaja visszalép a műtéttől, s Andrea, aki egyre nehezebben viseli állapotát, örökre a tolókocsihoz lesz láncolva ... A szülők kutyaszorítóba kerülnek. Hogy dönt Szabolcsi András? S vajon megnyugtatóan dönt-e? E kérdésekre csak a regény elolvasása után kapjuk meg a végleges választ, Berkesl András „Szélcsend“je hallatlanul érdekes, izgalmas, aktuális könyv. Utolsó lapjáig fogva tartja az olvasót. (Magvető Könyvkiadó, 1987) Ardamlca Ferenc Könyvespolc íí Péter Sándor: ALMOK I. (olaj) (V. Gy. reprodukciója)-JÉKELY ZOLTÁN A Szépjuhászné elégiája E korcsma híres most Is héth’atáron: Itt élt egykor a gyönyörű Juhásznál ötszázév tengermélyén szinte látom, hogy sürgött-forgott egykor Itt a háznép e fogadóban, mely most már zilált rom. A fényhez lepkék szálltak egyre többen, a hol alatt sóhajtva szállt a hinta; a tűzhelyen, fekete serpenyőkben sercegve sült az esti palacsinta; egy vándor búcsút intett elmenőben. A nagy hársak tövében kút nyekergetť, kutya nyüszített faderékra kötve: ha jókora hordócskát csapra vertek, bölényölök kurjongottak röhögve s hamisan integettek: lányka, jertekl És ének hangzott, cincogás kisérte, bokrok mélyéről lányok kacagása; csengett a bajvivő legények vértje — a levegőt kürtök lármája rázta s az útról Mátyás integetve tért be. Most csend zenél itt és egy-két tücsök tán, félablaküveg kancsalit a holdra; talán kísértet ül azon a padkán; elvadult macska surran a bokorba, árnyékától Is ijedez a hitvány. A äinom-dánomokból, bősz murikból' mi lett, mi lett? Pár összetört pohár-roncs csillog a borittas porondon itt-ott; a föld alatt pár rozsdamart, nagy abroncs — s csontok, csontok maradtak a murikból! Az úton, hol gangos, hangos va’dásznép vonult kürtszóval, vaddal megrakodva, reszketve járok, mintha fázva-fáznék — S bizony mondom, a fogam is vacogna, kacér emléked nélkül, Szépjuhászné! Itt alszol valamely hársfa tövében', két szép gyökér derekad átkarolja — akár a nagy király, valaha régen, ki bájaidnak meghajolt, mint szolga — tücsök fütyül koponyád hűvösében. előttem, fenyegető közel és élesen... amilyent még sohasem láttam. Mintha ezentúl ők lennének társaim a barbárok közt; úgy álltam ott, elhagyva mindenkitől, mesze és egyedül, e zord szépség kietlenében, mint egy elvarázsolt. — Ó, kulcs... kulcs nem kell Itt... senki se jön itt be ВДПТТЧ MTHÄT.V-hangnál, létező valóság, amely ellenállhatatlan hangsúlyozta jelenlétét, lit hiányoztak a csönd rendes apró és diszkrét zörejei; itt még tücsök se szólt; s éppen ezért élesen és tisztán lehetett hallani magát a Csöndöt, amit oly ritkán hallhat meg az ember, de amikor meghall — az iszonyúi
