Szabad Földműves, 1988. július-december (39. évfolyam, 26-52. szám)

1988-10-21 / 42. szám

1938. október 21.

SZABAÜ FÖLDMŰVES

5

„A mi falunk - külváros már“

«— Valaha csordákul is állt itt — magyarázza Tál István

Valaha régen, számos esztendővel, több emberöltővel ezelőtt, amikor még ősi, maga vájta medrében kanyargóit az Ipoly, szinte hemzsegett a sokféle, löízü haltól a víz. A halászok egy Ipolyság (Šahy) menti szakaszt különösképpen kedveltek. Még távoli vidékekről is gyakorta elzarándokoltak a folyócska eme részére a horgászat szerelmesei.

És persze, mivel nem álltak néhány óra múltán tovább, hanem több napig, máskor meg hetekig is maradtak. Ideiglenes szálláshelyről Is gondoskodtak maguknak. Eleinte fűzfavesszőből készítettek hevenyészett ágkunvhőkat, s csak egyedül érkeztek. Később családtagjaikat Is magukkal hozták és a tartós őszi esők beálltáig maradtak. Aztán egyes famíliák — beleunva a vándorlás emberpróbáló gyötrelmeibe — Idővel dacoló vályogkalyibákat építettek, s végleg letelepedtek.

A falut, amelynek az alapító ősei

halászok voltak, magyarul ma is az ősi, Tesmárkból Tesmaggá csiszolt nevén emlegetik, míg a települést szlovákul Tešmaknak hívják.

— A község nevének (elentését — újságolta a tesmagi születésű Pásztor Tibor — a mai napig homály fedi. Török eredetű szó, ám ennél többet nemigen tud róla senki mondani. Egy viszont bizonyos: közel ezeréves a település. Régebben Olvár és Iszkornya is hozzánk tartozott.

Kutatgassunk még egy kicsit á nagvforgnlmú nemzetközi főút mentén húzódó falu múltjában. A tesmagiakat a rossz nyelvek huszitákként emlegetik.

— Persze, megvan a hiteles története — siet leszögezni Pásztor Tibor —, és én szíves-örömest el is mesélem. A századforduló táján fiatal pap érkezett a tesmagi parókiára. És érdekes, szokatlan módon a lakosok anyanyelvén — magyarul misézett. Megorroltak érte a nagygazdák módfelett. Huszita reformokat akar bevezetni — érveltek —, aztán meg majd ellenünk hangolja — uszítja a zselléreket meg a napszámosokat is. Súgtak-búgtak, aztán összefogtak és egy szép napon a vasárnapi Istentiszteletről kivezették a megszeppent papot. Szegény feje állítólag — valamiféle csodára várva — két nap, két éjjel összekulcsolt kézzel állt a templom előtt. Aztán szépen-csendben odébbállt...

Egyre csappan a falu lakosságának a száma. Ismét csak Fásztor Tibor adataira hagyatkozom-hivatkozom: — 1903-ban még közel 1000 ember élt a községben, 1985-ben pedig már csupán 660 polgára volt a településnek.

Pásztor Tibor egyébként Tesmag élő krónikája: 1961-től 1935-ig a helyi nemzeti bizottság elnöki tisztét töltötte be. Persze, amellett számos egyéb társadalmi szervezet Irányító testületében is aktívan munkálkodott Ma Ipolyságon lakik.

Tesmag nem önálló település többé, 1986. lanuár elseje óta Ipolyság társközsége.

Falunéző sétára indulok.

Szombat reggel van. A nyolc őrásl, Ipolyság felé tartó autóbuszra többen várakoznak. Néhányukkal beszédbe elegyedek.

— Hovatovább csak óvodánk van már — kesergl egy tarkakendős fiatalasszony —, gyermekeinknek Ipolyságra kell járniuk iskolába. Még az elsősöknek is. fagyban, hóban, sárban, melegben egyaránt. Nem is olyan régen, hatvannégyben, 1 millió 200 ezer koronás beruházással kultúrházat épített a falu. Äz avatóünnepségen még a szovjet konzul is Jelen volt. Most üresen áll az épület.

— Régebben — veti közbe egy, botjára támaszkodó férfi —, sok, ha jól tudom, 11 tömegszervezet működött nálunk, élénk társadalmi életet éltünk. A nőnap például íaluszerte ünnepnek számított.

A falut zömmel ma is munkásemberek lakják, s leginkább az egységes földműves-szövetkezetben dolgoznak, vagy a város üzemelnek valamelyikében buzgólkodnak.

— Hajnalban Indulunk itthonról és délután érkezünk haza — veszi át a szót egy másik fiatalasszony —, aztán estig a konyhakertünket meg a szőlőt művelgetjük, vagy a fóliasátorban ügyködünk napnyugtáig. Egyre kevesebb ldó Jut a szórakozásra. Este szinte belezuhanunk az ágyba. És másnap — sóhajt — kezdődik minden elölről.

— Nem vitás — húzza ki magát mellette álló férje —, dolgos, ígyekvó emberek lakják Tesmagot. Falunkat már két ízben is a kihalásra ítélt községek közé sorolta be a hivatalos statisztika. Aztán, szerencsére, mindig sikerült kikerülni a „veszélyes övezetből“. Mostanság már egyébként egyre többen visszaköltöznek, hazajönnek, a fiatalok meg házépítésbe is fognak.

Az egyik új lakás ajtaján be 1s kopogtatok. A Márton családé a porta, a családfő egy lerobbant személyautót bütyköl a tenyérnyi udvaron, a felesége pedig éppen nagytakarítást végez.

— Szeretjük a falunkat — áll mer, röpke szünetet engedélyezve a kedvemért magának Ilonka asszony —, ha társadalmi munkára szólította fel a polgárokat a hnb-elnök, többen Is jelentkeztünk, mint ahány dolgos kézre aznap szükség lett volna. A gyermekeink maholnap felnőnek. Géza fiam az idén szakérettséglzett, itthon marad a szövetkezetben dolgozni.

Az épület egyik megárvult szomszédházának rogyadozó nyurga kéményén fészkel az egyetlen gólyacsalád Tesmagon. Az öt fióka szárnyait próbálgatja.

Odébb az egyik közös kúton e 78 éves Pál István pumpálja zománcozott vödrébe a vizet. Megállók mellette.

— Jéghideg — nyújtja a kezét —, s rendkívül jóízű víz. ősi forrás, többször átépítették, régebben csordakút volt, jókora itatővályú terpeszkedett mellette. A feleségemmel kettesben élünk. Ott átellenben lakom — bök a szemközti házsor egyik takaros épületére —, mindketten szeretjük a virágokat, kizárólag ezért telepítettem kertet a ház elé.

Szépek, takarosak a tesmagi porták, azt meg kell hagyni. És minden ház előtt találni virágot.

Pál Józsi bácsival Is megismerkedek. Kereken 25 esztendeje párttag. Két éve új, emeletes házban lakik.

>—• A fiam meg a feleséeg is helybéli, azt akartam, hogy ne származzanak el hazulról. Két unokám is van már: egy fiú meg egy leány. A legtöbb tesmagi polgár erős szállal kötődik az anyaföldhöz. Kertészkednek, placoznak is. Kár, hogy nincs a faluban mozi, mert egy-egy izgalmas filmre én is szívesen beülnék a nézőtérre.

•— 'Az a legnagyobb baj — jegyzem pár perc múltán egy, ablakból kihaj- 16 néni szavalt —, hogy a hivatal Ipolyságra költözött. Pásztor Tibor mindig meghallgatott minket. Nem mindig tudott ő se segíteni, de legalább volt kinek kipanaszkodni magunkat. Most meg? Minden ügyes-bajos dolgunk végett Ipolyságra kell buszozni — és három hivatali szobán keresztül lehet csak az elnökhöz bejutni...

Felkerestem Olczár József mérnököt. az Ipolysági Városi Nemzeti Bizottság elnökét Is. A fiatalember Gál Imre titkár társaságában a társközséggé minősített Tesmag jelenéről, Jövőjéről beszélt.

— A hatszáz lakosú faluhoz •—■ kezdi mondőkáját az elnök — területrendezés révén jutottunk. A kényszerházasságra nem a ml kívánságunkra, hanem a felsőbb irányító szervek határozata alapján került sor. i

— Építkezésre — kapcsolódik he a társalgásba Gál Imre Is — egyelőre Tesmagon csakis a régi, lebontásra ítélt házak helyén kerülhet sor. A falu területrendezésével egyébként is sok probléma akad. A második világháború alatt elvesztek a telekkönyvek, s ezeket utólag pótolni hálátlan és sok Időt igénylő feladat.

— Ä községnek van élelmiszerboltja és könyvtára is — említi újfent Olczár mérnök —, jelenleg hat millió koronáért a település k.özművesitése folyik. Ä tömegszervezetek közül egy ideig a Csemadok volt a legeredményesebb, azonban az utóbbi Időben a Nőszövetség helyi szervezete a legaktívabb. Futballistáik Tesmag néven szerepelnek a járási bajnokság küzdelmeiben.

Több embernek helyben munkát, keresetet biztosító flöküzemet szerettünk volna a megárvult kultúrház épületébe telepíteni, ám a polgárok >— így Gál Imre — egy falugyűlésen az ötlet megvalósítása ellen szavaztak .ZOLCZER LÄSZL0

...... V \'*V \ . . '''■ ■ : • л У*А-.Ч ’• .

Az utcák tiszták, rendezettek (A szerző felvételei)

„...itt a helyem“

P $ 1 Attila tizenkilenc esztendős, zootechnlkus.

■ Milyen a közérzete?

— Valóban érdekli?

И Természetesen, elvégre tudnom kell, milyen hangulatban válaszol a kérdéseimre.

— Igazán jól érzem magam... (Archívumi felvétel)

■ Ezt örömmel hallom. Akkor elkezdjük. Hallani szeretnék valamit a gimnazista Pál Attiláról, továbhá a felvételizőről, a munkahelyet keresőről.

— Tanulmányaimat a Zselizl (Želiezovce) Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumban végeztem. Ügy általában készülgettem az órákra, de különösebben a biológia, majd idővel a mezőgazdaság érdekelt. Az energiám jelentős részét éppen ezen szakterületnek szenteltem. Ebből kifolyólag a középiskolai szaktevékenység keretén belül részt vettem egy, mezőgazdasági témákkal foglalkozó versenyen, s ezért járási szintű elismerő oklevelet kaptam. Dolgozatomban az idő- és energiatakarékos talajműveléssel foglalkoztam. Aztán amikor közeledett az érettségi, tanáraim figyelmeztettek, hogy ne csupán az említett tantárgyaknak éljek, próbáljak ne szakbarbárrá válni. Annyit határozottan tudtam, hogy további tanulmányaimat a biológia terén szükséges folytatni. Szüleim pedagógusok, tehát a döntésemet egyrészt ez is meghatározta: a pedagógiai főiskolán folytatni tanulmányaimat — mégpedig biológiát valamilyen megfelelő szakkal. Sajnos, számomra nem nyílt kedvező kombináció, s ebből adódóan szlovák—rajz kombinációt választottam. Mondhatom, szerencsétlenségemre. Ami várható volt, bekövetkezett. A felvételi vizsga nem sikerült. Munkahely után kellett néznem. Ekkor viszont már szilárd meggyőződésem volt, hogy valahol egy közeli szövetkezet állattenyésztési részlegén szeretnék munkát találni. Így kerültem 'a nagyölvedi [Veľké Ludince) Wilhelm Pieck Egységes Földműves-szövetkezetbe, zootechnikusnak. Ehhez a döntésemhez az Is hozzájárult, hogy a gimnáziumban mint szakosított tantárgyból a mezőgazdaság alapjaiból érettségiztem.

■ Az első munkahelyről valé elképzelések vajon találkoztak e a valósággal?

— Talán furcsának tűnik, de az &z igazság, hogy nem voltak különösebb elképzeléseim. Azt nem állítom, hogy teljesen igénytelen voltam, inkább azt mondhatnám, hogy hagytam magam meglepni.

■ Ez mennyire sikerüli?

— Valahogy olyan természetesnek tűnt minden. Ügy voltam az egésszel, mintha már hónapok óta mezőgazdaságban tevékenykedtem volna. Számomra az volt a fontos, hogy ne csupán a papírmunkát végezzem becsű-« lettel, hanem az állatállomány gondozása legyen számomra az elsődleges. Nem csalódtam. Mivel új munkaerő vagyok, egyáltalán nem elégedetlenkedem. Hiszen még nem tudom kellőképpen felmérni, hol van szükség a javításra, korrigálásra. Ahhoz azért időre van szükség. Áttekintésre, befutásra ... Meg sok-sok tapasztalatra.

ba?

S a beilleszkedés a kollektlvá— Eléggé érdekes, hogy míg a gimnáziumban viszonylag sok problémát okozott a beilleszkedés, az igazodás, a szövetkezetben nem voltak Ilyen gondjaim. Mondhatom, valőban harátías légkörű fogadtatásban részesültem. Az emberek közvetlenek, segítőkészek velem szemben. Tehát, mint már az elején jeleztem: jól érzem magam...

■ Hogyan telik egy zootechnikiu napja?

— Már reggel ötkor munkaruhába öltözve elindulok körutamra. Az egyes istállókban feljegyzéseket készítek. Felírom a beteg teheneket, megjelölöm a betegség tüneteit, az elléseket, a megtermékenyítő teheneket. A tejmintavétel is feladataim közé tartozik. Majd elvégezzük az Inszeminálást. Meg azért van egy két tennivaló a nap folyamán.

■ Elégedett?

— Egy ideig valóban az lehetek. Olyan munkakörben sikerült elhelyezkednem, ahol megtaláltam számításaimat. A munka számomra nem csupán feladat, hanem szenvedély is. A szövetkezetben eltöltött néhány hónap alatt megerősödött az elhatározásom: jövőre ismét próbálkozom a főiskolával. De ezúttal már a mezőgazdaságival. Nekem Itt a helyem, a mezőgazdaságban ...

CSÖMÖR rozsa:

Jegyzet

RIP0RTŰT0N

Y. községben jártam, riportomhoz gyűjtöttem anyagot. Ehhez szükségem volt Z. elvtárs nyilatkozatára is, aki a helyi szövetkezet vezetője.

Z. elvlárs lanyha kézfogással fogadott, miközben az arcomba fújt cigarettafüst mögül félre fordít ott fejjel vlzsgálgatott. Elmondtam, mi járatban vagyok, ő bólintott, s miután hosszú ideig csak álltunk szótlanul, lerakodtam a hozzám legközelebb lévő fotelre és helyet foglaltam. Z. elvtárs erre kétszer körbejárta az irodahelyiséget, aztán megállt: „Egy perc türelmeit“, szólt, ezzel magamra hagyott a tágas, pazarul berendezett irodában. Pontosan tizenötször egy percet vártam magányosan, elhagyatottan. Már éppen azon törtem a fejem, hogy Z. elvtárs ebédelni ment-e, vagy éppen rövid munkaértekezletet tart egy másik irodában, esetleg kiment az N. részlegre A. mérnökkel megbeszélni a holnapi teendőket; amikor Z. elvtárs megérkezett egy sovány, állandóan hajlongó úrral. „Egy perc türelmet!'' szólt ismét Z. elvtárs és máris Hajlongó úrhoz fordult. Lassan körbe-körbe sétálgatva a nagy helyiségében, azt latolgatták, vajon mekkora kárt okozott a tegnapi jégeső szöleikben. Párbeszédüket jelperces szünetekkel tarkították, miközben sűrűn fújták a cigarettafüstöt. Kezdtem türelmetlen lenni, mivel pontosan harmincöt perce ültem már a süppedő fotelban. Igaz, kényelmes helyem volt, ám zavart a füst. és különben sem azért jöttem, hogy itt üldögéljek és meteorológiai jelentéseket hallgassak, hanem, hogy a munkámat végezzem...

'Aztán gondoltam egyet, mivel már nyilvánvaló volt számomra: Z. elvtárs próbára akarja tenni az idegeimet, türelemre intettem magamat és mérni kezdtem órámon, vajon melyikünk bírja tovább.

Közben megszólalt Z. elvtárs: —Nagy volt az a felhő. — Nagy bizony, kérlek szépen — így Hajlongó úr, s dönt egyet derekán.

— Azt hittem, elkerül minket —• jegyzi meg Z. elvtárs.

— En is, kérlek alássan — válaszol másikuk hajlongva.

Félperc cigarettafüst-szünet után a párbeszéd folytatódik, miközben Z. elvtárs kétszer mereven a fejem fölé bámul. Én is arra nézek, mi lehet az az érdekes, de semmit sem látok, csak a mahagóni szekrényt. Szünet, majd partnereim megtárgyalják, milyen jól berreg Hajlongó úr új mopedje... és újabb tizenötször egy percet megy előre az őrá. Nekem pedig már pattanásig feszülnek az idegeim. Nyugi! A buszom csak másfél óra múlva indul. Percenként az órámra pillantok, fészkelődöm a székben, sóhajtozom, közben — megint tizenöt perc alatt — megtudom, hogy paprikából jó termés lesz az idén, az biztos, de az az L. nem megbízható ... Szóra nyitom a számat, mire 7,. elvtárs megjegyzi: — Azért mégsem tett jót az a jégeső.

A vendég bólint, hajlong, buzgón helyesel.

Ojabb félperc szünet, türelmem elfogyott. Lassan felállók, szedelözködnl kezdek. Z. elvtárs csodálkozva mereszti rám tekintetét. Arcán olyan kifejezés ül, mintha holdkórost, vagy legalábbis olajjá- Tómunkást látna. Visszacsodálkozom rá és motyogom, hogy én akkor megyek, esetleg visszajövök máskor, mert most megy az utolsó busz, amelyhez csatlakozásom van. Z. elvtárs kicsit töpreng, majd felvidul:

— Ja, maga az a riporter! Miről Is lenne szó?

[pódaj