Szabad Földműves, 1988. július-december (39. évfolyam, 26-52. szám)
1988-10-14 / 41. szám
Őszibarackfajták Az őszibarack telepítésire az ősznél alkalmasabb a tavasz, ennek ellenére október végén, november eleién tanácsos az oltványokat megvásárolni, mert tavasszal a lerakatokban már nagyon szegényes a faftaválaszték. Szélvédett helyen április eleiéig egyesével vermeltük el a vásárolt oltványokat és csak a tolat fagyának felengedése után ültessünk. Kertleink talatát általában már mindenki ismeri. Olyan helyen. ahol a körte vagy a feketeribiszke sárgul (klorózlsos, azaz a talaj mésztartalnia magas),, csakis keserümandula alanyú oltvány életképes. Az ország nagy részén a vadoszibarack alanyú oltványok is megfelelőek. Az állandóan magas vízállást! helyeken, mint például a dunai szigeteken, kizárólag szilva alanyú oltvány marad életben, mert a talaj levegőtlenségét ez tűri a legjobban. Szilva alanyú őszi barack facsemeték nem kaphatók, némi szakértelemmel azonban saját kezűleg ts szemezgetők. Az őszibarack nevével ellentétben nyári gyümölcs. Egyes fajtái az ország déli részén már június második hetében szedhetők. A fajták érése szeptember végéig tart. A nagyszámú szaporított fajta Aözül azokat emeljük ki, amelyek a házikertben Magyarországon fontosak lehetnek. Az „Andross“ augusztus végén, szeptember elején érik. Konzervipart fajta. A legjobban alkalmazkodó ipari fajták egyike. (Magyarországon termesztett valamenyl konzervipari fajta sárgahúsú!) A „Bpbygold 5“ augusztus közepén érik. Konzervipart fajta. Csehszlovákiában rendszeresen bőtermőnek bizonyult. Hazánkban is az egyik legjobb befőző fajta. A „Babygold 6“ augusztus második felében, néhány nappal a Baygold 5 után érő konzervipart fajta. Télállóságát és tavaszi fagytűrését irodalmi adatok kiemelik, A „Babygold 7“ augusztus végén a „). H. Hale“ előtt egy héttel érő konzervipari fajta. Termésbiztonságban a legjobb Ipari fajták egyike. A „Champion“ augusztus második felében érik. Nagy gyümölcse fehér húsú, bőlevű, nagyon ízletes. Befőzésre kiváló. Fája erős növekedésű, hosszúra kell metszeni. A „Collins“ korai, sárgahúsú fajta. A „Dixlreddel“ egyszer- V* érik. Rendszeresen és bőven terem. Színeződésben és áruértékben elmarad a „Dixiredtől“. A „Cresthaveu“ augusztus végén érik. Nagy gyümölcse sárgahúsú. magvaváló, kiváló minőségű. Színeződése nem eléggé élénk. Az „Early Redhaven“ a világszerte Ismert .Redhaven“ korábbi érésű változata. Néhány nappal a „Dixired“ után érik. Ä vele egyszerre érő fajtáktól színeződésben elmarad, termőképessége és termésbiztonsága azonban kiváló. Az „Elvira“ augusztus közepén érik. sárgahúsú. Termésbiztonsága és termőképessége alapján az eddiginél nagyobb figyelmet érdemel. A „Flavortop“ augusztus közepén érő, sjrgahúsú, magvaváló nektarin, a Héja csupasz. A „Ford“ augusztus elején érik. középnagy gyümölcse fehérhúsú, bőlevű, teljesen éretten magvaváló. Rendszeresen és nagyon bőven terem. A „Gloria Red“ Magyarországi nemesítésfl, július elején érő, sárgahúsú fajtajelölt. Az eddigi vizsgálatok szerint a szélsőséges éghajlatú Duna-Tisza közli terraötájban jöhet szóba a termesztése. I Az „Independence" lúltus végén, augusztus elején, a Magyarországon legismertebb nektarin, a*„Nectared 4“ előtt 4—5 nappal érő, sárgahúsú, csupasz héjú fajta. A „Jubileum“ augusztus második hetében érik. sárgahúsú, magvaváló. Termésbiztonsága a Duna-Tisza közén megfelelő. A „Loadel" augusztus második hetében érő konzervipari fajta. Sokan friss fogyasztásra is kedvelik. A „Mariska“ július második felében érik, középnagy, gyü»nőiese fehérhúsú, bőlevű, finom ízű, teljes érésben félig magvaváló. Rendszeresen és bőven terem. A „Michelíni“ késői, szeptember közepén érő, fehérhúsú fajta, irodalmi adatok szerint a téli fagyra érzékeny. A „Red June“ július közepén érő nektarin. Középnagy gyümölcse csaknem teljes felületén élénkpiros, húsa sárga, félmagvaváló. A „Remény" magyarországi nemesítésfl, fehérhúsú, laposbarack (pogácsabarack). Augusztus elején érik. Gyüúiölcse magvaváló. nagyon ízletes, A szedésnél sérül, ezért csak azonnali fogyasztásra való. Fája és gyümölcse sokkal egészségesebb. mint a korábban szaporított, hasonló „Kínai lapos“ fajtáé. (M. S. illusztrációs felvétele) Ä „Springcrest“ a „Dixired“ előtt érik tfz nappal. Tetszetős, )61 szállítható gyümölcse sárgahúsú. Európa mediterrán országaiban ígéretes újdonság. Hibájaként korai virágzását említik. A „Springold“ nagyon korai, a „Mayflowerrel“ egyidőbea érő. sárgahúsú fajta. Gyümölcse kicsiny, de tetszetős szineződésű, duránci ízletes. Termésbiztonságát Magyerországon még nem eléggé ismerjük. A „Suncrest“ augusztus közepén érik. Gyümölcse nagy, tetszetős éiénkpiros, sárgahúsú, magvaváló. Magja jellegzetesen kicsiny. Nagy értéke, hogy gyümölcse bő termés esetén sem apró. A „Sunhaven“ július rfiásodik felében érik Sárgahúsú, félmagvaváló, gyümölcse kényes, szállításnál törődik. A „Sunrise“ július közepén, a „Dixlreddel“ egyszerre érő, sárgahúsú fajta. Rendszeresen és bőven terem Minőségben (gyümölcsméret, színeződés) több vele egy időben érő fajta felülmúlja. A „Triogem“ augusztus elején érő, sárgahúsú, magvaváiő fajta. Gyümölcse nagy, tetszetős, piros fedőszínnel. Külföldi adatok szerint télállósága jó, nagyon bőteriivő; hibája, hogy gyorsan túlérik. A „Vesuffto“ konzervipari fajta. Augusztus elején, közepén érik. Főként Olaszország déli részében termesztik, ahol duránci gyümölcse a helyi piacokon friss fogyasztásra is kedvelt. Kertészet és Szőlészet (1987/41) 1988. október 14. A FELVÁSÁRLOTELEP VEZETŐI Ä Szlovákiai Kertészkedők Szövetsége Fegyverneki (ZliroJ- niky) Alapszervezele 14 évvel ezelőtt, 8 taggal alakult. Az alapító tagok közé tartozott Árendás Béla és Árendás Béláné is. Akkor még nem gondolták, hogy nem egészen másfél évtized alatt a tagság létszáma majdnem 90 főre gyarapszik, s szervezetüket a környék legaktívabbjai közé fogják sorolni. Időközben Arendásék a község felvásárlótelepének vezetői lettek. A környék kertészkedöinek terményeit az Érsekújvári (Nové Zámky) Zelenina nemzeti vállalatnak és az Oroszkai (Pohronský Kuskov) Konzervgyárnak vásárolják fel. Az Árendás házaspár tavaly 670 ezer korona forgalmat bonyolított le. Az idén 750 ezer korona értékű zöldséget vásárolnak fel. Az Oroszkai Konzervgyár részére a termelők 10 tonna paprikát, 40 tonna uborkát, 5 tonna hagymát és 15 tonna zöldbabot biztosítanak. Nagy mennyiségben termelnek fokhagymát, sárgarépát és petrezselymet, valamint korai és őszi salátát is. Egyre többen foglalkoznak szőlőtermeléssel is. Kihasznál-' iák a parlagon heverő földeket és az elhagyott, öreg szőlők helyébe újat telepítenek. Arendásék Fegyvernek legszorgalmasabb kiskertészei. Félhektáros kertjükben zöldségen kívül „Zala gyöngyét“ termelnek. Nem feledkeznek meg a tagsággal szemben vállalt kötelezettségeikről sem s számukra az Oroszkai Konzervgyárból zöldségmagot biztosítanak. Szívesen adják át tapasztalataikat a kezdő kertészkedőknek is. Kép és szöveg Belányi János SZŰKÖS LEHETŐSÉGEK - ÖTLETES. MEGOLDÁSOK Ä Szlovákiai Kertészkedők Szövetsége Spišská Nová Ves-i Kertészeti Szolgáltatásának és az SZKSZ Rozsnyói (Rožňava) Járási Bizottságának felügyelete mellett a rózsákról elnevezett bányászvárosban öt évvel ezelőtt nyitották meg a régen várt kertészeti szaküzletet, melynek Ildikó Mankóvá a vezetője. A deszkából összeácsolt, pléhbódékkal kiegészített kis bolt a város egyik eldugott mellékutcájában várja a kertészkedőket. A szűkös üzlethelyiségben a polc is kevés, az árut nem lehet úgy kirakni, hogy áttekinthető legyen. A növényvédő szereket sem tudják elkülöníteni a vetőmagvaktól. Az üzletvezető a hiányosságokat ötletes megoldásokkal, az áru vásári módon történő propagálásával Igyekszik kiküszöbölni. A vásárlót a pultra tett, helyben tanulmányozható zöldség—gyümölcs— virág katalógusok is segítik a tájékozódásban. Az idén — mióta )úlius Cernok személyében új beszerző látja el az üzletet áruval — lényegesen bővült a kínálat. Növényvédő szerekből sem volt hiány, kivéve a Mikalt és a Ridomilt. A Decemtlonból és a Metatlonból a nagy kereslet ellenére sem igen vásároltak, mivel csak literes csomagolásban volt kapható. A fekete és az át-1 látszó fólia viszont időszakos hiánycikknek számít.' akárcsak a humusz és a „virágföld“. Továbbra is nagy érdeklődés mutatkozik a még hiánycikknek számító kasza, a kis űrtartalmú porzó- és permetezőkészülékek, a kerti öntözők, mázas virágcserepek és a kétágú kapa iránt. Viszont immár állandóan kapható az eddig hiába keresett sarló, metszőollő és oltókés. A műtrágyák közül pedig a tíz-, öt- és félkilós csomagolásban forgalomba hozott kálisó, kénsavas káli stb. Szuperfoszfátot és Cereritet azonban nem árusítanak. A kistermelők és a boltvezető nagy örömére az idén az előző évek gyakorlatához képest a dughagyma közel két hónappal korábban és sokkal nagyobb mennyiségben (640 kg) jutottéi az üzletbe. így elkerülhetővé vált a már megszokott sorban állás. Ingerlékenység. A hagymára várakozó, türelmetlenkedő vásárlótömeg tavaly még a pultot is felborította. Oj árunak számít a szamócapalánta. Egy-bojnice! kertészetből kilencszáz darabot („Senga Sengana“, „Induka“ és „Karmen“ fajtákat) kaptak. Az egészséges, szépen fejlett, levélzettel és ép gyökérzettel rendelkező, 2 koronás egységáron kínált szaporítóanyagot napok alatt szétkapkodták. Evek óta kevés a megvételre kínált díszbokor és gyümölcsfaoltvány. Legkeresettebb a kajszi, amelyből tavaly mindössze húsz darabot kapott az üzlet. Nagy kereslet mutatkozik még az őszibarack-, a körte-, az alma- és az eperfák, valamint az egres és a ribiszkebokrok iránt is. Remélhetőleg az idén már bővebb választékkal szolgálhatnak. A KluCov-Caklov 1 faiskolák előrejelzése legalábbis ezt Ígéri. A Sempra termékei közül a vetőmagok sokaságát kínálják megvételre. Ezeknek 1990-íg szavatolják csíraképességét. A kertbarátok különféle virág- és zöldségmagvak; valamint ültetőgumők között válogathatnak. Az üzletben — új szolgáltatásként — bevezették a vágott virágok árusítását. A szegfűt 4, rövid szárral pedig 2 koronáért vesztegetik. • A legutóbbi áruszállítmánnyal 8, 12 és 35 literes űrtartalmü, a káposzta savanyítására alkalmas kőagyaghordók. lengyel gyártmányú, qjűanvagból készült (PO 30-1; Sano-24) háti permetezőkészülékek. elektromos fűnyírógépek, almaprések, gyümölcsszedők és sok egyéb ötletes kerti szerszám érkezett. Egyik-másik műszaki cikkhez azonban elfelejtették a használati utasítást mellékelni. Az árukészletet rövidesen a hazat ipar' néhány keresett cikkével Is bővítik; például fonott kosarakkal, seprűvel, létrával és fagereblvével. Az őszi gyümölcsszüret kezdetétől az üzletvezető szilva és hullott alma felvásárlásával is foglalkozik. Az árukészlet és a választék bővítésével érdemes törődni, hiszen a kertészeti mozgalom érdemben! fejlődése, valamint az akadozó zAldség- és gyümölcsellátás javítása csak erre alapozható. l-ros) (I. d. illusztrációs felvétele) # %