Szabad Földműves, 1988. július-december (39. évfolyam, 26-52. szám)
1988-08-12 / 32. szám
/ 8 SZABAD FÖLDMŰVES 1988. augusztus 12. Nyelvi durvaság indulatból - és (RÉSZLETEK) Я káromkodás, a szttkozódás tán már az Ősidők, a nyelő kialakulása óta segít az embernek fölös indulatait levezetni. A közvélemény régtől fogva ügy véli, hogy az asszony sír, a férfi káromkodik* első dühében, mérgében, szomorúságában vagy tehetetlenségében. A káromkodás e vélekedéstől persze még sokáig nem tartozott a törvényesen elfogadott cselekedetek közé, különösen a közép- és áfkorban Igen sok ország, város és Intézmény törvényeiben, szabályzatában ttltva volt a szttkozódás, főleg Istennek hiába való emlegetése: ezért bizony bezáratás, botozás, Iskolából kicsapás fárt. Ügy látszik, amaz erkölcsökben szigorúbb Időkben ts hamar kicsúszott a rossz szó a sok derék ember száján. E nagymérvű káromkodás társadalmunk vtselkedésklutúrájának bizonytalanságaiból, és ktmúveletlenségéből ered. Nincs meg az a norma, amely legalább íratlan szabályaival meghatározná azt, hegy mi, mikor, milyen helyzetben engedhető meg, s ml nem. E jelenségkör éppoly kidolgozatlan területe a mindennapi emberi érintkezések rendszerének, a társalgásnak, mint például a köszönések és megszólítások rendszere; a más embernek kijáró tisztelet mindkét területen csökkenőben, sőt szinte kivészőben van. 'A társadalmi, a közösségi értékek határozatlansága, és elmosódottsága miatt a nyelvi norma rendszerében a szitkozódásoknak, a durva szavaknak nincsen kijelölve a helyük. Kevés ma azoknak a közösségeknek a száma, melyek értékrendjében pontos helye van a káromkodásoknak, a durva szavaknak. Néhány réteg normája tiltja, néhányé viszont épp ellenkezőleg, engedi, sőt megkívánja a nyelvi durvaságot. Ezért azután valami gyerekes divatból káromkodik boldog-boldogtalan, sokszor önmagára erőltetve olyan szavakat, amelyeket önszántából igen nehezen ejtene ki — mert az adott társaságban ez a sikk. Művelt, értelmiségi csoport tagjai, akik külön-külön nem káromkodások, sokszor így hergelik bele egymást és önmagukat egy olyan nyelvhasználatba, amely hivatásuktól és kulturáltságuktól igen távol áll. A belső vagy külső korlátozás (pl. a közösségi tudat és erkölcs) hiánya, illetve gyengesége mellett sok egyéb, társadalmi tényező nagy szerepet >játszik az általános eldurvulásban. így a gondolkodási, az érzelmi, az ön- és emberismereti kultúra mai szegénysége, a vitakultúra már említett primitív, illetve hamar primitívvé váló eszközei, a hamis és túlzott bűntudatok és feloldatlanságuk (melyek agresszivitást eredményeznek), s a szexuális kultúra szinte katasztrófában alacsony foka. В hiányosságok — többek között — mind hozzáá/rulnak a nyelvi durvaságot visszafogó gátlások oldásához. Hiszen a fentebb röviden felsoroltak SZÍNEK FOKMÁK Á LAKÁSBAN Ä szín erősen befolyásolja érzékelésünket. Egy-egy szín tompíthat]«, illetve fokozhatja a h'ldeg—meleg érzetet, a hanghatásokat, növelheti, Illetve csökkentheti egy tömeg térbeli kiterjedését, módosíthatja a távolság érzékelését. Nem utolsósorban pedig hangulati tartalommal bír, közérzetünkre komplexen hat. A szlndlnamlka sokoldalú, kiterjedt vizsgálatok alapján feldolgozta az egyes színek. Illetve színpárok, színcsoportok pszichológiai hatását. SZÍNEK ÉS SZlNPAROK PSZICHOLÓGIAI HATÄSA sárga •*' napfényes, levegős, üdítő, tágasság érzetét kelti, barátságos; narancs TMélénkítő, mámoros, örömteljes, közlékenységre Indító, kedélyes, megragadó; vörös •= meleg, bizalmas, erőteljes, túlfűtött, zajokat felfokozó, attraktív. mozgalmas, aktivizáló; Illa *= visszafogott, megközelíthetetlen, uralkodó, teret kitágító, felszabadult, korlátok nélküli; zöld - üdítő, pihentető, reménykeltő, enyhén passzív, nem mozgásra Ingerlő, zajtompltő, könnyed, laza; fehér =» hűvös, fényes, tiszta, kemény, lebegtető; szürke = semleges, fárasztó, közömbös, szenvtelen, mozdulatlan; fekete = lehangoló, beszűkítő, távlattaten. Az első hat szín a színkör elsődleges színe. Ezek hatását azonban tovább módosítja a színkeverés. 'Egy-egy szín fehérrel való párosítása adja a legharmo'Mkusabb, legmegnyugtatóbb hatást: sárga + fehér = hűvös, ragyogó, tágas; narancs + fehér = derűs, meleg, otthonos; vörös + fehér *= Játékos, mozgalmas, barátságos; Illa + fehér = finom, nemes, méltóságteljes, nyugodt; kék + fehér = tiszta, rideg, lehangoló; zöld + fehér '■» oldott, harmonikus, pihentető. A következőkben párosított színek a színkörben egymás mellett helyezkednek el: sárga + narancs '= derűs, napfényes, meleg, otthonos; narancs + vörös = vibráló, túlfűtött, aktfv; vörös + lila = Intim, fojtó, buja, visszahúzó; lila + kék = komoly, méltóságteljes, nehézkes; kék+zöld = hideg, údltó, könnyítő. Bár nem törhetünk pálcát egyik párosítást típus felett sem, ennyit hadd említsünk meg, hogy pár évvel ezelőtt Inkább használtuk a harsogó színellentéteket, ma szívesebben hangoljuk környezetünket egyetlen színre. Ez korántsem jelent egyhangúságot. Hiszen több egymáshoz közel áUő szfnárnyalatot halmozva, azok kelló ritmusára építve, egyetlen szint pendítve meg egy hangsúlyos felületen, lényegesen Intenzivebb szlnélményt kapunk Ezzel szemben a kontrasztszínek halmozása nem szinesgégat, hanem zavaró tarkaságot kelt. a mindennapi viselkedéskultúra elsekélyesedését, elstvárosodását, az emberi kapcsolatok gazdag lehetőségeinek a leegyszerűsödéséi segíthetik elő. Az elnagyoldssal pedig együtt szokott járni az eldurvulás, a darabossá válás. Megfogyatkozik az egymás trántt türelem, egyik ember a másikat, a többieket kevésbé tisztelt, közönyös, sőt Ingerlékeny lesz. Nem köszön a másiknak, vágj/ ha igen, abban nincs mindig köszönet, minden kérdésre indokolatlanul durva, nyers stílusban válaszol, ha egyáltalán válaszol. Mindezeknek a nyelvhasználati következménye nemcsak a durvaságban lelhető fel. A kultúrálatlan, kimüveletlen, öntudat nélküli, elszemélytelenedő, elszürkülő s divathullámokon lovagló nyelvhasználatnak csak az egyik, de talán legsötétebb pontja az eldurvulás. Általános terjedése a legfőbb lehúzö erő, ez fokozza legjobban a közönyt, a hányavetiséget. S ami a legszomorúbb, a durva szavak használatát kiterjeszti olyan helyzetekre is, amelyekben arra semmilyen indulati, akarati tényező nem ad okot. Közömbös események felidézése, jelenségek, dolgok jellemzése alkalmával ts gyakoriak már az indulat nélküli nyers szavak. 'Az 'általános tapasztalat tehát az, hogy azok a szavak és kifejezések, melyokot a szövegkörnyezettől elszakítva a nyelvhasználók többsége durvának, trágárnak tart, egyre nagyobb teret nyernek a mtndennapi nyelvi gyakorlatban. A közösségi és egyéni tudat kevéssé megszilárdult vtselkedésszábályozó értéket az indulatos durvaságokhoz hasonlóan az indulat nélküli trágárságot ts alig tiltják. Pedig ez utóbbi veszélyesebb jelenség, mint az előbbi. (A kettő nem választható el élesen egymástól, s elterjedtségük, a mindennapi beszédre gyakorolt befolyásuk szorosan összefügg. Abszolút értékben mindkettő egyformán rombolja a kultúrát.) A durvaság vissza is hat a közegre, ahonnan fakad. Így a nyelvi durvaság a nyelvet egészében alakítja, s egy percig sem vitás, hogy mely Irányban. Nincsen a birtokunkban pontos jelmérés az Indulatos és indulat nélküli durva szavak használatáról, társadalmi rétegenként elterjedtségéről. Nehéz is lenne ilyen felmérést készíteni, effajta nyelvi szokásaikról kevesen beszélnek őszintén. Annyi azonban bizonyos, hogy a viszonylagos kulturális kiegyenlítődés és a modern életforma (ingázások, rádiá, tévé stb.j által az utóbbi harminc évben elősegített nyelvi egységesülés e területen is bekövetkezett, illetve folyamaiban van. Eredményét azonban nem abban lehet összefoglalni, hogy a durván beszélők már kevésbé beszélnek durván, a finomkodók pedig természetesebben szólnak, hanem abban, hogy a durva szóhasználat, ha szűrten és rétegenként különböző mértékben is, de áthatotta a mai nyelvhasználatot. 'A nyelvi durvaság, hanyagság nemcsak viselkedésbeli hanyagságot, durvaságot takar, hanem ki ts váltja, Hl. erősíti azt. A durva szavak durva szemlélettel oltják be gondolkodásunkon Tehát a divatból trdgdrkodóra, hányavettn beszélőre hal az eleinte modorságból fölveti nyelvi magatartás, s kevésbé szerencsés esetben mindennapt viselkedése ts ahhoz idomulhat. (Persze ehhez több más késztető tényező is szükségeltetik, pl. a gátlások gyenge volta vagy hiánya.) A nyelvi és viselkedésbeli durvaság, kUlturálatlanság — sajnos — egymást erősítik. Tapasztalható ez a mindennapi gyakorlatban Is, hisz pl. a durvább szót sokszor önkéntelenül emeltebb, agresszívabb hangnemben ejtik ki. De nemcsak önmaga által erősödik a duryulásl folyamai. A fiatal nemzedékek legalábbis az elmúlt két évtizedben úgy léptek és tépnek a felnőttkorba, úgy mentek munkahelyükre, hogy korábbi nyelvi gyakorlatukat, mely többnyire tele volt és van tűzdelve az épp divatozó diáknyelvi és argó elemekkel, nem adták föl, tll .a Jelnőtt dolgozó világ“ a maga letisztultabb nyelvhasználatávdl igen keveset módosított azon. Így van ez ma is. E fiatalok egymás között, saját korosztályukban szinte ugyanúgy beszélnek, ahogy néhány évvel ezelőtt az iskolában, s korosodásukkal nyelvük nem változik annyit, hogy a durva réteget magából teljesen kivesse. S ahogy használóik mind idősebbek lesznek, úgy nyernek mindinkább polgárjogot a trágárságok — tekintélyi alapon. Hiszen a következő nemzedék már azt mondhatja: a szüleimtől tanultam. S ha majd ezeket a gyerekeket akarjuk szebb, kulturáltabb nyelvhasználatra szorítani, bizony sokkal nehezebb dolgunk lesz, mert ők már nem érzik a trágárságot oly nagy véteknek a fólzlésü társalgást norma ellen. TOLC8VAI NÄGÝ OÄBOR (A „Nyelv! divatok“ című könyvébólj HiaimmnmMMHHi á
