Szabad Földműves, 1988. január-június (39. évfolyam, 1-25. szám)
1988-02-05 / 5. szám
4 SZABAD FÖLDMŰVES 1388. február 5. Szemben állva a sorssal EGY VÖRÖSKATONA VISSZAEMLÉKEZÉSEI Hallgatom az alacsony termetű, élénk szemű idős embert, akinek erőtlen a kézszorítása. Panaszolja is rögvest: — Még mindig nem gyógyultam meg egészen — s fölemeli mind a két karját. — Valami idegdolog... Pedig még éjszaka is, ha felébredek — márpedig ez gyakorta megesik — nyújtóztatom, markolászom a semmit, hadd erősödjék az izom. De — legyint — látja, hol tartok. Azt mondta a főorvos is Kassán (Kosice): hosszú lesz a gyógyulás, bácsikám ... jelenleg már jól érzem magam, de tavasszal, azt hittem, hogy bizony már elmegyek. A fene egye meg, kétoldali tüdőgyulladásom volt, amitől aztán a hangom is elment, gyengébb lett. Ül velem szemben a íehér hajú, kilencvenkét éves Ilka bácsi, a leleszi (Leles )' veterán kommunista, az egykori vöröskatona — és mesél. — Tizenkét évesen már asztagoltunk az urak földjein, szóval az uradalomba jártam napszámba dolgozni. Tudja, mi az aszatolás? Nem? Egy éles eszközzel irtottuk a búza közt a gyomot, az aszalót. Napszám: nyolcvan fillér. Két kiló só ára. Ma mennyi is a só kilója? No, mindegy ... Pista bácsi Batty ónban (Botany) látta meg a napvilágot. 1914 októberében besorozták a 18 éves legényt. Néhány napi kiképzés után irány a front. — Merrefele katonáskodott? — Azzal kell kezdenem, hogy akkor csak a szegényebb családok gyerekeit vitték katonának, mert a gazdák gyermekeinek a földet kellett művelni, ilyen és hasonló indokok miatt nem sorozták be őket. Engem a menetszázaddal Krakkó alá küldtek a frontra, ahol 1914 novemberében megsebesültem. Akkor nagyon megijedtem, még jő, hogy a golyó a tüdőmet nem érte. Már akkor értelmetlennek láttam a sok emberi áldozatot. De hát nem volt mit tenni, mert a parancsot megszegni egyenlő volt az öngyilkossággal. Alighogy kigyógyítottak az el ö sebesülésből, újból a frontra vezényeltek, és 1915 júliusában egy közelharcban eltalálták a lábam. Gondoltam magamban, hogy egy ‘ harmadik golyó már biztosan a másvilágra visz Fájós lábbal kellett tovább harcolni. De aztán fogságba estem. — Hol? — Hát azt pontosan nem tudom megmondani. Azt azonban tudom, hogy Galíciában. Sokat gyalogoltunk, néha kaptunk főtt ételt is. Meg kenyeret és cukrot. Szóval a fogságban a körülményekhez képest elég jól bántak velem. Aztán egy faluban vonatra tettek. Sokat döcögtünk. A cserkaszi kórházba vittek, aztán tovább kerültem. Megláthattam Kijev városát. Augusztusban már a moszkvai orosz kórházban találtam magam. Ott a golyót kivették a lábamból. — Aztán mi történt? — Micsoda kálvárián mentem keresztül. Most, hogy újra visszagondolok a múltra és felidézem a fogságban eltöltött időszakot, szinte a hátam is borzong. Örenburgba vittek. Ott aztán osztályoztak bennünket, német, magyar — külön. Alighogy elszállásoltak, újból sorakozó, vagonírozás és irány az. Ismeretlen. Az utazás alatt hetente kétszer kaptunk főtt ételt. A napi eledel öt deka kenyér, két kockacukor. Azt hittük, hogy rószszább már nem lehet, pedig... Elhallgat. A nemrégi tüdőgyulladás következménye: hamar kifullad. De néhány pillanat elteltével újfent idézi a múltat, mintha könyvből olvasná. — Kegyetlenül fájni kezdett a lábam. A sebhely genynyesedni kezdett. A budapesti Csillag Jenő, aki orvos volt, megoperálta a lábamat, 0 sebet kitisztította — és aztán Közép-Ázsiába, a ferganszki fogolytáborba vittek. A mangánt katlanban újabb meglepetés várt. A fogadtatásomra kitört a malária. Hát persze, hogy engem is elkapott. Nyolc hónapon át gyengélkedtem. Ekkor már 1917-et írtunk. Ott vettük hírét a forradalomnak. Bevallom, ilyesmiről még sosem hallottam, csak tátottám a számat, amikor beszélni kezdtek a forradalomról. Rögvest valamiféle megmagyarázhatatlan izgalom fogott el. Szinte a helyemet sem találtam. — Mire emlékszik még ebből az időszakból? —Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem őrültem a forradalom hírének. Azt hittem, ezek után. rsoi-'iounn hamar haza fogunk menni. Én ekkor még csak 22 éves voltam, nagyon vágytam haza, ami érthető is. Egyszer tisztek jelentek meg, s azt kérdezték; ki akar hazamenni? Ki ne akart volna? Óvatos voltam. Nem jelentkeztem. Aztán egy agitátor jött hozzánk, akt beszélt Leninről és a forradalomról. Faragónak hívták, a beszédje meggyőző volt, és egyszerre vagy nyolcvanon léptünk be a Vörös Hadseregbe. Mamangánba vittek bennünket. A rövid kiképzés alatt több agitátor tartott beszédet. Mondták, hogy ha hazamegyünk, lesz föld, szabadság, igazság, a szegény is ember lesz. Rendes kosztunk lesz, jó ruhánkt Kit ez, kit az fogott meg, engem az előbbi. Így lettem vöröskatona. Üzbegisztán területi központjának városában a gyalogezredhez soroltak be, eleinte hathónapos próbaidőre, mint légióst. Aztán kezdődött az Igazi harc. F.kkor már lovakat Is kaptunk. Ucs-kurga nevű falucskában vetettek be bennünket a fehérek ellen. Voltak vagy ötszázan. Itt aztán valóban átestünk az igazi tűzkeresztségen. Alaposan elpáholtuk a fehéreket. Aztán önkénteseket kerestek egy hatalmas nagy falu felderítésére. Nemigen volt jelentkező. Egy orosz katona meg én indultunk útnak. Aztán ismét megsebesültem. A hadikórházból Kuzsela János nevű ezredparancsnok lovasszázadába kerültem, egészen 1920 novemberéig harcoltam. Sosem felejtem el, lehettünk nagy 180-an. Ós város mellett voltunk letelepedve. Éppen az ebédhez készültünk, amikor körülkerítettek bennünket. Az állandó támadástól és lövöldözéstől nagyon kt voltunk fáradva. A fehérek egy küldöttet bocsátottak hozzánk. Emlékszem, a szemét bekötötték és úgy vezették a parancsnokunkhoz. Egy borítékot adott ál, amelyben az állt, hogy adjuk meg magunkat, tegyük le a fegyvert, semmi bántódásunk nem lesz. Hazaeresztenek ... Ha nem tesszük ki a fehér zászlót, akkor az 50 ezres hadseregükkel megsemmisítenek bennünket. A parancsnokunk azt válaszolta, hogy inkább meghalunk. Minden nemzetiségi katonának lehetősége volt szabadon döntent további sorsáról. Senki sem habozott, majd egy bőrka-A Szovjetunió bratislavai főkonzulja kitünteti és tárgyi jutalomban részesíti Ilko Istvánt (A szerzó felvétele) bátos egy hordóra állva szónokolt arról, hogy a forradalom veszélyben van, meg kell védeni. Akt tovább akar harcolni a forradalomért, az jelentkezzen. Azt is mondta, hogy ha leverjük az ellenséget, hamarabb hazamehehetünk. — Jelentkeztek sokan? — Néhány tisztet kivéve mindenki jelentkezett. A fehérek éjszaka támadtak. Kegyetlen harc volt. Amikor a fehéreknek nem sikerült bennünket megsemmisíteni, egy halastóból ránkeresztették a vizet. Nagy támadást indítottak ellenünk, már majdnem teljesen be voltunk kerítve, amikor az egyik lengyel golyószórósvnk segítségével az állomásnál sikerült a frontot áttörnünk és a biztos haláltól megmenekülnünk. Nagyon sok hasonló harcban volt részem. Borzasztó háború volt. — Aztán? — Moszávába vittek nyelvkurzusra. Akkor még nem tudtam, hogy szülőfalum Battyán Magyarországhoz vagy Csehszlovákiához tartozik-e. Am egyet megtudtam, mégpedig azt, hogy hová tartozom, és, hogy kik oldalán vagyok. Majd hét év után hazakerültem. Steiínben, a konzulátuson megtudtam, hogy Battyán Csehszlovákiához tartozik. Kaptunk egy csomagot, konzervet, kenyeret meg húsz koronát, és Berlinen keresztül Pardubicébe vittek bennünket a kórházba, ahol hat napon át igazán jól bántak velünk. Miután felerősödtünk, szétosztottak bennünket a hadseregig. Engem az ungvári gyalogezredhez küldtek. A tisztjeim a századnál ujjal mutogattak rám, madárijesztőnek csúfoltak és vörösnek. 1921. március 3-án kerültem haza, Bottyánba. — Az idősebb bátyám Leleszre nősült. Ott nekem ts kinézett egy menyasszonynak valót Tetszett a lány, szép volt és kedves, 1923-ban megesküdtünk. Minden nagyobb ceremónia nélkül, karikagyűrűnk sem volt. Csupán menyasszonyt ruhára és cipőre tellett. A lakodalom is sikerült, mindenki jól érezte magát, voltak vagy hetvenen. — Idehaza hogyan alakult a sorsa? — Ott folytattam, ahol 1914-ben abbahagytam. Cselédeskedtem, éltem a szegény emberek életét. Bizony, kommenciós cseléd voltam a leleszi uradalomban. Beléptem a már megalakult kommunista pártba. Szervezkedtünk, de munka nem volt. Mindig az járt a fejemben, hogy hogyan Is fogom eltartani a családot? Mint sokan mások, én is útnak indultam a tengeren túlra, Amerikába szerencsét próbálni. Négy éviq gürcöltem, mint egy szamár, Ohió államban egy vasgyárban. Esténként meg egy zenekarban játszottam klarinétosként. Gyűjtöttem a pénzt, sokat spóroltam. — A felszabadulás után? — Én a Népi Milícia parancsnoka lettem és a rendfenntartásra ügyeltünk. Aztán újraszerveztük a pártot. A szövetkezeti mozgalomról már odakint sokat hallottam. Mikor községünkben megindult a szervezés, nem idegenkedtem tőle. Az elsők között léptem be mint alapító tag. Hát Lelesz községben a februári győzelmet követően megalakult a szövetkezet. Kezdetben dinnyésként dolgoztam, aztán mindig azt csináltam, amivel megbíztak. Még hetvenéves koromban is dolgoztam. A mi munkánk nyomán tűntek el a major nyomorúságos viskói. A cselédházak helyébe valóságos palotákat építettek. Megszűntek a cigánypérók. Újjá épült a falu. Az összes utcát portalanították. Folytat halnám tovább is a fejlődést, vagy említhetném a Május 1. Egységes Földmüves-szövtekezet fejlődését... Lassan megtelik a helyi nemzett bizottság tanácsterme ünneplőkkel. Pista bácsi két fia, hal unokája és tizenegy dédunokája, valamint a meghívott vendégek — virágcsokrokkal érkeznek. Aztán megérkezik Michal Nízkynek, a járási pártbizottság vezető titkárának kíséretében a Szovjetunió bratislavai főkonzulja, Nylkolaf Ivanovics Prochoda, aki ünnepi keretek között adja át idős llko Istvánnak a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulója alkalmából a Szovjetunió legfelsőbb párt- és állami szervei által adományozott emlékplakettjét, valamint a tárgyi Jutalmat. ILLÉS BERTALAN ADunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Járás mezőgazdasági üzemeiben teljes ütemben folynak az előkészületek a zárszámadó közgyűlésekre. A 8. ötéves tervidőszak első két évének eredményei biztatóak, és sok esetben rendhagyóak. Az 1987-es évben nemcsak az előző év terméskieséseit hozták be, hanem szemesekből több mint 33 ezer tonna többlettel zárták az évet. A Járásban a Jelenlegi ötéves tervidőszakban kiemelt figyelmet fordítanak a szemesek termesztésének komplex fejlesztésére. Ennek tudható be az elmúlt évben elért több mint 7 tonnás átlagos hektárhozam is, mely egyúttal a termelés és a tudomány szoros együttműködéséről is tanúskodik. A gabonafélékből elért meglehetősen jó eredményt a rekord kukoricatermés tetőzte be. Egy hektár átlagában 7,6 tonna termést takarítottak be. Ez mindenekelőtt a terv melésí rendszerek eredményességére vall. Ejsz-ben érték el, ahol a napi súlygyarapodás 0,622 kg volt — 3,6 kg erőtakarmány-fogyasztás mellett. A belterjes gazdálkodást nagyban befolyásolja az öntözőkapacitások ésszerű kihasználása, különösen a Felső-Csallóköz kavicsos földterületein. Ebben a tekintetben a Légi Efsz'ben éltek a legjobban a lehetőségekkel. Az újítások terén az Eperjesi (fahodnáj és a Vásár úti ITrhové Mýto) Efsz érte el a legjobb eredményeket az MGF szárítóberendezések üzemeltetésénél alkalmazott újításaikkal, melyek társadalmi értéke .elérte a százejer, Illetve a hatvanezer koronát. Egyénileg az újítók közül a Dunatőkési (Dunajský Klalovj Állami Gazdaságban Luzsica mérnök újítása közel 800 ezer korona megtakarítást jelent, Sárközi László és Bodó Endre a Csilizköz Efsz-ből újításukkal 157 ezer korona értékű megtakarítást „biztosított“. Annak ellenére, hogy a Járásban megtették az első lépéseket az új jutalmazási rendszer alkalmazását A dolgozók bevoM Az elmúlt évben tovább fokozódott a dolgozók munkaaktlvítás'a és kezdeményezése. A Leningrádi felhívást elfogadó dolgozókollektívák kifejezésre juttatták támogatásukat az átalakítási folyamattal, s egyúttal Jó példával szolgáltak a munkatermelékenység fokozása és a minőségi mutatók javítása te. rén. A noszf 70. évfordulójára teljesítette a 8. ötéves tervidőszak első két évének feladatait a Csi* lizközi Efsz két szocialista brigádja Tóth Irén és Vida Zoltán vezetésével, a Felbári (Horný Bar) Efsz növénytermesztési részlegének kollektívája Synek elvtárs vezetésével, a Dercsikai (Jurovál Efsz kertészeti brigádja Krascsenits Erzsébet irányításával, valamint a He gyétei, (Kútniky), a Lúcsi (Lúč na Ostrove) és a, Dunaszerdahelyl Efsz egy-egy szocialista brigádja. Munkájukban élen Jártak a tudományos-műszaki fejlesztés eredményeinek gyakorlati alkalmazásában, alkotóan érvényesítették a brigádszerű javadalmazási módszert, mely által november heted!, kéig vállalásaikat 6,1 százalékkal túlteljesítették. Az 1987-es évben a Járás mezőgazdasági üzemei levonták a tanulságokat az előző év tapasztalataiból, és nagy súlyt helyeztek a takarmánykészletek biztosítására. Takarmányfélékből kedvező helyzet alakult ki, amit nemcsak a silókukoricának, hanem a kettőstermesztés alkalmazásának lehet tulajdonítani, melyet a szántóterület 8—10 százalékán alkalmaztak. A járás nem teljesítette a tejeladás tervét. Szükséges, hogy azok a gazdaságok, melyekben a lemaradást nem tudták leküzdeni az év végéig, az új évben hatékony Intézkedéseket foganatosítsanak feladataik maradéktalan teljesítése érdekében. Szükséges megjegyezni azt is, hogy az objektív tényezőkön kívül nem kis mértékben Játszottak ebben közre a szubjektív körülmények Is, mint a hiányos munkafegyelem, az ellenőrzés és munkaszervezés alacsony színvonala stb. Ennek ellenére néhány mezőgazdasági üzemben kimagasló eredményeket értek el a termelékenységi és a minőségi mutatók, valamint a gazdaságosság szakaszán Is. A járási mezőgazdasági igazgatóság és az SZESZ járási bizottsága által meghirdetett szocialista versenyben az Udvarnoki (Dvorníky) Efsz az eladott tej 99.6 százalékát, a Hroboiíovól 94,1, a Légi (Lehnice) Efsz pedig 91,6 százalékát értékesítette első osztályban. Egy liter tej előállítására a legkevesebb erőtakarmányt a dióspatohyi (Orechová Potôň) szövetkezetben fordítottak, méghozzá 0,29 kg-ot, azt a hroboiíovól és a légi szövetkezet követi — 0,33 kg-mal. Az egy kocára eső évi malacelválasztásban szintén az udvarnoki szövetkezet áll az élen, 19,8-as átlaggal, a gellet (Holtce) szövetkezet előtt. Hízósertéseknél a legnagyobb és egyben a legjövedelmezőbb napi felhízást a Hegyétel Illetően, annak ütemével és érvényesítésével nem lehetünk elégedettek. Ezen a téren sok esetben nehéz áttörni a megszokott előítéleteket és lélektani akadályokat. Nem minden esetben különböztetik meg az átlagon felüli, minőségileg kifogástalan munkát a felületesen elvégzett munkától. Több esetben maguk a vezetők is félnek a konfliktusoktól, s nehezen szakadnak el a régi módszerektől, még kevésbé vállalják az esetleges kockázatokat. Mindez természetesen megszilárdítja az átlagosságot, és paszszivitásra készteti azokat is, akik a cél elérése érdekében többet és jobban dolgoznak. Célul tűzték ki az 1987-es év végéig, hogy minden mezőgazdasági üzemben legalább két kollektívában alkalmazzák a brígádszerű javadalmazás módszerét. Ez ideig három olyan gazdaság van, ahol egyáltalán nem éltek ezzel a lehetőséggel. Minden mezógazdasági üzemben kidolgozták a beliizemi önelszámolási rendszert, melynek célja éppen a dolgozókollektívák érdekeltségének növelése, a differenciált bérezés alapján, mely a teljesítményre és a minőségre épül. Sajnos, eddig ez a módszer nagyon lassú ütemben érvényesül. Több mezőgazdasági üzemben éppen a vezetők nem akarják megérteni, hogy a munkakezdeményezés fokozása elősegíti a teljesítmények növelését, s ezáltal a béreszközök emelését is. Az eddigi eredmények egyértelműen bizonyítják, hogy ott, ahol éltek ezekkel a lehetőségekkel, rövid időn belül szemléletváltozásra került sor a kollektívákon belül, hiszen bizonyságot nyert, hogy jó munkaszervezéssel az eredmények mennyiségileg növelhetők, minőségileg pedig javíthatók. A járás mezőgazdasági üzemeiben is észlelik, hogy a jelenlegi gazdasági mechanizmus nem biztosítja kellően az igényes közgazdasági kör. nyezet kialakítását, és nem ösztönzi a dolgozókat az új, nem hagyományos eljárások alkalmazására. A küszöbön álló zárszámadó közgyűlések egyik küldetése éppen abban rejlik, hogy felkészítse a dolgozókat az új gazdasági szabályozók bevezetésére, aminek elengedhetetlen feltétele a differenciáit bérezés következetes érvényesítése. Ezek a közgyűlések a nyílt, ság és a szövetkezeti demokrácia szellemében elemzik minden gazdaság eredményeit és határozzák meg a következő időszak legfontosabb feladatait. Nagy gondot fordítanak azok előkészítésére, hogy az ágazati és részlegértekezleteken valóban aprólékosan, bíráló Igényességgel, a dolgozók észrevételeinek figyelembevételével elemezzék a problémákat, illetve meghatározzák azok megoldását. Ugyancsak fontos tényező az 1988-as évi tervek, elképzelések megvitatása, azok kiegészítése — a dolgozók* javaslatai alapján.' SVINGER ISTVÁN
