Szabad Földműves, 1988. január-június (39. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-29 / 4. szám
SZABAD FÖLDMŰVES. 1988. január 29. 6 Sttiion-e a művelődési otthon? Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Felsöpatonyi (Horné Potőft) Művelődési Ház meghitt otthona lehet a falu minden olyan polgárának, aki va)T «ni kevéskét Is vonzódik a kultúra, a művelődés iránt. E kultúrpalotának Is nevezhető impozáns épületben 500 főt befogadó színház- és moziterem, tanácsterem, bálok rendezésére is alkalmas társasági helyiség, könyvtár, kiállítási ckarnok, klubhelyiségek, söröző és borozó, valamint hangulatos eszpresszó várja nap mint nap a látogatókat. Akkora ez az épület, hogy a község csaknem minden felnőtt lakosa elfér benne egy-egy rendezvényen. Ezzel a patonylak nagy-nagy vágya teljesült, talán túl is teljesült, hiszen kevés helyen teremtődtek másfél évtizeddel ezelőtt ilyen kulturális lehetőségek. De tegyük hozzá, hogy nem alaptalanul Hiszen a faluban megteremtette az anyagi Jólétet az akkor már országos viszonylatban is kiválóan termelő egységes földműves-szövetkezet. — Majd az új kultúrházban megmutatjuk — lelkesedtek a patonylak, amikor ezt a több mint 10 millió korona értékű otthont felavatták. És nem Is alaptalanul, hiszen a kultúra és a népművészet területén Is virágzó volt akkor a lakosság tevékenysége. Köszönhették ezt a Csemadok helyi szervezetének Is, amelynek a falu határain túl Is J61 ismert színjátszó csoportja és énekkara volt. Aratási ünnepségeken, szövetkezett gyűléseken és más alkalmakkor egész estét betöltő műsorokkal hirdették, ápolták a kultúrát, a közösségi eszméket, szórakoztatták a résztvevőket. A kultúra, a szép sző ápolásában példás munkát végeztek a helybeli pedagógusok. Előadásokat tartottak, szavaltak, színdarabokat, táncokat tanítottak be S a nép vágyta ezt a kultúrát, özönlött az előadásokra, csaknem zsúfolt volt a ház a rendezvényen. Vajon hol tartanak e téren ma, mennyire lett otthona a művelődési központ a patonyiaknak? Belódi Violával, az intézmény igazgatójával közösen tekintünk vissza a múltba és vizsgáljuk a jelent. — Hogy otthon-e az otthon? Azt mondhatom, hogy van akinek az, van, akinek nem. Sajnos, több a kívülmaradőR száma, de ennek okait majd a későbbiekben említem. Legyen rózsás vagy áldatlan a kultúra helyzete ma, véleményem szerint mindenképpen óvakodnunk kell attól, hogy párhuzamot vonjunk a 15 év előtti és a mai állapotok között. Tény, hogy az akkori egyszintű, szűkkörű tevékenységben szinte nyüzsgött a falu apraja-nagyja. Ma viszont a kulturális tevékenységnek sokkal több ágazata van, és a célok, az Igények Is magasabbak. Ma már nem a babonák. vagy az analfabetizmus ellen kell harcolni, mint valaha, még kevésbé a kollektív gazdálkodásra ösztönözni az embereket, hanem a szocialista tudat, a racionálisabb gondo’kodás és cselekedet, a produktívabb munkaformák meghonosításáért, az értelmes célokat szolgáló közösségi eszmékért, kultúráért, ú) erkölcsi magatartásért, az ember formálásáért kell munkálkodnunk. Ennek fontos eszköze számunkra az iskolán kívüli nevelés, az amatőr művészeti tevékenység, a módszertani kabinet, a népkönyvtár és a mozi. Az iskolán kívüli nevelés terén értük el a legjobb eredményeket. Így például előadássorozatokat, beszélgetéseket, vitaesteket, politikai- és társadalmi események alkalmából ünnepi akadémiákat, politikai dokumentációs kiállításokat rendeztünk. Évente körülbelül 80 ilyen rendezvényünk van. A könyvtár heti 20 órai nvifvatartássa! működik, a kölcsönzők száma évente 400, a kikölcsönf Aiida La (os felvételei) zött könyveké 12 ezer körül mozog. A könyv népszerűsítésére irodalmi vetélkedőket, beszélgetéseket, Iró-olvasé találkozókat, könyvkíállitásokat stb. rendezünk. A kölcsönzések és az akciók terén a legjobbak közé tartozunk a járásban, de kissé, fájó az, hogy a könyvtárlátogatők többsége iskolás tanuló, a felnőtt lakosság nagy része nem olvas könyvet. Hasonlóan minősíthető a helyi filmszínház látogatottságé is. — Megnyugtatóbb viszont, és számunkra serkentőbb az — folytatja az igazgatónő —, hogy Jó eredményeket értünk el 8 nem hagyományos népművelési formákban, elsősorban a módszertani kabinet tevékenységével. Ezt a formát 1977 óta alkalmazzuk. Lényegében diafonikus összeállításokról van sző, amelyekben az élő környezetünket, az arra érdemes embereket örökítjük meg és mutatjuk be. A sok szép eredményből megemlíteném, hogy 1979-ben az alakulásának 30. évfordulója tiszteiéi téré készített diafonikus összeállításunk első dijat nyert a kerületben, sőt Prágában ts bemutatásra került. Ugyancsak eredményes volt „Moszkva ’85“ című műsorunk. A helyi efsz fiatal mérnöke, aki a moszkvai Világifjúsági Találkozó küldötte volt, készítette a kép- és filmanyagot, amelyet feldolgoztunk és járást első díjat nyertünk vele. — Bocsánat, hogy közbeszólok, de tndomásom van róla. hogy a kultúrház avatásakor az egyik teremben ..Ez itt a mi hazánk“ címmel megnyílt az efsz emlékszobája, amely fénvképekkel illusztrált szöveggel — elsők között a Csallóközben — bemutatta a falu forradalmi múltfát és a szövetkezet negyed évszázados fejlődését. Hol tartanak ma e téren? — A lehető legjobb úton. A forradalmi hagyományok szobájának az anyaga ösztönzött egy modernebb megoldású, állandó falusi emlékszoha létrehozására, amelyet az efsz irodaháza mellett 1.984-ben nyitottunk meg. A diavetítővel, hangosítőberendezéssel és egyéb korszerű eszközökkel felszerelt emlékszobát e rövid idő alatt is rengetegen látogatták meg. Az alapiskola tanulót — akiknek részére honismereti órákat tartunk az emlékszobában — itt ismerkedhetnek meg szüleik és elődjeik munkájával, forradalmi hagyományaival. — Sajnos, arről is szólnom kell — komorul el egy kissé az arca —, hogy munkánk során gyakran ütközünk az emberek közömbösségébe. A 11 év alatt amióta itt dolgozom az a tapasztalatom, hogy csökken az érdeklődés a kulturális rendezvények iránt. Például egy rendezvényen, amelynek megszervezése 8000 koronába került, csak tizenhármán vettek részt. Stagnál a színjátszó mozgalom ts. Igaz, a Csemadoknak és az iskolának is van színjátszó csoportja, de úgymond csak papíron léteznek. Ez vonatkozik az ifjúsági klubra is, amelyet jó párszor újjáalakítottunk, de a tevékenységéről nem sok jót lehet mondani. — ön szerint mi ennek a közömbösségnek az oka? Az, hogy a sok munka leköti az emberek szabadidejét, vagy esetleg a rendezvények színvonala Is közrejátszik? — Erre csak azt tudom válaszolni, hogy is—is. Tény. hogy a munka leköti az embereket, nem sok idejük jut a szórakozásra, művelődésre. A másik ok bizonyára a ml munkánkban keresendő. Mindenképpen szükségesnek tartom az új munkaformák bevezetését, például több „kisebb“ akció szervezését, azonos érdeklődéskörű emberek, kisebb csoportok számára. Olyan dolgokra gondo'ok, amelyek érdeklik az embereket és mindig nyújtanak új, hasznos ismereteket. — Ezek szerint megvannak az elképzeléseik, tudják, mit kell vagy kellene tenni. De van-e anyagi bázisnk a célok megvalósításához? Milyen támogatást kap — és honnan — a művelődési központ? — Való igaz, hogy mint az é’et minden területén. Itt is fontos szerepet játszik a pénz. A népművelés anyagi bázisa az utóbbi időben igen leszűkült. Igaz-, hogy az 1988-os évvel szemben 1987-ben valamicske javulás- állt be, de ez még mindig kevés. Nagy gond például, hogy a körvezetők honorálására nincs pénzalapunk. Ingyenesen, esetleg óráról órára elvállalják ezt a munkát egyesek, de hosszú távon nem. Pedig amíg a csoportokat nem jól fizetett szakemberek Irányítják, addig nehéz színvonalemelésről beszélni. — Mennyiben tud e téren segíteni az efsz, illetve fordítva: mennyiben járul hozzá a művelődési otthon a szövetkezeti tagok kulturális igényeinek kielégítéséhez? — A szövetkezet a tőle telhető legnagyobb mértékben támogat bennünket mind anyagilag, mind a rendezvényeink szervezésében. Viszonzásképpen az ő rendezvényeikhez műsorokat biztosítunk, ha igénylik, filmet vetítünk, hangtechnikával, fotódokumentációval állunk a rendelkezésükre. Segítjük továbbá a szövetkezetben végzendő propaganda munkát, főleg kiállítások rendezésével és faliújságok készítésével. — Az elején már szó volt a pedagógusok munkájáról. Tudjuk, hogy ma már nemcsak ők jelentik a falusi értelmiséget, hiszen itt vannak az agrárménükök, a tisztviselők, a közgazdászok. ök vajon milyen részt vállalnak a kultúra és a népművelés szervezéséből, milyen segftséget nyújtanak önöknek? — Ez bizony nagyon összetett kérdés. Sajnos, a faluban dolgozó értelmiség segítsége nincs azon a szinten, amelyet elvárnánk. Ennek részben a közömbösség is oka, de főleg az, hogy nagyobb részük beutazó, így munkája végeztévef egy-két Ittlakó tanítón kívül alig marad valaki köztünk, ök szívesen segítenek, a mennyiséget nézve viszont ez vajmi kevés. — jól tudjuk, a gondokat nem iahet egyszerre megoldani, hiszen menet közben újak keletkeznek. Mégis az lenne az utolsó kérdésem, hogy tapasztalatai szerint hogyan lehelne növelni az emberek érdek’ődését a művelődés iránt, hogyan lehetne nagyobb tömegeket bevonni a kulturális élethe? — Elsősorban is azt kellene tudatosítani, hogy a hivatásos népművelő egymaga nem tud mindent megoldani. Ahhoz, hogy munkája eredményes legyen, nagyobb támogatásra van szükség a helyi nemzeti bizottság, a tömegszervezetek, a gazdasági egységek és a felsőbb szervek részéről egyaránt. Mint említettem, művelődési központunk műszaki felszereltsége elég jő, de ennek hatékony kihasználásához, valamint további új, korszerű munkamódszerek bevezetéséhez egyértelműen nagyobb anyagi bázisra lenne szükség. Köszönöm a beszélgetést. major Ágoston A hagyományápolás újabb példája Az elmúl! év novemberében bensőséges ünnepség keretében került sor Királytíakarcsán (Kráľovičove Krafiany) e korhű bútorokkal berendezett és szakszerűen felújított tájház ünnepélyes átadására Az erre )árók már hónapokkal ezelőtt megcsodálhatták a falu kőzponljáhan, a nemzeti- bizottság szomszédságában lévő tipikus csallóközi népi építészet karcsal remekét. A karcsal szokásoknak megfele'óen felújított és az egész portát körül fogó deszkakerítés már messziről hirdeti, hogy gondos és hozzáértő munkáskezek szorgoskodtak azon, hogy a ház környéke pontosan Ugv nézzen ki, mint évtizedekkel ezelőtt. Az újjáválasztott és a Ill és szám alatt műemlékvédelmi szempontból ts nyilvántartott karcsal nádfödeles házról köztudott, hogy építtetője Barta) Péter volt 1878-ban. Ez volt a faluban az első jegvzőház, majd később községháza is volt. A ház a csallóközi síkságra jellemzően vá lyogből készült. E háztípus legrégibb formája az úgynevezett egysejtű ház volt. Később a 15. századtői kezdve már két — és háromosztatú házakról is beszámolnak a korabeli írások. Ezekben az összetett házakban már szobát, konyhát és kamrát is találunk. Ilyen típusü a karosai tájház is azzal a különbséggel, hogy még két külön bejáratú helyiséggel is A tájház átadásakor ünnepi beszédet Bódis Tibor bnb-elnök tartott (a képen balról jobbra): Bódis Tibor, Mag Gyula, Szegedi József, Presinszky Lajos, Vámos Lajos. Mnrvay Károly és Héger Károly) megnagyobbították. Egyik helyiséget termény-tárolásra, a másikat pedig istállóként használták. A ház eredetiségét bizonyltja, hogy a konyha a lakótér közepén van, melyet közbe fog az első vagy tiszta szoba, valamint a sokszor kamrának Is használt hátsó szoba A karosai ház konyhájában a kémény már nem nyitott, hanem a beépített kemencének a tartozéké. Érdekes és eredeti mődon képezték k! a kéménynek a kemence fölötti — a hús füstölésére szolgáló — széles térségét. A ház a népi építészet elveinek megfelelően az utcára merőleges .tipikus hosszú ház. A karcsat tátház létrehozásának gondolata Vámos Lajos nyugalmazott nemzeti bizottsági elnöktől származik. Még az ő aktív munkássága idején Indult meg — a járást nemzeti bizottság hathatós anyagi támogatásával — az épület korhű felújítása. A gyűjtés szervezésével és a megkezdett munka folytatásával járó nem kis feladat viszont mér Bódis Tiborra, a helyi nemzeti bizottság jelenlegi elnökére hárult. A paraszti háztartást korhűen szemléltető használati tárgyak és eszközök gyűjtéséből természetesen a község lakosai is kivették a részüket. A Csallóközi Múzeum dolgozói mind a gyűjtő, mind a szakszerű berendezés munkálataiban egyaránt közreműködtek. Az ünnepélyes átadást követő baráti beszélgetés során szóba került a Dercsikai (jurová) Barátság Efsz — az összes Karosát magába foglalja — hathatós támogatásával a további bővítés gondolata is, hiszen a több mint hétáras bekerített terület erre minden feltételt biztosít. Szeretnének a karcsaiak a közeljövőben nádas kocsiszínt építeni a valamikori földművelésben használatos mezőgazdasági eszközök tárolására. A ház udvarába gémes kutat, a kerítés mellé pedig akácfák ültetését tervezik. Reméljük, a karosai tájházat — népi építészetünk e kedves emlékét — a jövőben sokan megtekintik, hiszen a kulcs mindig a szomszédságban lévő nemzeti bizottságon lesz. Meggyőződésünk, hogy mind a fiatalabb, mind az idősebb látogatóknak felemelő élményt fog jelenten! az elődeink tiszteletet parancsoló hagyományaival, tárgyi emlékeivel való szembesülés. Dr. MAG GYULA A táfház tiptkns deszkakerítéssel i
