Szabad Földműves, 1988. január-június (39. évfolyam, 1-25. szám)

1988-01-29 / 4. szám

1988. január 29. SZABAD FÖLDMŰVES-7 ALGÉRIAI UTAZÁSOK ,'A színház: ünnep. Ha egy színház fubiiál: kétszeres ünnep. Ha agy nemzetiségi színház tartja megalakulásának valamelyik jelentős évforduló­ját, az Ünnep, mint fogalom különös hangsúlyt kap, és mint jelenség mér­hetetlen jelentőséggel bír." 4. Ismét Algír felé (Tarics Péter: Születésnapi köszöntő — részlet) A Magyar Területi Színház 1952. október 1-én alakult meg. Ennek az eseménynek az emlékére 35 év múl­tán, 1987. október 1-én mutatta be a Matesz kassal (Košice) Thália Színpada Szigligeti Ede: Líliomfi című klasszi­kus víglátékát — ezúttal zenés vál­tozatban. A bemutató azért is stílsze­­rü volt, mert a Liliomfi szereplői a maguk idejében — százötven évvel ezelőtt — ugyanolyan vándorszíné­szek voltak, a magyar uyelv ápolói­nak ugyanolyan elkötelezettjei, a kelt gyanút, hogy színházunk műso­rára tűzte nemzeti kultúránknak ezt a klasszikus értékét. Ez azt is lehe­tővé teszi, hogy a színpadra vivők színesen, sokrétűen bontsák ki e mű gazdagságát. A Bánk bánt 1833-ban mutatták be először, mégpedig Kassán, ahol akko­riban — többek között Dérynével a soraiban — egy igen Jelentős szín­­társulat működött. A dráma megírá­sától húsz évnek kellett eltelnie, hogy — 1855-ben — Pest-Budán is színre Algériai emberek Egy röpke napot töltöttünk el Bou Saadában „a boldogság városában’. A sivatag kapujának is nevezik, hi­szen < ez a legészakibb oázis. Fényes gránátalmák csüngenek a fákon, a pálmalevelek köztit aranylá datolya­­fürtök villannak elő — igazt édeni hangulat. Allah kertjének is szokták nevezni ezt a 96 ezer lakosú vá­rost. A város főterén csodálatos, tö­rök .stílusú, két mmaretes mecset épül a hívtik segítségével és adomá­nyaiból. Elénk üzleti élet folyik Itt, a bazár zajos, forgalmas. A legbő­ségesebb a datolua- és füszerkinólnt; az ízletes gyümölcs frissen és szá­rítva, fürtökön, füzéren és csomagol­va kínálja magát az ellenállni nem tudó vásárlónak. Vadregénues, he­­aves-vBigues vidéken falábunk rá El Hamelre. a szent helyre és val­lási központra. 1649-ben íoalalták el a franciák, de az itt élő nép az első perctől kezdve ellenállt. 1660 és 1857 között egy nő. tállá Fatima vezette a fiatalokat a franciák el­len. Ez szinte egyedülálló a moha­medán világban, hogy egy nő Ilyen jelentős szerephez jusson. TGzbe hoz­ta a népet, s emléke máig él, hi­szen innét, a vadregényes Kabílldból indult el 1954-ben a felkelés. A helyi mecset hófehér és türkiz­kék szinpompájáoal magasan a vá­ros fölé emelkedik. Betekinthettünk egy iszlám középiskola mindennap­­jóiba Is. Itt azok a fiúk tanulnak, akikből az Iszlám papjai, az imánok lesznek. Könyy nélkül kell tudniuk a Koránt, de a vallástanon kívül egyéb tantárgyakat Is tanítanak a ' klná’Ó tanárok. Algéria egyik legjobb hírű Iskolája ez, tanárat közül ketten a központi televízió műsorában rend­szeresen manuarázzák Mohamed ta­nítását. Hatalmas temetőiében köz­ponti helyen található az ellenállást mozgalom hőseinek emlékműve. F.au vízimalom maradványaira zord sziklákkal körülvett völgyben talál­tunk rá. Itt a franciák ideién szó­rakozási központ, üdülőhely volt. aho­vá a leogazdooabbak látogattak el, s élvezték a tál szépségét, tó leve­gőiét. Ma a házak, a szórakozóhe­lyek romokban hevernek. Felújításá­ra az államnak még nem futott pén­ze. de elképzelhető, hogy a távoli jö­vőben itt majd alaértaiak ezret üdül­hetnek. pihenhetnek. Este szállodánk úszómedencéiénél algériai népzenével és táncokkal szórakoztattak bennün­ket. A kahll népdalok gyors ritmu­sa, szivet melengető lágysáaa és fáj­dalmas kiábása igazi művészt él­ményt nyújtott. Algírig, a fővárosig utunk a ter­mészeti szépségekben gazdag Kabt­­lián keresztül vezetett. Ezernyi völgy és patak szabdalta a romantikus tá­lat. A hegycsúcsokra tapadt kts fa­lucskákban él a kabtl nép. amely az arabok elől a hegyekbe mene­kült. s megőrizte sajátságait. Nyel­vük nem azonos az arabbal, bár sok arab szót tartalmaz. Kiváló kerté­szek s állattenyésztők, a lankás hegyoldalakon juhnyájak, kecskék és szamárcsordák legelésznek. Szabad­­ságszerető nép, nem jpgadták el tel­jesen az iszlámot sem, mecseteik n'ncsenek csak egyszerű imahelyeik. A kabil nők nem hordanak ' fátylat, viszonyuk a férfiakhoz szabadabb, mint az arab nőké. Faluközösségben élnek, a népgyülés dönt ügyeikben. Városaik, falvaik rendezettek, tisz­ták, az emberek kissé visszahúzódók, zárt közösségekben élnek. Persze ez történelmükből, viharos sorsukból ered, hisz mindig a fennmaradásu­kért folytattak megalkuvás nélküli küzdelmet. Ma a szabad Algériában békében élnek és szorgalmasan dol­goznak. Nagy körutazásunk utolsó éjszaká­ját a fővárostól 15 kilométerre lévő Sidi Freidj üdülőközpontban töltöt­tük. Drága jachtoktól, halászbárkák­tól, kis csónakok sokaságától hem­zsegő kikötője, impozáns üzletei, szó-. rakozóhelyei, színházai, mozija, kis­kocsmái spanyol-afrikai stílusok ke­verékéből létrejött egyedi architek­túrát mutatnak fel. A vakító fehér, boltíves, kőcsipkés, árkádos épületek spanyolos hangulatot árasztanak. Négy kilométer hosszúságú strandja minden, kényelmet biztosít. .Ezen a helyen kötöttek ki a franciák 1830- ban, hogy elrettentsék az itt élő, főleg kalózkodással foglalkozó em­bereket. lnnél indultak el meghódí­tani az országot, hogy azután 132 évig gyarmati sorban tartsák azt. Visszatekintve erre a csodálatos al­gériai utazásra, sok szép élmény, emlék kavarog bennem, amelyeket elfelejteni sohasem lehet. Csoportun­kat, a CKM utazási iroda csoportját az algériai Ifjúsági utazási iroda, a Nedjma képviselői fogadták. Ottani idegenvezetőink mindent megtettek azért, hogy minél jobban megismer­jük az algériai nép történelmét, küz­delmét és a mai életét, munkáját. Mindent megmutattak nekünk, nem titkolták a nyomort sem, de öröm­mel szóltak jövőbeni terveikről, s boldogan tárták elénk a jelent és a biztató jövőt. Negyedszázad kevés ahhoz, hogy a múlt súlyos gondjait, hagyatékát mind megszüntessék, bár az ország Igyekezete csodálatra mél­tó. Persze' nem lehet figyelmen kí­vül hagyni az iszlám visszahúzó ere­jét sem, hiszen a hagyományok erő­sen fékezik a fejlődést, s ennek le­küzdéséhez nem csak pénz, kőolaj, földgáz és vasérc kell, de türelmes nevelő, felvilágosító munka is. 4800 kilométeres körutat tettünk 'Algériában, ennek jelentős részét a Szaharában. Valamikor a Szahara a halált jelentette, ahol nem kilomé­terekben, hanem napokban, hónapok­ban mérték a távolságot. Ma már itt ts aszfaltozott utak kötik össze a fejlődő oázis-városokat, amelyekbe már a villamos energia és a víz is eljut, segítve az előrelépést. Renge­teg élménynek csupán a töredékét oszthattam meg az olvasóval, bár annyi talán ebből ts kitűnik, hogy élvezetes sétát tettünk a régmúltbant találkozhattunk középkori viszonyok közt élő emberekkel, sőt néha a kő­­korszaki ember életét vélhettük fel­fedezni egy-egy szaharai barlangban. Jártunk burnuszba öltözött arab*fér­fiak, csipkefátylat viselő nők között, a sivatagi tuaregeknél, akiknél a nők nem hordanak fátylat, de a fér­fiak annál tnkább, betekinthettünk a mozabtták zárt világába, a zord, de gazdag Kabíliába, a spanyol Oránba (Fotó: a szerző (2) és Michal Túrna) és az afrikai-európai Algírba. Algé­riának nemcsak a történelme, de a jelene is izgalmas,s ezernyi érdekes­séget, meghökkentő dolgot kínál. Re­mélem, sikerült felkeltenem az olva­sók érdeklődését ez Iránt a baráti nép iránt, amely egész forrongó tör­ténelme során a szabadságért, a füg­getlenségért harcolt és áldozta leg­jobb fial életét. Megérdemelten vár rájuk a jobb jövő, amelyet céltudatos, szorgalmas munkával formálnak. Ipa­rosítanak, fejlesztik a mezőgazdasá­got, kihasználják a kevésbé termé­keny földeket, embert próbáló körül­mények közt felszínre hozzák a Sza­hara kincseit, szakembereket képez­nek. Í500 km hosszú és 25 km szé­les sávban erdőt létesítenek a siva­tag mentén, hogy az ne terjedhes­sen tovább. 1976-tól Algéria szocia­lista orientációjú ország, jó kapcso­latot tart fenn a szocialista orszá­gokkal, így hazánkkal is. Nagy nem­zetközi tekintélye van, aktív tagja az el nem kötelezett országok I szer­vezetének, s minden politikai esz­közzel az arab egységért, a közel­­keleti helyzet rendezéséért száll sík­ra napjainkban. (Vége) Horváth Márta JUBILÁL A MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÄZ Az első bemutató évfordulóidra korszerű gondolatok ugyanolyan hir­detői, s a korszerű érzésvllág ugyan­olyan ábrázolói, mint napjainkban a Magyar Területi Színház komáromi (Komárno) társulatának és kassai Thália Színpadának színészel-müvé­­szei. Mivel azonban minden színházban a bemutató a legnagyob ünnep, a Ma­tesz is az első bemutató napján ün­nepli a színház indulásának évfordu­lóját. Az első premiert 1953. január 31-én, pénteken tartotta a Magyar Területi Színház (s ennek emlékére s komáromi társulat azóta is pénteken­ként tartja a premierjeit). Urbán Er­nő: Tűzkeresztség című, akkor idő­szerű darabját mutatta be, s ez a premier bizony a színház tűzkereszt­sége is volt egyúttal. A Matesznek ekkor még csak tizenhat színésze volt, rajtuk kívül igazgató és művé­szeti titkára. Hogy az első premier egyáltalán megtartható legyen, a Szlovák Nemzeti Színház művészei­nek segítségét kellett igénybe venni, sőt, a világosítót is a főváros első színházától „kölcsönözte“ a Matesz. Bocsekné Gesztes Zsuzsa tervezőmű­vész hosszú ideig fenntartotta kap­csolatait színházunkkal. Štefan Munk is sokáig volt a Matesz első számú rendezője, s csak váratlan halála gátolta meg abban, hogy ne ő legyen Fellegi István után a színház máso­dik Igazgatója. Még az Is előfordult, hogy a Szlovák Nemzett Színház tag­ja felmondott csak azért, hogy a Matesz tagja lehessen. Valentinból így lett Vecsei — s a Matesz díszlet­­tervezője ... A Matesz első premierjén illuszt­ris kül- és belföldi vendégek jelen­tek meg, különböző küldöttségek tet­ték tiszteletüket. A régi fényképek ma Is Ismerős arcokat őriznek. És soha annyi mosolyt, kipirult, vidám •arcot, mint azokon a fényképeken... Harmincöt évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a Matesz Csehszlovákiá­ban műsorára tűzhesse Katona Jó­zsef tragédiáját, a Bánk bánt, a leg­nagyobb magyar nemzeti drámát... Ma már remélhetőleg senkiben sem kerülhessen. Ettől kezdve azonban egyre Inkább felismerték értékeit és az Idő műlásával amolyan „kegy­tárgy“, „ereklye* lett belőie, amelyet jeles alkalmakkor illett közönség elé vinni. A Kassal Állami Színház ma látható épületét a Bánk bánnal nyi­totta meg a múlt század második fe­lében, s a Szlovák Nemzeti Színház bratislaval épületét a Bánk bán Erkel Ferenc által megzenésített operavál­tozatával nyitották meg, ugyancsak a múlt század második felében. A Magyar Területi Színházban Is ünnepi alkalommal kerül bemutatásra — csehszlovákiai premierként. AJ Bánk bán mindig a nemzeti ellenál­lás és forradalom drámája volt — ma is az. Ezért került, illetve kerül szinre 1988. január 28-án és 29-én, (csütörtökön és pénteken) a Matesz fennállásának 33. évfordulója (pon­tosabban: a színház elsó premierjé­nek évfordulója) alkalmával. Az évfordulónak több kísérőrendez­vénye is van. Ezek közül hadd hív­jam fel a nézők figyelmét az ünnepi játékhetekre. Az első Játékhétre Ja­nuár 28. és 30., a másodikra pedig február 4. és 6. között kerül sor. Ami az elsőből még hátravan: január 30- án, délelőtt azt a mesejátékot nézhe­tik meg a legkisebbek, amelynek premierje egy héttel korábban volt Kassán, amelynek szerzője csehszlo­vákiai magyar költő, frő és drámaíró (Gyüre Lajos), rendezője az a Csen­des László, aki évekig a Matesz Thá­lia Színpadénak kitűnő művésze volt, s amelynek címe: Rózsa és Ibolya. Ugyanaznap este a nagyobb diákok és a felnőttek Is láthatnak egy ne­kik való, kitűnő vígjátékot: Szigligeti Ede Liliomfi-ját, ugyancsak a kassal társulat előadásában. A második já­tékhét műsora: február 4: Gvnrkó Lász’ó: Szerelmem, Elektra, február 5, délelőtt: Gyűre Lajos: Rózsa és Ibolya, este: Grigori) Gorin: Fenomé­­nek; február 6: Peres Zejtuncjan: Egv szabad ember. Ünnepeljünk együtt! KMECZKO MIHAY JEGYZET Ezennel nyugtázom, hogy az alább közreadott történetet rejtegető péntek délután újfent nem ért meglepetés a főpá­lyaudvaron: a peronokon füstfelle­­geket kibocsátó, üdítő-sört kor­tyolgató tömeg, földön heverő is­kolatáskák, széthajlgált cigaretta­végek. Közhellyel élve — a szok­ványos vasútállomást kép. A zsúfolt vonatra, bizony, vi­szonylag nehéz küzdelem árán ju­tottam fel. Itt-ott koccantam, né­ha alaposan a bokámat találták telibe, vagy éppen — szerencsére csak egy pillanat erejéig — séta­tér részévé vált hol az egyik, hol meg a másik lábam. De úgy kell nekem! Jöttem volna hamarabb. Nem mindig az utolsó öt-tíz perc­ben bízni, arra támaszkodni. Apropó, támaszkodni. A vonat folyosóján úgy tapadtunk egymás­hoz, mint ama bizonyos dobozban a halak. Fáradt tekintetek, Ismét egy szürke hetet leküzdő harco­sok. Szinte egymás nyakában csüngve. Kinek is van kedve ilyen körülmények közepette szóváltás­ra, véleménycserére, örülünk, hogy végre mozdul a járgány. S lámI A mozgásba lendülő jár­mű azért mégiscsak Jobb hangu­latot teremt az utazóközönség kö­rében.' legalábbis két tinédzser — egy lány és egy srác — szájából szavakat varázsol elő. 'A kókadozó fejeket feszülő nyakizmok emelik magasabbra, a tekintetekben az élénkülés jelelt lehet felfedezni. A srác sorolja, hogy a múlt hét végén — több barátjával együtt — nagyon jól szórakozott. Diszkóba járt, otthon, a falujában. Majd az éppen véget érő munka­hét néhány napját részletezi Nem, nem az iskolai pillanatképeket Pó­zolva, azokra összpontosítva, ha­nem a kollégiumi — szerinte oly­annyira egyhangú, unalmas —‘ „Expertek” exportra délutánok-esték perceit, óráit bon­colgatva. A lány figyelmesen hall­gat, csak elvétve vet közbe egy­­egy kurta, csodálkozást kifejező hűhót meg jét. A fiú érzi, hogy folytatni kell a sorolást, a csaj bizonyára kellemesen érzi magái a társaságában. A röpke hahotázá­­sok már mindenképpen az elisme­rés jelei. A srác rendesen bele­lendül, nyomdafestéket nem tűrő szavakkal bővítt egyébként vérsze­gény szókészletét. Nemzett hős­ként vallja, hogy a kollégiumban naponta több liter bor elfogy, a hajnalba nyúló kártyapartik így érdekesek igazán. Az alkoholra va­lót a szülők zsebéből húzzuk, di­csekszik, pedig szegények tízórai­ra adják. Futja még cigire ts. Nem kell mindennap jóllakni, nem igaz? A Hafi ts megmondta, minek any­­nyi kenyér, még ránkszárad. Ilye­nek hát a kollégiumi hétközna­pok. Es megint szóba jön a múlt hét végén megrendezett diszkó. Ott is alaposan beittunk, sor­jázza a tinédzser. Állítása szerint úgy kilenc körül már úgyszólván az egész társaság — pontos lét­számot nem említett, de nem ts lé­nyeges — padlóra került. Persze, azért nem szükséges ezt sző sze­rint venni, mert az eseménysoro­lás folytatása valahogy így fest: törtek össze poharakat, hajlgáltak — ki tudja, egymáshóz-e? — szé­keket, meg azért gyakran ki kel­lett menni a fal mellé... A hallgatóság nem tudja, mité­vő legyen. De hát ki akar kiug­­rani a vonatból menet közben? Inkább tűrjük a szöveget. Kény­telenek vagyunk. Es hogy reagál a mosolygós képzű tizenéves. A fiú hosszú szólóját követően mindösz­­sze ennyit vet közbe: — Hát ti ilyen exportok vagy­tok? Igen, így: EXPORTOK. Elámulok. Hogy is van ez tu­lajdonképpen? Exportáljuk az „ex­­perieket“. Emberek, az ég szerel­mére, csak az Ilyeneket nej INem nyugszom. Legalább záró­jeles megoldásként kötelességem a rövid magyarázat, bár nem va­gyok híve a szájbarágásnak. Nem az export szó értelmére akarok rávilágítani. Az „expert* kifejezés­sel kapcsolatosan ts csupán any­­nyit: a magyar nyelvben nem használatos, szlovákban a Jelen­tése befutott szakember, specialis­ta. Mtly óriást különbségi) } SUSLA BELA * » Л I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents