Szabad Földműves, 1988. január-június (39. évfolyam, 1-25. szám)

1988-05-06 / 18. szám

tennivalók A SZŐLŐBEN Amikor a hajtások elérik az 5—20 cm-es hosszúságot és a fürtök már jól látszanak, vé­gezzük el a hajtásválogatást. Ez a metszés igen fontos kiegé­szítő művelete, mely során még a metszésnél vétett esetleges hibákat is helyrehozhatjuk. Ál­tala tápanyagot takarítunk meg, a tőkék szellősebbé válnak, a megmaradt hajtások és fürtök szebben fejlődnek, s egysze­rűbb, könnyebb a növényvéde­lem. Eltávolítjuk a törzsön, ka­ron előtörő fölösleges, meddő, valamint a tőkenyakból és a gyökértörzsből nőtt hajtásokat is. A válogatást a tőkeművelés­hez és a metszésmódhoz, vala­mint a tőkék korához és a faj­tához igazodva végezzük. Kü­lönösen fontos művelet ez a sok hajtást hozó fajtáknál. Fia­tal szőlőkben fgy segítjük elő a megfelelő művelésimód kialakí­tását, Fej- és bakművelésnél távolítsuk el a tőke közepén nőtt hajtásokat. Válogatáskor, vagy ezt köve­tően igazítsuk el a hajtásokat, majd amikor ezek a 30—40 cm­­es hosszúságot elérték végez­zük el az első kötözést. A fia­tal. bujább fejlődése szőlőkben a kötözést korán kell megkez­deni, mivel az elhajló hajtások később könnyen lepattanhatnak. Első kötözéskor a hajtásokat lazán fogjuk össze és a huzal­támaszhoz 8-as kötéssel rögzít­jük. Páros huzalnál elég a haj­tásokat a huzalpár közé Igazí­tani. A rendszeres kötözés se­gíti a fiatal, még neoi termő szőlő hajtásainak intenzív nö­vekedését. A kötözést, ahol ez szükséges, a hőnaljhajtások visszacsfpésével vagy eltávolí­tásával kapcsoljuk egybe. A hón­aljhajtások eltávolítása elsősor­ban az alacsonyabb művelés­módoknál és a sok hónaljhaj­tást hozó fajtáknál (Tramini, Sauvignon, Zöld szilvául stb.) szükséges. Május első hetében feltétle­nül fejezzük be a telepítést. A már elültetett tövek védőhal­mát porhanyősítsuk meg. Ala­pos öntözéssel elősegíthetjük a tőkék eredését, a hajtások elő­­törését. Egy négyzetméternyi területre — hogy a talaj kellő mélységig átnedvesedjen — ál­talában 30—40 liter vizet ad­junk. Május második harmadá­ban fejezzük be a szőlőoltvá­nyok iskolázását is, hogy őszig ültetésre alkalmas, erőteljes, gyökeres oltványt nyerjünk. Fontos, hogy az oltványiskola talaja jó táperőben lévő, köny­­nyen megmunkálható homokos vagy morzsalékos közepkötött talaj legyen. Május második felében zöld­oltással már átolthatjuk az ala­nyokat, vagy nem megfelelő fajtájú tőkéket. ZUldoltásra leg­alkalmasabb a szélcsendes, me­leg idő. Oltásra a legfejlettebb hajtásokat használjuk, a többit tőből távolítsuk el. Fontos, hogy á nemes hajtás mindig friss le­gyen, ezért a megszedett, be­gyűjtött vesszőket az oltásig tartsuk vízben. A metszlapok­­nak simáknak kell lenniük, ezért mindig éles késsel dolgoz­zunk. Egy alanytőkén a na­gyobb biztonság érdekében 2—3 zö'.doltást készítsünk. A hőnap elején kapálással, majd sarabolással, hordással irtsuk ki a gyomokat, s igyekez­zünk megőrizni a talajnedves­séget. Az elszaporodott gyomok a későbbiekben sok bosszúsá­got, munkát okozhatnak, s pá­radús viszonyokat teremtve se­gíthetik a kórokozók terjedését is. Dombvidéki szőlőkben a nyári záporok által kiváltott talajeróziót harántirányú bak­­hátak készítésével akadályoz­hatjuk meg. Ahol a tenyészidő­­ben elegendő csapadék hull, ott az erózió ellen a sorközök füvesítésével is védekezhetünk. A fagykárt szenvedett tőké­ket utómetszéssel hozzuk rend­be. Az elpusztult részeket gon­dosan vágjuk vissza. A károso­dott tőkék fejlődését nyomele­meket is tartalmazó lombtrá­­gyakészftmények felhasználásá­val segíthetjük elő. Ha a lom­bozat a kezelés nyomán meg­erősödik, kevésbé fertőzik a kórokozók, s elejét vesszük a tápanyagellátás zavaraira utaló hiánybetegségeknek is. A lombtrágya-készltmények közül előnyösen használható a Mik­­rola, Vegaflor, Harmavit vagy a Wuxal 0,2 százalékos töménysé­gű oldata. A virágot gyakran elrúgó fajtákat (Neuburgi, Otto­­nel. Muskotály stb.) a jobb ter­mékenyülés érdekében a virág­zás előtt érdemes az ammő­­ninm-molibdén 0.2—0.4 százalé­kos oldatával megpermetezni. Hatásosabb az alacsonyabb tö­ménységű (0,2 %-os) oldattal végzett ismételt kezelés, mint az egyszeri, de erősebb tömény­ségű oldat alkalmazása. Csapadékos Időjárás esetén, május végén (20—30 om-es haj­­táshosszúságnál) a szőlőben Is kezdetét veszi a rendszeres nö­vényvédelem. A főleg meleg és csapadékos Időjárásnál károsító peronoszpóra ellen első ízben a következő készítmények vala­melyikével permetezhetünk (zá­rójelben előírt töménység): No­­vozir MN 80 (0,2—0,3 %), Po­­lyram Combi (0,2—0,3 0/o), Ne­­roxon 50 (0,8—0,7 °/o), Kupri­­kol 50 (0,5 %), Ridomil Plus (0,25 %) stb. Ha a májusi csa­padékmennyiség átlagon aluli, akkor a peronoszpóra elleni el­ső permetezést elegendő köz­vetlenül virágzás előtt elvégez­ni. A lisztharmat rendszeres fel­lépése esetén a peronoszpóra elleni permetlébe lisztharmat elleni készítményt is tegyünk. Lisztharmat ellen jól bevélt a Sulikul К 0,5, a Bayleton 25 WP 0,01, a Fademorf 20 ЕС 0,125, vagy a Robigan 12 ЕС 0,01 szá­zalékos oldata. Lisztharmat el­leni porozásra Sfinz kénpor használható. Az atkák és a szőlőilonca hernyóinak irtására a permet­lébe 0,1 százaléknyi Bi 58 ЕС adagolható. Figyeljük meg mi­kor rajzik a tarka és a nyer­ges szőlőmoly. A szölőmnlyok hernyóit Metation (0,2 %) De­­cis 2,5 ЕС és Ambusch 25 ЕС (0,05 %) vagy ü'tracid (0,075 %) segítségével pusztíthatjuk el. A BOROSPINCÉBEN Az időjárás melegedésével fokozottan ellenőrizzük borain­kat. Ahogy melegszik az idő, úgy fokozódik a bor apadása, azért ahol szükséges töltöges­sünk. A pince hőmérséklete le­hetőleg ne emelkedjen 12 C-fok fölé. Magasabb hőmérsrék létén a borok gyorsan fejlődnek, idő előtt elvénülnek. Meleg he vi­­ségben a bor kezelésére Is na­gyobb gondot kell fordítani, mert könnyen megbetegszik. A bor tárolására ebben az időszakban nagyon megfelelnek a 5—50 liter közötti űrtartalmú üvegballonok, demizsonok. Az üvegballon nem igényel külö­nösebb gondozást, könnyen tisz­tán tartható. A letisztult, kifej­lődött bor üvegedényben tovább tartja üdeségét, frisseségét és a párolgás által okozott vesz­teség is minimális. KORPÁS ANDRÁS mérnök Néhány olvasónk véleménye szerint mellékletünk az Időszerű tennivalók rovatát leszámítva általában keveset foglalkozik a borászattal, s szinte fe­hér hollónak számit, ha egy-egy si­keres bortermelőt bemutatunk, „.. .pe­dig a bort bizonyára maguk is sze­retik“ — hangzik el nem egyszer a tréfás megrovás. Hogy e hiányossá­gunkat legalább részben kiküszöböl­jük, ígérjük, hogy a ‘sikeres állatte­nyésztők, mesterkertészek mellett a borászokkal is foglalkozunk majd. Ad­dig is, amíg erre a szüret tájékán sor kerül, hadd számoljunk be néhány sorban a Komáromban (Komárno) március 30-án megrendezett járási borversenyről. Kovács János, az idei verseny szer­vezője, aki nem először látta el ezt a feladatot, elmondotta, hogy hasonló rendezvénnyel már a 60-as években Is megpróbálkoztak, s az utolsó évtized­ben a borverseny már hagyományos­sá vált. Az idén 17 borfajta 69 mintá­ját kellett a három tagú zsűrinek — Vladimír Trubač mérnöknek, a Karval (Kravany n. D.) Állami Gazdaság igaz­gatójának, Csákvfiri Géza mérnöknek és Sutovec Adómnak — megkóstol­nia. A termelők nálunk ma még új­nak számító fajtákkal (Морг, Aliber­­net, Andrea) Is beneveztek. Ä nagyon Új fajták jegyében (A szerző illusztrációs felvétele) erős. szoros versenyben a fehérborok kategóriájában a zsűri 6 aranv, 8 ezüst és 4 bronzérmet osztott ki. Aranyérmes lett a hurbanovói He­gyi Gyula, a marcelházi (Marcelová) MUDr. Pavel Žák és Németh János Fehérburgundija. (MUDr. Pavel Žák borai két aranyérmet is nyertek.) szintén aranyérmet kapott a nemes­­őcsai (Zemianska 01£a) Forró László Irsai Olivérből és a karval Tóth La­jos Mopr fajtából készült bora. A vörösborok közül kiemelkedett Talsovszky Sándor f Marcelliáza) arany­érmes Kékfrankosa, és nagyon jók voltak az Allbernetből készült borok is. A járás bortermelésével kapcsolat­ban meg kell említenünk — jegyezte meg Kovács János —, hogy az utóbbi években a legnagyobb sikereket a marcelházi, a bátorkeszi (Vojnicel és a karval termelők érik el, de fokoza­tosan felzárkóznak a naszvadiak (Ne­­svady) is. A versenyek színvonalának emelése érdekében elhatároztuk, hogy a jövő­ben csak olvan termelők luthatnak a járási döntőbe, akik korábban bene­veztek a helyi szervezetek által ren­dezett versenyekbe Is és ott jő helye­zést értek el — fejezte be a rövid tájékoztatót Kovács János. (1. d.) 2 NYÚLTENYÉSZTŐK FIGYELMÉBE! Lapunk Idei 14. (április 8-1) számában, mellékletünk egyik cikkében utaltunk rá, hogy Szlovákia keleti járásaiban egy nálunk új és rendkívül veszélyes nyúlbetegség van terjedő­ben. Annak ellenére, hogy a Szlovákiai Állattenyésztők Szö­vetségének járási bizottságai a szervezet központi bizottságá­tól ezzel kapcsolatban már februárban kaptak tájékoztatást mégis azt tapasztaltuk, hogy többen csak lapunk említett cik­ke nyomán értesültek róla. Bizonyára hasznos lesz tehát, ha a SZÁSZ Központi Bizottsága által februárban adott informá­ciókat lapunkban is közzétesszük, remélve, hogy ezzel szá­mos tenyésztőt még időben figyelmeztetni tudunk s hozzájá­rulunk az állategészség-ügyl teendők, korlátozások biztosítá­sához. Ez a haemorhagiás pneumónia nevű kínai eredetű — víru­sos betegség nálunk először a Kelet-szlovákiai kerületben, a Michalovcei, a VranovI, a Kassai (Košice) és a Humennéi Já­rásban (elentkezett. A nagy fertőzőképességű fpatogenitású) vírus elsősorban a nyulak májában koncentrálódik. A beteg­ség lefolyása rendkívül gyors. Az állatok 12—80 óra alatt el­pusztulnak. Az elhullás az állomány 80—100 százalékára is kiterjed! A betegségre a nyulak valamenyi fajtája és korosztálya fo­gékony; más háziállatoknál azonban eddig még nem észlelték. A vírus elsősorban közvetlenül — állatről-állatra — terjed, de közvetett formában — eleséggel, ivóvízzel, különféle tár­gyakkal (szállítóketrecek stb.) — Is átvihető. Terjedésében jelentős szerepet játszanak a különféle vérszfvó rovarok (szú­nyogok, legyek) is. A betegség leppangásl Ideje 2—3 nap, majd ezt követően az állatok 1—2 nap után elpusztulnak. A fertőzés tünetei kevésbé feltűnőek. A nyulak álmosak, kedvetlenek, nem táplálkoznak, orrlyukaikból vér szivárog, s testük hőmérséklete 1,5 C-fokkal (38,5—39,5 C-fokról 40— 42 C-fokra) emelkedik. A boncolásnál a húgyhólyag, a vesék, a légjáratok stb. bevérzése, valamint a máj is a lép degerie­­rálódása, torzulás« tapasztalható. Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a gyógyítás módja számunkra mindeddig ismeretlen A vírus ugyanis a számí­tásba jövő gyógyszerekkel (szulfonamidokkal, antibiotikumok­kal) szemben ellenálló. A betegség további terjedésének megakadályozása érdeké­ben az Állami Állategészség-iigyi Felügyelőség a 87/1987 szá­mú hirdetménye értelmében a következő rendelkezéseket hoz­ta 1. A betegség felléptének gyanúját vagy az állatok tömeges pusztulását mindenki köteles a Járási Allategészség-ügyi Fel­ügyelőségnek jelenteni, s az elpusztult nyulakat kivizsgál­tatni. 2. Az elpusztult állatokat el kell hamvasztani. A berendezé­seket, azok környékét (perzseléssel, 3—5 százalékos, 30 C-fo­­kos nátronlúg-oldattal, krezolszármazékokkal — odorittal stb.) gondosan fertőtleníteni kell. 3. A tenyésztőknek az ajtókra, a szellőztető nyílásokra, szerelt szúnyoghálókkal meg kell akadályoznia, hogy a szú­nyogok és más rovarok az állatokhoz bejuthassanak. 4. A betegség által sújtott területekről a nyulak kivitetele tilos. Kivételt képez, ha ez levágás céljából történik. Fgyéb — a betegségtől mentes — területekről az állatok csak a Járási Allategészség-ügyi Felügyelőség engedélyével vihetők ki. 5. A pecsenyenyulak felvásárlása csak olyan falvakban vé­gezhető, ahol tömeges megbetegedésre nem került sor, s a felvásárlást megelőző 24 órában az állatorvosi ellenőrzés sem­miféle megbegedésre utaló tüneteket nem talált. A nyulak állapotát a Járási Állategészség ügyi Felügyelőségnek igazol­-nla kell. 6. A házinyulak kiállítása, csoportosítása Szlovákia egész te­rületén tilos. P. R« túladagolásuk hasmenést okoz­hat. Befőzést hulladékok. Nyáron a paradicsom, a zöldbab, a bor­só és a gyümölcsök befőzés! hulladékai kiszárítva kitűnő ab­raktakarmányként szolgáinak a sertések és a baromfiak szá­mára. Törköly. Borászati mellékter­mék. Ásványi sókat és egyéb anyagokat tartalmaz. Kiszárítva Manapság sok élelmiszer és egyéb hasznosítható hul­ladék veszendőbe megy. A mai gazdasági helyzet vi­szont azt kívánja, hogy a kony­hai és kerti hulladékoknak, va­lamint a kerti gyomoknak és gyógynövényeknek Intenzívebb felhasználásával javítsuk a kis­termelés hatékonyságán. ..Zöldségu-takarmányok a sár­garépa, hagyma és a fokhagy­ma. Legértékesebb köztük a sárgarépa. Kedvelt nyúl és ser­­téstnkarmány, de párolva a ba­romfi is szívesen fogyasztja. Táppal, darával megszórva íz­­letesebb. Tartalmaz: karotint, foszfort, nátriumot és magné­ziumot, de néhány mikroelem és vitamin is megtalálható ben­ne A hagyma és a fokhagyma különleges vegyi anyaggal kor­dában tartják a bé'élósdieket, de túlságosan pusztítja a vö­­rösvérsejteket. a burgonya tömegesen ter­­m“'t igen értékes növényünk. Főzve vagy párolva etethető az étkezésre alkalmatlan héja, és egészséges, apró gumói. Min­den állat szívesen fogyasztja. Főző vize azonban nem hasz­nálható fel, úgyszintén a bur­­gonvacsíra sem, mivel szolanin nevű mérget tartalmaz. Vzárazkenyér, kenyérhéj. Csak tiszta, penészmentes állapotban etethető. Sertés és nyúl elede­le. de beáztatva a baromfi is kedve'i. Fehérjén kívül magas szénhfdráttartalma van. ami elňsoeíti a zsírképződést. ZHidtakarmányok. Ilyenek a káooszta spenőt, fejes saláta stb. Sok vitamint tartalmaznak, de bélsárlágyító hatásuk miatt táji földeken leginkább előfor­duló olajnövény. Fehérjedús, nagy olajtartalmú, ízletes ta­karmány. Baromfi, sertés egy­formán kedveli. Nagy foszfor­­tartalma miatt etetésekor gon­doskodni kell a mész pótlásá­ról. Vadgesztenye. Friss állapot­ban kevesebb, kiszárítva na­gyobb telítő hatást fejt ki. Nagy csersavtartalma miatt Miből lehet takarmány? táppal vagy darával megszórva a baromfi igen kedveli. Csalán. Fiatal hajtásai sok vitamint tartalmazó (B, C) zöld­takarmány. Az élő szervezet számára szükséges ásványi sók is fellelhetők benne. Táppal, darával megszórva a kacsáknál jó fejlődést eredményez. Akáclevél. Gazdag fehérje­­tartalma miatt a baromfi, a nyúl és a sertés kedvelt cse­megéje. Tömegesen előforduló olcső takarmány. Kukoricaszár. Nyáron zölden, télen pedig szárazon a serté­sek számára takarmánypőtlő. Zölden -több, szárazon keve­sebb fehérjét tartalmaz. Zölden szecskázva, táppal, vagy dará­val megszórva laktató takar­mány Szárazon (szecskázva vagy egészben) etetve az álla­tokra nyugtató hatással van. Mivel sok rostot tartalmaz, fo­kozza a jóllakottsáť érzetét és serkentőleg hat a bélmöködés­­re. Napraforgó. Kertekben, ház­csak kis mennyiségben, darál­va és kilúgozva célszerű etet­ni. Tfiigy- és bökkmakk. Erdős helyeken, ahol nagy mennyi­ségben található, olcsó takar­mányforrás. Korlátlanul etet­hető. A múlt század Ínséges éveiben az ország erdős vidé­kein makkal hizlalták a ser­téseket. Csigaliszt. Az éti csigák esős tavaszon tömegesen jelennek meg környezetünkben. Ha ezek­nek egy részét begyűjt Jük, majd megszárítjuk. akkor 40— 50 százalékos töménységű fe­hérjét tartalmazó őrleményt ka­punk. Megfelelő hígításban ol­csó sertés- és baromfitakar­mányt készíthetünk belőle. A korszerű állattartásban a gyógyító növényeknek is fon­tos szerepük van, mert nem­csak a drága állatgyógyszere­­ket pótolják, hanem jelentés gazdasági és egészségügyi érté­keket képviselnek. Diólevél, ősszel nagy menyi­nylségben fellelhető olcsó ki­egészítő takarmány. Padláson 1—2 ujjnyi rétegben leterítve kell megszárftanl. Az állatgyó­gyászatban felhasználható Я bélélősködők ellen. Étvágyjaví­­tő hatása is közismert. Bodza. Mindenütt megtalál­ható cserje vagy fa. A virágza­ta és az érett termése is fontos gyógynövény. A bodzavlrág: tápba, darába vagy moslékba keverve vértisztító hatású. Egy­szer egy héten 1—2 százalék­ban adagolva jó közérzetet biz­tosít az állat számára. Megszá­rított bogyója vitamint és cser­anyagot tartalmaz. Takarmány­ízesítőnek lehet felhasználni. Ezerjófű. Szárítva és őrölve kellemes ízű takarmánypótló. Moslékba, tápba vagy darába keverve jó étvágyjavftónak, emésztést serkentőnek, vértisz­títónak szolgál. Elősegíti a nö­vendékállatok súlygyarapodá­sát. (Kistenyésztek Lapja 1980/3) HIRDETÉS Eladó nagy virágú gyökeres krizantémdugvány április 30-tól június végéig, munkaidő után. Ara 2,50 Kős/db Alacsony szárú: Blaunsche Paitevine Supr. fehér; Madam Wolf, sárga. Magas szá­rú: Snowdon, fehér és sárga; Sam Winter, fehér; Dally Mirror, lila; Jacob I.aine, bronz. Postán nem szállítok. Cím: Bene Sz.. Amurská 02, 82106 Bratislava-Pod. Biskupice. SzF-47

Next

/
Thumbnails
Contents