Szabad Földműves, 1988. január-június (39. évfolyam, 1-25. szám)
1988-04-29 / 17. szám
6 SZABAD FÖLDMŰVES 1988. április 29. Kenderfef dolgozás és vászon készítés avagy: az emlékek fonalát pergetve... Tornagörgő (Hrhov), az egykori rAbaúf-Torna vármegyében a Kassáról IKoStce] Rozsnyóra (RolAava) vezető országút mellett terül el. Közel ezer* ötszáz lélek lakja. Történelmi nevezetességű hely, hiszen a néphit szerint IV. Béla király a muhi ütközetből menekülve hosszabb ideig tartózkodott itt; a Galamboskönek nevezett sziklán nyert oltalmat az üldöző tatárok elől. Ebben a faluban született és él a most 62 esztendős Kinyik József né, leánykori nevén Burkus Mária. Szép vásznairól, házi szőtteseiről, és a kenderhez-fonalhoz-szövöszékhez értő tudásáról htresült el a környéken. Otthonában, a régi tárgyak, emlékek megnyugtató közelségében ülünk, s beszélgetünk — életéről és egy elmerülőben lévő másik világról, amelylyel fogyófélben vannak élő kapcsolataink. Mari néni emlékezete egy ilyen összekötő híd. A délutáni csöndben a zöldkendős néniké a falióra ketyegéséhez igazítja a hangját: — Iskolás koromig felhőtlenül derűsek voltak a napjaim. Miután az egyik bátyám odaveszett a fronton, a másik pedig házasságra adta a fejét — kettőnkre szakadt a sok teendő. Apámmal egyenrangú félként műveltem a földet. Szántottam, vetettem, markot szedtem. A nappalok összefolytak az éjszakákkal. A szénának való lóherét például — holdtölte idején — a harmat leszállta után szedegettük össze villával, óvatosan, hogy értékes levelet is megmaradjanak. A dologból sohasem tudtunk, de nem is lehetett kifogyni. Ifjú éveim során ktadtam az erőmet, ezt slnylem most; beteges a szívem, a hátgerincem ferde, „csontkopásos" térdem pedig állandóan fáj. férjhezmenetelem után csupán annyiban változott az életem, hogy a közös gazdaságban folytattuk a robotolást. A férjem kőművesként dolgozott a szövetkezetben, én pedig ott is a mezei munkát választottam. Közben négy gyermeknek adtam életet .... Mennyi mezőség zöldéit az emlékeiben. Mennyi gyötörtetöen zord élmény, melyek a messzeség kagylóhéja alatt változtak át Igazgyöngybölcseletté. De hol maradtak a pihentető, szép élmények? Vajon voltak-e az életében tlyen — a lelki szomorúság eluralkodása ellen — talizmánként óvó, boldogító napok vagy órák? — Nagylány kóromban, a fonó jelentette a szórakozást. Összeálltunk, eladósorban lévő lányok egy csoportba, aztán — mindig másnál, körbejárásos alapon — esténként hét Óra felé vettük a guzsalyra csavart szöszt, és mentünk a fonóházba. Innen, — anyáink tudta nélkül — sokszor kilopództunk a szabadba, és a legényekkel elmentnük szánkózni. — Ilyenkor mi lett a fonni valóval? — Belőlünk sem hiányzott ám a furfang: mindig volt nálunk tartalékba egy otthonról elcsent teli orsó. Ezt mutattuk fel (a szöszt persze gondosan elrejtettük], amikor este kilenc óra után hazatértünk. Hiába ismételgették a szülők: „tisztességes leányzó minden este telefonja az orsóját". De egyéb bolondságokat is csináltunk. Például, ahol disznót vágtak, odamentünk „tepsit verni“. Felöltöztünk maskarának, és tepsiverés közepette ezt a mondókát újráztuk: „Hurkát, hurkát, Görgő „Palotádnak nevezett része asszonyom, hadd járja meg a gyomrom", amit később, a fonás közben csemcsegtünk el jó ízűén. Andrásnapkor is a falut jártuk, kukoricát vetettünk az ablakokra, s vártuk, mit kiáltanak ránk vissza Ekkor kendermagot is vittünk magunkkal, de ezt csak azért, hogy bűvösen meghordozzuk. Utána hazavittük, rávetettük a favágató tuskóra, majd ezeket mormogtuk: „Szent András, kendermagot vetek rád, engedd nekem megérni, kivel fogom kinyüni". Utifna férfinadrággal „megbororráltuk“, amit összehajtva éjszakára a fejel jpárna) alá tettünk. A hiedelem szerint, akivel azon az éjszakán álmodunk, azzal kerülünk majd össze. Másnap, a fonóban elmeséltük egymásnak az álmainkat, s ezen jót szórakoztunk. Szombaton és vasárnap guzsaly nélkül mehettünk a fonóba. Szórakoztunk, a legényekkel játszottunk. Mari néni feláll, kinyitja az egyik szekrényt. Vásznat, szebbnél szebb (Fábián István felvételei)] Kinyik Mária szőtteseket: térítőkét, abroszokat, törülközőket rak elém az asztalra, — mondandója igazának tárgyi bizonyítékaiként. — A kenderfonalat februárban sző fa tűk vászonná, de amíg idáig eljutottunk, tucatnyi fontos dolgot kellett elvégeznünk. A kévébe kötözött kendert állóvízben körülbelül egy hétig áztattuk, majd kiszedtük, folyóvízben kimostuk, „kisátorgattuk"; amikor megszáradt, hazahoztuk, a kerítésekhez döntve kiteregettük. Kezdődhetett a tilolás; ez asszonymunka volt, s a rokonságon belül kalákában végeztük. A pozdorját, mint mellékterméket tűzrakáshoz gyújtásnak, és az elvermelt zöldség fagytól való megóvására használtuk. A kitilolt kendert „csomókba' fontuk, s batyuba kötve elvittük a vízimalom melletti töretőbe. Mivel a faluban sok volt a kender, a töretöket éjjel-nappal működtették. Bizony velem is megesett, hogy éjjel került rám a sor. A gyertyafény mellett nem kis ügyesség kellett ■ ahhoz, hogy sikerüljön kéztörés nélkül megtöretni a 4—5 csomó kendert. Egy csomót kb. két óra hosszat kellett forgatni a le-lesújtó fabunkók alatt. E művelet célja a kenderszárnak a pozdorfa és a rostos rész szétválasztása végett való összezúzása. Kirázogattuk és következhetett az ecselés (gerebenezés); a rostok különböző szálvastagság szerinti elkülönítése. Ennek a finomabb formája a pátyoszolás. Erre a célra hegyes és vékony vasszögekböb készült, kör alakú, fésűs kiképzésű szerszámot használtunk. A sűrű fogazaton át- meg áthúzott kendert három részre különítettük el. A legfinomabb volt a szál vagy a szösz. Fonás után ebből szőttük a lepedőnek, alsóneműnek valót. A közszösz vagy makóca liszteszfakok alapanyagául szolgált, esetekben lepedőt, inget is szőttünk belőle: „belevertük a szálai". rA legdurvább (visszamaradt) anyagot csepünek vagy kócnak neveztük és krumpliszsák, ponyva készítéséhez használtuk fel. — A finom fonalat '(motollávalJ „leáspáltuk". főhetett a szapulás, vagyis a nyers fonal lúgos vízben történő áztatása. Egy nagy fakádban langyos víz és megrostált fahamu keverékében jól meghempergettük a nyers fonalat, a tetejére rongydarabba csomagolt fahamut és zabszalmát tettünk ettől szép sárga lett a fonál —, majd a kádat forró vízzel töltöttük tele. A lassan kihűlő, a kád alján lévő szálmacsutak-dugón átszivárgó víz egy dézsában gyülemlett fel, amiből átmértük a fűtött üskébe, és — ilyen körforgás közepette — ezzel öntözgettük a fonalat, amelyet másnap reggel a patakon kellett kimosni. S mivel gumicsizmánk sem volt, meleg vízzel töltött, szalmával kibélelt dézsában állva sulykoltuk ki [nyeles falapáttal ütögettük] a fonalat a jéghideg vízben. Innen a gangra vittük száradni. Az áspált fonalat lecsévéltük spulyákra, majd a „halálról“ rőfmértékre „megvetettük“. Feltekertük a szátyva fszövőszék) nagyzúbolyára és hozzáláttunk a vászon szövéséhez. Ezt aztán fehéríteni kellett. Vagyis feldaraboltuk, madzagot varrtunk a végeikre, kivittük a Palotára — Görgő egy részét nevezzük így —, a hegyi paták partjára, ahol rudákon kifeszítve addig öntözgettük, míg hófehérre nem szívták a napsugarak. A locsolás közti szünetekben pedig kézimunkáztunk. A kifehérített vásznat legalább kétszer újra kiszapultuk, majd kimostuk, s miután a zöld réten kiterítve megszáradt, sikálóvál fnyújtőfa) „legömbölyítettük“, s úgy tettük el. Azt követően szabtunk belőle ... * Mari néni ismeri és szereti ezt as ősi mesterséget. De vajon lesz-e méltó őrzője, értő továbbörökítöje a benne összegezödött, felgyülemlett „szakmai bölcsességnek“? Lesz-e, aki felemeli az elejtett orsót, az elernyedt fáradt kézből kihulló vetélőt? Aki újra a kezébe veszi a fonal végét?... KORCSMAROS LÁSZLÓ SPO R T AesallókSzaranyoef (Zlatná na Osrove) női ifjúsági kézilabdacsapat az 1985/86-os idényben óriási sikert ért el: bejutott az elsó ligába. Kitűnő játékkal, sorozatos győzelmekkel rögtön a liga élére került, méghozzá szenzációs eredménnyel: tfz ponttal szereztek többet mint a második helyezett! A hazat sport történetében még nem volt példa arra, hogy egy újonc csapat ilyen kimagasló eredménnyel lutott volna be a ligába. Az ifjúsági kézflabdacsapat azóta Is a liga élén áll. Arról, hogyan sikerült Ilyen sikert elérniük és milyen hagyományai vannak a faluban ennek a sportágnak, Hegedős Sándorral, .volt edzővel, a jelenlegi hnb-elnökkel, és Novák Jenővel, a 4 —5. évfolyamosok csapatának edzőiével beszélgettem. — A helyt alapiskolán már áz 1968/ 1969-es tanévben Is volt kéztlabdacsapat, de különösebb eredményeket nem sikerült elérniük — mondja Hegedűs Sándor. — Aztán egészen 1974- lg semmi sem történt. Akkor ismét felélénkült az Iskolában a sportélet és az 1974—76-os években mér járási és egyéb sportversenyeken is indultak kézilabdázó lányaink. Utána Ismét hullámvölgy következett, amelyből aztán a nyolcvanas évek elején sikerült kilábalnunk. Akkor vette kezébe a lányok edzését Fábián Ferenc, az alapiskola fiatal tornatanára, és a helyi vezetők támogatásával sikerült megfelelő feltételeket biztosítani az edzésekhez Segítették őt ebben Tóth Károly, Kovács Béla és Novák Jenő edzők Is. Kézilabdázóink egyre Jobb eredményeket értek el mind a három korcsoportban, melyek a következők: fiatalabb tannlók (6—7. évfolyamos tanulók) Idősebb tanulók f8. évfolyamosok) és az ifjúsági kategória (14— 17 éves lányok). 1982-ben több jelentős siker eredményeképpen a Komáromi (Komárno) Járási Nemzeti Bizottság Oktatásügyi Szakosztályától az edzők órakedvezményt kaptak a sportköröket pedig kézilabdára szakosíthattuk Az iskolai sportközpontok versenyein aztán a 6. évfolyam diákjai nagyon JÔ eredményt értek el. A különböző bajnokságokon mindig az első három között végeztek. Ä prešovl szlovákiai'versenyen az első helyet szerezték meg. Ezekből a diákokból alakult aztán az az ifjúsági kézilabdacsapat, amely a legnagyobb meglepetést tartogatta. A sorozatos Jó szereplések után a kerületi bajnokságokon az elsők lettek, és az első ligába való bekerülésért vtvott selejtező mérkőzések után az 1985— 86 os idényben az első helyre kerültek, szenzációs eredménnyel. Azóta is tartják magukat, a liga élén állnak most is A nagy meglepetést okozó siker megváltoztatta az iskola sportéletét. Hogy tartani tudjuk az elért színvonalat, javítani kellett az edzések feltételein, növelni kellett az előkészületi mérkőzések, a versenyek számát és megkezdtük a sportcsarnok építését. Az 1296 négyzetméter területű, 5 millió korona értékű sportcsarnok építésében nagy segítséget nyújt a helyi egységes földműves-szövetkezet. Nagy László agrármérnök, az efsz elnöke és Somogyi Gyula mérnök szívügyének tekinti a kézilabdázók sorsát. Egymillió koronával támogatják az építkezést, ezenkívül ők végzik a munkák zömét. Társadalmi munkában nagyon sokat segítenek a falu lakosai, szülők, rokonok, drukkerek. A felsőbb sportszervek is hozzájárultak az építkezéshez egymillió koronával. A sportcsarnok átadását 1989-re tervezzük. — Visszatérve ez edzésekre nagy gondot fordítunk az utánpótlás kérdésének megoldására is. Véleményem szerint már az óvodában meg kell szerettetni a gyerekekkel a labdajátékokat — folytatja Novák fenő edző. — Iskolánkban már a harmadikos kislányok Is kézilabdáznak. Velük Ágh Nóra foglalkozik. Legfontosabbnak azt tartom, hogy minél több versenyen vegyenek részt a csapatok, mert csak így szerezhetnek tapasztalatokat, gyakorlatot. Nagyon jó a kapcsolatunk a magyarországi Komárom megye általános Iskoláival. Nemrég került sor a „mini“ (4. és 5. évfolyamosok! és a „pajtás“ (6. évfolyamosok] csapatok kupasorozatára, melyet a magyarországiakkal közösen szerveztünk. Csapataink a csornaiakkal és a tataiakkal mérték ősz* sze erejüket. 'A hazai csapatok közül — nem ezen a kupasorozaton — megmérkőztek már a naszvadi (Nesvady), a gútai (Kolárovo) és a vágsellyei (Šaľa), csapatokkal. Minden versenyen nagyon jó eredményt értünk el. Én nagyon fontosnak tartom ezeket a bajnokságokat. — Ami pedig az ifjúsági csapat lányait illeti, bizony közülük sokan már nem a mi Iskolánk tanulói. Űk Nagymegyeren [Calovo] vagy Komáromban folytatják tanulmányaikat. Hetente háromszor hazajárnak edzeni, vagy ha lehetőségük van, akkor a középiskolájuk tornatermében edzenek. A hétvégeken természetesen együtt mennek a mérkőzésekre. Akik pedig a „szenzációs" ificsapatból kiöregedtek — hatan —, most a komáromi Spartak női kézilabdacsapat magvát képezik. Pár éve ugyanis feloszlatták a Spartakot. Most lányaink néhány akkori versenyzővel együtt nagyon jó eredményeken érnek el az újjáalakított Spartak színeiben. A kerületi verseny В csoportjában a 3. helyen végeztek. Talán elég annyit mondanom, hogy edzőjük Fábián Ferenc. Azt hiszem, elmondható, hogy a csallóközaranyosi alapiskola kézilabdázó lányai valamenyi kategóriában nagyon jó eredményeket érnek el. Véleményem szerint az utánpótlás biztosított, de természetesen ez önmagában nem elég a sikerek eléréséhez. Rengeteget kell a lányoknak ed zeniük, minél több tornán, versenyen kell részt venniük. Az edzőktől pedig sok türelmet odaadást, követel ez a munka, és fel kell áldoznunk az összes szabadidőnket. Szeretném megemlíteni, hogy sokat segítenek a szülők, segít a helyi sportszervezet és a szövetkezet is. A meccsekre saját kocsikkal visszük a lányokat, vagy a szervezet mikrobuszával megyünk, esetleg a szövetkezet biztosít autóbuszt. — Mindemellett persze nem szabad ■megfeledkeznünk a lányok tanulmányi előmeneteléről sem. Mert bizony hajlandók elhanyagolni a tanulást. Az egyik jó játékosról például, aki egyébként jeles tanuló, megtudtam, hogy négyest kapott valamelyik'tantárgyból. Elküldtem hát az edzésről haza, hogy ha nem tanul, nem is edzhet. A következő edzésen megjelenik a kislány nagy örömmel, hogý kijavította a rossz jegyet, egyest kapott. Persze beállítottam a játékosok közé. Pár hét múlva megint rossz jeA ligás ificsapat és edzőik Az „aranyosi“ ligások gyet kapott, megint hazaküldte«. Természetesen a következő edzésen már ott volt. Hozta az ellenőrző könyvecskéjét, hogy egyest kapott. És a dolog még párszor megismétlődött. Mit csinálhat ilyen esetben az edző? Nem küldhetem haza minden második edzésről, hiszen azzal semmilyen eredményt nem érek el. Volt már példa arra is, hogy a szülők nem engedték el gyereküket az edzésekre, megtiltották neki a sportolást, mert rosszul tanult vagy több tantárgyból is rontott. Szerintem ezt nem kell mindig a sport rovására írni, hiszen kézilabdázóink között sok színjeles tanuló is van.. — S hogy mennyire szeretik, s milyen lelkesedéssel sportolnak a lényok, azt az az eset is bizonyítja, amely a legutóbb történt. Kassára (Košice) készültünk a „mini“ csapattal. Az egyik kislányt az elutazás előtti napon megharapta egy kutya. A kislány senkinek sem szólt erről. Másnap persze már muszáj volt megmondania az anyukájának és rögtön el is vitték orvoshoz. A kicsi azonban addig sírt, erősködött, míg’ szülei beleegyeztek, hogy velünk jöhessen. Persze a legkisebb rosszullét esetén azonnal kórházba szállítottuk volna, de szerencsére semmi baja nem esett az úton. Végigjátszotta a mérkőzéseket, a gárda pedig — 10 csapat közöl — a második helyen végzett. Aztán amikor arról kérdezem őket mi a falubeliek véleménye erről a sportról, mosolyogva mondják, hogy bizony — főleg az idősebbek — még mindig, csak a focit ismerik el igazi sportnak. De egyre több a kézilabda drukkerek száma, s egyre többen kísérik el a játékosokat egyegy mérkőzésre. Tervek? Megtartani a ligában a jó helyezést, bejjitni a felnőtt női csapattal a Szlovák Nemzeti Ligába, a sportra szakosított hatodikosokkal a szlovákiai bajnokságokon mindig a legjobb eredményt elérni, minél több versenyen, mérkőzésen részt venni. Legnagyobb problémát az edzők, szakemberek hiánya jelenti számukra. S még valamit. Az olvasó joggal kérdezheti, vajon miért nem beszélgettünk Fábián Ferenccel, a sokat emlegetett kiváló edzővel? A válasz: azon egyszerű okból kifolyólag, hogy ott jártunkkor éppen síkiránduláson volt a diákokkal, PÖDA ERZSÉBET
