Szabad Földműves, 1988. január-június (39. évfolyam, 1-25. szám)

1988-04-22 / 16. szám

1983. április 22. 7 SZABAD FÖLDMŰVES Alm együttgondolkodással Már hagyománnyá vált az, hogy Érsekit j­­várott (Nové Zámky) a CzuczOr Gergely Iro­dalmi és Kulturális Napok alkalmával a Cse­­madok galériájában kiállítást rendeznek. Ezúttal a Csemadok Komáromi (Komárno j Városi Bizottsága Képzőművész Körének tagjai mutatkoztak be az érsekújvári értő közönség előtt. A komáromiakat a Csemadok Érsekűjvári Városi Bizottsága Képzőművésze­ti Köre hívta meg — cserekiállításra. A kiállítás nagy sikert aratott a műértők körében is MIT MOND A VENDÉGLÁTÓ A kiállítás színvonalas kul­túrműsorral tarkított megnyitó­ja után baráti találkozót ren­deztek, amelyen a két kör tag­jai, a meghívott vendégek el­beszélgettek egymással, szól­hattak alkotói meglátásaikról, problémáikról, s magáról a képzőművészetről. BALOGH GYÖRGY, az érsek­­úivári kör lelkes vezetője az ilyen találkozók szükségszerű­ségéről. értelméről szólt: — Körünk tagjai mindig Is ér­deklődéssel fogadták, ha szá­mukra még ismeretlen képző­művészek baráti körök állíta­nak kt itt a mi galériánkban. Az egészséges érdeklődés jele ez. mondhatnám így is, az elő­­repelés egyik feltétele- megis­merni új műveket, alkotói mó­dokat, azt hiszem minden ha­ladó gondolkodású képzőmű­vész vágya. Persze a befogadót élmény gyönyörűségét, ennek fontosságát sem szabad említés nélkül hagyni Mi néhány év­­zel ezelőtt állítottunk ki Ko­máromban, most, ez alkalom­mal mi látíuk vendégül azt az alkotócsoportot. amelyik a cseh­szlovákiai magyar képzőművé­szeti mozgalom egyik alappillé­rét képezi. Balogh Gyurka bácsi szavait LÄBIK TÄNÖS, a Stúrnvói Vá­rosi Művelődési Ház Képzőmű­vészeti Körének lelkes szerve­zője támasztotta alá: — Nemrég mi iáttuk vendé­gül az Érsekújvár! Képzőművé­szeti Kört, így elmondhatom, hogy ez a kiállítás is egy si­keres rendezvény volt Mind körünk tagjai, mind a váro­sunkban élő művészetpártoló közönség méltatőlag szólt a rendezvényről Nekem az я vé­leményem, hogy az Ilyen cse­­reklállításokat rendszeressé kellene tenni. EGY KÖR — EREDMÉNYEKKEL A Komáromi Képzőművészeti Kör az utolsó néhány évben eredményes tevékenységet foly­tatott. Azért is örvendetes ez a tény, mivel a nyolcvanas évek elején kényszerű csönd állt be az említett téren Ennek a körnek a korábbi elödle 1930-ban megvált „gazdájától“, majd négy év múlva 1984-ben szerve­ződött újjá a csoport s a Cse­madok Komáromi Járási Bizott­sága. ennek komáromi alap­szervezete vállalta sz „új gaz­da“ szerepét. KOPÖCS TIBOR, a képzőművészeti kör vezetője beszélgetésünk alkalmával így je’Iemezte a csoport tevékeny­ségét: — Körűnk nyílt szellemisé­gét jellemzi az is, hogy itt együtt tevékenykedhetnek mind városunk, mind járásunk hiva­tásos és műkedvelő képzőmű­vészei. Az eddigi gyakorlat azt mutatja, hogy a körtevékenység efféle szervezése szép eredmé­nyeket szül. Mivel egyelőre mű­termünk nincs, találkozásaink többnyire elvi, s nem gyakorla­ti jellegűek. Persze némelyik találkozóra a tagok elhozzák, legújabb munkáikat, melyeket közösen értékelünk. Ezek az értékelések, úgy érzem, mind­­annyiunk számára hasznosak, hiszen művészi fejlődésünket segítik elő. Persze közös kirán­dulásaink — úgymond — hasz­na sem lebecsülendő. Február­ban például Budapesten jár­tunk ahol számos kitűnő tár­latot néztünk meg. Mivel Ko­márom kapcsolatban áll Weis­­senfeld városával, elhatároztuk: a kulturális kapcsolat kereté­ben kiállítunk majd ott, s vi­szont bemutatkozásra várjuk az ottani képzőművészeket váro­sunkban. A verniszázst követő találko­zón jelen volt NÉMETH ÉVA, a Csemadok Komáromi Városi Szervezetének elnöke is, aki lelkes támogatója a képzőmű­vészeti körnek: — Én úgy látom, hogy .1984 őta a kör tartalmas, embert, kultúrát formáló tevékenységet fejtett és fejt kt. Mi a lehető­ségeinkhez mérten maximálisan támogatjuk ezt a csoportosu­lást, hiszen munkájuk nagy tö­megeket mozgat: például a Cse­­madok-galériában megrendezett kiállításaikat számos ember megnézi, de sikeresek a Jókai Napok alkalmával a Duna Men­ti Múzeumban megrendezett csoportos kiállításaik is. A Csemadok járási bizottságának elnöke, Németh Gyula is tá­mogatója a körnek: mind be­osztása, mind a képzőművészet Iránti személyes vonzódása a körrel kapcsolatos .,mecénást“ szerep betöltésére készteti őt. Persze szólni kell a hálás ko­máromi közönségről is: a kör kiállításait jelenlétükkel Is megtisztelik értékelik a sike­res alkotásokat és szurkolnak a kezdő műkedvelőknek. SÉTA A KIÁLLÍTÁSON Az ismertető jellegű beszél­getések után hadd invitáljam a kedves olvasót egy képzeletbe­li tárlatlátogatásra, az újvári Csemadok-galériába: A Komáromi Képzőművész Kör húsz tagja állította ki ösz­­szesen negyven alkotását Az értő közönség a szemlélődés közben bizonyára felfigyelt azon ismert kiállítók neveire, müveire, akik hazánk képzőmű­vészeti életének ieles képvise­lői: Darázs Rozália szobrász­művész négy leheletfinom ki­dolgozású plakettjét mutatta be a tárlaton. Platzner Tibor fes­tőművész, a Magyar Területi Színház díszlettervezője az új festési irányzat híve. A jelek­ből, imaginárius utalásokból megkomponált Vasúti átjáró, Tájkép című képeit a modern művészeteknek hódoló, értő kö­zönség honorálta elismeréssel. Szilva józsef, a Komáromi Mű­vészeti Iskola igazgatója a Nap című képével mutatkozott be az érsekújvári közönség előtt. Ko­­pócs Tibor festőművész két li­nómetszete a művész nagy szakmai tudásáról árulkodott. Kocsis Ernő festőművész most nem olajképei közül válogatott, hanem két viaszpasztell képé­vel mutatkozott be, amelyek magukon hordozzák alkotójuk kezenyomát. Fekete Zoltán, fiával együtt szerepelt a tár­laton. Ifjabb Fekete Zoltán egyetlen bemutatott portréraj­za is arról árulkodik, hogy örökölte apja^kiváló forma érzé­két, és rajztudását. Szűcs Jenő fotóművész a Kompozíció és A félelem szindrómája alkotásai­val örvendeztette meg a művé­szi fotó szerelmeseit. A tárlaton sok olyan kép is szerepelt melyek reményteljes alkotói pálya kezdetét jelzik Jády István: Ú (kombinált technika) (A szerző felvételei) Roman Greškovič alkotásait vizsgálgatva az volt a meglátá­som, hogy Roman — fiatal ko­ra ellenére — tökéletes tudója az olajjal való festés minden csínjának-bínjának. Később tud­tam meg, hogy Roman foglal­kozása. .restaurátor. A 38 éves Jády István Ö cí­mű képe az érsekújvári kör tagjainak körében olyan sikert aratott — az én véleményem is hasonló —, amely tulajdonkép­pen egy jelzés Jády felé: alko­tói pályáján az „Ö“ Irányába kellene „hajóznia“. Persze ez csak egy megjegyzés, az útvá­lasztás loga elsősorban Is az alkotóé. A „MIÉRTEKBŐL“ IS AKAn BŰVEN Sokak óhaját ismétlem meg, ha azt mondom: Igenis szükség van a — ma még fehér holló­nak számító — cserekiállítá­sokra, egy-egy képzőművészeti alkotócsoport más-más járások­ban való bemutatkozására. Ezt igazolják azok a vélemények is, amelyek körtalálkozókon, tárlatokon alkotók és a műpár­toló közönség részéről hangza­nak el. Ehhez persze, lenne né­hány megjegyzésem, ámelyek remélhetőleg eljutnak maid az illetékesekig is: a műkedvelő mozgalom irányításában, szerve­zésében kötelességszerű szere­pet vállal a Csemadok. Éppen ezért megkérdezném: a Csema­dok KB. ennek alapegységei szervnzésileg miért nem figyel­nek jobban oda a műkedvelő képzőművészeti mozgalomra? A Csemadok miért támaszko­dik csak néhány lelkes ember­nek a „vállára“, akik puszta ügyszeretetből vállalkoznak sokszor erejüket meghaladó rendezvények szervezésére? Miért nem siet ezeknek az em­bereknek a segítségére, miért nem koordinálja, rendszeresíti például az említett — minden öt évben, ha egyszer előfordu­ló — csereklállítások „menet­rendjét"? Ki ne szeretné látni a Duna mentén a Tice alkotó­­csoport tagjainak munkáit? De azt hiszem, hogy a bodrogközi emberek Is szívesen megnéznék történetesen a Komárom kör­nyékén élő képzőművészek munkáit. A Csemadok Illetékes járási bizottságainak közbe kel­lene . járniuk hogy azokban a Járásokban Is alakuljon képző­­művészeti kör — több Ilyen magyarlakta járás is van —, ahol erre valóban igény és le­hetőség van. A Csemadok KB-nak idővel meg kellene teremtenie a fel­tételeket ahhoz, hogy a cseh­szlovákiai magyar műkedvelő képzőművészeti mozgalom tag­jai időközönként egy országos kiállításon is bemutatkozhassa­nak csoportos kiállítás keretén belül. Ha ugyanis a folklór mű­velői' évente egyszer találkoz­hatnak Gombaszögön (Gomba­­sek) a közönséggel (előrebo­csátom, nagy szükség van erre a nemes rendezvényre!, akkor a csehszlovákiai magyar mű­kedvelő képzőművészek miért nem találkozhatnak bizonyos időközökben közönségükkel? Talán sok már a „miért“, de sajnos gondokat rejt Tehát lép­ni kell, méghozzá azért, hogy még csak véletlenül se alud­hasson ki a műkedvelő képző­­művészeti mozgalom ébredező tüze. КАЫТА GÄBOR JOHANNES В. BECHER: LENIN * Fölrázta álmából a világot, szavai villámok voltak. Síneken s folyókon özönöltek, minden országon áthatoltak. Fölrázta álmából a világot, szegények kenyere lett minden szava, az éhezések elleni hadsereg. Fölrázta álmából a világot, szavai gépek lettek, traktorok, házak, aknák, fúrótornyok a telepnek — Aramvezetékek, kalapácsok az üzemekben, állnak kitörölhetetlenül az emberi szivekben. (Kalász Márton fordítása) * Április 22-én emlékezünk meg születésé­nek 118. évfordulójáról. JEGYZET Le a fehérneművel! Levelet kaptam a minap a városi nemzeti bizottságtól. Pontosabban nem is levelet, ha­nem csak egy kettéhajtott pa­pírlapot; a pár soros gépelt szöveg fölött a „Felhívás!“ szó kiabált. Ott, helyben, a liftre várakozva elolvastam: ez állt benne: „A Fővárosi Nemieti Bizott­ság Tanácsa 1988. december 9-én kelt 333. sz. rendeletével jóváhagyta »A tisztaság és a rend komplex biztosításának tervezeté«-1. Ennek keretében kidolgozást nyertek a szüksé­ges intézkedések, melyek egyi­ke a következő: a tömbházak utcára néző erkélyein, balkon­jain és loggiáin ruhanemű szá­rítása tilos, illetve csak az ob­jektumok fedett korlátjainak magasságáig engedélyezett. Felszólítjuk a lakosságot ezen intézkedés szigorú betartására, mivel megszegése a 60/1961.. sz. törvényrendelet értelmében jogi kihágásnak minősül." Kivert a hideg veríték, mert eszembe jutott, hogy két pár zoknim és egy zsebkendőm is szárad a balkonon, jóval a fe­dett korlát magassága fölött, s hogy az objektum természete­sen az utcára néz. Felérve ép­pen csak ledobtam a táskámat a sarokba, és máris ajtóstul rontottam kt a balkonra; csak miután sietve lekapkodtam a zsinórról a bűnjelnek minősít­hető ruhadarabokat, nyugodtam meg egy kissé. Kifújtam magam, és nekidőltem a ffedettJ kor­látnak, hogy pihenjek egyet a nagy Ijedtségre. Így van ez rendjén, tűnődtem később magamban, még mindig a korlátnak támaszkodva. Rend­nek muszáj lenni. A tisztasá­gért és a kulturált életkörnye­zetért mindenkinek kötelessége megtenni, ami módjában áll. Nekünk például annyit, hogy nem rondítjuk az utcaképet balkonokon lengedező lepedők­kel, pelenkákkal, csipkés kom­­binékkal, de még zoknikkal és zsebkendőkkel sem. Nem sok, de a semminél mégiscsak több, és különben is, az ELV a lénye­ges. Mi, lakók, a magunk re­szortján, illetve balkonján eny­­nyivel járulhatunk hozzá az Ügyhöz. Imigyen elmélkedtem, miköz­ben tekintetem, a meditativ ál­lapotra jellemző céltalansággal pásztázta a tizenkét emeletnyi mélységben fekvő utcát. Bizo­nyára ismerik ezt az állapotot: látjuk is, amit ilyenkor nézünk, meg nem is. Egyszerre csak, a fene tudja miért, de váratlanul odaragadt valamihez a szemem, és magától élesre is állítódott. Annak a szemeteskukának a képét rajzolta a recehártyámra, amelyet másfél éve, amióta itt lakom, úgyszólván nap mint nap látok. Kezdetben bosszan­tott, hogy hiányzik a fedele, aztán elfogadtam ügy, ahogy van, a környezetem, a világ szerves része lett, így, fedelet­­lenül. Most újra néztem, szinte megbabonázva, és újra láttam, ahogy tartalmába innen is, on­nan is játékosan belekapnak a tavaszi szelek, és viszik, per­getik maguk előtt a szélrózsa minden irányába. Űjságpapírt, zellerlevelet, krumplthéjat, náj­­lonzacskóba csomagolt csirke­aprólékot és, ki tudja, még mi mindent. Lírai hangulatom köd­dé oszlott, és másfél év alatt először tolult fel bennem egy kérdés: miért nincs ennek a ku­kának fedele? S nyomban utá­na a második: kinek kellett volna rá fedelet raknia, vagy egy másikkal, fedelessel kicse­rélnie? Alighanem annak a nemzeti bizottságnak — tűnőd­tem amely nekem ezt a bi­zonyos levelet írta. Mint aho­gyan valószínűleg uayanannak a nemzeti bizottságnak kellett volna elhordania a lakótöm­bünk mellett ki tudja mióta tor­nyosuló házmagasságú földku­pacot, vagy már inkább szemét­dombot; annak, amely a mat napig npm egyengette el, nem fásította-füvesítette be, nem tette emberi szem számára el­fogadhatóvá azt a — futballpá­­lya nagyságnyi — területet, amely jelenleg bombatölcsérek­kel szabdalt, elhagyott csatatér­re emlékeztet, s amelyen naponta vagyunk kénytelenek átkelni a „kisüzlet" felé. An­nak a nemzeti bizottságnak, amely mégis a mi lepedőinktől és zoknijainktól félti a legjob­ban a lakótelep képét. Talán neki is kéne küldeni egy hasonló levelet, a 60/1961. számú törvényrendeletre hivat­kozva. Aztán közösen foghat­nánk munkához: a földkupaco­kat a zsebkendőinkben horda­nánk el. amelyeket, miután ki­mostuk, természetesen a fürdő­szobában akasztanánk ki szá­radni. Vagy ha a balkonon, hát legfeljebb annak fedett korlát­jának magasságáig. Mert a sza­bály, az szabály. Azt illik tisz­teletben tartani. VASS GYULA Szilva József: Egy nap (olaj)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents