Szabad Földműves, 1988. január-június (39. évfolyam, 1-25. szám)
1988-04-22 / 16. szám
б SZABAD FÖLDMŰVES 1988. április 22. A KÖVETKEZŐ LÉPCSŐFOK: A JÓKAI NAPOK ELŐDÖNTŐ - KÉRDŐJELEKKEL Ä Csemadok központi kulturális rendezvényeinek sorát az idén is a Jókai Napok nyitják, hagyományos helyszínükön, Komáromban (Komárno) A rendezvénysorozat időpont (a — má|us 16—22. — már nincs is olyan távol, ami azt jelenti, hogy Szlovákia-szerte befeiezódtek a járási és a kerületi elődöntők. E'dőlt tehát hogy kik lesznek ott a csehszlovákiai magyar felnőtt vers- és prózamondók, illetve színjátszó csoportok legmagasabb szintű seregszemléjén. Az elődöntők sorában sajátos helyet foglalt el a bratislavai, ame'yet a Csemadok Központi Bizottságának székházéban rendeztek meg. Ez a sa iátos helyzet abbfel adódott, hogy míg a „gyűjtőterülete" csupán a fővárosra terjedt ki, a továbbjutás szempontjából kerületi rangot képviselt A verseny legjobbjai tehát minden további erőpróba nélkül ott lehetnek a jókat Napokon; a huszonkét résztvevő közül erre ezúttal nyolcán kaptak lehetőséget, mégpedig az egyes kategóriák első és második helyezettjei. (Emlékeztetőül tekintsük át tömören a kategóriabeosztást: a felnőtt vers- és prózamondók а IV. vagy az V. kategóriába nyernek be sorolást, aszerint, hogy középiskolai tanulókról vagy dolgozókról van-e szó. Az I—III. kategória az alapiskolás tanulóké, akiknek az országos versenye egv másik központi Csemadok rendezvény: a Duna Menti Tavasz.) Érthető és természetes, hogy a középisko’ások mezőnye a brattslavai „középdöntőben" Is jóval népesebb volt mint az V. kategória; ez utóbbit „mindössze“ öten képviselték. A kifejezés azonban nem véletlenül kívánkozik idézőjelbe, mert azért mégiscsak különböző dolog vers- vagy prózamondásra mondjuk, gimnazisták. Illetve olyanok között toborozni, akik már régen kikerültek az iskolapadból, esetleg — mint erre épDen most akadt példa — a nyugdíjkorhatárhoz közelednek. Az 6 esetükben valóban semmi- más ösztönző tényező nem jöhet számításba, mint a szép szó szeretete. s ezért külön köszönet IIlett meg őket. A versenyt téghné Nagy 'zabeüa. a Csemadok Brat'siavai Városi Bizottságának dolgozója nyitotta meg Csontos Vilmos egv szén versével. Az egyes versenyzők ezt követően kategóriák szerint léntek a núdiumra. s teljesítményüket háromtagú bírá óbiFiildes Zsuzsa . . . zottság értékelte, Csanaky Eleonóra vezetésével- Mintegy másfél óra elteltével alakult ki a végső sorrend, amely arról is hivatott dönteni, hogy kik képviselik majd Bratislavát az idei, jubileumi Jókai Napokon. A versmondók ÍV kategóriájának győztese Földes Zsuzsa tett, aki Kányád! Sándor Széki lányok című költeményét szavalta; a második helyen Vajda Barnabás végzett, Illyés Gyula tárai oratóriumával. Mindketten a Bratislava! Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium tanulói, és mindkettőjükkel többször ta’álkozhattunk már országos szintű vers- és prózamondó, Illetve kiejtési versenyeken. A prózamondók IV. kategóriájában ugyancsak két „Duna utcai" tanuló végzett az első két helyen; a győztes Tóth Mónika Faggyas László Válassz, fiam című kisprózáját mondta el, Cselénvi Zsuzsa pedig Sándor Ferenc Kicsik és nagyok című elbeszélésének tol mácsolásával jutott az országos döntőbe. Az V. kategóriában, mint már említettük kissé „hígabb“ volt a mezőny; ennek egyik következménye az volt, hogy csupán egy prózamondó ... Tóth Mónika . .. került az országos döntőbe, nem lévén több résztvevő Ez persze mit sem von le Kosár Dezső főiskolai hallgató, a bratislavai József Attila Ifjúsági Klub vezetőjének érdemeiből; Örkény István Az utolsó meggymag című novellájának tolmácsolásáért méltán lehet ott a legjobbak között. A versmondást, úgy tűnik, jobban kedvelik a felnőttek, legalábbis a benevezettek arányából erre lehetett következtetni. Mivel az ötből négyen ebben a kategóriában léptek fe\ itt már valóban versenyről volt szó —- ám a végső döntést, sajnos, a továbbjutottak minden érdemének elismerése mellett is meg kell kérdőjeleznünk. A versenyszámok elhangzása után a zsűri a következő sorrendet állapította meg négyük között; 1. Jaborek László, a Csemadok Oroszvári (Rusovce) Alapszervezetének képviselője, aki Heltaí jenő A kincs című versét mondta el; 2. Schniersrné Wurster ľona pedagógus, a Bre tislava-óvárosi Csemadok-alapszerve zet képviseletében (Váci Mihály: Eső a homokra); 3, Kovács Gabriella, a Csehszlovák Rádió Magyar Adásának bemondőnőie (Szilágyi Domokos: Bartók Amerikában); 4., és egyben a té. .. Jaborek László ... maválasztásért járó kü'öndíj birtokosa: Rakoncza György, a Hydrostav szaktanintézetének tanulója. Hadd ismételjük el: tisztelet és becsület minden résztvevőnek, helyezéstől függet; lenül, de azért mégiscsak az volt Itt a tét., hogy ki kerül tovább — az országos verseny pódiumára. Ami már rangot jelent, ahol már valóban csak a legjobbaknak van he ye. mert egy minőségi szintet reprezentál évről évre- itt tartunk, ezt a színvonalat sikerült elérnünk. Éppen ezért semmiképpen sem lett volna szabad odajuttathi azt — még ha pedagógus is —, aki egyszer mi tagadás, belesült a mondókájába, aztán másodszorra — egy huszárosán kivágott védőbeszéd után — sikerült úgyahogy végigolvasnia, ,, Nem .kevéstó. meglepő hogy egy négytagú mezppyböl nem sikerül a továbbjutás a rádió bemondónőjének — nem (csak) azért, mert bemondónő. hanem elsősorban azért; mert egyszerűen JOBB VOLT, mint a két továbbjutó versenyző. Kár, hogy ez a ki tudja, mire visszavezethető szubjektivitás beárnyékolta a versenyt, mert ha ilyesminek akár csak egyszer is szemtanúja valaki, már nehezen tud hinni-.VniaS ... és Kosár Dezső, az egyes kategóriák első helyezettjei (A szerző felvételei) bármely szintű — légyen az országos — erőpróba igazságosságában. A verseny mindenesetre lezajlott, a zsűri ítélete ugyanúgy érvényes, mint mondjuk egy lesből rúgott gól, úgyhogy ezen ne meditáljunk tovább. A végére már va óban csak egy megjegyzést: másként kellene megválasztani az tlyen szűkkörű, mondhatni családias hangulatú versenyek színhelyét ahol a zsűrivel együtt összevissza huszonöt ember van jelen, lntimebb környezetben — mondjuk egy klubhelyiségben —, oldottabb formában; — teátrális pődiumra-menetelés helyett egyszerűen a fotelből felállva, a kávéscsészét letéve mondani el a verset a kisprózát — sokkal természetesebb, közvetlenebb lenne az egész. Talán még az országos versenyen is, több, egymással párhuzamosan működő zsűri közreműködésével; de így. alap- és középszinten, ráadásul egymást többnyire jól ismerő versenyzők és zsűritagok között — mindenképpen. VA3S GYULA 79 foes Kuchin Bélónéval (leánykori nevén Vozáv Mária/ — találkoztam, és beszedettem el a minap, akinek egész lényéből valóim nemes idő'lenséa suaárznlt Kora este volt. az alkony nyuqtaianilá színeivel, amikor hamm ne!ellünk az Időre, és meq sem álltunk- nddiq amíg körbe nem szekpreztük a Csprmns nun völgyeden Mari nem hólcsörinaatö emlékhelyeit. Fnnek a vidéknek löl ialuhanl harminc esztendőn át о volt a bábaasszonya. Min lénk' iou nevezte'a S'/Veszttől — nnqy betűvel, s a mai napig így ismerik és emlegetik öt. Foglalkozásánál fogva szinten minden házban megfordult. Kifinomult emberismeretre tett szert, amiben nagy segítségére volt empátiás készsége Hiteles tanúja voll az álcázott életformák, a mímelt alakoskodások bástyafalai mögött zajlá valóságnak. Másokban, másokkal és másokért élte az életéi. Bölcsők és koporsók között, viqságtól és sírástól kísérve, végleteiben kehett megtapasztalnia az emberi sorsokat... — 1909 ben születtem Lúcskón (Lúökal. Tízen voltunk testvérek, én a negyedikként jöttem a világra A falusi Iskolában öt osztóiul végeztem el. s mire eljutottam a három ismétlőig, osztálytársaim elfogyatkoztak mellőlem. Nagyobbacska koromban szolgálólánynak szegődtem Szomolnokra iSmolntkl, egy nyugdíjas tan'Hó házához. maid pedig Dernöre IDrnava}, ahonnan hamarosan hazahívtak, mert iöttek a testvérkéim, és főzni, mosni, pesztonkálni kellett. A nagy család miatt édesanyámnak egy percnyi meoóltása sem volt Mikor János öcsémet egy reggel megszülte, délután már markol ment szedni. Én lettem a csöppség gondviselőié. Cumi helyett cukoroldatbá mártott ruharabot nyomva a szájába csltítgatiam. máskor triss tehénleijei itatqattarn. A pelenkát is én mostom alóla, fahamuval „mosóporozva". Ha elövette a sírás, kezembe vettem a háromlábú „höcsőkarót". a qyerekel „feltáesiztam“ a karomra és mentünk ősviqasztalónk: anyánk után. Akkoriban egy Vanyo Andrisáé nevezetű öregasszony volt a falusi bába. A szomszédunkban lévő pásztorházban lakott. Mivel hozzánk — a gyakori gólyalátogatások ürügyén — bejáratos volt, mindig körülötte sündörögtem, és mindvégre azt mondogattam: én is bábaasszony szeretnék lenni... Kívánságom betélfesüléséig azonban még sok mindent át kellett élnem. 1933-ban. huszonnégy évesen mentem férjhez. Hozományom nem volt, nem lelten rá. Nyolc évig együtt laktunk az anyásommal. Béreltünk egy darabka földet, volt egy tehenünk — ebből tengődtünk. Harmincnégyben megszületett az első gyermekem, Mária. Mari néni lélegzet vél elnyi szünet után így folytatja: — Harminckilenc tavaszán 'önén!, hogy beállított hozzánk a falu jegyzője azzal a kérdéssel, nem mennék-e el háromhónapos sziilésznővér-tanfolyamra, Miskolcra? Nekem se kelleti egyéb, elérkezettnek láttam a titkon várt alkalmat, beteljesülhetett gyermekkori óhajtásom. Csak volt egy bökkenő: hová tegyem a kislányomat? Az uram azonban megértő ember volt, azt mondta: „Menj csak el, mostanában úgyis kevesebb a munka, anyámmal együtt majd vigyázunk a gyerekre“. így aztán, harmincéves fejjel, beültem a miskolci Erzsébet Kórház bábaképző iskolájának a padjába. Akkor tudtam meg. hogy egy teljes esztendőre szól az elsajátítandó tananyag. Ez idő alatt mindössze két ízben látogathattam haza: karácsonyra és húsvétra. Az elméleti oktatást kiegészítendő, reggel és este kórházi ügyeletbe jártunk. Betegeket ápoltunk, részt vettünk a nőgyógyászati ope„A szülésznő“ rációkon, és a szülések levezetésénél. Az egyik legjobb tanuló voltam az osztályban. Marasztaltak is, lépjek a kórház szolgálatába, én azonban haza vágytam. Az első vizsga után két hét szabadságot kaptunk. Hazajöttem, és másnap mentünk a krumplit töltögetni, onnan hívatta az uramat a bíró. SAS behívót kapott, be kellett vonulnia. Még akkor sem került elő, amikor 1940 őszén befejeztem az iskolát. Ezért a rozsnyói IRožňava/ vasútállomásról gyalog kellett hazajönnöm, pedig annakidején szentül megfogadta: „Hej, ha kitanulsz, az utolsó pénzemen is autót fogadok, azzal megyek eléd az állomásra“. Hát nem így történt... Alig hogy hazaérkeztem, a három kisközségben már ki is doboltatták az újságot: „Közhírré tétetik, hogy hazajött a lúcskai szülésznő." Éppen csak megöleltem a rég nem látott gyermekemet, beállított a házunk elé egy szekér: máris mennem kellett a szomszéd faluba. Ettől a naptól kezdve aztán már így éltem világom. Bélám csak jóval énutánam tért haza Szerbiából. Lehetőleg minden szülésnél ott kellett lennem. Kéz detben Lúcskán, Barkán (Borkaj és KiskováesvágásQn /Kováčovo), majd 1956 után (ekkor kerültünk az állami egészségügyi intézet hatásköre aláj még további két községben bízták rám ezt a feladatot, amelyet 1969-ig — nyugdíjazásomig — láttam el becsülettel, tisztességben. A szülések levezetésén kívül — csak életveszély esetén lehetett orvoshoz fordulni, vagy kórházba küldeni g vajúdó anyákat —, legalább egy héten át az újszülött fürdetése is a teendőim közé tartozott. Tehát mindig volt elfoglalt sggnm. Az egyik házból-, faluból a másikba kellett mennem. Gyalog jártam, vagy lovas szekérrel jöttek értem. Az orvosért is ilyen járgánnyal mentek, meg a beteget is ezen a rázós alkalmatosságon szállítottuk a kórházba. Ügy is mondhatom, hogy három évtizeden át csak „vendég“ voltam a saját portánkon, hiszen alig kezdtem hozzá valamilyen dologhoz — volt úgy. hogy éppen a kenyérnek való tésztát dagasztottam, vagy a tehenet készültem inegfeint, de a mezön sem voltam „biztonságban" —, máris jöttek értem F.s nekem mindent félbehagyva rohannom kellett, mert az élethalál mezsgyéjén szolgálók sohasem késlekedhetnek. Előfordult, hogy az egyik hétfőn felvittek Barkára, és csak a másik héten kerültem haza. Sok'helyen még a tüzet is nekem kellett megrakni a sparhertban, hogy vizet melegítsek a kisgyermek fürdetéséhez ... A munkámról, a szülésekről részletes nyilvántartást. vezettem. Ennek alapján írtam a jegyzőnek szóló jelentéseket, és adtam ki az adatokat az anyakönyvvezetéshez. Kezdetben egy esztendeig fizetést sem kaptam, mivel a község taníttatott ki. Később a hivatalosan kiutalt bérösszegen kívül még feljogosítottak küljönféle póidíjak beszedésére, de sohasem kértem ilyesmit a vaqyondézsmát nyögő emberektől, pedig mi is nagy szegénységben éltünk, és azt az 50 pengő kölcsönt is vissza kellett fizetni, amit a jegyzőtől kénem az orvosl-müszertáskám megvételére. Mások legalább mellékinunkát vallathattak, de az én hivatásom mellett ilyesmiről szó sem lehetett: a népet szolgáltam, és azt hiszem, nem él itt olyan ember, aki haraggal gondolna rám. Negyvennégyben hoztam világra második gyermekünket, Pistát. Alkonyaikor még fát fűrészeltem „vele“, та/d megitatlam a tehenet és felsúroltam a padlót. A gyanútlan emberemet elküldtem otthonról, s mire hazajött, meglett a gyerek. Magam vezettem le a szülésemet, minden bonyodalom nélkül:.. Persze, veszélyes, tragikus helyzetek ir előfordultak, mint ahogy most is akadnak ilyenek Kitartó élesztgetéssel sok életreménységet „feltámasztottam“. vagyis visszahoztam a nemlét füstjéből. Hiszen nincs boldogíióbb érzés — anyának, bábának egyaránt —, mint az élet dicsőítésére született egészséges emberkék világra segítése, akik mindig arra teremtődnek, hogy dalt zengjenek, hogy békességet keltsenek a Földön, hogy eljutják az égről a fekete felhőket, hogy vigaszt nyújtsanak, hitet ébresszenek és remény:. Mari néni három évtizeden keresztül ilyen vigasznyújtó napsugár volt a Csermnsnya völgyében léleqző-küszködő falusi nép életében. A sorstói — önfeláldozó emberszeretetéért és a rászorulók gondviseléséért, hálából — békés öregkort és mindmáig töretlen egészséget kapott ajándékba. KORCSMAROS LÄSZLÚ A
