Szabad Földműves, 1988. január-június (39. évfolyam, 1-25. szám)

1988-04-22 / 16. szám

i 1988. április 22. SZABAD FÖLDMŰVES 5 AZ ELNÖK NAPTÁRA Valójában egy következő beszélgetés Időpontját akartuk megbeszélni. Az elnök elővette a határidőnaplóját, és — én naiv — azt gondoltam, hogy a következő két percben meg­születik az egyezség. Vanczák István, a Bodrogszerdahelyi (Streda nad Bodro­gom) Helyi Nemzeti Bizottság elnöke. Naponta tlzen-ttzenhár­­man keresik irodájában. Vagy bent találják, vagy nem. Gya­korta nem. — Szerencsés ember vagyok — így az elnök —, mert peda­gógiát végeztem, és helyben tanítottam. Mint iskolaigazgató­nak valamiképpen meg kellett szokni, hogy az ember nagyon pontosan beossza az idejét Itt, Bodrogszerdahelyen például lehetetlen a hivatali időt betartani. Vannak fogadóóráink, de ha én reggel fél hétkor elindulok a munkahelyemre akkor hét óra előtt semmiképpen sem érek be. Megállítják az em­bert az utcán, kérnek, kérdeznek. Erre válaszolni kell. Aztán kezdődik el csak a munkanap ... 'Az asztali naptáron egy hét története. Hétfőn alig ért be, egy család várta. Állást kellett foglalnia a kényes családi ügyben. Mindkét fél meghallgatása két óránál is többe került. Nem is született róla akta, de talán „megmarad“ a család. Fél tíz körül körútra indult, az üzletekbe Mert hát ha az üzletekbe késik az áruszállítás, akkor a nemzeti bizottságnak kell intézkednie. Az üzletvezetőket nem nagyon veszik figye­lembe. Aztán az iskolában, az egészségügyi központban is tárgyalt és az építkezésekre is ellátogatott. Egy óra után ért vissza az irodába. Délutánra maradt egy Izgalmasnak ígérkező tanácsülés előkészítése. Késő délután a járási nemzeti bizott­ságról jöttek ellenőrzést tartani a helyi gazdálkodási üzemek­be. Január elsejétől ez már a hatodik ellenőrzés. Gyakran már több az ellenőrzés, mint a tényleges munka. Bizonyos dolgokban elég gyakran az idegen, a problémákat nem ismerő személy dönt, még akkor is, ha az nem helyes. Este bizott­sági ülés az elnöknek részt kell rajta venni. A tanácsnak 9 aktívája van. Aztán ott vannak a tömegszervezetek. A ren­dezvényeik általában este vannak, melyeken a hnb elnökének illik részt vennie. Kedden korán reggel a járási nemzeti bizottságra indult egy értekezletre a Bodrogszerdahelyi Helyi Nemzeti Bizottság elnöke. Délre ért haza. Késő délután volt a tanácsülés. Hogy miről volt szó a tanácsülésen? Tíz napirendi pont volt- az alapiskola karbantartásai, az új lakónegyed problémái, a Vö­röskereszt alapszervezetének a munkája stb... — No, a szerda az „gyengébb" nap. Végre rátérhettem arra, amit tulajdonképpen csinálni kellene. Készítettük a tanács­ülés jegyzőkönyvét, aztán a hétvégi társadalmi munkára ké­szültünk. Esedékes volt két jelentés, de hiába fűztem be reg­gel a papírt, a munka már késő délutánra maradt. Itt naponta 25—30-szor cseng a telefon, jönnek az ügyfelek. Ráadásul csütörtökön a falusi pártszervezet gyűlése volt, területünk gazdasági egységeinek tevékenységéről tárgyal­tunk. Én a szolgáltatásokróľ számoltam be, hadd tegyem hoz­zá, hogy sok jó érzéssel. Nincs probléma az áruellátással. Évről évre bővül az üzlethálózat. Községünkben hat élelmi­szerüzlet van. Az idén ha minden sikerül, még nyitunk egy tej- és kenyérüzletet. Végre valahára van már kárpitosunk és kozmetikusunk is. Ez volt a csütörtök. De hozzáteszem, hogy az este még a Nőszövetség helyi szervezetének vezetői jöttek hozzám. Az üzletek nyitvatartási idejéről beszélgettünk. Pénteken már korán reggel a járási nemzeti bizottságról jöttek hozzám. Aktuális kérdésekről volt szó. Nyolc óra táj­ban kimentem a hozzánk tartozó Bodrogszögre (Klin nad Bodrogom) Fekete Ferenccel, a 9 tagú polgári bizottság el­nökével beszéltem. A szombati és vasárnapi társadalmi mun­káról volt szó. A bodrogszögiek a választások után nagyon sok társadalmi munkát végeztek. Szóval minden dicséretet megérdemelnek. Két kilométernyi járdát építettek. Rekonst­ruálták a kultúrházat. Kiültettek 500 díszbokrot. Rendbetet­­ték a sportpályát. Az üzlet körül úgyszintén rendet csináltak. Hát az ilyen kezdeményezéseket a helyi nemzeti bizottság messzemenően támogatja. Aztán tettem egy körutat az épít­kezéseken. Délután meglátogattam az Agrokomplex hely! üze­mének vezetőit. Kértem őket, a hétvégére adjanak nehézgé­peket az építkezésekhez, hogy tudjunk dolgozni. Sajnos, kö­nyörögni kell, mert az az igazság, hogy akinek pénze és mechanizmusa van, az az úr. Szeretnénk az alapiskola étkez­déjét minél hamarabb felépíteni. Aztán az új bevásárlóköz­pont második részének az átadása is sürget bennünket. A köz­épületek karbantartása is sok munkát igényel. Szombaton hét órára már az építkezéseken kellett lennem. Estére egy vöröskeresztes rendezvényen, illetve előadáson képviseltem a helyi nemzeti bizottságot. KI ne hagyjam, hogy délután eskettem. Vasárnap délig egy névadóünnepség volt, majd a Z-akció­­ban társadalmi munkában dolgozókkal is találkoztam. Bosz­­szantott, hogy a 36 képviselőből a közös munkában csak tí­zen vettek részt. Bánt. hogy az üzemek nem segítenek sőt, nekünk kell könyörögnünk a segítségért. Tőlünk mindenki csak kér, de adni nem nagyon akarnak, szóval a közös mun­kába nemigen kapcsolódnak be. Vonatkozik ez a tömegszer­vezetekre is, sőt községünk lakosságára is. Az is bánt, hogy képviselőinket az üzemek a gyűlésekre egyszerűen nem enge­dik el. Ez ügyben tehetetlenek vagyunk. A szocialista tör­vényesség alapján a helyi nemzeti bizottságnak csak meg­győző munkát kell végeznie. Az elzüllött családokkal, egyé­nekkel szemben tehetetlenek vagyunk. Még az a szerencsénk, hogy sok segítséget kapunk a körzeti közbiztonsági testület szerveitől. Vasárnap éste mindig van valamilyen rendezvény, hát per­sze hogy részt veszek rajta. Amíg tanító voltam, nagyon ke­vés szabadidőm volt, de amióta (6 éve) a helyi nemzeti bi­zottság elnöke vagyok, szabadidőm egyáltalán nincs. Hát ez volt a hét, az 1988-as év tizenharmadik hete... ILLÉS BERTALAN Nemrégiben Hroboňová­­ban neves ember iráni ér­deklődtem. Mind a faluban, mind pedig a szövetkezet­ben Kosár Károlyt, az efsz juhászgazdáját ajánlották a figyelmembe. fuhászgazda? Vajon mi­lyen lehet ma egy iuhász, és mit kérdezzek tőle, hi­szen vagy harminc éve szin­te alig láttam juhászt — töprengtem magamban a szövetkezet székházában ar­ra várakozván, hogy oda­­szóiítsák a juhászt. Talán hasonló 0 is, mint szülőfa­lum egykori juhásza? Haj­lott hátú, vézna öregember, kopott subában? Megvan. Ez mindenekfe­­lett érdekel: valón mennyi­re tükrözik a népdalok a mai iuhász életét. Igen, ez lesz az első kérdésem! S akkorra a nyitott ajtóban már megjelent egy ember, bemutatkozott, hogy ő Ko­sár Károly, a juhász. Da­liás termete, nem éppen hétköznapi öltözete és bátor tekintete alapján inkább egy volt nagybirtokos inté­zőjére. mintsem eay szegény juhászra hasonlított. — Tessék, kérdezzen, ha már Ideérkezett. Meri akár hiszi, akár nem. én mindig idő hiiáhan vagyok Például mos! a legeltetés óráin kö­zeleg, ezért nem sok időt szentelhetek a beszélgetés­nek. mivel a nyájat idegen­re nem bízhatom Egy rö­vid órácska alatt valamit csak kiszed belőlem, bár, őszintén szólva nem va­gyok híve a sok beszédnek. Kitartván az előbbi elha tározásom mellett, arra a kérdésre kértem választ, hogy mennyire tükrözik a réqi juhásznáták a mai ju­hász életét. A válasz érthe­tő és rövid volt; ami engem illet, juhász létemre, se sze­gény, se teli erstényű em­ber nem vagyok. De azért panaszra sincs okom. Néz­ze, ebből a szakmából ma már tisztességesen meg le­het élni! Szakmából? löt hallottam. Oly sokan lennének a juhá­szok, hogy még szakmának nevezheti ezt az ember, tet­tem fel halkan, inkább ma­gamnak, mint neki a kér­dést. De 6 mégis elkapta szavamat és folytatta. — Azt éppenséggel nem mondhatom, hogy sokan len­nénk a szakmában. Hiszen hol hall ma juhászt dalolni, furulyázni. Alig vagyunk né­hányon az egész Csallóköz­ben. De én mégiscsak szak­mának nevezem, legalábbis a magam szempontjából, hi­szen már 1952 óta juhászko­­dom ... Kosár Károly büszke lehet arra, amit a szövetkezeti irodában hallottam róla: gondozásában háromszáz fős, iái jövedelmező juhállo­mányt fejlesztettek ki. Egy juhról évente több mint nyolc kilogramm gyapjút ad­nak el, sőt 1986-ban 3 kg 40-dkg-mal a legjobbak vol­tak a Dunaszerdahelyi (Du­najská Streda j járásban. — Sajnos, a juhászra so­kan még ma is úgy néznek, vagy még ügy sem, mint va­laha. hogy nincs annak sem­mi gondja, mint a dalban van, hogy „bú nélkül éli vi­lágát", mondván, hogy a juh igénytelen állat — foly­tatta a beszélgetést megfon­toltan Kosár Károly. — No de kérem, ezt a butaságot biztosan nem juhász, lega­lábbis, nem igazi juhász ta­lálta ki. Én inkább azt mon­danám, hogy a juh nem any­­nyira igénytelen állat, mint amilyen okos. Okos, mert a legminimálisabb ráfordítás­sal a legmagasabb anyagi értéket teremti meg a gaz­dának. A juhok lelegelik a veszendőben levő mellékter­mékeket a kukorica-, a ré­pa és a gabonaföldeken. De a konzervált takarmányok közül ts általában a gyen­gébb minőségűt hasznosít­ják. Vagyis a birka sok min­dent megeszik, amit más ál­lat már nem. De egyébként kényes jószág. Tisztán kell tartant, ügyelni kell a bél­­működésére, a fejési idő és az etetés pontos betartásá­ra, a téli takarmányozásra, az abrakra. Egyébként tönk­re lehet tenni az egész állo­mányt. És itt a szövetkezet vezetőségén múlik, hogy mit biztosít az állomány ré­szére. Nagyon fontos, hogy a vezetőség megértse, amíg a határban található valami, addig én, a juhász, vagyok a nyájnak a gazdája. De to­vább már a szövetkezet ve­zetősége. Neki kell gondos­kodnia arról, hogy télen is legyen eledele az állatnak. — A szövetkezet vezetősé­ge viszont azt tartja, hogy juhászuk a legjobb gazda e téren, mert alig kaszálják le a füvet, gyűjtik be a ter­mést valamelyik tábláról, nyomban odaterell a nyájat, hogy az elhullott takar­mányt az állatok jellegel­hessék — tolmácsolom ri­portalanyomnak, amit előző­leg hallottam róla. A juhásznak ez a dolga — volt a természetes válasz. — Mindig szemmel kell tar­tania, hogy hol mi ürül ki a határban, és minden lehe­tőséget kihasználni a legel­tetésre. E téren nem is len­ne semmi baj, hiszen ez a táj nagy lehetőségeket kínál a juhászaihoz, csak ember kell, aki ért a természet nyelvénTudni kell, mikor, merre hajtson ki a iuhász, mikor merre, milyen füvek illatoznak, mit kedvel az ál­lat. — Milyen érzés számára, amikor a jó eredményekért dicséretet kap? — Jó érzés! A dicséretre csak büszke lehet az ember. Igaz, hogy ha a barátaim jönnek meglátogatni, nem. dicsérjük, nem is gyalázzuk egymást. De az eredményeit megnézzük. S ha azt mond­ják rá, hogy „ez aztán igen“, akkor ez a legna­gyobb dicséret. Mert ez a szakmabeli szájából hang­zik. Például nagyon jólesett számomra, amikor az én faj­­birkáimra azt mondták, hogy „ez aztán igen!“ — És igyekeznek mások is az ön tapasztalatait hasz­nosítani? — Nézze, mi erről nem­igen szoktunk beszélni. Csak a hozzáállásról. Mert az az elsődleges. A formát, azt mindenki maga választja meg és alakítja ki. Így van ez a kosok kiválasztásában is. Például én a magam fe­jére kapálok azzal, hogy mindig a fésűitekhez ragasz­kodom, amelyeknek a sze­mét is benövi a gyapjú. Azt mondják ni, ennek megva­kultak a birkáit Az bizony, mondom, megvakult az. aki nem látja, hogy az én bir­káimnak még a szeme is gyapjút növeszt. Nekem vi­szont ez kell, ez a jó, mert minden centiméter számít a gyapjúhozamnál. Itt a fuhászgazda már na­gyon belelendült a beszéd­be. Szóba jött többek között az is, hogy nagyon sokat olvas. Olvasás nélkül el sem tudja képzelni az életét... MAJOR ÁGOSTON rvn^ LMJLjL mps tlialaf Petrás Irén, ez Ü j b o d v a i (Nová Bodva) Egységes Földműves-szövet­kezet fiatal köz­gazdásza mosolyog­va fogad: — Nem vagyok én a sza­vak embere, inkább számolgatni szok­tam — mondja ami­kor megkérem, be­széljen magáréi. De aztán lassan csak belekezd. — Szüleim tor­naiak (Turňa nad Bodvou). én pedig — ez biztos fur­csának tűnik — á Chomutovi járás­ban, — Vejprtyben születtem. Édes­­. apám ugyanis ott dolgozott mint kő­műves, és édes­anyám is vele ment Egyéves voltam, amikor visszajöt­tünk- Tornára. A gimnáziumot Szep­­siben (Moldava n. Bodvou) végeztem majd a Nyitrai (Nitra) Mezőgazda­­sági Főiskola nö­vénytermesztői sza­kára mentem ta­nulni. Még a főis­kolai évek alatt férjhez mentem, s most Szepsiben la­kom. A főiskolán nagyon sokat tanultam. Mindig igyekeztem az elsők között megcsinálni a vizsgáimat, hogy aztán hazajöhessek, járhassam a természetet. A nyitrat évek alatt tagja voltam a SZISZ Szlo­vákiai Központi Bizottságának. A főiskolát vörös diplomával végeztem, ezért dékáni elisme­rést is kaptam. A főiskolai tanulmányaim előtt az újbodvai szövetkezettel szerződést kötöttem, az öt év alatt tehát a szövetkezet is se­gített ösztöndíjjal. A kötelező gyakorlatot is itt végeztem. Amikor befejeztem tanuliiiá­­nyaimat (1981-ben) és ideke­rültem. egy évig még nem vol­tam szövetkezeti tag, a fizetést a Kassa-vidéki (Košice-vidiek) Járási Mezőgazdasági Igazgató­ságtól kaptam. Az az égy év afféle próbaidő volt, minden egyes termelési ágazatban-dol­goztam egy ideig. Dolgoztam a földeken még traktoron is ül­tem. Nagyon nehéz volt szá­momra az az egy esztendő. Igaz, hogy falusi vagyok, de a középiskolát és a főiskolát vá­roson végeztem és általában városiakkal tanultam, barátkoz­tam. Nem értettem meg a falusi embereket. Nehéz volt alkal­mazkodnom hozzájuk. — nehéz volt dolgozni velük. A próbaidő után. mivel nyugdíjba ment a szövetkezet bérelszámoló rész­legének vezetője, én léptem a helyébe. Ez a munka már sok­kal inkább a kedvemre volt. S hogyan lettem végül is közgaz­dász? Hát Igazából magam sem tudom Az akkori közgazdász magasabb beosztást kapott. Gyakorlattal rendelkező közgaz­dászt szerettek volna a helyébe hívni, de a dolog valahogy nem jött össze. Akkor a szövetkezet elnöke, Köteles János és a ve­zetőség ügy döntött, engem vá­lasztanak erre a posztra, mivel­hogy csak nekem volt megfele­lő végzettségem. Nagyon meg­lepődtem, szinte nem is hittem el az egészet. Soha meg sem fordult a fejemben, hogy én valaha Is közgazdász leszek! Nem Is tudtam, elvállaljam-e. vagy sem. Férjem is megpróbált lebeszélni, de én úgy gondoľ­­tam, ha ennyire megbíznak bennem, hogy rám akarják bíz­ni ezt a felelősségteljes és ko­moly munkát, akkor nem okoz­hatok csalódást semmiképpen. Így lettem 1986-ban közgazdász. (Klamarcsik Mária felvétele) Megismerni, amit csak lehet zem. Együttműködöm a bérel­számolóval, a főkönyvelővel. A tervezőnek is nagyon sok jó ta­nácsot tudok adni, hiszen én ismerem a legjobban a szövet­kezet anyagi helyzetét, lehető­ségeit. Irányítom az anyagbe­szerzőket és a melléküzemága­zatot. Tudom, mennyi pénzért mit vettünk, megfigyelem, hol mennyi pénzt lehet megtakarí­tani, hol kell a kiadást csök­kenteni, tudom mennyi pénzünk van az állami bankban. A pos­tát is én nézem át minden nap. Hiba esetén tudom, kit kell fi­gyelmeztetni. Szövetkezetünk hi­tel nélkül gazdálkodik. — Nagyon komolyan veszem a munkámat. Bizony, nagyon sokszor megesik, hogy nem tu­dok elaludni, mert valami nem lói jött kt a számításaimban. Még mindig úgy érzem, kezdő vagyok. Ezért igyekszem min­den hiányosságomat pótolni, minden megtanulhatót megta­nulni. Szerencsére nagyon sokat segítenek a kollégák. Vélemé­nyem szerint egy nőnek nehe­zebb ilyen felelősségteljes mun­kát végezni. Hiszen ha fáradt vagyok is, az otthoni munkát is el kell végeznem. Vár a főzés, mo­sás, takarítás. Férjem a Szepsi Állami Gazdaság lőgépesitűie. neki is nagyon sok a munkája. Sokszor megtörténik, hogy csak késő este találkozunk, mert túl­órázik, vagy ügyeletes. Neki nyáron van több munkája ne­kem télen. Tavaly Déldául prob­lémák voltak a tejtermeléssel és ellenőrzésekre jártunk ilyen­kor. Ez is befolyásolta, hogy ta­valy nagyon 16, 4200 Mteres tej­hozamot értünk el tehenenként. — A szövetkezetben elsők kö­zött voltam mérnöki diplomás. Az első években ügy éreztem, nem bíznak bennem. Érzékeny, sértődékeny voltam. Szabadidő? Hát. elég kevés van belőle, de ami van. azt Igyekszem hasz­nosan eltölteni. Rengeteget ol­vasok, nagyon sok könyvem van. Olvasás nélkül nem al­szom el, bármennyire is fáradt vagyok. Mindent elolvasok, a szépirodalmat éppúgy, mint a munkámmal kapcsolattos szak­irodalmat vagy a politikai ki­adványokat. Nagyon szeretem a természetet, — a természet csendjét. Számomra nincs jobb dolog annál, ha egy fa alatt olvashatok. Férjemmel együtt nagyon szeretek sportolni. Nyá­— Huszonhét évesen alkalom volt a bizonyításra — magam nak is, másoknak Is —, hogy mire vagyok képes. Szerencsé­re kezdetben mindenki segített, jé tanácsokkal látott el, ami na­gyon jólesett és amit soha nem fogok elfelejtteni. Lassanként nagyon megszerettem ezt a munkát, mindig is imádtam számolni. Hogy miből áll a mun­kám? Számvetést készítek a szövetkezet kiadásairól, bevéte­leiről, egyszóval az összes pénz­jel kapcsolatos munkát énvég­ron sokat Járunk úszni télen sokat síelünk. * Petrás Irént még a terveiről is kérdezem. Szeretne tovább­tanulni. Kassán vagy Nyitrán elvégezni a közgazdász szakot. És nagyon sokat szeretne utaz­ni. Szeretné bejárni a világot, szeretné megismerni mindazt, amit csak meg lehet ismerni. PÖDA ERZSÉBET I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents