Szabad Földműves, 1988. január-június (39. évfolyam, 1-25. szám)
1988-04-22 / 16. szám
A LENINI ALAPELVEK SZELLEMÉBEN A CSKP KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK 9. ÜLÉSÉRŐL 2 —----------------------------------------------------------------------------- SZABAD FÖLDMŰVES-------------------------------------------------------------------------------------------- 1988. április 22. A prágai vár Spanyol-termében tartotta meg kétnapos ülését Csehszlovákja Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. A CSKP KB Elnökségének a gazdasági mechanizmus átalakításának és a szocialista demokrácia fejlesztésének feltételei között végzett pártmunkáról szóló beszámolóját Miloš j a k e š, a CSKP KB főtitkára terjesztette elő. Bevezetőben erről szólott, hogy a CSKP KB decemberi ülésével az átalakítás megvalósításának jelentős szakaszába léptünk. A határozatok szerint elsőrendű kérdésként a pártmunkával. a párt vezető szerepének érvényesítésével kell foglalkozni, amelyeket a gazdasági reform és a társadalom demokratizálásának folyamatában, ezek során kell megvalósítani. Rámutatott: „Kötelességünk hogy felelősségteljesen és nyíltan értékeljük, hogyan készült fel a párt az átalakításra, mit kell tenni azért, hogy az új feladatokat a lehető legeredményesebben oldjuk meg.“ A központi szervek struktúrájában és tevékenységében új racionálisabb belső elrendezést és az alkalmazottak számának jelentős csökkentését terjesztette elő a beszámoló. Emlékeztetett arra, hogy az intézkedések fó értelme, hogy lényeges változást érjünk el az Irányítás valamennyi szintjén a szövetségi kormánytól kezdve, a munka tartalmában, stílusában és módszereiben. Az irányitószervek előtt ú|, felelősségteljes feladatok állnak az új gazdasági mechanizmus fokozatos bevezetésével és az állami vállalatról szőlő törvényjávaslat szellemében a termelési-műszaki alapban végrehaitott átalakítással kapcsolatban. Az állami vá'Ialatról szóló törvény már az idén jú4us elseién lép hatályba, és nem — ahoev azt eredetileg feltételeztük — 1989. január elsejétől. Fontos Intézkedésről van szó, amely nagy kádermozgással "Ss az ezzel kapcso'atos szociális kérdések felmerü-' lésével jár. Jóváhagyták azoknak az Intézkedéseknek a programját, amelyek megteremtik a feltételeket a gazdasági mechanizmus átalakításához. A törvényhozó szervek bizottságaiban Intenzív előkészületek folynak, hogy a Szövetségi Gyűlés júniusi ülésén megtárgyalhassa az állami vállalatról, valamint a mezőgazdasági és a nem mezőgazdasági szövetkezetekről szólö törvényjavaslatokat. Folynak a munkálatok a mezőgazdasági—élelmiszeripari komplexum irányítási rendszerének kidolgozásán is. Az új rendszer a jövő év január elsejétől <ép érvénybe. Intenzív munkák folynak a nagykereskedelmi és felvásárlási árak komplex átalakításán is. Az új árak szintén 1989. jannár elsejétől lesznek érvényesek. A CSKP KB Titkársága elenőrző funkciójának megfelelően egész sor olyan probléma megoldásával is foglalkozott, amelyek a legtöbb gondot okozzák az embereknek A fogyasztási cikkekkel, egészségügyi kellékekké', eszközökkel és gyógyszerekkel történő ellátás az ügyintézés egyszerűsítése. A párt vezető szerepének érvényesítésével kapcsolatban a beszámoló abból indult ki, hogy a társadalom fejlődésében csak úgy érhetünk el új minőségi színvonalat, ha a szocialista demokrácia elmélyítése a gazdaság alapvető reformjára fog támaszkodni, s ha egyúttal a gazdaság is érezni fogja a demokratizálás ösztönző hatását. Miloš Jakeš rámutatott: „Ebből a szempontból elsősorban azt kell látnunk, hogy a gyorsítás, az átalakítás és a demokratizálás irányvonala nem jelentheti csupán a fe'halmozödott problémák és fogyatékosságok kijavítását, vagy valamilyen részintézkedéseket az extenzív fejlődés eddigi útjának kijavításában. Alapvető forradalmi változásról van szó, amely lehetővé teszi az intenzív fejlesztést, szervesen összekapcsolja a szocializmust a tudományos-technikai forradalommal, s a nép érdekében, a szocializmus nemzetközi méretű vonzereiének szilárdítása mellett, a szocialista társadalom minőségileg új helyzetének kialakításához vezet " Ezt a követelményt — mint mondotta — azért Is hangsúlyozni kell, meri számos helven még nem szűnt meg az „áta'akításra való várás" állapota. „Nem feledkezhetünk meg róla, hogy pártunk és társadalmunk az elmúlt négy évtized alatt nemcsak gyors fejlődésen ment keresztül, és sikereket ért el, hanem olyan fordulatok is voltak ebben a fejlődésben, amelyek bizonyos vonatkozásokban kétségbe vontait egyes értékeket, s csökkentették az irányítási központok képességeibe vetett bizalmat. Ennek következményeivel napjainkban is találkozhatunk. „A dolgozók bizalma a párt iránt és a párt vezető szerepe csak akkor fog növekedni, ha a uárt érvényesíteni fogja a marxista-leninista igazság ereiét az objektív valósággal való konfrontációban. A tényleges helyzet szépftgetése és az adminisztratív irányítási módszerek, amelyekkel gvakran helyettesítik a politikai munkát, komnlv akadályt ielentenek a pártnak a dolgozókra gyakorolt hatásában“ — mutatott rá a beszámoló. A gazdasági helyzet elemzéséből kiderült. hogy továbbra Is megny'lvánu'nek a kedvezőtlen tendenc'ák. s fennállnak a komoly problémák és a mindenpkelőtt abböl adödó hiányosságok, hogy nem ériük el az intenzifikálás tervbe vett céljait. A párt felkészülése az átalakítás teladatainak megvalósítására megköveteli. hogy egyidejű’eg megoldja a felgyülemlett súlyos problémákat. Ez mindenütt határozottságot és elvszerűséget követel meg. Ezért a CSKP a szocialista demokrácia elmélyítését elválaszthatatlanul összekapcsolja a fegyelem, a rend és a törvényesség megszilárdításával. A beszámolóban Miloš Jakeš hangsúlyozta: „Mindenekelőtt ki kell küszöbölni a különféle negativ jelenségeket, így a munka nélkül szerzett bevételeket az Individualizmust megerősítő irányzatokat, számos esetben a tisztségekkel való visszaélést, a törvények megsértését vagy megkerülését.“ Majd megáľapította: „Súlyos társadalomellenes jelenség. amellyel, sainos elég gvakran találkozunk, a feladatok teljesítésére vonatkozó adatok meghamisítása.“ A legfelsőbb népi ellenőrzési szervek 1226 vállalatnál és intézménynél végeztek ellenőrzést, eszerint a szervezeteknek több mint a fele meghamisította a feladatok teljesítésére vonatkozó kimutatott adatokat és más mutatókat, ami lehetővé tette a nem jogos prémiumok vagy jutalmak kifizetését. A népi ellenőrzési bizottságok továbbra is súlyos negatívumokká' találkoznak a termékek minőségével kapcsolatban is. Es ami a legrosszabb, számos he'yen a pártszervezetek is közömbösen ítélik meg a megállapított fogyatékosságokat. még azokban az esetekben ts, amikor ezekért párttagok feie'ősek. Előfordul, tétlenül nézik, hogy vezető beosztásokban, anyagi felelősséggé' iáró munkakörbe olyan embereket neveznek ki, akiket az ilyen munkakörben elkövetett bűncselekményekért jogérvénvesen már egyszer elítéltek. Aggasztó, hogy egyes vezetők nem is lénhetnek fei a negativ je'enségek ellen, mert azokat magukkövették el illetve más. törvényellenes tevékenységet fo’ytattak. A beszámoló hangsúlyozta, hogv az említett negatív jelenségek közül egyiket sem tűrhetjük meg. * A párlalapszervezefek szerepének és akrióképességének erősítését elemezve a beszámoló értékelte az évzáró taggyűlések szervezési és tartalmi lefolyását. Ezzel kapcsolatban rámutatott. hogy a párttagok és ti.sztségvise’ők jelentős része még nem úgy tekint a titkos szavazásra, mint a mélyebb demokratizmus megnyilvánulására Ennek a kérdésnek sokkal nagyobb figyelmet kell majd szentelni. A párt káderpolitikájának kulcsszerepéről a társadalom átalakításának és demokratizá'ásának folyamatában a következőket hangsúlyozta: „Minden attól függ, hogv vezető beosztásokba a megfa’eiő erkölcsi tulajdonságokkal rendelkező, legjobb képességű, szakmailag és polit’kailag kiválóan felkészült emherek kerüljenek. A párt a titkos vá'osztások és a pályázatok új feltételei között sem mondhat le arról, hogy befolyást gyakoroMon a káderek kiválasztására és elhelyezésére." Azok, akik tekintélyt szereztek a kollektívában, akik nem ijednek meg a problémáktól, koncepziózusan gondo'kodnak, meg tudják találni a gyakorlati megoldásokat és egyesíteni tudják a dolgozókat a nagy célok elérésére. Nem felelnek meg ezeknek a követelményeknek azok a tisztségviselők akik fennbéjázók, szerénytelenek, talpnyalókkal veszik magukat körül, s azt képzelik, hogy pótolhatatlanok és sérthetetlenek, akik munkatársaik megítélésében a kádermunkában a legfontosabb mércének azt tartják, hogyan viszonyulnak személyükhöz, s akik „bratyiznak“, és Ingerülten reagálnak minden bírálatra. A CSKP KB Elnöksége beszámolója fölötti vitává’ folytatódott a tanácskozás. amelyben harmincán szólaltak fel. Teljes mértékben támogatták a beszámolót, s biztosították a központi bizottságot, hogy hatáskörükben mindent megtesznek a mostani ülés határozatainak megvalósításáért. A CSKP Központi Bizottsága ezután egyhangúlag jóváhagyta a határozatot majd megvitatta a káder javaslatokat és titkos választások útján döntött róluk Megválasztotta: |án Fojtíkot és Ignác íanákot a CSKP KB titkárává és Titkárságának tagjává. Miroslav Zavadi't a CSKP KB Elnökségének póttagjává és egyúttal felmentette öt a CSKP KB Titkárságának tagsága alól, František H must a CSKP KB titkárává és Titkársága tagiévá választotta. A CSKP KB tagjaivá kooptálta Ján Gajdosfkot. Rudolf Hegenhartot. Ivan Knntekot. Vladimír Konnvianeket, Otto Llškát. Vladimir PStekot. Stefan Rvbárt. Ondrej Sa'ineb'. Miroslav Štépánt és Miroslav Zajicot. Az ülésen MUoS Jakeš mondott zárszót. K'feiezte azt a megyőződését, hogv sikerű' mozgásba lendíteni a pártot és ehhez hozzájárulnak a járási és kerületi konferenciák Is. A CSKP KB 9. ülésének határozatából Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága 1988. április 8—9-én értékelte a XVII. pártkongresznson kitűzött irányvonal és a CSKP KB 7. ülése határozatainak teljesítését az alapszervezetek idei évzáró gyűlésének eredményeit és általában a pártmunka színvonalát. Megvitatta a pártszervek és szervezetek időszerű feladatait, amelyeket a CSKP KB Elnökségének Miloš Jakeš főtitkár által előteriesztett beszámolója ismertetett, meghatározta, hogyan kell eljárni a gazdasági mechanizmus és a társadalmi élet többi területének átalakftása és a szocialista demokrácia elmélyítése során. A CSKP Központi Bizottsága megállapítja hogy a CSKP KB. 7. ülésének határozatai kedvező visszhangot keltettek a csehszlovákiai dolgozók körében, akik széleskörűen támogatják azokat. Ezt tanúsítják az alapszervezetek évzáró gyűléseinek és más tanácskozásoknak az eredményei, amelyek hozzájárultak a kommunistáknak a XVTI. pártkongresszuson kitűzött stratégiai irányvonal megvalósítására való mozgósításához. Az általános társadalmi légkör azt tanúsítja. hogy az emherek részt akarnak venni az átalakításban A pártszprvek és szervezetek eljárásának és a társadalmi helyzetnek a real’s értékelése azonban azt mutatja, hogv bizonyos javulás és a dolgozók fokozott kezdeményezése ellenére nem ’ehetünk elégedettek az elért eredményekkel. A népgazdaságban és a társadalmi élet más területein kitűzött célok megvalósításának mélyebb elemzése súlyos fogyatékosságokra mutat rá. Gazdaságunk alakulásában továbbra is kedvezőtlen irányzatok mutatkoznak, továbbra is megoldatlanok a problémák az intenzifikSIás tervezett céliainak a gazdasági egyensúly elérésében. Továbbra is extenzív hozzáállások érvényesülnek a nemzeti jövedelem képzésében. Tartalékaink vannak a 8. ötéves terv feladatainak megvalósításában, valamint a KGST keretében az együttműködés kihasználásában. Az átalakítással való egyetértés eddig nem nyilvánul meg kellő mértékben a konkrét pártmunkában. Nem sikerült a megfelelő mértékben javítani az irányítómunkát ,és elmélyíteni a legfontosabb irányokban a párt vezető szerepét. A szavak és a tettek között nemegyszer ellentétek vannak. Az a'apszervezeteknek a kerületi és járási bizottságok által nyújtott fokozott segítség nem huzza meg a kívánatos eredményeket, sok alapszervezetben nem értették meg kellő mértékben ás átfogóan a CSKP KB 7. ülésének határozatait. Annak ellenére, hogy részleges lépéseket tettünk differenciált irányításuk javításában, sok helyen továbbra is adminisztratív, öncélú szervezési módszereket érvényesítenek. A pártéletben nem sikerült kiküszöbölni a formalizmust, fejleszteni a kollektív szellemet, a párton belüli demokráciát, a kommunisták példamutatását, elkötelezettségét és aktivitását, nem sikerült következetesen nyiif politikát folytatnunk és megvalósítanunk a széles körű tájékoztatást. Tekintettel erre a központi bizottság szükségesnek tartja, hogy a következő időszakban a tevékenység alábbi alapvető irányaira összpontosítsa a figyelmet: — A pártszervekben és -szervezetekben következetesen érvényesíteni keli a politikai vezetés módszereit és formáit, növelni a társadalmi irányítás vaiamenyi szerve és az egész politikai rendszer önállóságát és felelősségét a párt irányvonalának megvalósításáért. Hatékonyabban kell egybehangolni a kommunisták eljárását a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalomban, a Szocialista Ifjúsági Szövetségben és a többi társadalmi szervezetben a társadalmi élet átalakítása során. Le kell küzdeni az adminisztrativ-direktfv munkamódszereket és formákat, a szociális és gazdasági fej'esztó« mai feladatait kezdeményezőea és következetesen össze kell kapcsolni a gazdasági mechanizmus és a társadalmi élet többi területének átalakításával, a szocialista demokrácia sokoldalú fejlesztésével, a kedvező légkör megteremtésével, d kitűzött célok következetes megvalósításához. A dolgozók és az állampolgárok érdekeinek, nézeteinek és szükségleteinek ismeretére támaszkodó széles körű tájékoztatással és nyiit politikával meg kell szilárdítani minden egyes pártszerv és -szervezet kapcsolatát a dolgozókkal. Fokozni keli a néphatalom szerveinek szerepét és hatékonyabban harcolni a bürokrácia és az emberek iránti érzéketlen viszonyulás ellen. Rendkívüli figyelmet kell szentelni a szociális kérdéseknek és az életünket megnehezítő problémák megoldásának. Gyakorlati lépésekkel kell támogatni mindazt, ami a munkásosztály, az összes dolgozó aktivitásának növekedéséhez, a dolgozókollektívák szocialista önigazgatásának fejlesztésében való részvételük, a társadalmi ügyek intézésében és irányításában való részvételük növeléséhez vezet. Ügyelni kell arra. hogy a párt irányvonalának megvalósításáért folytatott küzdelemben szüntelenül szilárduljon a párt eszmei, szervezési és akcióegysége. — A párt vezető szerepének elmélyítését az átalakítás során, a pártélet sokoldalú tökéletesítése, a lenini alapelvek és normák következetes érvényesítése feltételezi. Ez megköveteli a demokratikus centralizmus megszilárdítását, a párton belüli demokrácia fejlesztését, a pártban a fegyelem megerősítését, a pártszervek, -szervezetek és az összes kommunista felelősségének növelését a párt irányvonalának megvalósításáért, a pártmunkában. a kollektív szellem, a bírálat és az önbírálat érvényesítését. A pártszervekben és -szervezetekben szüntelenül el kell mélyíteni a munka koncepciós jellegét és tervszerűségét. az átmeneti időszak követelményeivel összhangban fejleszteni kell a munkastílusokat, alkotókészségüket és önállóságukat a párthatározatoknak a konkrét feltételek közötti megva'ósításában. Hatékonyabban kell fejleszteni a bevált formákat és módszereket le kell küzdeni a leszűkített szervezési hozzáállásokat, s érvényesíteni a pártmunka új stílnsát, amelyet a társadalmi élet átalakításának követelményei tesznek szükségessé. Növelni keli a taggyűlések, a választott pártszervek szerepét, fokozni tettrekészségüket. akcióképességüket és vaiamenyi tagúk részvételét a pártmunka munkálásában és megvalósításában. Főleg a felsőbb pártszervekben hatékony következtetéseket kell levonni az alapszervezetek nem megfelelő munkájából és a tagság egy részének az áta'akitással kapcsolatos passzivitásából. El kell érni. hogy az átalakítás, valamint a politikai szervezési és ideolégiai munka alapvető kérdései valamennyi párttag és tagjelölt ügyévé váltanak. Sokoldalúan fokozni kell a választott szervek és az apparátus azon képességét, hogy hatékonyan és rugalmasan tudjon dolgozni az átalakítás és a társadalmi élet demokratizálásának feltételei között. Javítani kell irányítását. — Növelni kell a pártszervek és -szervezetek ellenőrző funkcióját, fokozni minden területen a vezetők eredményeinek ellenőrzését, növelni felelősségüket a pártszervek, a dolgozókoliektívák és az állampolgárok iránt, nagyobb mértékben keli érvényesíteni a számadás módszerét, a kádermunkában pedig a ko'iektfv ás demokratikus alapelveket. A káderek kiválasztását felkészítését, elhelyezését és ellenőrzését alá kell vetni az irányító struktúrák átalakítása és a népgazdaság kétlépcsős irányítására való átmenet követelményeinek. Sokoldalúan támogatni kell azokat a vezetőket, akik eleget tesznek az átalakítás követelményeinek, természetes tekintélyt szereznek a doigozúkollektívákban, nagyobb hangsúlyt keli helyezni a káderek hatáskörére, erkölcsi és jellembeli tu'aidnnságaira. Határozottabb fordulatot kell elérni a CSKP KB Elnökségének a szocialista törvényesség, erkölcs és fegyelem megsértése elleni harc hatékonyságának fokozásával kapcso'athan a pártszervekhez és -szervezetekhez intézett levelének érvényesítésében. Fel kell számolni azt, hogy sok tisztségviselő és pártszervezet közömbösen viszonyul a Levél követelményeinek megvalósításához. Rögzíteni kell azt az alapelvet, bogy a CSKP KB főtitkárának és az SZLKP KB első titkárának tisztsége legfeljebb két egymást követő megbízatási időszakban tölthető be. A kerületi és járási pártbizottságok vezető titkárai legfeliebb három egymást követő megbízatási időszakban tölthetik he ezt a tisztséget ugyanabban a szervben. A pártszervek megválasztása során következetesen ügyelni kell a tisztségvise'ők egészséges cseréjére. Hasonlóan kell eljárni a párton kívül más területeken is a káderek cseréiben. Ügyelni kell arra hogy a vezetők tisztségei ne halmozódjanak, ne terheljék őket túl a tisztségekkel. E cé’ok elérése érdekében a központi bizottság feladatul adja a CSKP KB szerveinek, hogy tevékenységükben érvényesítsék a kollektivizmus alapelvét, mélyítsék el kapcsolatukat a párttagok tömegeivel, hogy határozataik megfelelfenek a párt és a társadalom valós helyzetének és az áta'akítás követelményeinek, az irányiló szervekben a kommunistákat vezessék nagyobb önállóságra és felelősségtudatra. A kerületi de főleg a járási bizottságok ügyeimének középpontjába кеЧ állítani az alapszervezetek szerepének növelését, munkájuk hatékonyságának növelését, megteremtve ehhez a megfe'elő feltételeket. A pártalapszervezeteknek 1988. június végéig taggyűléseiken meg kell tárgyalniuk a CSKP KB 9. ülésének határozatait és biztosítaniuk kell ezek megvalósítását hatáskörükben. Fokozni kell a párttagok aktivitását, kikiiszöbö’ni ч formalizmust, kiküszöbölni a szűk szervezési és adminisztratív módszereket. A párt sorait ez egyes területeken a döntő feladatok megvalósításával való sí0. ros összefüggésben kell formálni.