Szabad Földműves, 1988. január-június (39. évfolyam, 1-25. szám)
1988-03-25 / 12. szám
1988. március 25. SZABAD FÖLDMŰVES t j. CSIBÉSZKOROM NAPLÓJÁBÓL ZOLCZER LÄSZLÖ él&cjyan kutaítimk díAimt ? Február 24. Ma le kellett ölnünk a hízót. Elárult bennünket, hát nem tehettünk mást, apám reggel kést engedett a torkának. Ignác az alagsorban, a szűkös kerékpártárolóban lakott. Nevét egyik hajdani tanyaszomszédunkról, a nyápic Baesa Ignácról kapta. Ignác részeges ember volt, napról-nnpra mást se csinált, csak a kocsmaszéket melegítette, és Igazlelkü Abel bicskanyitpqató, bűnrossz borát szopogatta csárdanyitástól napestig. Amikor aztán zárás után hazatántorgott, otthon elkezdődött a haddelhadd. A termetes, tenyeres-talpas Irmus néném rendszerint már a küszöbön várta a maga költötte nótákat gajdolászó család jó hazaérkezését. Jobb kezében elnyühetetlen mogyorója nyújtójáját szorongatta. Amikor aztán Ignác bedőlt a pitvarajtón, Irmus néne nekiesett. Addig ütötte-csépelte mihaszna emberéi, míg csak bele nem fáradt a nagy munkába. Ignác csak nylvákolt kinjában-br.iában, mint Pásztoriék veszett macskája a horgászzslneoen. Ekképpen iaiongott a mi cocánk >s disznóaye'ek korában, ha Moravcslk úr véletlenül gyors egymásutánban vagy néayszer-ötször rdtapnsott a lábára. Érthető hát. hogy sertésünket apámmal Ignácnak kereszteltük. Szülém egyébként Ignácot egy majomként1 nándorablakostöl vásárolta. A'kalmi vétel volt. ..Az eoyik ialuszélen leltem szegény párára“ — bizonygatta a csúf kis emberke ékesszólóan —,mellém szegődött, lám ni — bökött biciklije csomagtartójára erősített vósznntarisznyóiára —. még a zsákomba Is bekérezdkedett. Én sajnos nem tudom felnevelni. Már nagyón összeszoktunk az elmült másfél órában, s most a szivem is beleszakad. hogy men kell válnom tőle “ A airhes állat hát gazdái cserélt sebt’ben A kerékpártárolóban aztán meah'tt kis kuckót rendeztünk be tanáénak. A térelnálúsrtó léckerítést neves popsztárok színes rektámn’akátigivnl buauoláltuk be. Az átmosásra szánt füvet a közeit vasát! tö'tés mentén sartöztuk. a buta malac azonban fölzabátta a nyoszotuátát Amikor már tál sok nőtt a rovásán, beengedtem hozzá néhány percre szeretett kecskémet. Moravcslk úr. amióta egyszer az iskolába is elkíséri, pedagógusi babérokra pályázott, hát hamar meqrequlázta Ignácot. Néhányszor szépen íetöktelte. aztán csend lett. Malacunk néhány napig egyfolytában rezidenciáia legsötétebb szögletében lapított. Am nemsokára megint elkanászodott. Egy délután Ignác élelmezéséi Is sikerült szerencsésen megoldanunk. Magamra öltöttem legalázatosabb ábrázatomat és bekopogtattam a lakótelepi Óvoda konyhájának az ajtaján. — Pajtásaimmal találtunk az erdőben egy sánta őzikét — adtam elő mondökámat a körém csoportosuló asszonyságoknak —, s mlnálunk gyó-guítjuk. ápoljak szegényt. Beteg a lába. hát nem ehet szilárd ételt, moslékot írt elő neki az állatorvos. Kérem segítsenek a bajbajutott jószágon. A nénikék a pártomra álltak mind egy szálig, s azonmód megígérték: egy vödörnyi jó zsíros moslékot minden áldott nap félretesznek a számomra. Hazafelé még daloltam is határtalan örömömben. Az utcán az egyik újdonsült barátomba, Berek Pityuba botlottam. — Boldog vagyok, madarai lehetne fogatni velem — lelkendeztem. — Azon ne múljon — állt rá Verébhóhérnak becézett osztálytársam iztben —,akár mindjárt indulhatunk is. Tudlpk néhány fészket a közelben. л. Fel nem tudta fogat, miért uszítottam rá Moravcslk urat. Teltek-múltak a napok, a hetek, Ignácunk meg szépen hízott, gömbölyödött. Az alagsori helyiségben azonban egyre orrfacsaróbb bűz terjengett. Igen büdös volt már, a csecsemők nem voltak hajlandók befeküdni az alkalmi ólunk közelében tárolt babakocsijaikba. Am ez még semmi, egy idő után fura szokást vett fel a ml malacunk. A legváratlanabb pillanatokban lármázni kezdett. Sokszor az éjszaka kellős közepén visította el magát. Amikor először hallottuk jajongását, zseblámpát ragadtunk és lerohantunk hozzá. Ignác azonban csak ült az itatóvályúnak kinevezett mosdólavórunkban és kis disznószemével ártatlanul pislogott. — Biztosan vatami rosszat álmodott — jegyezte meg félénken anyám, de mivel apu azonnal a háromfogú, akácnyelű villáért kapott, többet nem mondott, csak szélsebesen föliszkolt a lépcsőn. — Ostoba némber... — dünnyögte édesapám —, azt hittem pedig, lesz valamilyen használható ötlete. leginkább a szép Kovácsné idegei viselték meg Ignác érthetetlen zajongásait. Egyszer épp vendége volt, amikor úgy este tizenegy óra tájban rátört malacunkra az ordíthatnék. — Mi volt ez? — ugrott ki a csendbe belehasitó vlsttozás hallatán alkalmi udvarlója, a zömök, zsírosképü, kajlabajszú irodalmár. — Ja), értem jöttek. A feleségem hangját ezer közül is megismerem — rebegte, aztán máris öltözködni kezdett. — Nyugodjon meg. Elemér kedves — igyekezeti Kovácsné csitítanl —, csak a kecskés szomszéd feni a bőről oá iát kicsaponqó neje vastag ádámcsutkáján. A házból sokan zúgolódtak már. Eleinte persze görényre gondolt mindenki, lépnt se lehetett a sok egér. meg rökacsapdától. patkányméregtől odalent. Aztán, hogy-hoqy nem, néhány éleseiméin lakó ráiött, hogy sertést hizlalunk a kerékpártárolóban. S szóltak is menten apámnak. — Hallja — támadtak rá köszönés nélkül —, maga sertésfarmot csinál a városi bérház épületéből? Ha nem ad túl mielőbb az állaton, bepereltük állatkínzásért. Nem sokat adtunk a fegyelmező beszédre. Ат egy keddi napon becsöngetett hozzánk a Hivatal embere. S még jóformán be sem tette maga mögött az ajtót, amikor szülémhez fordult: — A csürhét szeretném látni! — rikácsolta kimeredt szemmel. Édesapám azt hitte, a tó ember eltévesztette a számot és a folyosó túlsó végében lakó sokgyerekes Annusékat keresi. A vásott Annus-csemetéket emlegette ugyanis csürheként mifelénk mldenkt. Azonban hamar kiderült, mthozzánk Indult a hivatalos közeg. Levezettük hát őt az alagsorba. Amint belépett a helyiségbe, illatorgia csapta mellbe, Ignác disznó porfömlének erős, átható szaga-, s fó ideig csak hápogott, mint a partra vetett hal. Később aztán lilulni kezdett az arca. — Mégis, mit képzelnek maguk? — nyögte ki végül, mire apám hosszú magyarázatba fogott. — Tetszik tudni — fűzte vdlasztékosán a szót, mert meg kell hagyni, tudott 6 szépen ts beszélni, ha akart —, még nincs semmilyen konkrét elképzelésünk. Ignác anyátlan, apátián árvaként került hozzánk, ezért családi védnökséget vállaltunk fölötte. Babusgatjuk, mintha a sajátunk lenne... A tanácsi ember egyikünkről a másikunkra nézett, aztán fergeteges röhögésben tört ki. Majd hóna alá szorított fekete aktatáskáját a homlokához emelte és óvatosan kihátrált a helyiségből. Később futásnak eredt, szaladt, ahogy csak a lába bírta, viszsza se nézett. Pár nap múltán, a hét elején hivatalos levelet hozott a posta. A röhögés ember küldte az írást, s pecsét is volt rajta. „Ha egy héten belül nem számolják fel a disznóólai — fordította apám a hivatalos hatósági határozatot —, karhatalommal távolíttuk el a házból az állatot.“ Nos, ekkor határozta el apám, hogy levágjuk a hízót. Előző este búcsúvacsorát rendeztünk neki, Ignác még jóféle házifőzet barackpálinkát ts kapott. Szegény pára. méq hajnalban is csuklóit, amikor a piros zománcozott vájdlinggal elkísérte a ház mögé, — utolsó útidra. A környék összes lakója közénk sereglett. Csak ámultak-bámultak a szikrázó reggelben a városi népek, páran még a tévéhíradót is ki akarták bolondltani. Keményen dolgozott a család napestig. Jókora üstben rotyogott az illatozó hurkaié. Sok kutya szeretett volna kóstolót kapni a csemegéből. Moravcsík úr alig győzte elhessegetni őket, no meg a szájtáti varjúkat, és a szemtelen verebeket: Délután a zsírt is kisütöttük szépen. A kóstolókanál sűrűn járt körbe. — Hogy nekünk mennyi kedves szomszédunk lett egyszerre — ámuldozott anyu, miután a kondér aljában maradt kevéske abarat mi is megízlelhettük végre el se hinném, ha a *ulaidon szememmel nem látnám... Bezzeg most — tette még hozzá — nem büdös a dtsznóaprölékl Estefelé megtöltöttük a kolbászt is. . — Csak azt tudnám — sopánkodott ügyködés közben apám —, hogy hol fogom megfüstölnt mindezt? — Arra ne legyen gondja, megfüstölöm én —, ajánlkozott a hetediken lakó Fetrány úr —, a Trabantom kipufogóidra akasztjuk a kolbászt, s garantálom, reggelig elkészülünk vele. Amit erre édesapám a bajsza alatt dörmögött, neked se merem, kedves naplóm, elárulni. — Legközelebb pedig a kecskét kéne megnyuvasztant — szólalt meg ekkor mellettünk a tavalyt szívszerelmem, Edina puccos édesanyja —, úgy sincs semmi hasznuk belőle. Az lett a veszte, hogy a közelben ácsorgó Moravcslk úr menten elértette a célzást. Horkantott egyet, aztán kettőt toppantott a mellső lábával, s már lódult is neki az ütközetnek. Szarvára kapta a buftogató vénasszonyt, majd széles ívben a szökőkút vizébe penderítette. fuj, hogy nyüszített az öreglány! és prüszkölt a vízben, meg rúgkapált. Mint szegény megboldogult Ignácunk kölyökmalac korában ... FARNBAUER GABOR: Emberi tavasz (részlet) Legalább tavasz van! Minimum! Az embernek mondják: Itt a tavasz. Tavasz van, és ml rámérjük sárga csobogását a mindenségre... A madarak leolvadnak a nyújtózkodó ágakról. Felkönyökölnének a csillagok, mert egy madárka látta, ahogy egy rügy félretolta a tél csipkefüggönyét? Az Qltüztetöno zett. szolgalelkfl ember, az valószínűleg teljesen nyilvánvaló lesz, he — legalább nagyvonalakban — Ismertetjük a munkakörét. Megtörtént már, hogy megkérdezték: Nem röstelll magát a színház, hogy még mindig öltöztetőnöt tart? Régen letűnt az a világ, amikor a gazdagok annyira kiszolgáltatták magukat, hogy egyedül még felöltözni sem voltak' képesek — vagy hajlandóak ... És záporoztak, nemcsak a számonkérés, hanem a megvetés szaval Is. hogy jónéhányan bizony éppen ezért nem Járnak színházba, mert elavultnak, konzervatívnak, ósdinak tartják azt az intézményt, ahol még mindig öltöztetőnöt alkalmaznak ahelyett, hogy egyenlőséget teremtenének az emberek között... Az ember hirtelen nem is tudja, mit válaszoljon a felbőszült kérdezőnek, mert már-már úgy tűnik: nem ts kíváncsi a válaszra, hirtelen Jött dühében csak az a lényeges számára, hogy kifújja magából a szitkot — mindegy, miért; mindegy, kire ... A további félreértések elkerülése végett az lesz a legjobb, ha bemutatunk az olvasóknak egy színházi öltöztetőnőt, méghozzá egy olyat, aki csaknem húsz évig állt he’yt ezen a poszton. Csiba Ilona kisiparos családból származott édesapja cipészmester, édesanyja háztartásbeli volt. Ö maga 1931-ben született Komáromban (Komárnol, két gyermek (Brigitta és Ottó) édesanyja, 1959 óta elváltán él. A háború utolsó évében fejezte be az alapiskola 8. évfolyamát. 1950-51- ben a járási útépítő vállalatnál bérelszámoló, 1952 és 59 között gyermeket gondozásával volt elfoglalva, 1959-ben a komáromi szódagyárban dolgozott, majd át’épett az Obuvhoz, ahol egy tanfolyam elvégzése után elárusítónő lett. Itt dolgozott egészen 1967-lg. 1967. augusztus 1-től 1986. július 31-ig volt a Magyar Területi Színház tagja — túlnyomórészt öltöztetőnői minőségben, bár egy rövid Ideig portás, Illetve kellékes Is volt. Látszólag minden előképzettség nélkül vállalta el tehát ezt a szakmát, a komáromi társulatnál mégis őt tartják eddig a legjobb öltöztetőnőnek. Mire is van szüksége leginkább egy öltöztetőnőnek? Szorgalomra, szerénységre, odaadásra, és rendelkeznie kell azzal a ]ő ízléssel — főként ami az öltözködést Illeti —, amellyel a legtöbb nőben valószínűleg már születése őta megvan. S hogy a színházi ültöztetőnő nem valamiféle komorná, és nem is afféle lené-Eszerint az öltöztetőnő tárolja és gondozza a színpadi jelmezeket, s a szükségeseket előkészíti az egyes előadásokhoz. A tisztítás, mosás és az apróbb varrás Is az 6 feladata. Törődik a ruhát, jelmezt kiegészítő kellékekkel ts (pl. kalap, bojt, öv stb.) Kisebb bevásárlásokat is végez egyegy jelmez tökéletesebbé tétele érdekében. Tájolás vagy egy-egy esti „kiszállás“ esetén ügyel a szállítás minőségére. Az előadás idején segít a színészek öltözködésében, Illetve átöltözésében (hiszen két jelenés között a színésznek nagyon sokszor csak annyi ideje van, hogy egymaga képtelen lenne az olykor furcsa színházi jelmezek egyikéből a másikba átöltözni), és minden esetben meg kell győződnie arról, hogy a színész pontosan olyan öltözékben megy-e be a színpadra, amely „elő van írva“ a számára. Az öltöztetőnő a színpadmester közvetlen beosztottja ... No Amint az a fentiekből kitűnik, a színházt öltöztetőnő státusa nem valami, múltból, bűnös módon megőrzött csökevény. Az öltöztetőnő a színház egyenrangú és megbecsült tagja. Nélküle ma már nehezen képzelhető el egy-egy előadás. KMECZKÖ MIHÁLY Március folyamán városainkban és falvalnkban egyaránt gyakran készíthettünk ilyen pillanatfelvételeket. A különféle könyvkiállítások, árusítással egybekötött íróolvasó találkozók minden nemzedék képviselőit vonzották (V. Gy. felvételei) 4 ч
