Szabad Földműves, 1987. július-december (38. évfolyam, 26-52. szám)

1987-07-04 / 26. szám

A hazai rovarvilágnak bizonyára kevčs olyan gyűlölt és utált faja akad, mint a vakondtücsük (Gryllotalpa gryllottalpa) vagy köznyelven a lőtetü. Kártételével, cseppet sem bizalomgerjesztő külsejével erre alaposan rá is szolgál.

Kevesen tudják róla, hogy ez a 3—5 cm-re megnövő, kisujjnyi vastagú rovar a közismert — kártétele ellenére is többé-kevésbé népszerű — fekete tücsök rokona. Egyik leginkább szembe tűnő jellegzetessége az erős karmokkal ellátott széles ún. ásóláb, amely az utolsó lábfejizek átalakulásával keletkezett. Feje többé-kevébé kúp alakú, torát erős kttinpáncél borítja. Csápja šerte szerű. Szárnyainak erezete erős. Eléggé Jól repül. Puha potroha erőteljes; felül barna, alul sárgás, két viszonylag hosszú fartoldalékot hordoz. Az említett anatómiai sajátosságok elősegítik az állat földben való túrását, járatokban való mozgását pedig megkönynyítik. Asólábait felváltva vagv egyszerre használja. A talajt nem ássa, hanem inkább szétfeszíti, úgy, hogy talajmorzsalék nem, vagy csak alig keletkezik.

A vakondtűcsök élete nagy részét a talajban tölti, „...naponta testhíisszánál 60—80- -szorta hosszabb alagutat készíthet. Ecv egyed júrathossza az év melegebb felére számítva meghaladja a 150 métert.“ — írja róla Pungur Gyula, a neves magyar természettudós. Kártétele leginkább ennek a turkálásnak, járatkés^ítésnek a következménye. A növények vékonyabb gyökereit erős, nagy karmű ásélábaival eltépi, a vastagabbakat elrúgja. A közhiedelemmel ellentétben első sorban ragadozó é’etmődot folytat — növényi táplálékot csak ritkán, szárazság idején fogyaszt. fAz előbbiekben már idézett .neves természettudósunk szerint „ ... nagyon meleg száraz időben burgonya vagy csicsóka gumójából, répából vagy zsenge gyökerekből ásőiábalval levakart részeket felfalja, nedvöket felszívja; a már kikezdett gumóra gyökérre gvakran visszatér.“ Fö táplálékát különféle járataiba tévedő rovarok, azok lárvái, „drótféreek“. csigák és fn’di giliszták alkotják Kártékony rovarok Fnevasztásával bizonyos hasznot hajt ugyan, de ez kártétele mellel! elenyésző.

A lótelű elsősorban a nyirkos humuszos, laza talajokban terjed Olvan helyeken gyakori. ahol a talajvíz a felszín közelében — max. 1.5 m mélyen — van Ettől függően egyes ferü'eteken nagyobb számban fordul elő. másutt viszont teljesen h'ánvzlk. Kedveli a trágyarakásnk környékét. Szívesen telepöl meg a meleeágvak ban, ahol kedvezőek számára a

ISMERJÜK MEG JOBBAN

Kertek, mefegágvasBk remea vakondtűcsök

klimatikus körülmények és a talajviszonyok. Két évente egy nemzedéke van. június elején párosodik. A felszínen enyhe napokon áprilisban, de főleg a párzási időszakban található. Ilyenkor a fényre is repül. (Gyakorta található egy-egy

var és egyéb állati tetemekkel táplálkoznak. Kisebb, gyengébb fajtársaikat is megtámadják és elfogyasztják.

A „szülőkamra“ nyílásának felfedezésével — a lárvák és a nőstény (valamiféle primitív ivadékgondozás figyelhető meg

Szemtől szemben

pirregő — párját hívó — példány az utcai lámpák által megvilágított, s a sötétben lévő terület határán.)

A nőstény június végén, július elején kb. 10—25 cm mélységben tyúktojás nagyságú üreget — „szülőkamrát" váj. Ennek helyét elszáradt növények csoportja Jelzi. Ide rakja 2 mm átmérőjű okkersárga petéit. Számuk 2C0—300. A lárvák 1—3 hét után kelnek ki. A szürkésfehér vagy sárgás színű fiatalok inkább nagyobb hangyára. mint a felnőtt példányokra emlékeztetnek. Szárnyuk nincs. Korhadó növényi részekkel, oszló félben lévő fonaluk) kiöntésével eredményesen Irtható. Gyűjtésük, pusztításuk további módja, hogy járataik útjába — azok aljával egy vonalba — széles szájú (befőttes) üveget, sima falú cserepet helyezünk el. Az ide hullott rovarok kimászni nem tudnak, könnyen kiszedhetők és elpusztíthatok. A lótetük a hidegre nagyon érzékenyek, ezért telelés céljából előszeretettel keresik fel a trágyarakásokat (vagy 1 m mélyre húzódnak le a talajba). Ezt tudva „csapdát“ készíthetünk számukra. össze) ássunk egy 60— —75 cm mélységű, fél m3 térfogatú gödröt, s ezt töltsük

meg friss trágyával. Nagyon valószínű, hagy a kertünkben élő lótetűk többsége — persze, lia más trágyarakás nincs a közelben — itt fog áttelelni. Tél végén a trágyát szedjük ki, terítsük szét a baromfiaknak, akik a megdermedt rovarokat örömmel elfogyasztják. Persze az így begyűjtött vakond1 ücsköket mechanikus úton vagy kontakt mérgekkel is e'pusztíthatjuk.

A talaj felszínén éjjel mászkáló rovarok összegyűjtésére szintén jól alkalmazhatók a földbe ásott s:ma falú edények, befőttes üvegek, araelvek köré sugarasan terelőpálcákat, vékony léceket helyezünk. A .vakondtücsök a lécen nem mászik át, mellette halad, s az üvegbe hullik.

A vegyszeres védekezés területén kisebb-nagyobb sikerrel alkalmazható a sremcsAzett Diazinon ID G és a Ba«udin 10 G (mindkettőből 5 g'm2).

amelyet a melegágy-'к to'a ába kell bedolgozni. E két vegv zer más talajban élő kártevők ellen is használatos. (A régebben gyártott Arvalin ma már nincs forgalomban.)

A tájékoztatás kedvéért megjegyezzük. hogy Magyarországon Hungária L 7 néven csalétek készítésére alkalmas porzószert árusítanak. Ezt az anyagot korpával 1:10 arányban kell keverni, és annyi vizet hozzáadni, hogy morzsa lékossá váljon. A szakirodalom szerint ebből a csalétekből egy hektárnyi területre 50—65 kg szükséges. Cinkfoszfid tartalmú csalétket pedig Lótetű-Arval'n néven hoznak forgalomba. Ebből msenként 20—30 g-mot kell felhnszná’ni; a kiszórást 8—10 naponként ajánlatos többször megismételni. ^Sikerrel alkalmazhatók a foszforsavészter hatóanyagú növényvédő szerek Is.

Dr. P. R.

A vakondtücsük

vagv lőtetü

veszélyes

muleeágyi

kártevő

(A szerző

felvételei)

A lóbab takarmányozási felhasználása

A lóbab az alaptalanul mellőzött takarmányfélékhez tartóz k. Régente sokkal nagyobb területen termesztették mint m 'iripság. Újabban — amióta a szója behozatala korlátozott — Ismét a figyelem középpontjába került. Feltételezik, hogy részben helyettesítheti a szóját.

A lóbab olyan fehérjetartalmú takarmánynövény, amelyet magunk is termelhetünk. Megfe'élőén adagolva kedvezően befo'yásolja az állatok növekedését. Megtalálható benne 26— 28 százalék nitrogéntartalmú anyag, 50 százalék gliciď, 1,3 százalék zsír, 7 százalék rostás 3,3 százaléknyi ásványi anvag. Az utóbbiból főleg a foszfor (0,7—1,2 %), a mész (0,1— 0.2%), a kén (0,2%), a magnézium (0,2—0,3%) és a kálium (1,0—1,2%) értékes. Kesernyés alkaloidot is tartalmaz, amely azonban az ízére nincs kedvezőtlen hatással.

A lóbahot főleg a galambok ■— közülük is elsősorban a fiókákat etetők — kedvelik. Eledelükben a szemesek 100 százalékát alkothatja. Darált állapotban a fiatal baromfiak táplálékában részaránya elérheti a 15 százalékot. Ezt hat hét e’teltével 20 százalékra növelhetjük. A nitrogéntartalmú anvagok magas részaránya mellett, amelyek biológiai- és fehérjeképző értéke más takarmánnyal kombinálva növekszik, a lóbabban lévő anyagok kedvezően hatnak a toll szilárdságára és struktúrájára. Ezért a belőle készített őrleményt az

egzotikus madarakkal is etethetjük, de ügyelnünk kell arra, hogy részecskéinek nagysága ne haladja meg a takarmány egyéb részeinek nagyságát. Az őrlemény százalékaránya más takarmányhoz képest azonban ne legyen több, mint 15 százalék.

A házinyulak, nutriák, kecskék és a juhok esetében a lóbabbal való takarmányozás kissé körülményesebb. Hogy ezeknél az állatoknál az emésztési zavarokat elkerüljük, a lóbabot a fogyasztásra elő kell készíteni. A juhok és a kecskék részére ledaráljuk és leforrázzuk, s a fő takarmányhoz keverjük. Az őrleményt forrázás nélkül Is felhasználhatjuk, de mennyiségét — annak érdekében, hogy az állat szervezete hozzászokjon — fokozatosan kell növelnünk Felnőtt kecskéknek és juhoknak egyedenként naponta maximum 0,5 kg-mot adhatunk. A házinyulak számára a lóbabot ledaráljuk, s a fő táplálékul, adott burgonyára stb. szórjuk. Ezekben az esetekben mindig csak annyi lóbabot őriünk meg és adunk az állatoknak, amennyit az egyéb táplálékkal együtt fél óra alatt elfogyasztanak. A nutriáknak szánt lóbabot ajánlatos leforrázni, és a.ddig vízben hagyni, amíg megduzzad. A lóbab kedvezően hat a súlygyarapodásra, a szőrzet-, a hús minőségére és a spermiumok fiziológiájára. Ezért kellene, hogy része legyen a hímek tenyészidőszakban adott tápiáié-A virginiai fogasfiirj

A hazai tenyészetekben a virginiai fogasfürj (Colinus v»rgin:anus) mindig is a ritkán tartott Fácánfélékhez (Phasianidae) tartozott. Annak következtében, hogy a hazai tenyésztők éveken át nem tudták állományukat felfrissíteni csaknem teljesen eltűnt. A fácánfélék és a vízimadarak tenyésztésével foglalkozó klub tagjainak csak 1985-ben sikerült Olaszországból néhány példányát újból behozniuk, és ezzel javítani ez érdekes madár reprodukciós fe tételeit.

A virginiai fogasfürj szabadon él az Amerikai Egyesült A'’amok keleti részén. Mexikó ban Kubában és a Bahamákon. Sikeres volt a betelepítése Jama'kába, Haittra "és Új-Zélandba. Több alfaja van, ezek azonban ma már cáak ritkán őrizték meg az aUaj eredeti jeg' ett Közülük az európai körülményekhez leginkább a Colinus virginianus vlrginlanus akalmazkodott. mivel az introdukclót követően rövid Időn belül képes lett elviselni a zordabb éghajlati viszonyokat. A hőigénvesebb C. v. texanus er re nem volt képes, így a tenyészetekből csakhamar eltűnt.

Ez a faj eléggé robusztus alkatú, eléri a 220 mm-t. A fedőtől lak színe rozsdabarna, fekete rajzolattal. Melle és a hastájéka fehéres, fekete pikkelyszerű színezéssel. A faj nemi kétalakúsága nem nagyon feltűnő ugyan, de a tojó és a kakas — a szem fölött és a nyakon lévő sáv színezete alapján — viszonylag könnyen megkülönböztethető. A kakasoknál ez a sáv fehér, a tojóknál pedig az okkersárgától a fahéjszinűig változik.

Annak ellenére, hogy a virginiai fogasfürj monogám faj, nagyobb kifutókban több hím, több tojóval tartható együtt. A tojó tavasszal — általában már márciusban (fűtött helyen már januárban) — kezd el tojást rakni. Fészekalja 12—20 fehér tojásból áll. Az idősebb példányok akár 40 tojást is rakhatnak, de ebben az esetben nem kotlának meg. A tyúkok többsége azonban nagyon megbízható kollós, s ezért idegen kottással vagy mesterséges keltetéssel fölös’eges próbálkozni. A kis fürjecskék nagyon életképesek és gyorsan nőnek. Táplá’ásukhoz jől felhasználható a fácáncsibéknél, fiatal pulykáknál bevált tápkeverék. Ha ez nem áll rendelkezésünkre, akkor a fogasfürj csibéit gabona- vagy kukorícadnrával, keményre főtt tyúktojással, tűró-A lóbab a szerves anyagok mellett értékes ásványi sókat is tartalmaz

[-ld- felvétele)

NoШ-'

VÁLASZOLUNK

kának. Á hizlalásra fogott állatok esetében nagyon jó eredményeket érhetünk el, ha a lóbabot kukoricával keverjük. A kukoricával etetett állatok zsírja puha — sőt folyékony, viszont, ha a takarmányt lóbabbal kombináljuk az állatok zstradéka keményebb lesz.

A juhok, kecskék és a nutriák táplálékához időnként zöld lóbabot is keverhetünk. Ebben az esetben viszont,, hogy az emésztőrendszer zavarait elkerüljük, a lóbab táplálékban való részarányát csak fokozatosan lehet növelni. A lóbab zöld állapotban is értékes, mivel növelhető vele a takarmány nitrogéntartalma.

—Chvál etethejük. Ezekhez azon ban adjunk egy kevés szójalísztet és egzotikus madarak etetésére szánt Roborant. Két hét elteltével az állati fehérjék mennyiségét fokozatosan csökkentsük és több zöld növényi anyagot — összevágott gyermek-láncfű-, csalán-, tyúkhúr-, esetleg paraj-, saláta- vagy mezei katánglevelet — adjunk.

A felnőtt madarakat búzával, hántolt zabbal, egy kevés napraforgóval és kölessel etetjük. Télen adjunk nekik apró kuko ricát, kelkáposztát, takarmányrépát, kalerábot, berkenyebo gyót és gyümölcsöt.

A virginiai fogasfürj künn a szabadban — fűtctlen kifutóban is — egész éven át jól tartható. Ártalmas azonban számukra a fölázott, eliszaposodott aljzat, a huzat és a széllökések.

A teljesség kedvéért meg kell még említenünk, hogy a Colinus nembe három további faj is tartozik. Közülük kettőt nagy ritkán fogságban Is tartanak. Ezek közé tartozik a Honduraszban, Guatemalában és Nikaraguában elterjedt C. leucopogon, a Panamában, Guayanában és Brazília északt részén élő C. eristatus. Mindkét faj biológiája a virginiai fogasfürjéhez hasonló.

•Chovateľ 1987/5)

P. Gy. farnadi olvasónk as iránt érdeklődött, hogyan lehet megkülönböztetni egymástól „az ehető, illetve mérgező hatású mandulát“.

Ha botanikailag (rendszertanilag) közelítjük meg a kérdést, akkor nemes manduláról (Amygdalus cuininunis). valamint vadon termő-keserű manduláról (A. communis prevar, ainara) beszélhetünk. Ezek egyútal alanyfajták Is.

A nemes mandula 3—3 m

magas cserje vagy falermetű növény. ívesen szétterülő vagy, felfelé törő tojásdad vagy piramis-szerű,, koronája van. Nagy a sarjadzó képessége. Levelei kopaszok, rendszerint szürkészöldek. lándzsásak. finoman csipkésfürészesek vagy fürészesek. A virágok rózsaszínűek vagy — ritkábban — fehérek, csészéjük virágzás után hátrahajló.

Nagyon korán, lombfakadás előtt virágzik. A termés külső héjréfege már a növényen a varrat mentén felreped, és így a csontár könnyen kihullik. A‘ csontár lehet vékony vagy vastag falú, felülete sima vagy érdes, átlyuggatott. Alakja is fontos fajtabélyeg. A csontúrban kialakult magjáért termesztjük. A maghéja barna. A különben édes nemes mandula íze is lehet keserű.

Hazája Nyugat- és Közép-Azsia. A mediterrán és szubmediterrán országokban elvadul.

A keserű mandula az előbbitől abban különbözik, hogy a' fa koronája kisebb, levelei kerekebbek és sötétchbek, termése apróbb. A csontár többnyire kemény, vastag falú, s magja szinte mindig keserű. A kesernyés ízt a magban található alkaloid adja, amely azonban nem mérgező.

Cukrozással a kesernyés íz mérsékelhető. Mindkét faj szolgálhat alanyul őszibaracknak, ritkábban kajszinak.

Be’ncz János agrármérnök, kandidátus