Szabad Földműves, 1987. július-december (38. évfolyam, 26-52. szám)

1987-08-08 / 31. szám

Alföldi elvtárs — hivatalos ügyeit intézve — még néhány percig elidőz, utána elköszön. Sietnie kell, hiszen Javában tart az aratás. 0 Én újabb kérdéssel fordu­­lók házigazdámhoz: a Magyar­­országról behozott gépeken kí­vül még mivel szolgálhatnak? kz MT 8-070 benzinmotoros ki straktor Czlbor Miklós részlegvezető — Az importból származó gépek közül megemlítendő még a Simson motorral ellátott NDK gyártmányú Fortschritte E 930 Jelzésű kistraktor, amely eké­vel együtt 10 ezer korona kö­rüli áron kapható. Az év fo­lyamán kb. 130 darabot ka- Л punk belőle. Ugyancsak NDK- £ -ból származik az MF 70-es Ezekkel a segélykiáltás­nak is beillő szavakkal zárta levelét az egyik olvasónk. Egy másik levél bí­ráló sorait is idéznünk kell: „Az újságban (a levél írója itt lapunkra gondol 1 gyakran ol­vashatjuk, hogy nrlyen modern gépekkel látják el a nagygaz­daságokat, de arról nem írnak, hogy a kiskertészek hol és mi­kor rendelhetnék meg azokat a kistraktorokat, amelyek mi'g­­könnyítenék az ő muhkáju­­kat is.“ Hasonló értelmű — s néhá bizony eléggé elkesere­dett hangú — sorokat, gondo­latokat más levelekből is idéz­hetnénk. Mi hát a helyzet traktor — e’sősorban k’straktor — ügy­ben? Hol. in ként, miiyen áron szerezhetők be? Ezeket a kér­déseket intéztük az Agrozet Zvolení Kereskedelmi Konszern­­vállalat illetékese:bez, ahonnan azt a tanácsot kaptuk, hogy forduljunk a Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda) lévő részle­gükhöz, amely a Nyugat-szlo­vákiai kerületben a különféle kerti gépek kiskereskedelmi forgalmát intézi. Kérdéseinkre Czibor Miklós, az Agrozet dunaszerdahciyi részlegének vezetője, válaszolt. Szükségesnek tartom megem­líteni — hangsúlyozta —, hogy vállalatunk 1983-ig Agrotechni­ka néven volt ismert, ezért so­kan még ma is e néven kere­sik, s ez különféle félreértése­ket okoz. Kistermelők részére különféle gépi berendezéseket és kézi szerszámokat 1984-től forgalmazunk. A legnagyobb kereslet a kerti kisgépek, köz­tük a négykerekű traktorok iránt mutatkozik. 0 Februárban az egyik olva­sónk az iránt érdeklődött hol és mikor rendelhet kistraktort. (Mellékesen megjegyezte, hogy az Agrokomplex ’85 Országos Mezőgazdasági Kiállításon Nyit­­rán megrendelt Robi trak­tor még 1987 tavaszán sem ér­kezett meg.) Mi lapunk április 4-i számában közöltük, hogy a magyar gyártmányú Robi Re­kordra a Bratislavai Gyümölcs­ös Zöldségáruházban vesznek fel rendeléseket. Később azon­ban megtudtuk, hogy a meg­rendeléseknek az illetékesek nem tudnak eleget tenni, s így az igénylők hoppon maradtak. (Megjegyezzük, hogy ország szerte ez több mint 500 ko­moly érdeklődőt érintett.) Mi a helyzet önüknél, mit tudnak kínálni a gazdálkodók­nak, s milyen ütemben képesek kielégíteni az igényeket? — A Robi és a Robi Rekord elnevezésű univerzális kerti kisgépcsaládok tagjai közül je­lenleg a Robi 55 azonnal vihe­tő, a Robi Rekord 151-re vi­szont jelentkezni kell, s a sor­szám alapján ,a szállítás üte­mének megfelelően tudjuk a vásárlókat kielégíteni. 0 Hadd jegyezzem meg, hogy beszélgetésünk július 21-én zaj­lik, még aznap papírra kerül, de nyomdai és forgalmazási okokból csak két bét múlva, az augusztus 8-i számban jele­nik meg. Érdemes lesz-e a vá­sárlóknak 2—3 hét után is fel­keresniük az önök üzletét, nem érkeznek-e már túl későn? — A Robi 55-ból, amely alap­gépének ára 6800 korona, 300 darabot kaptunk, a Robi Re­kord 151-ből eddig 66 darab jött meg, s valószínű, hogy az idén még további — több mint 200 darabból álló — szállít­mány érkezik. Ez a típus az előzőnél jóval drágább, eké­vel együtt 19 200 koronába ke­rül. 0 Gondolom hasznos lenne, ha röviden néhány technikai jellemzőjüket is ismertetné és megemlítené azt is, hogy az alapgép milyen munkaeszkö­zökkel egészíthető ki. — Az 1 fokozatú hajtóművel „...traktor és ellátott R 55-ös motorjának tel­jesítménye 2 kW, területtelje­sítménye 1200 m/h, a műve’ési mélység max. 200, a művelési szélesség 360 —680 mm. A Robi Rekord 151 nagyobb teljesítmé­nyű, 4 kW-os kisgép, amelynek 4 (3 + 1) fokozata van. Terü­letteljesítménye óránként 1600 m, a művelési mélység max. 250, a művelési szélesség 460— 900 mm. Mivel ezek a gépek a közúti forgalomban nem vehet­nek részt — szükség esetén szállítani kell őket — ezért sú­lyukat is figyelembe kell ven­ni. Az R 55 tömege 50, a Robi Rekordé pedig 84 kilogramm. (A félreértések elkerülése végett megjegyezzük, hngy a Robi 151 néven gyátott kistrak­tor paraméterei a Robi Rekord 151 paramétereivel sokban meg­egyeznek, de van egy lényeges különbség, mégpedig az, hogy az R 151 csak egy fokozatú hajtóművel rendelkezik!, jelen­leg ezt a típust az Agrozet du­­naszerdahelyí részlege nem for­galmazza.) 0 Míg beszélgetünk állan­dóan cseng a telefon. Hívnak az Érsekújvári (Nové Zámky), a Lévai (Levice) járásból, jön­nek Szímöről (Zemné). Szóval nagy az érdeklődés. Czibor Miklóst kis időre elszólítják így Pupkai Piroskától kérde­zem meg mi a helyzet a Robi termékcsaládhoz tartozó kiegé­szítő munkaeszközük terén? — A Robi 55-öshöz fűnyíró, szivattyú, töltögető eke, járó­kerékpár, pótkocsi és venyige­zúzó, a Robi Rekordhoz ezeken kívül pedig még váltvaforgató- és ágyeke, permetező adapter, szállító kocsi, kultivátor, bo­rona, vaskerékpár és univerzá­lis függesztő kapható. E kiegé­szítő munkaeszközök hiányára általában nem panaszkodha­tunk. 0 Czibor elv társ közben Al­földi Lászlóval, a dunaszerda­­helyi (Dunajská Streda) Dukla Efsz mechanizáciős részlegé­nek vezetőjével tér vissza. • Mivel már korábban tudomá­som volt arról, hogy április végén a Dukla Efsz a Komplex Budapest és a Motokov Külke­reskedelmi Válla’atokkal, a Ro­­bix Veszprémi Mezőgép-, vala­mint az Agrotes Brno és az Agrozet Zvolen vállalatokkal közösen megszervezte a Robi 55, 151, a Robi Rekord 151 és egy hazai univerzális gép — az Uniro — bemutatóját, megkér­deztem tőle: mi adta az ötle­tet, hogy egy ilyen — elsősor­ban a kistermelőket érdeklő — tájékoztató napot szervezze­nek? — Ma már köztudott, hogy a mezőgazdasági nagyüzemek számára egyre gazdaságtala­­nabbá válik a zöldségtermesz­tés. A korszerű, minden rneny­­nviségi és minőségi igényt ki­elégítő háztáji (ermesztésliez a gépi segédeszközök elengedhe­tetlenek. Ezért a rendszeresen megrendelésre kerülő új tech­nika napja alkalmával — s nem utolsósorban az említett váflalatokkal, az SZKSZ járást bizottságával való jő kapcsola­toknak köszönhetően — segítő­szándéktól vezérelve rendez­tük meg ezt a bemutatót. (Te­hát erre is vah példa! Remél­jük a szövetkezetek többségé­re ez a segítőszándék a jel­lemző, s így a gazdálkodókban az efsz elnökéről nem alakul ki olyan vélemény, mely sze­rint — idézve olvasónk sorait — a „... kisállattenyésztöktől legszívesebben mindent elven­ne, pedig országos képvise­lő...“ Az SZKSZ minden járási alapszervezetének, a helyi nem­zeti bizottságoknak stb. is küld­tünk meghívót — folytatta Alföldi László. Sokan jöttek a Bratlslava-vidéki (Bratislava vidiek), a Galántai (Galanta) és a Komáromi (Komárno) já­rásbői is, pedig az utóbbiban már volt ilyen bemutató. A gé­pek sikere nagy volt. Sokan már a helyszínen is vásárol­tak volna belőlük. traktor kell!” kaszáié. Ara 11 060 korona. Az SO 160 pörgetőt és forgatót 7070 koronáért kínáljuk. Mind­két típust elő kell jegyeztetni. 0 Szóljunk néhány szót a hazai ipar termékeiről is. Né­hány évvel ezelőtt keresett volt a Tera kistraktor. Hova lett ez a népszerű segédeszköz? — Az említett terméket né­hány éve már nem gyártják. Helyette újabb, erősebb moto­rú gép és ezt kiegészítő mun­kaeszközök kerülnek Vari-sys­­tém néven forgalomba. Ez tu­lajdonképpen a Tera rendszer novelizált változata. Gyártója veszi át ismét a szót Czibor elvtárs. Ilyen például a TZ 4 K-14 Diesel-meghajtású és az MT 8-070 benzinnel üzemelő traktor. Ezekhez is kaphatók ekék, rotációs kapa, kultivá­tor, pótkocsi stb. Aruk persze az előzőekéhez viszonyítva jó­val magasabb: a TZ 4 K-14 66 200, az MT 8-070 pedig 40 683 koronába kerül. 0 És mennyit sikerült ezek­ből eladniuk? — érdeklődöm, hallván az árukat. — Eddig mindkét típusból úgy 40—40 darabot — hangzik a válasz. Ján Nesméry őrnagy, a járási közlekedési osztály vezetője (A szerző felvételei) az Agrozet Jičfn К. V. Libice nad Cidlinou-i üzeme. Äz 1 hengeres DMJ hajtóegy­ség köbtartalma 133 ccm, sú­lya 37 kg. Ehhez kapcsolódik a 3 + 1 fokozattal és tengellyel ellátott DSK-317 jelzésű sebes­ségszekrény. Az I. fokozat 2,8 km/h, a II. fokozat 9,3 km/h, a III. pedig 12,1 km/h haladási sebességet tesz lehetővé. Hát­ramenetbe kapcsolva sebessé­ge 3,2 km óránként. Kaphatók hozzá különféle ekék, kultivá­tor, borona, AZS-345, 346 és 349 jelzésű arató- és kaszáló berendezések, továbbá AFS-351- -es hómarő, DZP-103-as szivaty­­tyú stb. A szántásra fölszerelt, vagy rotációs kapával alkalma­zót a'apgép ára 13—14 ezer korona. Ebből a keresett hazai gyárt­mányból csak korlátozott meny­­nyiség áll rendelkezésünkre, ezért a vásárlókat itt Is elő­jegyezzük. Az idén csak 600 darabra számíthatunk, pedig az érdeklődés olyan nagy — vagy a legyártott gépek száma oly kevés ?—, hogy 2—3 évbe is beletelik míg valaki sorra kerül. ■— És sajnos a Vari esetében á kisegítőeszközök teljes vá­lasztékát sem tudjuk biztosíta­ni — teszi hozzá Pupkai Piros­ka, raktáros. — A felsoroltakon kívül a 3 kistermelők részére forgalma­zunk nagyobb teljesítményű 4 kerekű kistraktorokat is — — Hadd tegyem teljessé a sort! — mondja a részlegveze­tő. Ojdonság, hogy az Agrozet kiskereskedelmi forgalmat le­bonyolító üzleteiben magánem­berek megvásárolhatják a be­török unifikált sorának külön­böző típusait is. Az érdeklődők 12 típusból (illetve a fülke ki­alakításában eltérő változat­ból) válogathatnak. Aruk 146 ezer koronától 194 ezerig ter­jed. Eddig csak egyet adtunk: el — teszi hozzá mosolyogva. — a föltétel azonban az, hogy a hnb a vásárlással egyetért­sen, s ezt Írásban igazolja. Végül megemlíteném még S ZL 1—018 csehszlovák gyárt­mányú 5220 koronás fejűberen­dezést. Egy hónapja kaptunk belőle 33-mat, de még egyet sem adtunk el. Hasonlóan nem nagyon keresik — valószínűleg nem is ismerik — a villany­­meghajtású kalapácsos srúto­­löt. Ennek kiskereskedelmi ára 2480 korona. 0 Hosszúra nyúlt beszélge­tésünket egy utolsó kérdéssel zárom: Mi a helyzet a gépek jótállásával, szervizével és az alkatrészek utánpótlásával kap­csolatban? — A külföldi gyártmányokra egy évig; a hazaiakra 7—9 hó­napig van jótállás. A Nyugat­­-szlovákiai kerületben a garan­ciális javításokat Dunaszerda­helyen (Ide tartozik a Komáro­mi Járás). Szepcen (Senec) a Galántai és a Ératislnva vidékl Járások részére, Zselizen (Že­liezovce) az Érsekújvári és a Lévai járások részére, valamint Piesfanyban és Nyitrán végzik. Az alkatrésszel való ellátás a külföldi gépek esetében általá­ban jónak mondható. Hiány­cikknek számít azonban a Vari kistraktorok röpsúlyos tengely­­kapcsolója, s az öuindítúkból is keveset kapunk. Megköszönöm Czibor Miklós részlegvezetőnek az aprólékos tájékoztatást, a témát azonban még npm tekinthetem lezárt­nak! A traktorok — persze el­sősorban a nagyobb teljesít­ménnyel bírók — drágák, s a gazdálkodóknak nincs megad­va az a lehetőség, hogy hitelt vegyenek fel rá. Sokuknak nem marad más hátra, minthogy maguk bütyköljenek össze egyet kiselejtezett motorkerék­pár- vagy erősebb kétütemű autómotorból. A közúti forga­lomban — a gyárilag készül­tekhez hasonlóan — természe­tesen nem vehetnek részt. A nagyüzemektől olcsóbban megvásárolt, kiselejtezett (te­hát rendszámmal nem rendel­kező) és újra megjavított trak­torok „boldog“ tulajdonosai sem örülhetnek maradéktala­nul szerzeményüknek, ugyanis közutakon — amennyiben nincs rendszámtáblájuk — nem hasz­nálhatják azokat Egyik levél­írónk éppen ezt sérelmezi. Vé­leménye szerint járműve min­den tekintetben megfelel a kö­vetelményeknek, mégis pénz­bírság és Jogosítványának el­vesztése fenyegeti, ha közúti ellenőrzéssel találkozik. A hiteles válasz érdekében fölkerestük Ján Nesméri őrna­gyot, a Danaszerdahelyi járás közlekedési osztályának veze­tőjét, akitől kérdéseimre a kö­vetkező válaszokat kaptam: — Az SZSZK Belügyminiszté­riumának 1983-ban kiadott ren­deleté alapján a forgalmi rend­szám nélküli járművek a köz­úti közlekedésben nem vehet­nek részt. A rendelet értelmé­ben a különféle — korábban magánszemélyeknek adott — kivételek is elvesztették érvé­nyüket. Járásunkban igy 15 en­gedélyt kellett visszavonni. Ha tehát a rendeletet va'aki meg­szegi törvénysértést követ el, jogosítványát kockáztatja és 500 korona bírságot fizet-. A rendelkezésre azért került sor, mivel egyes vidékeken ezek a lassú járművek elszapo­rodtak, fékezték és veszélyez­tették a forgalmat. Balesetek forrása volt — főleg dombvidé­ken, megrakott utánfutót von­tatva — a fékrendszerük is, a­­mely gyakran felmondta a szolgálatot. 0 Van-e arra mód, hogy gyárilag készült, de kiselejte­­tezett, majd magánszemély ál­tal megvásárolt és megjavított traktort műszaki vizsgának vessenek alá, s így forgalmi rendszámát visszanyerje? —- A kerületi közlekedési fel­ügyelőségen kérvényezhető az ilyen jármű műszaki vizsgája, ez azonban nagyon szigorú és eléggé magas — 5000 koronás illeték lefizetésével jár. Azt ajánlom ezért mindenkinek, hogy még mielőtt ilyen jármű vásárlására, javítására adná fe­jét érdeklődjön a járási, illetve kerületi közlekedési felügyelő­ségen, s az Itt kapott tájékoz­tatás alapján járjon el. Ezzel sok bosszúságtól és fölösleges anyagi kiadástól megkíméli -magát — mondotta íigyelmez­­tetőleg Ján Nesméri őrnagy. Dr POMICH/iL RICHARD ľ--------------------------------------------------------------------------------------------Hová menjünk? ... vetődik fel oly gyakran hétvégeken a kérdés. Nos akik gyerekeik számára programgondokkal küszködnek, vagy olyan speciális érdeklődési te­rületük van mint az állattartás, azoknak azt ajánl­juk, hogy augusztus 14—16-a között tekintsék meg Galovón (Nagymegyer) a Szlovákiai Állatte­nyésztők Szövetsége helyi szervezetének A csalló­közi fiatal apróállatok elnevezésű kiállítását, ame­lyet a termálfürdő közelében, a magyar tanítási nyelvű alapiskola (Februári győzelem u.) udvarán rendeznek meg. Ezen, az immár harmadik alkalommal sorra ke­rülő rendezvényen 40 kiállító részvételét várják. Az érdeklődők mintegy 200 nyúl, 70 galamb, több baromfi, néhány róka és nutria 3—7 hónapos pél­dányait tekinthetik meg. Juh- és kecskebemutatót is terveznek. A szervezőbizottság (Blahut István, Gulyás Sán­dor, Nagy Sándor, Pálffy György és Varga Ernő) a látnivalókon kívül lacikonyháról (sülthal, birkagu­lyás) és hűtött italokról Is gondoskodott. —ld:—

Next

/
Thumbnails
Contents