Szabad Földműves, 1987. július-december (38. évfolyam, 26-52. szám)

1987-12-31 / 52. szám

1987. december 31.

SZABAD FÖLDMŰVES

13

Az új fajták bölcsője

Az elmúlt évtizedekben a növénytermesztés szakaszán talán a leglátványosabb sikereket a nemesítésben értük el. Az új hazai, intenzív fajtáink nagymértékben hozzá járultak a növénytermesztés fejlesztéséhez, s ennek keretében a gabonafélékből való önellátottság eléréséhez. Nagy hozamú fajtáink hamar népszerűvé váltak a gyakorlatban. A termelők pedig magától értetődően a még bőtermőbb, a még kedvezőbb tulajdonságú fajtákat várják. Csak kevesen tudják azonban, hogy egy fajta köztermesztésbe vonása utáni sikeres „pályáját“ hány éves önfeláldozó, mennyi tudást, tapasztalatot és türelmet igénylő munka előzött meg. A figyelmet elkerüli az is, hogy gyakran igen szerény feltételek között végzett munka eredménye milliókat érő haszon a népgazdaságnak. Szlovákiában a Sósszigeti (Solary) Növényemesítő Állomás a legsikeresebbek közé tartozók. Hiszen harmincöt éves fennállása óta húsz elismert fajta fémjelzi az ott tevékenykedő növénynemesítők munkáját. Dr. Bartalos Menyhért a növénynemesftő állomás vezetője beszélgetésünk során ekképpen foglalta össze az eltelt időszak legfontosabb mozzanatait:

— Szlovákia területén a növénynemesítés régebbi időkre nyúlik vissza, s tulajdonképpen a hazai nemesítés egyik alapítója, Venényi Lajos professzor nevéhez fűződik. Pályafutását 1913-ban Mosonmagyaróváron kezdte, majd bevonult katonának. Később a Tomszkij Intézetben felszabadított hadifogolyként dolgozott. Innen 1920- -ban gazdag fajtagyüjteménnyel tért haza, s mint magánnemesítő tevékenykedett. A felszabadulás után gyűjteményét az állam rendelkezésére bocsátotta és még 1949-ben Gombán (Hubice 1 átvette a nemesítés Irányítását. Ott csatlakoztam hozzá 1950 tavaszán, Rákóczi Lajos diplomás nemesítő pedig még előttem. Mivel melegkedvelő növénykultúrák nemesítésével bíztak meg bennünket, más hely után kellett néznünk. Nyakunkba vettük Csallóközt s Itt Sósszigeten, ez a hely tetszett meg nekünk, mert nyugodt és szép környezete megfelelő légkört biztosított a munkához. Már 1952-ben ideköltöztünk, s két évvel később átvehettük az új épületet.

A nemesítőmunkánk kiinduló anyagát Venényi gyűjteménye képezte.

Még a Kumszkij intézetben kezdett foglalkozni a tavaszi és az őszi durum búzákkal, a takarmányárpával.

De gazdag tájfajta gyűjteménye volt dinnyékből is. Későbbi munkánk a szudánl fü, a cukor- és seprűcirok, a lucerna és a fűszerpaprika neme- Dr. Bartalos Menyhért a Sósszigeti sítésére is kiterjedt. Ügy a hatvanas Nemesítő Állomás vezetője az üvegévek derekáig a durum búzák neme házban mutatja be a dinnye fénysítésével foglalkoztunk. E munkánk intenzitás-próbájának eredményeit

RNDr. Lýdia Lesná növénynemesítő a búza fuzárinmvizsgálatát végzi

Nemesítő munkánk legnagyobb sikerei közé sorolnám azt a tényt, hogy hazánkban meghonosítottuk a takarmánycirok termesztését, kidolgoztuk termesztési technológiájukat, s megfelelő fajtákat állítottunk elő. Már 1957-ben államilag elismerték a Solarská szudánifű fajtát, majd tíz évvel később a Solar cukorcirkot. A legnagyobb sikert azonban a Hyso hibrid szudánifűvel arattuk, amely nemzetközi viszonylatban is állja a sarat. Az utóbbi években a termelők érdeklődése a cukorcirokra összpontosul. A már elismert B-29-es hibrid mellett több fajtajelölt szerepel az állami fajtakísérletekben.

Nagy változás ment végbe a dlnynyetermesztésben. A gyakorlatnak olyan termesztési módszerekre és fajtákra volt szüksége, amelyek a nagyüzemi termelésben is eredményesen alkalmazhatók. Ezért kidolgoztuk a dinnye fóliás termesztési módszerét, amely olyan sikeresnek bizonyult, hogy nemcsak hazánkban, de Magyarországon is széles körben elterjedt. Ennél a termesztési módszernél a dinnye két héttel korábban érik be, s a hozama duplájára nő. Az újszerű termesztési technológia megfelelő fajtákat követelt. A hatvanas évek elején a Solartur sárgadinnye- és a Dunaj görögdinnyefajtát nemesítettük ki. Tíz évvel később az Oranž sárgadinnye-, valamint a Melko és a Lajko görögdinnye fajta bővítette a választékot. A nyolcvanas években ezekhez a Solar sárgadinnyefajta csatlakozott. De már újabb fajtajelöllek váltak közismertté az állami fajtakísérletek eredményei révén, például ,a H-15 és a H-Í6 görögdinnyevalamint a ,H-22 sárgadinnye-hibridek. A dinnyehibridek iránt nemcsak a hazai termelők, de a dánok is nagy érdeklődést tanúsítanak.

Az idén kezdtük meg az építkezési munkát a nemesítő állomás kibővítésére. Remélhetőleg két-három éven belül a növényélettani részleg átadásával kedvezőbbek lesznek a munkafeltételek, ami felgyorsíthatja a nemesítőmunkát.

Végezetül hadd említsek még néhány általános jellegű adatot: a növénynemesítő állomásnak 114 hektárnyi terület áll rendelkezésére, s öszszesen 55 ember dolgozik ott, ebből hat nemesítő és 5—6 technikus. Am az ott dolgozó asszonyok is a mesterség magaslatán álló, kiválóan képzett szakmunkások hírében állnak. A nemesítésben csoportmunka folyik. Amint dr. Bartalos ezt említette, arra Igyekeznek rávezetni a fiatalokat, hogy próbáljanak együtt gondolkodni. Igyekezzenek őszintén együttműködni, úgy ahogyan ezt ők tették annak idején, mert csak így léphetnek előre. Egy növénynemesítőnek többet kell tudnia, mint egy egyetemi tanárnak, mondotta Venényi professzor akkoriban munkatársainak, s ez egyetértés és kölcsönös támogatás nélkül aligha érhető el.

Általános vélemény, hogy a nemesítés személyhez fű?ődik. Gondolom, ez a Sósszigeti Nemesítő Állomásra is érvényes. Ogy, mint kezdetben Venényi pdofesszor volt a szellemi mozgató ereje az eredményes nemesítőmunkának, utána Bartalos Menyhért és Rákóczi Lajos vették át a stafétabotot. Ezt mi sem Igazolja jobban,

eredményeként köztermesztésbe került az államilag elismert Makaronka fajta, amely az első őszi változata volt a kemény búzák választékában. Ezt követte az SO 660-as fajtajelölt.

A sikeresen kibontakozó munkákat félbe kellett szakítani, mert 1964-ben a közönséges búza intenzív fajtáinak a nemesítésével bízták meg állomásunkat. S talán a „legzajosabb“ sikereket ezen a téren értük el. Említést érdemel, hogy Szlovákiában az utolsó búzafajtát, a Koáútskát 1956- -ban ismerték el. Ezt követően húsz évig csak a szovjet fajták uralták a termelést. Ezt a jeget 1976-ban mi törtük át a Solaris, majd további három év után az ugyancsak intenzív Iskra búzafajtával A nyolcvanas évek derekán a Danubla és az Ágra búzafajta került ki nemesítő állomásunkról Termőterületük jelenleg meghaladja a százezer hektárt.

Az utóbbi években azonban újból előtérbe került a durum búzák ne mesítésének kérdése. Világviszonylatban ugyanis jelentősen nőtt e kizárólag tésztaipari célokra szánt búza Iránti kereslet, részben gazdasági, részben egészségügyi megfontolástól vezérelve A durum búza lisztjéből ugvanls tojás nélkül is nagyon finom tésztafélék készíthetők és korlátlan ideig tárolhatók Olaszországban például ezen tésztafélék évi fogyasztása eléri a 40 kilót fejenként. Jgéretes-Az asszonyok a cirok keresztezési populációját válogatják

A szerző felvételei

nek mutatkozik az immár harmadik éve az állami fajtakísérletekbe besorolt SO-d-211-es fajtajelölt, amelynél elkezdtük a szaporítóanyag előállítását. A gazdaságok már jelenleg is nagy érdeklődést tanúsítanak iránta, s reméljük, hogy jövőre államilag elismerik. Persze a közönséges őszi búzák nemesítését is folytatjuk, s előreláthatóan két-három éven belül újabb intenzív fajtákkal bővíthetjük majd a választékot.

mint az a tény, hogy dr. Bartalosnak 1983-ban a köztársasági elnök a búzanemesitésben elért eredményekért a Klement Gottwald Dijat adományozta. De még több más erkölcsi elismerés is méltatja azt a munkát, amelynek fő hajtóereje a lelkesedés, az odaadás, a szakmai kíváncsiság, egyszóval az elhivatottság.

Klamarcsik Mária

December közepét írjuk. Az 61- mosszürke ég és a Somorjni (Samorín) Törzstenyésztó Vállalatot szegélyező jegenyék között bújócskázó „szélfiúk" kemény, télles napot ígérnek. Az istállók ereszén hízó jégcsaperdö láttán azon sem csodálkozna az ember, ha hirtelen hózápor keletkezne.

— Régi kovácsbölcsesség: ilyenkor szoktatták a remegő, dongó műhely félelmet keltő látványához a mindjárt hátrálni akaró inast. Mert akinek dermedt tagjait egyszer átmelegíti az izzó anyag sugárzása, a kinti szürkeséghez szokott szemébe verődik parázsló fénye, az nyomban elfelejti féléi- ■ mét gyorsan megbarátkozik a környezettel — magyarázza korai látogatójának Fóliák József, aki 1941 februárjában lépte át először a kovácsmühely küszöbét

— Ezerkilencszázhuszonháromban születtem Felsöpatonyban IHorná Potôň). Kisparaszti családból származom, tizenegyen voltunk testvérek. Családunkban olyan életparancs érvényesült, melynek következtében szinte optimálisan egybesűrűsödtek a paraszti tulajdonságbeli erények, amelyek annak ellenére, hogy kistulajdonosi tudattal, s ebből fakadó korlátokkal társultak, máig tiszteletet és megbecsülést érdemelnek. A szorgalom, a fegyelem, a kitartás, a takarékosság elsősorban.

Mivelhogy én belülről, közelről ismertem életünket, jól láthattam szépségeit is. Nekem szép volt a fátlan határ is: szép volt a felhőtlen, a felhős vagy a csillagos ég; a vihar vagy a ködszitálás, a tél lombolása, a töklevelek árnyéka, a tehén meleg szuszogása, a távoli szekerek kotyogása.

— Ki volt az első tanítómestere?

— Mater Ignácnál tanultam ki a. a szakmát, akire még manapság is hálával gondolok. Megtestesítője volt 0 a lélek finom és többnyire önkétlen rezdüléseinek, mely a munka mellett a pontosságra ösztönzött.

Akkoriban egyetlen terület volt, ahol a lélek szomját kielégíthette a patonyszéli ember, ahol az öröm iránti érzékenységének hódolhatott: a munka. S éppen ennek a vágynak a legvilágosabb megnyilvánulását látom abban, amit jobb kifejezés híján a munka esztétikájának nevezek.

— A segédlevél kézbevétele után hol folytatta?

— Kovácsként hét évig dolgoztam a Felsöpatonyi Egységes Földművesszövetkezetben, öt évet pedig Bratislavában. Ezerkilencszázhatvanegy óta pedig ez a kovácsmühely a második otthonom.

A műhely, ahonnan szinte naprakészen, az üllő és a kalapács békességet árasztó hangját hallani. Ellentétben mesebeli „szaktársaival“, Fóliák József nem szálfát érmét ű, karján nem dagadnak csomósán az izmok, s rőt szakáll helyett arca simára borotvált.

Vele beszélgetve egyre azon tűnődöm: mi okozza a varázst, honnan az a különös erő, amely elkápráztatja, s talán egy életre fogva tartja ezt az embert? A fehéren és a vörösen izzó szikraeső? A kalapács hatalmas robaja?

— Minden bizonnyal ez is, de leginkább a megfeszített munka, az izmok csodálatosan szép játéka, a szem villanása, a szakértelem, egyszóval az alkotás világa.

A szakmából kiindulva az ember azt hlhetné, hogy nyers, mogorva emberek a kovácsok. Erről szó sincs. Fóliák József, aki naponta a vassal dolgozik — szabja, vágja, formálja a fémet —, olyan szelíd, hogy egy bogarat sem tudna agyonütni.

— Valljuk be: a ml módszerünk az őskorszak kalapáosiitéseitöl csak abban különbözik, hogy a megolvasztott vasra villanykalapács sújt le. De a kiszolgáló ember, a rideg vagy éppenséggel forró anyaggal ugyanúgy birkózik, viaskodik.

Az elmondottakból kiderül, hogy mi okozza a különleges hatást, miiöl emelkedik Fóliák József az átlag fölé. Fel tudja mérni azt a „pódiumot“ is, ahonnan a versenypályákon elért sikerekhez is köze van.

— Huszonhat éve versenylovakat patkolok. A versenypatkó 12-es gömbölyű vasból készül. Először villanykalapáccsal lenyújtom a vasat, utána méretre vágom, majd kézzel megformálom. Ez a pötkótípus könnyű, a felülete sima, stulni nélküli. A ló palájára Svédországból Importált speciális, könnyű fajsúlyú patkószögekkel rögzítem .

Az üllőre helyezett gömbölyű vastömb foltokban veri le oxidálódott köpenyét. A lezúduló ütések hatására fellángol a vas, apró, fényes csillagok röppennek szét. A patkolókovács minden idegszálával figyel. A kalapács milliméter pontosan dolgozik. A több éves gyakorlat után ez érthető.

Az idő, a kihűlő vas sürgeti a patkolókovácsot. Az ütések ereje az 6 kezében dől el. Homloka gyöngyözik, színes flanellingére sötét vízjoltok rajzolódnak. A körmösfogók újabb fordítása után még néhány apróbb ütés következik és kész a patkó. Az idényben valamelyik versenyló patáján hányja majd a „csillagokat“.

A patkolókovács tenyere kérges, ujjaival viszont olyan érzékkel simítja végig a patkó felületét, mintha bárján játszana.

— A patkolásnak nagyon szigorú fortélyai vannak, s ezeket be kell tartani. A pata élő szerv, ezért bizonyos mértékig a felcser szerepét is be kell töltenem. A versenyló leggyakrabban azért sántul le, mert a patkó és a pata közé kavics vagy kavicsszilánk kerül. Ilyenkor le kell venni a patkót, s a gennyes daganatot nekem kell kitisztítanom. Ez olyan lovak esetében, mint a Pardubicei Nagydíjon győztes Lancaster, vagy az 5 millió korona értéket képviselő Scotts Rifle — angol telivér — fedező mén volt, nagy felelősséggel jár.

— Szerencsés embernek érzi magát?

— Véleményem szerint, ha valaki felteszi egy szakmára az életét, s ez történetesen a patkolókovácsi szakma, akkor számítania kell nehézségekre. Annak, hogy én patkolókovács lettem, és elértem bizonyos eredményeket, sok feltétele volt. Segítségre volt szükségem, a szakmai tanácsoktól kezdve a bizonyos „egy jó szóig" amiért az ember még hatvannégy éves korában is szívesen csinálja a egészet. Erre mondhatnám azt, hogy ez a szerencse egy bizonyos formája. Azt viszont már nem nevezhetem annak, hogy széles e világban nem akad olyan mester, aki a helyembe állna. A lovak különben is megérzik a patkolókovács keze munkáját. Menni kell háti

Csodálattal hallgatom szavalt. Hiszen az élet — a lovaspályákon, istállókon túli világ — Alsópalojtától fDolné Plachtincej Prágáig elfogadja, és fejét hajtja ez előtt az ars poetica előtt. A sikerkovács bölcsessége sokaknak szól: „Menni kell hát!"

• CSTBA LÄSZLÖ