Szabad Földműves, 1987. július-december (38. évfolyam, 26-52. szám)
1987-12-31 / 52. szám
I 1987. december 31. A guggolok között balról a harmadik Darina Glosová A kulcsra zárt ajtó mögötti termek — amelyek különös életet-világot rejtenek magukban — szinte kihaltnak tűnnek. Csengetésem, amelyre sikoltással vegyített rohanás a válasz, rögvest élénkebbé varázsolja a szomorú falak közé rejtett egyhangúságot. Hiszen ők, a lakék, ott belül, nem nagyon szoktak hozzá a látogatókhoz, az őket szíves-örömest felkeresők érkezéséhez. A bejárati ajtó csak többszöri kérdezést követően nyílik a Bernolákovói Gyermekotthonban, miközben a kíváncsiskodó gyermekhangot a háttérbe szorítja az egyik nevelönő érdeklődése. Marcel В. most harmadik osztályos. Bolerázből került az otthonba. „Semmit sem tudok arról, miért vagyok Itt. Már egészen megszoktam. Közepes tanuló vagyok, de hát a hármas az jó osztályzat. Viszonylag rövid idő alatt megbarátkoztam az Itteni gyermekekkel. Szüleim nagyon ritkán látogatnak meg. Ha anyu eljön, mindig azt hajtogatja, hogy jó gyerek legyek, szófogadó, ne feleseljek a nevelőnőknek, ne verekedjek. Csupa szép szó, csupa jó tanács... Dušan testvérem is Itt van, ő két évvel Idősebb nálam. Autószerelőnek készül az alapiskola elvégzése után.“ Az éppen szolgálatban lévő nevelőnők egyike Darina Glosová. öt-hat érdeklődő gyermek társaságában tessékel be a gondozók szűkös, de példásan elrendezett Irodájába. — Bizonyára meglepő az ön számára, mily fokozott a kíváncsiság a gyermekek részéről. Mi ezt már megszoktuk. A gyermekek ugyanis valóban nem túl gyakran nyithatnak ajtót a vendégeknek. Gondolok Itt elsősorban az úgynevezett szülőkre, a nagyszülőkre vagy más látogatóra. Azért Hárman a negyvenöt közül vannak ám olyanok Is, akik gyakran eljönnek hozzánk. Ezek a felettünk védnökséget vállaló üzemek, vállalatok és egyéb intézmények képviselői... Štefan R. ezerkilencszázhetvenötben született. Már négyéves kora óta lakója a gyermekotthonnak „Bratislavából kerültem Ide, Bernolákovóba. Anyámról annyit tudok, hogy szakácsnő, apám meg sofőr Évente úgy két alkalommal meglátogatnak. Akkor ellátnak édességgel, némi pénzt Is adnak Itt egyébként harminc korona zsebpéntz kapunk egy hónapra. A kiskorúak, mármint az alapiskolások. A középiskolásoknak nyolcvan korona jár havonta. Egyszer a nagymamám is meglátogatott A karácsonyt és a szilvesztert Is szívesen töltöm itt. Nem kívánkozom haza, mivel tulajdonképpen nem is tudom, hol van az. Sok barátom van, megszoktuk egymást. Az otthonban jól főznek, naponta ötször étkezünk Igaz, néha kicsi az adag, de ez valóban ritkán szokott előfordulni. Darina Glosová a továbbiakban elmondja, hogy a gyermekotthonnak a legjobb kapcsolata a Csehszlovák Televízióval, valamint a Slovnaft nemzeti vállalattal van. — Az együttműködés Igazán gyümölcsözőnek mondható. A Csehszlovák Televízióval 1981 óta vagyunk baráti viszonyban Gyermekeink részére a tévések gyakran szerveznek kirándulásokat, különféle beszélgetésekre járnak el hozzánk, s ami minden évben ismétlődő esemény: néhány gyermekünk részére a nyári szünidő folyamán pionírtábort biztosítanak Hogy egy egészen friss példát említsek: december első hetében több lakónk vett részt kiránduláson a Magas- Tátrában, szintén a Televízió szervezésében Jó viszonyban vagyunk továbbá a bratislavai Georgi Dimitrov Vegyi Művekkel, a Pravda Kiadóvállalattal, a Raőai Egységes Földműves-szövetkezettel. valamint a Komenský Egyetem több fakultáséval Silvia G 1973-as születésű. Már nyolcadik esztendeje nevelik őt a Bernolákovói Gyermekotthonban. „Gajaryban laktunk. mielőtt idekerültem. Most már Bratislavában lakik az anyám. Az apám állítólag meghalt. A nyári szünidőre álta-SZABAD FÖLDMŰVES Akiket a zongorázás is érdekel Iában hazavisznek. Segítek a nagymamának, sétálok a barátnőimmel Még két testvérem van itt az otthonban. A szüleim nem gondoskodnak rólunk, nem törődtek velünk. Ezért kerültünk Ide A barátnőimtől sok levelet kapok Néha anyu is Ír, bár tőle nem Is annyira várom a levelet Jobb szeretem, ha a lányok írnak Nem rossz itt. Meg lehet szokni. Szeretjük egymást, sosem unatkozunk. A helybeli osztálytársnőim viszonylag gyakran eljárnak ide. Fáj, ha haza „...nem kellettem” _i------------------------------------------------------------------------------------mennek, de én nem szívesen mennék az anyámhoz. Még sosem gondoltaim arra, hogy megszökjem innen. Sportolok, ebben az évben kezdtem el röplabdázni. Meg az Iskolai énekkarnak iis tagja vagyok. Ha befejezem az alapiskolát, elárusítónő szeretnék lenni, például Bratislavában a Dunaj áruházban. Pedig egykor mindenáron pincérnő akartam lenni.“ A Bernolákovói Gyermekotthonban Dagmar Česneková igazgatónő vezetésével hat nappali nevelőnű — Ružena Heizéróvá, Renáta Candráková, Majka Szikhardtová, Júlia Bartušová. Hana Neumarová és Darina Glosová —, valamint három kisegítő nevelőnű — Ballay Anna, Anna jajcajová és Júlia Horváthova — gondoskodik a negyvenöt gyermekről. — Sajnos, szükség van a bővítésre, jövőre, vagy az azt követő évben már hatvan gyermekünk lesz — folytatja lehangoltan Darina Glosová — Mi, nevelőnők valamennyien nagyon szeretjük ezeket a gyerekeket, de mindannyian jobban örülnénk, ha minél kevesebben jutnának az itteniek sorsára. Csak hát ez a ml óhajunk — és más a valóság. Nálunk hároméves kortól egészen tizenkilenc éves korig neveljük a gyermekeket. Tizenegy óvodásunk van, kettőt még várunk a napokban, a „legidősebb“ lakónk pedig tizenkilenc esztendős. Ö hét éve tagja az otthonnak. De van olyan neveltünk is, aki már tizenharmadik éve él Bemolákovóban, a gyermekotthonban. S hogy kerülnek hozzánk a szülői gondoskodást nélkülözök? A Bratislavai Gyermekdiagnosztikai Intézet dolgozóinak válogatása alapján. Vannak nálunk Bratislavából, Sliačról, Topofcanyból, Vrbovéról, Hlohovecről, Gajaryból, Piešťanyból, Senicáról, Seredről, Galántáról (Galanta) — és még sorolhatnám a városok és községek neveit. Az előbb említett válogatásnál a bratislavai intézetben többnyire figyelembe veszik, hogy a testvérek egyazon otthonban legyenek elhelyezve. Alojz О. tizenhárom éves. Immár négy esztendeje lakéja a gyermekotthonnak. Nyitráról (Nitra) került Bernolákovóba. „Egyedüli gyerek voltam otthon, mégsem kellettem. A szüleim nem látogatnak. Nagymama volt Itt egy alkalommal. De többször ő sem jött. A szüléimhez nem akarok hazamenni. A nagymamához jártam néha szünidőre, hozzá ■még most is elmennék. Anyukáékhoz végképp nem. Hogy •miért? Azt nem tudom megmagyarázni. Nehéz erre szavakat találni! jó Itt — és ez a fontos. A karácsonyunk szép volt. Volt egy nagy fenyőfánk az ebédlőben, egy kisebb a folyosón, azonkívül pedig minden egyes csoportnak különkülön volt karácsonyfája. Valóban példásan gondoskodnak rólunk, törődnek velünk. Főképpen amióta a jelenlegi igazgatónő vezeti az otthon életét. Sokat javultak a feltételek. Gyakran utazgatunk, például a Magas-Tátrába, Llmbachba, Brnóba stb. A szüleim már régen nem Írtak Valahogy a nagymama is abbahagyta. Ki tudja, mi van vele? Talán meghalt? Nem tudom, nem tudhatom. A szüléimét kimondottan utálom. Azért, amiért ilyen helyzetbe juttattak. Amikor nagymama még írogatott, itt-ott említette levelében az anyámat. Hogy látta ßt a városban, az út túloldalán... Engem anyám nem érdekel. Nem is tudom az otthoni címüket. Nem is akarom megtudni. Itt mindenem megvan. A harminc korona zsebpénzből néha még meg is spórolok. Jól jön az például akkor, ha valamelyik barátomnak születés- vagy névnapja van. Általában csokit szoktam vásárolni ilyen al kalmakra. tíyümölcsöt szinte mindennap kapunk, édességet havonta egyszer-kétszer. Érdekelnek a gépek, autószerelő szeretnék lenni. És rendesen családot alapítani. A gyermekeket szépen felnevelni, biztos, hogy nem taszítom el őket magamtól, mint azt velem tették.“ — Otthonunkban három csoportban neveljük a gyerekeket — így Darina Glosová. — Ezek a csoportok a következők: az óvodások csoportja, az alapiskolások csoportja és a középiskolások csoportja. Egyszerre három nevelőnőnek van ügyelet«, míg az éjszaka folyamán egy kisegítő nevelőnő ügyel a gyermekotthonban a rendre, a fegyelemre, Szombatonként és vasárnaponként tízórás szolgálataink vannak. Hétköznapokon az o'üsok este öt körül jönnek meg, az alapiskolások kettő-három körül érkeznek. Négy órától hatig közös tanulás van programon, majd a vacsora következik. Ezt követően általában szabad foglalkozás szere-5 A ruhákat rendesen el kell rakni pel műsoron, de közös beszélgetéseket Is szervezünk. Az első csoportnak — a legkisebbeknek — nyolckor, a középső csoportnak kilenckor, a harmadiknak pedig háromnegyed tízkor fújjuk a takarodót. A gyermekek minden este tusolhatnak, szerdán és vasárnap fürödhetnek .. Eva T, most tizenkét esztendős. Három évvel ezelőtt került a gyermekotthonba. „Bratislavai vagyok, egyik fiútestvérem Is itt lakik ö tizennégy éves. Egy másik fiútestvérem is itt élt, de már régebben elköltözött innen. Vagy hat éve annak. Azóta nem láttam őt. Nem tudok róla semmit, hova került, mit csinál. Otthon még két testvérem van, Fero és Erika. Azt hiszem, hat vagy hét évvel ezelőtt voltam otthon, a nyári szünidő alatt. Akkor láttam utoljára a szüléimét: Karácsonyra már több alkalommal haza akartak vinni, de én nemet mondtam, itt Jobban érzem magam. Otthon már nem tudnám megszokni. Mindig csak parancsolgattak a szüleim. Anyám takarítónő, apámról annyit tudok, hogy nem dolgozik sehol, tüdőbeteg. Senki se látogat engem, de ez nem baj. Talán a legszebb karácsonyom akkor volt, amikor az egyik nevelőnő elvitt magához haza.“ — Az Itteni gyerekek szülei általában alkoholisták — magyarázza a nevelőnő. — Tehát nem képesek arra, hogy felneveljék gyermeküket (gyermekeiket), ezért az állam gondoskodik ezekről a kiskorúakról. A szülők persze sértettnek érzik magukat az ilynemű döntést-cselekvést követően, de a jogtalan sértődöttség csak rövid Időtartamú. El lehet Ide jönni minden hónap első vasárnapján — a hivatalos látogatási napon —, s meggyőződni arról, hogy gondozottalnk végképp nem hiányoznak a szülőknek. És ha valamelyikük netán úgy1 dönt, hogy hazaviszi gyermekét a szünidőre vagy karácsonyra, azt csak hivatalos engedély alapján valósíthatja meg... Marta S. ezerkilencszázhetvenötben született, ö nem régi lakója a Bernolákovói Gyermekotthonnak. „Az idei nyári szünidőben kerültem ide. Több mint két hónapon át a Bratislava! Gyermekdiagnosztlkai Intézetben voltam. Egyébként már kiskorom óta gyermekotthonokban nevelkedem. Éltem Malackyban, Bielovcében, Tajnában. Van egy fiatalabb leánytestvérem, ő állítólag otthon lakik, a szülőkkel. Sajnálom őt. Sajnos, a címét nem tudom megszerezni, így képtelen vagyok vele levelezni. Természetesen szeretnék vele kapcsolatot teremteni. Csak hát kitől tudhatom meg a címét? Nem jön senki, aki megmondaná. Tudja, mennyi mindent kaptunk karácsonyral Én például szánkót, korcsolyát és szoknyát „rendeltem“. Szívesen emlékszem vissza a Tájnál Gyermekotthonban eltöltött karácsonyokra is. De itt azért jobb. Igaz, akik aranyrádiőt kértek, azt nem kapták meg. Amikor idekerültem, az egyik nevelőnővel közösen mentünk bevásárolni. Vett nekem három ruhát meg négy nadrágot. Nálunk így szokás. Ha elkopik, a ruházatunk, újat kapunk. Én sosem akarok férjhez menni. Pincérnőnek tanulok majd, ha befejezem az alapiskolát. Az ebédlőben — ha szolgálatos vagyok — szívesen hordom szét a 'tányérokat, evőeszközöket. Minden héten sor kerül valamennyiünkre, egyszerre ketten vagyunk ügyeletesek az ebédlőben. A szakácsnőket is nagyon szeretjük.' Jól bánnak velünk. Nem óhajtok haza menni. Nem tudhatom, hogy viselkedne anyu meg apu. Lehet, hogy állandóan vernének. Valamikor a nagyapám járogatott el utánam. A nagymamám beteges. Itt még nem voltak megnézni, de Tajnában fel szoktak keresni. Többnyire csak annyit mondtak, hogy rendes gyerek legyek, jól viselkedjek, majd eljönnek értem — és végleg hazavisznek ...“ Igen, ígérték, ki tudja, hányszor?" De ha legalább minden hónap első vasárnapján ellátogatnának Bernolákovóba. A gyermekotthon bejáratának kulcsa azonban még akkor is ritkán fordul a zárban... SUSLA BÉLA Délután négytől közös tanulás (A szerző felvételei)
