Szabad Földműves, 1987. július-december (38. évfolyam, 26-52. szám)
1987-12-19 / 50. szám
1987. december 18. SZABAD FÖLDMŰVES. гая szárnyra bp...” Dunasornak hívják Gúlán (Kolárovo) a Reicher János portájához vezető utat. Háza csinos, és nem hivalkodó. Udvara, kertje ápolt, harmonikusan illeszkedik az őszutói tájba; látni a Dunát, s annak tarlott tüzeseit. Maga a gazda nyitott ajtőt. A hatvanöt éves iparművész, aki korát meghazudtoló művészi fokon mtveli a kovácsmesterség ősi hagyományát, azon fáradozva, hogy ezen férfias mesterséget átmentse az utókqr számára. A műhelybe kísért, Tilszen serény munka közben találtunk rá. Elmondta, hogy mindössze néhány fogó, üllő, kalapács és a kohó szükséges a vas „megszelídétéséhez“; no meg a kovácstűzhely a fűjtatóval. Arról persze szerényen hallgatott, hogy mindez nem magától megy, s hogy a kovácsmunka nem leányálom: hideg, majd izzó vas, forró füst, nehéz kalapács... 9 Hogyan" lett iparművész? — Rendhagyónak is mondhatom. „Vas családból“ származom. Édesapám lakatos volt a komáromi (Komárno) öreg hajógyárban. A szüleim a huszas években költöztek ide, én már Gután születtem. Egyébként a villanyszerelő és a lakatos szakmát tanultam ki, vagy 20 évig ebben az ágazatban dolgoztam szintén az öreg hajógyárban, mint annakidején az apára. Még most ls emlékszem a Volga—Don-csatorna JŰZSEF ATTILA: ¥égül Kazánt súroltam; vágtam sarjat; elnyúltam rothadt szalmazsákon; bíró elítélt; hülye csúfolt; pincétől tódult ragyogásom. Csókoltam lányt, aki dalolva ropogós cipót sütött másnak. Ruhát kaptam és könyvet adtam a parasztnak és a munkásnak. Egy jómódú lányt szerettem, osztálya elragadta tőlem. Kétnaponként csak egyszer ettem és gyomorbajos lett belőlem. Éreztem, forgó, gyulladásos gyomor a világ és nyálkás, gyomorbeteg szerelmünk, elménk s a háború csak véres hányás. S mert savanykás 'csönd tölti szánkat, szívembe rúgtam, ordítson már! Hogyan Is hagyna dolgos elmém feledtető, de bérdaloknál. Kínáltak pénzt nagy sok bosszúmért, pap mondta: Fiam, szállj az úrhoz! S tudtam, ki üres kézzel tér meg, baltát, kapát, meg köveket hoz. Villogó szívű, győzni bíró vagyok, kinek kell legyen kedve igazat tenni, pártot állni, íme, e szigorú emlékekre. De emlékhez mi közöm nékem? Rongy ceruzámat Inkább leteszem s köszörülöm a kasza élit, mert földünkön az idő érik, zajtalanul és félelmesen. A kígyó és a béka szony, a mester felesége társul hozzánk. Valóságos mflvészotthon fogadja az érkezőt: szebbnél szebb használati és dekoratív elemek a padozaton, a falon. A berendezés nagy része saját készítésű. Neves szobrászok — pl. a két Bártfay — szobrai, domborművel, ismert piktorok festményei gazdagítják a gyűjteményt; a falon számtalan díj és elismerés függ. A gyönyörű textilmunkák, szőttesek, kivarrások stb. a háziasszony kézügyességét dicsérik. A házban látott valamennyi alkotást nem sorolhatom fel, de annyit mindenképpen el kell mondanom, hogy rendkívül esztétikusak, és igen nagy műgonddal készültek. Érezhető rajtuk a kalapácsütések íze, a képzelet szárnyalása. Jellegzetes patinájukat az én. fekete-forrés olajfürdetéstől kapták. Az elismerések közül néhány: a Bártfay Gyula által aláírt kiállítási díj, a Szakszervezetek Központi Tanácsának oklevele, a Komáromi (Komárnol Járási Nemzeti Bizottságtól kapott emléklap, 60 születésnapja alkalmából az Iparművészeti Szövetkezet köszöntő levele, valamint Nagy Kázmér miniszter dísztávirata a mester 65. születésnapjára. ® A család, s a staféta sorsa? — Gyerekeim kirepültek; három fiam közül az egyik építészmérnök lett, de 6 Is hű maradt hagyományunkhoz. A lányom pedagógus. Évente egyszer, János-napra mindannyian, az unokákkal együtt hazalátogatnak. persze azért „napközben“ is meg-megáilnak, ha az ide!ük engedi. ® Szabadidő, kikapcsolódás? — Ne vegye nagyképűségnek, ha azt mondom, hogy szívesen hallgatom a komolyzenét; a kalapácszaj, füst után megnyügtatóan hat. Számtalan lemezem van, ismert mesterek műveiből. A Magyar Területi Színház kiszállásaira űgyszintén el szoktunk menni. No meg, uram bocsá’, a közeli „borharapóha“ is be-betérek olykor egy pohárkára, tudja az én koromban már nem csupán az ifjú fehérnép jelenti a múzsát. л Egy kicsit elbeszélgetünk, ez is kell az élethez. ® Én is. Köszönöm szépen a beszélgetést, és további jó egészséget. töretlen alkotókedvet kívánok. ' C s i.b a Géza í A múlt rabságában — Teljesítve lesz-e a terv? — kérdezte Patoékát komoly arcklfejezéssel az Igazgatóhelyettes. — Ha sikerül megbirkóznia a benne foglalt fő feladatokkal, a kitűzött futalom nem marad el. — Természetesen teljesítjük — válaszolta Patoéka részlegvezető magabiztosan. — Még mindig teljesítettük, vagy nem? Ezúttal is teljesíteni fogjuk. — Rendben — nyugodott meg az Igazgatóhelyettes. >-* De most az egyszer a szaván jogom. Gondolom, fölösleges figyelmeztetnem arra, hogy maguk nélkül a vállalat összterve sem lenne teljesítve. A fenti párbeszéd az Igazgatóhelyettes irodájában zajlott le, egy héttel a negyedév vége előtt. Alig telt el egy hónap, s JlM MÄK: a könyvelés máris az igazgatóhelyettes asztalára továbbította a negyedéves tervtel jesiiésről szóló jelentést. — Lám, lám — csodálkozott el az igazgatóhelyettes. — A 06-os részleg nem érte el az előirt csökkentett teljesítményt, ráadásul túllépte a béralapot. Patoéka elbúcsúzhat a jutalomtól. Patoéka még aznap berontott' az igazgatóhelyettes irodájába. — Ez felháborító, igazgatóhelyettes elvtársi Most majdnem .ezer koronával meg leszek rövidítve! Miért? Azért, mert a részlegünk képtelen csodákat művelni? — Röviddel a negyedév vége előtt személyesen biztosított engem, hogy a tervet maradéktalanul teljesítik. Nem értem, mit akar? Nyilvánvalóan nincs kelló áttekintése arról, mi a helyzet a részlegén. — Micsoda? Még, hogy nekem nincs áttekintésem? De hiszen ez tévedési Ide nézzen, itt van feketén-fehéren a bruttó teljesítmény: 102, százalék. — Csakhogy a bruttó teljesítmény már jó pár éve mindössze tájékoztató jellegű. Régen tudnia kellene, hogy a csökkentett teljesítmény a döntő. S az csupán 95 százalékra jön ki. A béralapból viszont klshíján ötvenezer koronával merítettek többet. Szerencséjük, hogy Vomáöka részlege a csökkenteti teljesítményt magasan túllépte, s így végül is vállalatunk teljesítette a tervét. ■— Na látja — mondta Patoéka valamivel htgga4tabban. — Túl alacsony volt a tervük, túlteljesítették, a vállalat is teljesítette, miért pont én legyek megkárosítva 950 koronával? Ezt valahogy el kell rendeznie, igazgatóhelyettes elvtárs. Feleségem, s két gyermekem van. — Nincs mit tenni. A tervet elfogadta, megváltoztatására irányuló kérelmet idejében nem nyújtott be. A negyedév eltelte után a terven nem lehet változást eszközölni. Mivel az igazgatóhelyettesnél nem járt szerencsével, máshol próbálkozott. Másnap reggel bekopogott a vállalat szakszervezeti bizottságának elnöknójéhez, aki kénytelen volt meghallgatni Patoéka közel háromórás monológját, mely alacsony fizetésével és kezdeményezőkészségének alábecsülésé- Vel indult, az egyre növekvő gyermek- és dédszülőtartás költségeivel folytatódott, és a részlegen uralkodó áldatlan viszonyokkal ért véget, ahol semmi se készül el idejében, ha csak 6 maga nem fogja meg a munka végét. Nováková elnöknő a könnyekig meghatódva ígérte, hogy közbenjár ügyében az igazgatónál. A következő napot Patoéka a tervezőosztályon töltötte. Komoly ellenvetéseket hozott fel a tervösszeállítás ellen és azonnali változtatásokat követelt — persze visszamenőteges hatállyal. Azután a vállalat belső ellenőréhez fordult azon panaszával, hogy helytelen jutalmazási mutatókat írtak elő a számára, s másmilyeneket követelt. Például a bruttó teljesítményt, természetesen visszamenőleg. A vállalat kereskedelmi osztályának egy teljes napja ment rá Patoéka látogatására. Azzal vádolta őket, hogy a kereskedelmi felelősek a legelőnytelenebb választékot, az anyagbeszerzők viszont a legdrágább anyagot kínálták neki. Ezenkívül megtámadott még néhány további osztályt és előadót a vállalóit igazgatóságon, majd - lehordta Máslová takarítónőt és Nedoma portást. Végül bejelentette magát az Igazgatóhoz. Az egész ügy szemelláthatóan a végkifejlethez közeledett. Ez azonban mégsem az igazgatói szobában zajlott le, mint azt holmi hozzá nem értők gondolnák, hanem az igazgatóhelyettes irodájában, akit az igazgató azzal bízott meg, hogy valamilyen úton-módon vessen már véget a Patoökaügynek. Ám vessünk véget — mondta töprengve az igazgatóhelyettes, és előhúzta fiókjából a különleges jutalmakra szolgáló bizonylatfüzetet. Kiállított egy 950 koronára szóló blokkot; a „megjutalmazott“ című rubrikába Patoéka neve került. Egy másik rubrikába — ,д jutalom megindoklása“ — pedig odafirkantotta a következő szöveget: „A jutalomért vívott harcban tanúsított hősies magatartásáért...“ ARDAMICA FERENC fordítása Több hónapja könyvesboltjaink polcain porosodik Stanislaw Benski lengyel író A cádik dédunokája című elbeszéléskötete, amely az Európa Könyvkiadó Modern Könyvtár című sorozatában jelent meg. A sorozat vásárlói tudják, hogy ezek a művek a teljesség igénye nélkül nyújtanak válogatást a mai világirodalom legújabb remekeiből. Figyelembe véve terjedelmüket és tartalmukat, méltán népszerűek. Ez a könyvecske úgy látszik kivétel. Hogy miért? Egyszerűen megmagyarázhatatlan. Pedig kitűnő könyv. Nehéz, megrázó olvasmány. Az elbeszélések hősei a második világháborút kisebb-nagyobb lelki és testi sebekkel megélt zsidók. Az író sorstársai ezek az emberek, hiszen édesapját ls a nácik végezték ki, a család többi tagját pedig a varsói gettóban érte utol a halál. Stanislaw Benski hosszú évek éta a varsói Wojtowska utcai szociális otthon vezetője, ahol a lágerekből megmenekült gondozásra szorulókat ápolják. Az elbeszélések azokról szólnak, akik állandóan emlékeznek, álmodoznak, még ha az fájdalmat ls okoz nekik. Régi események, tragédiák elevenednek fel újra. A második világháborúban a németek 2 millió 700 ezer lengyel zsidót irtottak ki. Nem meglepő tehát, hogy a túlélők nem tudnak felejteni. Ezért állandóan az emlékek szorításában élnek. Éppen ezzel magyarázható, miért nehéz azonosulni a könyvvel, azoknak az emlékeivel, akik állandóan visszatérnek a borzalmak alagútjához. Az összefüggő elbeszélésekben ábrázolt közösségnek mintegy jelképe a sánta Rywka, aki annak köszönheti az életét, hogy a Treblinka felé tartó vonatból életét kockáztatva kiugrott. Az utolsó elbeszélésekben reménysugárként jelenik meg az emlékezésbe bénult emberek normális életre való Igénye, a* mely a gyógyulás útjának kezdetét jelenti. Már mernek szerelmesek, irigyek lenni, sőt felszabadultan nevetni. A könyv végére érve, már ml is bizakodva várjuk, hogy a kilenc várakozó, felnőtt, zsidó férfihoz megérkezzen a tizedik, hogy végre elmondhassák Imájukat halottaikért és saját jövőjükért. Ä tömör, fegyelmezett prózával írott könyv megérdemli az igényes olvasók figyelmét! Gímes Romána fordító ezúttal ls kitűnő munkát végzett. Stanislaw Benskít méltág emlegetik az lrodalomkritikusok Mendelével. Sólem Aléchemmel és Singerrel együtt, akik a Jiddis irodalom legjelesebb képviselői. MACSICZA SÁNDOR Sňiíiislaw Benski h 'c ■ -vamf.RN KÖNYVTÁR l terem az édesapám volt. Tőle a kovácsszakmában elengedhetetlen „erőskezűséget“, s a pom (osságot tanultam meg, nem Is szólva a szakma megkívánta becsületről. Bártfay Gyula nyitrai (Nitra) szobrászművész Is sok jó tanáccsal szolgált, gyak-V: Ш : 1.ШЖЯ ШКШНН első személyhajójának épttésére-szerelésére: mondhatom, a barátság igazi hőskorát éltük, 1952-őt mutatott a naptár. A hajógyárból a helyi egységes földműves-szövetkezetbe vitt az utam, úgymond, ezermesternek hívtak. Ezerkilencszázhatvanötben vettek föl az Iparművészeti Szövetkezet (0ĽUV) tagjainak sorába. $ A mestereiről, a példaképéről is szívesen hallanánk. —' Mint mondtam, első mesran Jött el hozzám látogatóba, útmutatásait érdemes volt megszívlelni. # Csak a vasat „töri“ be? — Nagyobbára azt, de rézzel és durállal Is dolgozom, néha pedig festegetek és rajzolok. Annyi a megrendelésem, hogy ha négy kezem volna, sem tudnám kielégíteni. Ogyszólván egész Szlovákiába eljutnak a munkáim. Egyszer barokk templomajtót, temetőkaput, másszor mutatós csillárt kovácsolok, mindezt természetesen az Iparművészeti Szövetkezet megrendelésein keresztül. S ha a fantáziám szárnyra kap, akkor forradalmi Ihletésű kompozíciókat, valamint csendélet-figurákat „gyúrok“ a fémből, amelyeket alkalomadtán ki Is szoktam állítani. # Sok kiállítása volt már? — Nem mondhatnám. 1965- -től szerepelek a szlovákiai iparművészeti bemutatókon. Nevezetesnek tartom a galántatt (Galanta, 1970), a pőstyénit (Piešťany, 1973), valamint a komáromit, amely a Duna Menti Múzeum égisze alatt volt a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján. (A szerző ehhez még hozzáteszi: a gűtal Mártírok terén lévő emlékmű vaseleme, a Martos! (Martovce) Efsz páti (patince) nyaralójának díszítése, a komáromi Európa Szálló Leányka borozójának lámpa- - test-komplexuma, valamint szá- : mos egyéb disz- és használati . tárgy Reicher János „állandó kiállítása“, hiszen naponta találkozhatunk velük.) ® Az alkotásairól is szólna? ’ — Nem szívesen. Néhány dolog a lakásomat díszíti, inkább 1 nézzék meg! •4- + -♦- 1 Az előszobában Gizella asz- 1
