Szabad Földműves, 1987. július-december (38. évfolyam, 26-52. szám)

1987-12-12 / 49. szám

HÁZÁNKBAN tenyésztett baromfifajták A fevroll Ez a Közepes testű hús-, to­jástermelő lajta Franciaország Faverolles nevű községéből származik. A házityúk, a hu­­dan, a bráma és az ezüst dor­­king keresztezéséből állították elő. A trancia nemesitőknek az volt a céljuk, hogy színes tol­lazatú. |6 tojóképességő és Íz­letes húsú fajtát alakítsanak ki. A rajta jellegzetessége, hogy bajsza, valamint szakálla van, s lába öt újjú. Két — köny­­nyebb tojő, és nehezebb hús­termelő — típusa van. Csibéi gyorsan növekednek. Szép tol­lazata, Jó húsa és tojóképessé­ge folytán hamar népszerű lett, ezért Európában és Ame­rikában egykettőre elterjedt. „Különleges kerti növények” Ä Mezőgazdasági Könyvkiadó Vállalatnál a közelmúltban je­lent meg dr. Horváth György Különleges kerti növények cí­mű könyve, amely a szabadidő ésszerű kihasználásával, a kert­barátok mozgalmának terebé­­bélyesedésével összefüggésben nagy népszerűségnek örvend­het. A könyvben hetvenöt olyan zöldség- és fűszernövény sze­repel, amelyek magjai kapha­tók a kereskedelemben. Ezen­kívül tartalmazza a régen ter­mesztett, de már elfelejtett növényfajok leírását is. A könyvben olyan növényfajok Is megtalálhatók, amelyek Ma­gyarországon még csak 'elvét­ve fordulnak elő, de másutt nagy népszerűségnek örvende­nek. Pozitívumként emelhető ki, hogy a hetvenöt növényfaj ábécé sorrendben követi egy­mást. Minden növény magyar neve mellett megtalálható az alapvetően fontos tudományos név is. A szerző minden nö­vény esetében ismerteti a szár­mazást, a botanikai leírást és a pontos azonosítást, valamint a környezeti igényeket, a ter­mesztést és a felhasználást. A harminckét oldal színes táblán minden egyes növényfaj meg­található. A könyv Ismerteté­sével kapcsolatban azt Is ki kell emelni, hogy a legtöbb, a könyvben szereplő növényfaj esetében recepteket is tartal­maz, ami a tovább növeli a könyv jelentőségét. A FAJTA JEGYEI A kakas teje kicsi, aránylag lapos. Taraja egyszerű, felálló, de alacsony, 5—6 szabályos csipkével. Az arca vörös, tol­las. A szemgyürű színe na­rancsvörös. A füllebenyek vö­rösek. (A fehéres színű fülle­benyek tenyésztési szempont­ból kisebb értékűek.) Csőre rö­vid és erős, színe elefántcsont­fehértől rózsaszínig változik, de egyes szerzők szerint feke­­tés is lehet. Az oldalszakálla a szem alatt ered, átmegy a szakállba, amely eltakarja a fülnyílásokat és a csenevész áll-lebenyeket. A fevroll kakasának törzse széles és hosszú, vízszintes ál­lású. Oldalról nézve téglalap alakú. Nyaka középhosszú, erős, gazdag, körbefutő tollgal­­lérral, amely egészen a hátára simul. Melle igen széles, mé­lyen fekvő. Háta hosszú, s egő-Az olvasó a könyvben meg­találhatja az alkörmöst, az ananászcseresznyét, az articsó­kát, az áttelelő salátát, a ba­golyborsót, a bámiát, a bazsa­likomot, a borágót, a borsos mentát, a brokkolit, a citrom­fűt, a cukkinit, a csicsókát, a csillagfürtöt, a csombordot, az endíviát, az édesköményt, a fehér bázeliét ,a fehér mus­tárt, a feketegyökeret, a festő csüllenget, a fodros levelű mályvát, a fogpiszkálőfűt, a földimogyorót, a fügét, a fü­gelevelű tököt, az izsópot, a kanáltormát, a kaport, a kerti kakukkfűt, a kerti katicavirá­got, a kerti rutát, a kerti zsá­lyát, a kerti zsázsát, a kínai kelt, a kobaktököt, a korian­­dert, a köményt, a kötözősalá­tát, a kövér porcsint, a les­­tyánt, a levélmangoldot, a le­vélpetrezselymet, a majorán­nát, a metélőhagymát, a nagy­szemű lóbabot, az olajtököt, az örménygyökeret, a paraj- és óriás libatopot, a parti lako­dét, a pasztinákot, a patlsz­­szont, a pitypangot, a póré­hagymát, a pórsáfrányt, a re­barbarát, a salátagalambegyet, a sarjhagymát, a sárgarepcét, a skarlát zsályát, a sonka sütő­tököt, a spárgababot, a szl­­vacstököt, a szójababot, a tár­konyt, a téli sárgadinnyét, a tojásgyümölcsöt, a tormát, a tüzbabot, az új-zélandi spenó­tot, az urdababot, a viasztököt, a zamatos turbolyát, a zerge­­szarvát és a zöldspárgát. A könyv — amely Magyar­­országon 98.— forintért vásá­rolható meg és -amelyet mele­gen ajánlunk a kertbarátoknak —a latin nevek mutatójával és a magyar nevek szinonimái­val fejeződik be. fblm) szén a széles, lapos nyeregtol­lazatig egyforma széles. Szár­nyalt, amelyek kissé elöl ered­nek, mérsékelten magasan, szorosra zárva tartja. Hasa mély és széles. Faroktollazata rövid, kissé megemelt. A kor­mánytollak a rövidebb sarlö­­tollakat átfedik. Lábszárának csontozata vékony, hosszúsága közepes, színe világos. Külső oldalán tollazott. A fajta egyik Jellegzetessége, hogy öt ujja van. Ezek hosz­­szúak és erősek. A hátsó' ujj az előre néző ujjak szintjénél valamivel magasabban fekszik, és kissé befelé fordul. Az 5. ujj hosszabb mint a hátsó, csú­csa pedig felfelé irányul. Az ujjak külső oldalukon gyengén tollazottak. A tojó — mivel nyaka és lá­ba rövidebb — zömökebb test­alkatú, mint a kakas. Jól fej­lett tojóhasa, nagyon mély mel­le, széles háta van, amelynek vonala enyhén emelkedik. Far­ka rövid, háztető alakú. A tojő nyakának felső részét jellegze­tes tollazat borítja, amely a fülnyílások alatt kezdődik és innen vízszintesen a tarkóig fut. A fevrollnak fehér és lazac­színű változata van. A lazacszínű változat kaka­sának háta, valamint a szár­nyak fedőtollai, barnásvörösek, kevés, csillogós sárgástehér beütéssel. A vörös tollak rész­ben szintén csillogóak, szegé­lyük fémes árnyalatú. Az idő­sebb kakasok tollazatának sze­gélye sárgásfehér. A nyak- ős a nyeregtollazat elefántcsont­színű. A nyak oldalán barnás­vörös vagy sötét foltok, a szár­nyakon zöldes vagy kékes csil­­lQgású fekete tükör van. A HASZNOS ÖTLETEK A cserepes növény talaját az öntözővíz sugara kimoshatja, mélyedések keletkezhetnek. Ha apró szemű, mosott kavicsré­teget terítünk a cserép földjé­re, az öntözővíz egyenleteseb­ben oszlik el, a talaj tovább tartja a nedvességet, nem ke­letkeznek mélyedések, és mn­­tatósabb is lesz a dísznövény cserepe. nagy evezőtollak külső zászló­ja fehér, a belső evezőtollak feketék. A test egyéb tájainak, valamint a csüd és ez ujjak tollazata fekete. A lazacszínű tojók szárnyá­nak teljes felülete, a hát és a nyereg egyenletes lazacvörös, egyes tollacskálnak szegélye fehéres. Nyaka sötét vöröses­­barna, de fekete színeződés nélküli, széles fehér vagy ele­fántcsont árnyalatú szegéllyel. A szakáll tollai fehéresek. Az evezőtollak külső zászlója la­zacszínű, a belső szürkésfekete árnyalatú. A torok, a mell és az oldalak sárgásrőzsaszínüek. A tojóhas tejfelszlnű. A farok­tollak barnásvörösek, s hozzá­juk fekete is keveredik- A csüd és a külső ujjak tollazatának árnyalata a lisztfehértöl sár­­gásrózsaszlnig terjed. Nem megengedhető, hogy a tojóknál a farok tövén párna­szerű tollazat alakuljon ki, hiá­nyozzon a bajusz vagy az 5. ujj. A kakasok színezetében nem megengedhető, ha a mellkas és a has tarka, ha a szárnyak és a hát színezetéből hiányzik a vörös. A kakasok tömege 3—4,5, a tyúkoké pedig 2,5—3 kilo­gramm. (A könnyebb fípus tö­mege az alsó, a nehezebbé a felső határérték körül mozog.) A tojások átlagos súlya 55 gramm, héjuk sárgásbarna. A könnyű ttpns évi tojáshozama eléri a 160, a nehezebbé a 110—130 darabot. A fevrollt Jó minőségű húsa és fehér bőre végett tartják. Elsősorban Nyugat-Európában (Franciaországban és Belgium­ban) volt népszerű, az utóbbi években azonban nálunk is terjed. A jó minőségű tisztavé­rű tenyészetek fenntartása ér­dekében a fajta kedvelői 1973- -ban Prágában klubot alapítót* tak. Gallyazás, metszés, gyü­mölcsszedés során többnyire a fa mellé támasztott létrán állva dolgozunk. Amellett, hogy a talajba süllyedés ellen desz­ka alátéttel, támasszal védjük a létrát, felső végét is bizton­ságosabbá tehetjük. A legfelső foka fölé szereljünk egy gumi­cső darabbal „párnázott“, íves­re hajlítbtt acéirudat. Ha a rúdvégekre meneteket met­szünk, в támaszt egy-egy anyá­val rögzíthetjük a létraszárak között. Az íves ráddarab teljes hosszában • fatörzsre támasz­kodik. (Ej Forrásmunkák alapján: — ld. — A nyár végi Agrokomplex '07 után ismét rangos mező­­gazdasági Jellegű rendez­vény színhelye volt Nyltra (Nit­ra 1. November 19—22. között a város „kiállítási negyede“ moz­galmas napokat élt át, mivel itt került sor a csehszlovákiai állattenyésztők tollas és négy­lábú kedvenceinek első orszá­gos seregszemléjére. A Csehor­szági és a Szlovákiai Állatte­nyésztők Szövetsége ugyanis megegyezett, hogy a korábbi gyakorlattól eltérően — eddig ugyanis csak úgynevezett nem­zeti szintű rendezvényeket szer­veztek — közös erővel, hol Nyltrán, hol pedig Brnőban or­szágos kiállításon mutatják be és bírálják el évente a külön­böző haszon -és díszállatok ar­ra érdemes példányait. A korábban megtartott sajtó­tájékoztatón értesültem arról, hogy látnivalókban nem lesz hiány. A több mint kétezer, há­zinyúl és baromfi, közel há­romezer galamb több tucatnyi fajtája és színárnyalata, továb­bá a prémes állatok, valamint a kecskék, juhok, egzotikus madarak és halak még az igé­nyes, sokat tapasztalt tenyész­tők számára is tartogattak meglepetéseket. A ködös novemberi reggelen, szitáló esőben vagy ezredma­­gammal türelmetlenül vártam, hogy a kiállítás megnyissa ka­puit. A nyitás után Jő félóráig tartott, míg a tömeggel együtt átjutottam a szűk bejáraton. Mindenki elsősorban az őt ér­deklő háziállatok kiállítási csarnokát kereste. Többekkel együtt a bejárat közelében lé­vő А-pavilon felé tartottam, a­­hol a galambokat, az egzotikus madarakat és az akváriumi ha­lakat állították ki. A csarnokban kellemes me­leg, s galambkalltkák hosszú sorai fogadtak. Egy diákokból álló csoporthoz sodródtam, a­­melyet fehér köpenyes fel­ügyelő kalauzolt, közben lelke­sen magyarázta az egyes faj­ták sajátosságait, tenyésztőik problémáit. Részletesen foglal­kozott a hazai, nemzeti fajták — a szlovák begyes galamb, a rakovníkyl bukó keringőgalamb, a cseh dobos galamb stb. — bemutatásával, közben a diá­kok közül többen jegyezgettek. A madarak, az emberi han­gok és egymás hatására „fel­­hangolődtak". A csarnokot ezernyi galamb turbékolása árasztotta el. Nem volt ez kel­lemetlen, de még csak hangos­nak nevezhető hangzavar sem, mégis kitöltötte a tornaterem nagyságú pavilont, s az eluadó mondatainak szinte alig „ma­radt hely“. Még a laikus is észrevehette, mennyire eltérő az egyes faj­ták, sőt példányok viselkedése. Egyikük-másikuk hevesen ud­varolt. A pávagalambok, a kerin­­gők voltak a legélénkebbek. A nagy testű amerikai tyúkga­lambok (kingek) méltóságtel­jes tartással, kissé lenéző pil­lantásokkal figyelték fajtársaik nyüzsgését, s a kíváncsi em­beráradatot. Az Izgalomnak semmiféle jele nem látszott meg rajtuk. A kecses sirályka­­galambok, csendesen, a fogság­ba belenyugvó vadmadár le­mondásával, a fajra Jellemző szelídséggel viselték sorsukat. Néhány lépcsőfokkal feljebb, a karzaton a turbékolásba eg­zotikus madarak csivitelése, papagájok rikácsolása vegyült. Az egyik sarokban tágas vo­­liért állítottak fel, benne egy műanyag kerti fürdőmedencé­ben mandarlnkacsák lubickol­tak, szárítkoztak, tollászkod­tak a lámpák fényében. A szomszédos kalitkák lakói, a nagy testű fehérruhás kakadűk a legsötétebb zugba húzódtak, s rosszallóan szemlélték a so­kadalma t. A több száz apró énekes és kis testű papagáj, amelyek távoli hazájukban te­lepesen fészkelnek, úgy lát­szott, élvezik a körülöttük zaj­ló életei. Az A-pavilonban — amely a kiállítás egyetlen fűt­hető csarnoka volt — helyez­ték el a melegigényes, értékes prémű csincsillákat is. Ezek a törpe nyúl méretű rágcsálók nálunk alig Ismertek. A látoga­tók többsége csodálkozva állta körül ketreceiket. (Közben né­hány „szakszerű“ találgatás Is elhangzott: -„Mi ez denevér vagy kenguru?“). Különösen a gyerekek körében voltak nép­szerűek. Egyik-másik lurkó a­­zonban nem elégedett meg a bámészkodással. Megpiszkálta az összegömbölyödött állatkát, riadt szeme közé fújt. A csin­csilla erre az „érdeklődésre“ eredeti módon reagált. Mester­lövészt meghazudtoló pontos­sággal vizelte szemközt a ra­koncátlan gyerkőcöt, aki mél­tatlankodva elsomfordált. Az állatka pedig, mint akt Jól vé­gezte dolgát , lakőládlkőjának biztonságot nyújtó rejtekébe vonult. Az akváriumok lakói a kül­világ forgatagából, stresszhatá­saiból láthatólag semmit sem éreztek. A „tenyérnyi“ vízi bi­rodalmak lakói tudomást sem vettek rólunk. Valamikor én Is, mint minden gyerek, guppite­nyésztéssel kezdtem az akva­risztikát. Emlékszem, mennyire örültünk egy-egy szélesebb far­kú, a többinél tarkább hímnek. Alig múlott el két évtized, s az akvaristák különféle, szebbnél­­-szebb, tarkábbnál-tarkább, a csöppnyi halacska méreteihez képest óriási farkúszójú fajtá­kat tenyésztettek ki. Az itt ki­állított példányok méltán vál­tották ki a közönség csodála­tát, és Joggal nyerték el a Szlovákiai Állattenyésztők Szö­vetsége Központi Bizottsága elnökének serlegét. A karzat attraktivitásai közé tartozott az a két nagy medence is, ame­lyekben az Indiai és a Csen­des-óceán korallzátonyainak néhány színpompás halával is­merkedhettünk meg. A tengeri akváriumok nálunk még nem terjedtek el. Alig néhány akva­rista akad Szlovákiában, aki ennek a szakmailag oly igé­nyes hobbinak hódol. Ez nem csoda, hiszen a trópusi tenge­rek halait beszerezni nem könnyű és olcsó dolog. Az itt többek között bemutatott dok­torhal (Acanthurus) egy-egy példányáért hazai akvarista kö­rökben négy darab ezrest is elkérnek. Tapasztalataim szerint mind­eme látnivalók ellenére legna­gyobb közönsége a prémes ál­latoknak és a baromfiaknak volt. A prémes állatokat két, viszonylag kicsi helyiségben állították ki. Az egyikben a nutriák különféle színváltoza­tait, a másikban pedig a nyér­ceket, nyesteket, ezüstrókákat, mosómedvéket és az úgyneve­zett félnemes prémet adó göré­nyeket mutatták be. A kiállított állatok nagy része magyaror­szági tenyészetekből szárma­zott, de nem hiányoztak pél­dául a szlovákiai kutató inté­zetek és farmok nemesítése alatt lévő, hazai génállomány­ból származó, értékes prémű rókái sem. Nagyon gazdag anyaggal szolgált a különféle baromfia­kat bemutató pavilon Is. Való­színűleg nem akad hazánkban olyan tyúkfajta vagy színválto­zat, amely ezen a kiállításon ne szerepelt volna. Az utóbbi években különböző okokból nálunk a lúdtartés visszaesett, remélhető azonban, hogy az itt látható fajták — a tuluzt, az emdeni, a pomerániat, a cseh, az olasz, a fodrostollú lúd stb. — több állattartó figyelmét fel­keltették. A pavilon látnivalói közül ki­emelném a szlovákiai nemesí­­tésű oravka tyúkfajtát, amely bemutatása a tenyésztők szá­mára azért is érdekes, mert az itt lévő elbírált példányokon megfigyelhették az oravka ide­álisnak elfogadott típusjegyeit. Ennek alapján a nem kívána­tos bélyegeket hordozó egye­­deRet tenyészetükből kiválogat­hatják. Az.első országos méretű ál­­latklállítás, s nem utolsósorban a nemzetközi részvétel, a kö­zel 13 ezer állat elhelyezése és napokig tartó élelmezése igé­nyes és méreteiben is hatalmas feladat elé állította a rendező­ket. Megelégedéssel nyugtáz­hatják azonban, hogy fáradsá­guk nem volt hiábavaló. Ezt ml sem bizonytíja jobban, mint a szövetség tagjainak, a laikus állatbarátoknak és a gyerekek­nek a kiállítás lránt megmu­tatkozó tömeges érdeklődése. (— ld —J (A szerző illusztrácirs felvétele) MOZGALMAS NAPOK

Next

/
Thumbnails
Contents