Szabad Földműves, 1987. július-december (38. évfolyam, 26-52. szám)

1987-07-18 / 28. szám

1987. fűlius 18. .SZABAD FÖLDMŰVES 3 Már öt milliárd... í'él évszázaddal ezelőtt József 'At­illa még azt írta: „Már két mil­liárd“. .. és most, az ENSZ Népese­dési Alapja, ax DNFPA az emberiség tudomására hozta, hogy 1987. július 11-én megszületett Földünkön az öt milliárdadik ember! Hogy hol és milyen körülmények fogadták? Csak találgathatunk... talán íppen az éhségövezetek vala­melyikében és elpusztul, mielőtt meg­tudná, milyen nevezetes 6. Az is le­het, hogy a palesztin menekülttábo­rok rongyai között sírt fel, s anyja alig tudja megvédeni a légyrajoktól, a portól. Vagy az iraki—iráni testvér­háború puskaropogása közben meg sem hallják táplálékot, védelmet kö­vetelő oázását. Nem, ne találgassunk! Úgysem fog­juk megtudni soha, személy szerint ki az öt milliárdadik. hiszen Földünk népessége minden évben 80 millióval — minden nap 220 ezerrel, minden percben 150 emberrel — gyarapodik. Ki tudná tehát megmondani, hogy a július 11-én született 220 ezer gyer­mek közül melyik az. Hiszen nem a számok kabalájának hódoló, vagy az azt figyelő közvélemény dönti el, ha­nem az ország, annak társadalmi 'és gazdasági helyzete, hogy szerencsés vagy szerencsétlen lesz-e, aki ezen a napon született. Tény, hogy a legtöbb gyermek az Ún. fejlődő országokban születik. Nem tartom pontos minősítésnek a fejlődő-t, mivel nagyon sok országra ezek közül éppen az a Jellemző, hogy rendkívül elmaradott, primitív társa­dalmi és gazdasági viszonyok között tengődnek. Eleve hátrányos helyzet­be kerül, aki ide születik. Esélyei az egészséges fejlődésre, a tanulásra, arra, hogy felnőjjön, minimálisak. Súlyosbító körülmény, hogy a népes­ségnövekedés itt többszöröse a fejlett országokénak, s tulajdonképpen ez a társadalmi fejlődés gátja. Ahol időben felismerik ezt, ott ra­dikális népesedéspolitikai Intézkedé­sekkel lelassíthatják, szabályozhat­ják a népességnövekedés ütemét. (Az eddigi tapasztalatok szerint Kínában sikerül kialakítani a termelés-fo­­gyasztás-népességi számarány össz­hangját.) Azonban ahol a hagyomá­nyokat és vallási szempontokat fi­gyelmen kívül hagyva próbálnak be­avatkozni, (például Indlra Gandhi idejében (Indiában), ott beláthatat­lan következményekkel Is számolhat­nak. Az előrejelzések szerint tehát a szabályozó eszközökkel nagyon csín­ján fognak bánni a legtöbb ország­ban, ezért nem nagvon bízhatunk a népességnövekedés ütemének csökke­nésében. A mai népességnövekedési tempó mellett a kétezredik évben 6 milliárdan leszünk majd Földün­kön, s száz év múlva hozzávetőlege­sen 10 milliárd lesz bolygónk lakói­nak száma. Vajon hogyan készül fel az embe­riség arra, hogy ellássa egészséges tvóvlzzel. elegendő élelemmel meg­kétszereződő önmagát, hogy a szüle­tendő nemzedékek számára egészsé­ges életfeltételeket, tanulási lehető­ségeket. békét és biztonságos jövőt teremtsen? Elődeink törekvéseit bizonyítja, hogy míg a 17. század közepén fél milliárd volt Földünk lakosainak szá­ma, az átlagos életkor húsz év volt, addig ma már eléri a 60 évet. A gyer­mekhalandóság pedig csupán egyötö­de az akkorinak (1000-ből 80). Per­sze. minden viszonyítás bizonyos szemléltető szándékot, „manipulá­ciót“ rejt. Ne legyünk hát elfogultak, ha ezeket az adatokat összevetjük. Mert tudjuk, — ez az átlagosait vett csecsemőhalandóság az egyfk konti­nensen már csak ezrelékeket, a má­sikon viszont még mindig gyermekek tömegeit, ezreit pusztító járványokat, éhséget, alultápláltság vagy a társa­dalmi diszkrimináció következtében halálraítélt életeket jelent. Az élet­kor 'átlagába pedig éppúgy beletar­toznak a jóléti államokban, az egész­séges életmódnak és a sokrétű szo­ciális-egészségügyi gondoskodásnak köszönhetően hetvenöt-nyolcvanöt évig, vagy még ennél Is tovább élők, mint a környezetszennyeződés, rák és egyéb civilizációs ártalmak miatt negyven-ötvenévesen elpusztulók vagy a fajüldöző rezsimek munkatáborai­ban fiatalon halálra gyötörtek. Tévedés lenne abban bizakodni, hogy minél több lesz az ember, an­nál több lesz az emberi értelemben, találékonyságban, tudásban és tehet­ségben rejlő lehetőség arra, hogy ön­maga fölemelkedését szolgálja. Civi­lizációnk mai szintjéhez és holnapi igényeihez mérten — csakis azokban az országokban aknázhatják ki a szü­lető nemzedékekben rejlő képessége­ket, ahol a legmesszebbmenőkig biz­tosítani tudják számukra az egészsé­ges, korszerű fejlődés feltételeit, a­­hol korunk minden tudását és tudo­mányát, technikánk minden vívmá­nyát ügy bocsáthatják rendelkezésük­re, hogy ezzel saját további épülésü­ket szolgálják. Ezt pedig csakis a családtervezést okosan szabályozó és irányító társadalom képes megtenni, ez adott kontinens, egy-egy ország és nép történelmének, hagyományai­nak és jellegének ismeretében. Még egy nagyim fontos körülmény­re hívja fel az UNFPA a figyelmet: ott ahol túl gyors a népesség növe­kedésének üteme, megsokszorozódik az életkörnyezetre gyakorolt káros hatás. A fejlődő országokban például tíz­szer, hússzor több fát vágnak .ki, mint amennyit ültetnek, mert tüzelő­re van szükségük, vagy mert így akarnak termőföldet nyerni, s köz­ben — hozzáértés, körültekintés hiá­nyéban — növelik a hegyomlások, lavinák veszélyét, tönkreteszik a ta­lajszerkezetet stb. A különböző állat­fajok, a növények és a halak szintén veszélyben vannak, olyan mértékben pusztulnak, hogy az UNFPA előrejel­zése szerint kétezerben már naponta 100 különböző állat-, hal- é növényfaj pusztul ki. A népesedés alakulásának problé­máját minden országnak egyedül kell megoldania, hiszen mint már utal­tunk rá, a sajátosságok figyelembe vétele nélkül nem lehet elfogadható megoldást találni. Nem olyannyira „beltígy“ azonban a kérdés, hogy ne kellene vele nemzetközi fórumokon, világviszonylatban is foglalkozni és felhívni a figyelmet a túl gyors po­puláció veszélyére vagy tapasztalatot cserélni a korszerű családtervezés módjairól, a fogamzásgátlás ezídáig legelfogadhatóbb és az emberi szuve­renitást legkevésbé sértő formáiról. A drasztikus beavatkozás (például a sterilizálás) az emberi jogok és az emberi méltóság védelme szempont­jából nem tartozik ezek közé. A töb­bi mód azonban mind nevelést, opti­mális kulturális színvonalat és a le­hető legmagasabb egészségügyi és szociális gondoskodást feltételezi. Az ENSZ-nek tehát ebben a szférában kell segítséget nyújtania, mivel kö­vetkezzék be Földünk bármely táján túlnépesedés, a nyomor fokozódása, vagy az életkörnyezet pusztulása, a­­mit ez kiválthat, az egész emberiség gondjává válik, közvetve Földünk minden lakóját sújtja. A jelentés utolsó szakasza ezzel a súlyos következtetéssel zárul: „most, hogy túlhaladtuk az öt milliárdadik mérföldkövet, utunk további szaka­szait nem bízhatjuk sem a véletlen­re. sem a kegyetlen sorsra. Választ­hatunk — vagy egyensúlyba hozzuk az élet fenntartásához szükséges természet és a születő emberek ará­nyát, vagy ha a családtervezés sza­bályozását még túl sokáig halogat­juk, olyan nehézségekkel számolha­tunk. amelyek katasztrófába torkoll­hatnak.“ —haraszti— AZ USA KÜLÖNLEGES „KELTETŐJE“ — Ilyen jő fészken már csak fias lesz minden tojás ... J. Cserepanov rajza Amióta в Szovjetunióban el­­hangzott a gazdasági-társadal­­ml átalakítás igénye, s a pe­resztrojka egyre határozottabb körvonalakat öltött, . Magyaror­szágon nemcsak rokonszenvvel és érdeklődéssel kísérték ezt a folyamatot, hanem önkritikus, igényes elemzésnek és vizsgá­latnak vetették alá saját gaz­dasági-társadalmi helyzetüket, eredményeiket is. Az MSZMP KB 1987. július 2-án ál­lásfoglalást tett közzé „a gazdaságl­­-társadalmi kibontakozás programjá­ról“. Ebben megállapítják, hogy a szocializmus építésének évtizedeiben a magyar nép munkájának eredmé­nyeként gyökeresen megváltoztak Magyarország társadalmi és gazdasá­gi viszonyai: kivívták a nép hatal­mát, felszámolták a nagybirtokrend­szert, az alapvető termelési eszközök társadalmi tulajdonba kerültek meg­teremtették a szocialista nagyüzemi mezőgazdaságot. Fejlődésük nem volt töretlen. Ä szocialista építés első éveit követő megrázkódtatás után azonban a párt­ban, a társadalomban volt erő a meg­újulása. Kibontakozott a szocialista demokrácia, társadalmi közmegegye­zés jött létre, a szocializmus építése nemzeti programmá vált. Rugalmas gazdaságirányítást vezettek be. a nép­gazdaság fejlődésnek indult nemzet­közileg elismert eredményeket értek el. 1960 éta a nemzeti jövedelem mint­egy háromszorosára, az ipari terme­lés három és félszeresére, a mező­­gazdasági termelés kétszeresére, a lakosság fogyasztása, reáljövedelme két és félszeresére nőtt. Az ország jelentős anyagi és szellemi értékek­kel gyarapodott. Az utóbbi másfél évtizedben azon­ban gyökeres változások mentek vég­be a világgazdaságban. Ezek, vala­mint a szocialista társadalom építé­sének megváltozott feltételei, az in­tenzív gazdálkodásra való áttérés együttesen új' követelményeket támasz­tanak, nagyobb és nehezebb felada­tok elé állítják a magyar népgazda­ságot. Mindennek a magyar népgaz­daság eddig csak részben tudott meg­felelni. Késlekedtek a megváltozott helyzethez való alkalmazkodásban. Ä gazdaságirányítás egésze nem ösztön­zött és nem kényszerített eléggé az intenzív szakaszra való áttérésre, a termelési szerkezet átalakítására, a nemzetközi versenyképesség javítá­sára. Növekedtek a gazdasági nehéz­ségek. Ez a fejlődés jelentősen eltér а XXIII. pártkongresszus határozatá­ban megjelölt iránytól és а VII. öt­éves tervben kitűzött céloktól. A nemzeti jövdelem nem fedezi a fel­­használást, az adósságállomány és a Magyarország a gazdasági-társadalmi kibontakozás programjáért költségvetési hiány tovább növekszik, eközben a közületi és a lakossági fo­gyasztás emelkedik. Ezért a Magyar Szocialista Munkás párt Központi Bizottsága halasztha­tatlannak tartja, hogy megkezdődjön a felhalmozott nehézségek felszámo­lása, a fejlődés útjában állő akadá­lyok leküzdése, a termelési szerkezet átalakítása, a műszaki fejlesztés fel­­gyorsítása. A jelenlegi helyzetben szükségük van egy olyan stabilizációs szakasz­ra, amelyben meg kell teremteni a termelés és a felhasználás összhang­ját, és érvényt kell szerezni annak a követelménynek, hogy csak azt lehet elosztani, amit megtermeltek. Ebben a szakaszban vállalni kell az átalakí­tással együtt járó küzdelmeket, kon­fliktusokat és terheket — szögezi le az állásfoglalás. A főfeladat, amelyet most kijelöltek: a szocialista társada­lom humánus alapelveinek szem előtt tartása mellett határozottan kell ér­vényesíteni a racionális gazdálkodás követelményeit. Az MSZMP KB úgy ítélt meg, hogy a magyar gazdasági életben jelen lé­vő kedvezőtlen folyamatok megállítá­sa, kedvező irányú fordulat előkészí­tése érdekében egy rövidebb stabili­zációs és egy hosszabb távú kibonta­kozási szakaszra van szükség. Az első szakaszban fokozatosan meg kell állítani az eladósodás folya­matát, csökkenteni, majd meg kell szüntetni az állami költségvetés hiá­nyát. A kibontakozás érdekében fel kell gyorsítani az intenzív fejlődés­hez, a világgazdságl folyamatokhoz történő Igazodást, a tartós változáso­kat szolgáló szerkezetátalakítást, a műszaki fejlődést, a ráfordítások csökkentését, s mindezekkel a haté­konyság javítását . A kibontakozás döntően azon mú­lik — hangsúlyozza až állásfoglalás —, mennyire sikerül a vállalatokat, szövetkezeteket, a gazdálkodó egysé­geket a gazdasági élet valódi önálló­sággal rendelkező, a jövedelem- és vagyongyarapításban közvetlenül ér­dekelt szervezeteivé tenni. Az eredményes vállalati munkához a gazdasági termelést ösztönző válla­lati adórendszerre, jől működő ár­rendszerre, a teljesítmény növelésére serkentő kereset- és bérszabályozásra van szükség — mutat rá az MSZMP KB állásfoglalása. Céltudatosan fejleszteni kívánják továbbá a szocialista piaci viszonyo­kat, és a vállalatokon belül a munka­helyi demokráciát formalitásoktól mentessé kívánják tenni. Szükséges­nek tartják, hogy a szocialista munV kamozgalmak a gazdálkodó szervező­tek által kidolgozott termelési és fej­lesztési tervekhez kapcsolódjanak, hogy a kollektívák maguk határozzák meg a munkaverseny célját, a rész­vétel módját, s maguk értékeljék am­­nak eredményeit. ☆ ir tV E nagyszabású gazdasági-társadalmi programmal kapcsolatos állásfoglalás közzététele előtt néhány nappal több személyi változásra került sor a párt- és állami vezető testületekben. Lázár Györgyöt, az MSZMP KB Politikai Bi­zottságának tagját, a Minisztertanács elnökét — utóbbi tisztségéből felmen­tették — a Magyar Szocialista Mun­káspárt főtitkárhelyettesévé válasz­tották. Németh Károlyt, az Elnöki Ta­nács tagját — az MSZMP eddig! fő­titkárhelyettesét — az Elnöki Tanács elnökévé választották. Grósz Károlyt a Minisztertanács elnökének megvá­lasztották. Losonczt Pált, saját kéré­sére, érdemei elismerése mellett, nyugállományba vonulása miatt fel­mentették politikai bizottsági tagsá­gából, Berecz Jánost és Csehák Judi* tot megválasztották a politikai bizott­ság tagjának. Az MSZMP KB új tit­kárai Fejti György, Lukács János és Németh Miklós lettek. A kormány új elnökhelyettese Horváth István lett. Fordulóponthoz érkezett tehát d magyar népgazdaság. Az MSZMP el­szánta magát e fordulat véghezvite­lére. annak minden szükséges követ­kezményével együtt. A kibontakozás programjának megvalósítása nagy és újszerű követelményeket támaszt a párt minden szervével és szervezeté­vel, minden tagjával szemben. Minden szinten nagyobb határozott­ságra, következetességre van szük­ség. Egyszerre kell erősíteni a köz­ponti irányítást és növelni a vállalati önállóságot, felelősséget. Megválto­zott felfogásra, újfajta magatartásra' van szükség. Ojra akarják gondolni az érdek, az érdekképviselet és az érdekegyeztetés, valamint a nyilvá­nosság kiterjesztésének módszeroit Azt akarják, hogy az emberek érez­zék. számítanak rájuk az ország jö­vőjének építésében, hogy a társada­lom széles rétegelt érintő kérdések­ben a nyilvánosság bevonásával tör­ténnek a döntések. Mindez messze túlmutat a szorosan vett gazdálkodás területén, az egész társadalom szocialista megújítását, a demokrácia kiszélesítését, intézmény­­rendszerének korszerűsítését követeli meg. hogy a kibontakozás programja az ország felemelkedésének program­ja lehessen. Mindenkinek, aki felekís a népek sorséért július 3-án, a lengyel fővárosban a Varsói Szerződés tagállamai parla­mentjeinek elnökei felhívást fogadtak el a helsinki folyamatban részt vevő országok parlamentjeihez és képvi­selőihez, amelyben leszögezik: „Mindenkinek, aki felelős a népek sorsáért, el kell vetnie a nemzetközi kapcsolatokban meggyökeresedett előítéleteket és sztereotípiákat. Ma, amikor már óriási nukleáris fegyver­­készletek vannak felhalmozva, veszé­lyeztetve az emberiség fennmaradá­sát. új módon kell megközelíteni a háború és a béke kérdéseit. Oj poli­tikai gondolkodásmódra van szükség, amely teljes mértékben megfelel a korszak szigorú realitásainak. E gon­dolkodásmód alapjául azt a tényt kell elismerni, hogy a mai viszonyok kö­zött a háborúnak nincs értelme, a háborút ki kell rekeszteni a társa­dalmak életéből, s a biztonság — a­­kár egyes államokról, akár egész földrészekről legyen szó — csakis kölcsönös lehet. Már sok évtizede folyik az értel­metlen fegyverkezési hajsza, amely nemcsak hogy nem erősíti egyik fél biztonságát sem, hantim éppen ellen­kezőleg, egyre újabb akadályokat emel a biztonság megvalósításának útjába. Mindannyiunk és bármelyi­künk igazi biztonsága nem a nukleá­ris elrettentéstől, nem a katonai erő­től függ, hanem attól, hogy teszünk-e közösen valamit a nukleáris fegyver­től és erőszaktél mentes világ meg­teremtéséért, a mai és a következő nemzedék életében. Mag vagyunk győződve arról, hogy minden országnak és minden népnek létérdeke létrehozni egy általános nemzetközi béke- és biztonsági rend­szert, szakaszosan felszámolni az év­század végéig a nukleáris és a töb­bi tömegpusztító fegyvereket, és mi­nél szelesebb körű, kölcsönösen elő­nyös együttműködést kialakítani kü­lönböző területeken, karunk globális problémáinak megoldása érdekében. Ezt várják az emberek milliói Es eze­ket a célokat szolgálják a Szovjet­uniónak. a Varsói Szerződés minden tagállaminak békekezdeményezései, más országoknak az euópai és a vi­­lágbiztonság megerősítésére irányuló konstruktív javaslatai“ — mutat rá a felhívás, majd megállapítja: „A parlamenteknek — mint a leg­felsőbb államhatalmi szerveknek, me­lyek teljes felelősséggel tartoznak né­peiknek — elegendő hatáskörük és politikai tekintélyük van ahhoz, hogy lényegesen hozzájáruljanak olyan kulcsfontosságú leszerelési kérdések megoldásához, mint: О az Európában lévő összes ame­rikai és szovjet közepes hatótávolsá­gú és hadműveleti-harcászati rakéta felszámolása, az erre vonatkozó meg­állapodás haladéktalan megkötése; # a hadászati támadófegyverek ra­dikális csökkentése, a rakétaelhárítő fegyverrendszerek korlátozásáról szó­ló szerződés egyidejű megerősítésé­vel; • a világűr miljtarizálésának meg­akadályozása. a mfiholdelháríté fagy'* verek és a világűr-föld osztályú fegy­verek betiltása, a világűrnek kizáró« lag békés célú hasznosítása; Ф az atomkfsérietek teljes betű« tása; • a vegyi fegyverek mielőbbi be« tiltása és felszámolása az egész vilá­gon; j 9 a fegyveres erők és a hagyomá­nyos fegyverzet lényeges csökkentése egész Európa területén, az Atlanti­­-óceántól az Urálig, a katonai szem­benállás szintjének csökkentése, a katonai egyensúly mind alacsonyabb szinten való fenntartása és az álla­mok katonai kiadásainak megfelelő csökkentése mellett; 9 a leszerelési folyamat hatékony nemzeti és nemzetközi ellenőrző rendszerének létrehozása.“ A Varsói Szerződés tagállamainak felhívása rámutat, hogy az utóbbi időben a nemzetközi helyzet úgy ala­­kul, hogy lehetővé válik az esemé­nyek veszélyes menetének megszakí­tása. A Szovjetunió és az> Egyesült Államok vezetőinek reykjavíki talál­kozója érezhető ösztönzést adott á leszerelési tárgyalásoknak, megterem­tette az alapot ahhoz, hogy a Szov­jetunió és az Egyesült Államok meg­állapodást kössön a nukleáris fegy­verek egész osztályainak európai fel­számolásáról. A reykjavíki találkozó megmutatta, hogy a világot meg le­het szabadítani a nukleáris fegyver terhétől. . Ebben _ bizakodva kívánja közös erőfeszítésekben megsokszorozni a parlamentek és képviselők igyekeze­tét a felhívás, mert mindaddig újra meg újra ki kell nyilvánítani akara­tunkat, amíg a népek sorsáért érzeti felelősség nem nyilvánul meg a le­szerelés konkrét lépéseiben. \

Next

/
Thumbnails
Contents