Szabad Földműves, 1987. július-december (38. évfolyam, 26-52. szám)

1987-11-21 / 46. szám

1987. november 20. SZABAD FÖLDMŰVES, 4 Seattle—Honolulu vonalon közlekedő ezüstösen csillogó /j Boeing pontos mozdulattal kibocsátotta hasából futómű­­-* vét a szétszórt smaragdzöld szigetek fölött, és oly me­redeken kezdett ereszkedni, hogy a művirágdiszes szalmak.a­­lapot viselő apró, idős hölgy babonásan odaszorította kezét a mellén függő Szent Kristóf medalionhoz — ez volt az első repülőút életében. A hölgy fedeles fonott kosárkát szoronga­tott. Ezt a kosárkát az ülések közt balettozó Pan American­­stewardessek udvarias ajánlata ellenére sem volt hallandó semmi szín alatt se leadni a csomagtérbe, vagy kitenni a gép peronjára. Milyen meglepetten vonták volna fel a szem­öldöküket a légikisasszonyok, ha megtudják, hogy a titok­zatos kosárka fedelet alatt nem más, mint őt tucat, darabon­ként gondosan selyempapírba csomagolt tojás rejlik. Igaz, csakugyan gyönyörű tojások voltak, akkorák, amilyeneket a városban sose látni, és ami a fő, nem olyan gyanúsan inku­bátor-fehérek, hanem kissé barnásak és még némi fészek­szalma és tyúktrágya is tapadt rájuk. A hölgynek egy kis baromfifarmja volt Seattle közelében, és a tojást, ami, mint hallotta, jót tesz a hangnak, a fiának, az ifjú rockénekesnek vitte, akt meghívta őt első gálakoncertjére Honoluluba. Meglepetésére nem maga a fia fogadta a repülőtéren, he­lyette egy borzas égimeszelő futott óda hozzá, akin a fiát és JEVGENYIJ JEVTUSENKO: (RÉSZLET) a Farkasok ruikegyüttes többi taglát ábrázoló trikó leszült. A langaléta úgy mutatkozott be, mint az együttes menedzsere, s már nyújtotta is leégéstől hámló kezét a kosárért, hogy segítsen. A hölgy, látva a fickó elzsirosodott szarvasbör shortját, amiből ugyancsak hámló, szőrös combok illetlenked­­tek elő, s mert hasztalan igyekezett megállapítani, milyen szemek rejtőznek a tükröző üvegek mögött, ösztönösen maga jelé rántotta a kosarat, amitől teteje leinyílt, és a tojások sorra kipotyogtak a repülőtér márványmozaik padlójára, ahol sárgásfehér masszává kenődtek. A menedzser nem jött zavar­ba, úgy viselkedett, mint akt egész életében mást se csinált, mint ilyen hölgyeket fogadott, akik hamisítatlan farmertojást szállítanak a Boeingokon. Odanyomott egy dollárt a föld aló’ előbukkanó hawai iakantófiúnak, a természet ajándékai iránti dicséretes tisztelettel fölszedett a földről néhány csodával határos módon épségben maradt tojást, berakta őket a ko­sárba, amit most már mégiscsak maga vitt tovább, fölvette a csomagok közül a biztonság kedvéért többszörösen átszi­­jazott, ódivatú koffert, aztán ktvonszolta a hölgyet, és gyen­géden betuszkolta egy kívül tűzforró, de belül jegesen frtss levegőjű limuzinba, melyben már ott ült három másik hölgy, akik más-más géppel, de nagyjából egy időben érkeztek fiaik koncertjére. A kocsi már4 robogott is, és a hölgyek kellő méltósággal és tartózkodó örömmel kezdtek Ismerkedni egy­mással. Eqyikük sokgyermekes családanya volt, akinek a férje autógyárban, szalag mellett dolgozott Detrottban, a má­sik mosogatónó volt egy Holiday Inn étteremben, Nashville közelében, és egy szót se szólt a fia apjáról, a harmadik egy arizonai bánya robbanómesterének özvegye volt. Mindhárman életükben először ültek repülőgépen, a fiuktól kapott repülő­jegy jóvoltából. A limuzin ablakában szédítő sebességgel su­hant el mellettük a hires szálloda-város, a felhőkarcoló-para­dicsom, amit az igazi természeti paradicsom helyére építet­tek; az utcákon lépten-nyomon a négy fiú arcképe villant a hölgyek szemébe, akiknek esetlen, vöröses ujja árulón tanús­kodott életükről, amely oly távoli azokétól, akik szörfözni jönnek Honoluluba, és rumpuncsot szürcsölnek szalmaszálbn a kettévágott ananászból, amit úszónadrágos, csokoládébarna pincérek hordanak szét a strandon. A menedszer hirtelen a homlokára csapott, megállította a kocsit, benyúlt a csomagtartóba, s a hölgyek nyakába akasz­tott egy egy tarka hawaii kagylófüzért, és a hölgyek úgy né­zegették az ajándékot és úgy örültek neki, mint a kislányok. A menedzser, akt ott ült a sofőr mellett, a visszapillantó tü­körben látta a négy fáradt asszony naivan ktviruló arcát, akiket a Pan American csodája hirtelen ideröppentett a leg­nagyszerűbb ünnepre: hogy találkozzanak fiaikkal, és egy­szerre földerengett előtte saját anyjának arca, aki pénztáros­­nő egy Woolworth áruházban Salt Lake Cityben, a mormonok vámsában, ahol senki nem iszik szeszes italt, viszont a világ legjobb fagylaltját ott árulják, és egyszerre az jutott az eszé­be, micsoda gazember ts 0 voltaképpen, hogy annyt éve nem látta már az anyját, és micsoda egy bitang, hogy csak azért jutott eszébe meghívni a rockfiúk anyját, mert ez kell a pub- Ucttyhez. A menedzser erélyesen elfojtotta maaában a feles­leges szentimentalizmust, amely zavarta a cselekvésben. A Farkasok eqyüttes az 6 gyermeke, az 6 tétje volt. Iskolai együttesek fesztiválján szedte fői ezt a csoportot két évvel ezelőtt'. Egy esztendeig lakat alatt tartotta őket egy fillére­kért bérelt, elhanyagolt villában, Kaliforniában, alakítgatva műsorukat, Idomít gatva a rock fiúkat, mint a kopókölyköket, hogy a kellő pillanatban rávessék magukat a publikumra, és elkapják a torkát. Fűtől fától kölcsönt vett fel, és hogy elő­zetes hírverést csináljon, felbérelt néhány kritikust, akik kezd­ték klszivárogtatnt a legeslegújabb zenei szupernukleáris fegyver hírét. Aztán apránként kezdte odaereszteni a fialt a rádiómikrofonok és a tévékamerák elé, gondosan ügyelve, hogy a Farkasokat ritkán lehessen látnt, hogy a közönség inkább éhen maradjon, semhogy túletessék. Végül rászánta magát, és piacra dobta első kislemezüket. A taktika bevált. A kislemez óriást sikert aratott. De a be­fekteti összeg még nem térült meg. Számos cég fordult hozzá, hogy naqylemezt csináltasson a fiúkkal. Ö azonban várt. Ügy határozott, hogy egy monstre showt kell rendezni, ami fe­lülmúlja a Beatleséi, és ami garantálja a lemez több milliós példány számat. De hol? A Madison Square Garden túlságosan drága. Azonkívül New York városát túlságosan elkényeztették a hírességek, és a Farkasok kislemeze főképp vidéken fo­gyott, minlha az ottaniak megérezték volna, hogy a négy fiú hangián a vidék szólal meg. A menedzser végül a tizenöt­­ezres honolului sportcsarnokot választotta. Nem a turistákra számított. Hawatt túlságosan drága hely a rockzene igazi értői számára, az itt pihenők shortjatból pedig túlságosan podagrás lábak látszanak ki. A menedzser a hawait fiatalok­ra számított, akiknek zsebéből nem futotta, hogy a csilla4 szati árú mulatók és éttermek hírességeit hallgassák — vágy­ra számítolt, akiknek zsebéből nem. futotta, hogy a csillagá­­laltárusok, liftkezelők, küldöncök, csónak mesterek, motorcsó­nakvezetők. taxisok, kagylóhalászok, szuvenírárusok, fodrászok, pedíkúiösnők, masszőrök, prostituáltak gyermekeire. Ezeknek a fiataloknak az ereiben még ma is ott lüktetett a szigetlakók nyughatatlan vére, mely fantasztikus módon keveredett az amerikai palackozású angolszász vérrel. Ez a fiatalság ke­reste az útját, ki akart törni, de minden út ugyanoda veze­tett: a bárpincér, a portás, a fagylaltárus stb. posztjára. A szolgáltatóipar polipja csápjaival megragadta, magába gyűrte és kíméletlenül falta őket. De még a polip gyomrában sem adták fel, ha értelmetlenül ts, de még próbáltak kitörni, még reménykedtek. A podagrás turisták, akik a mesterséges tavon lebegő tutaj-asztaloknál ücsörögve hallgatták a hárfázó nő játékát, aki egy óriási, ringatózó kagyló belsejében pengette hangszere húrjait, nem igen vették észre a mintás rácsokhoz tapadó hawatt kisfiúk és kislányok tekintetét. Ezekben a te­kintetekben volt egy jó adag kíváncsiság az idegen, elérhe­tetlen élet iránt, de a gyerekek és ifjak szemében olykor megvillant a szigetlakók génjeiben lappangó gyűlölet a jöve­vények iránt. Ha a fiatal hawaiiakban — már vagy még — nem is élt a tiltakozás, de élt a tiltakozás utáni sóvárgás. A menedzser vérbeli profi módjára ezt célozta meg anakonda­­tekintetével. Az ő rock-fiaikban is pontosan ez volt: nem a tiltakozás, hanem a tiltakozás utáni sóvárgás. A menedzser gondosan számba vette, hány példányban kelt el a Farkasok lemeze a Hawaii-szigeteken. Szép számban volt, de nem elég. A menedzser külön reklámkampányt indított a helyi újságok­ban. Ez segített, de megint csak nem eléggé. Ekkor a me­nedzser társadalmi megbízatást adott a fiúknak: írjanak dalt a Hawaii-szigetekről, de nem holmi szirupos turista zenét, ha­nem olyat, amit akkor írnának, ha itt születtek volna Ha­­waiin, egyszóval nosztalgikus dalt az érintetlen szigetekről. Az Elsüllyedt szigetek című dal jelrázta a már-már álomba szenderült géneket — a számot szinte naponta játszották a helyi adón. A Farkasok kislemeze azonnal az utolsó darabig elkelt. Piacra dobták a Farkasok arcképeivel díszített trikó­kat, a menedzser vette fel az elsőt, és másnap már száz és száz hawaii fiatalt látott az utcán ugyanilyen trikóban. A menedzser egy baloldali diáklap révén olyasfajta célzásokat szivárogtatott ki, hogy a Farkasok a Hawaii-szigetek függet­lenségét támogatja. Felbérelt megbízottak a Farkasok rajon­góiból iskolai klubokat szerveztek. Megjelent a „Lobogónk: a Farkasok“ feliratú jelvény. A hangulat a végsőkig fokozó­dott. Ideje volt ráereszteni a kopókölyköket a közönségre, A telt ház biztos volt. Be lehetett kalkulálni a sportcsarno­kot ostromló kívül rekedtek tömegjelenetét, a kedvencek gombjainak és nadrágcipzárjainak letépését, az elektromos gitárok összetörését, a rendörkocsik felborogatását.A mened­zser persze tisztában volt vele, hogy mindez nem ér egy garast sem, ha az egészet nem rögzíti minél több fotó-, film- és tévékamera, s ha nem kürtölik szét Amerika legolvasot­tabb lapjai. Nemcsak a derekas botrányt kellett előkészíteni, hanem a botrány derekas visszhangját is. Ojabb összegeket kellett bevetni: húsz tudósító repült a menedzser pénzén Ame­rika legkülönbözőbb pontjairól Honoluluba, ahol a legjobb szállodákban laktak, és a pezsgőlüket is a menedzser állta. Tekintélyes, de nem haszontalan ktadás. A töltőtollak, fény­képezőgépek és filmkamerák csőre töltve vártak. Amikor az egyik rockfiú kibökte, hogy szeretné meghívni a koncertre az édesanyját, a menedzser a fiút érzésből tüstént remek üz­leti fogást kovácsolt, és meghívta egyszerre mind a négy anyukát. A közönség szereti az úgynevezett egyszerű család­ból származó kedvenceket. Egyszóval a menedzser megtett mindent, hogy bankot robbantson. A mamák tetszettek neki, de nem annyira, hogy elfelejtse kihasználni őket. Miután a négy hölgy letette kosarait és kofferjeit a Hilton­­szálló szobáiban, amelyeknek padlóba süllyesztett márvány fürdőkádja valósággal feldúlta fantáziájukat, majd miután sietve lezuhanyoztak, megfésülködtek, bepúderozták magukat, a menedzser bevezette őket a bankett-terembe, ahol ott to­longtak az újságírók, és a fiúk anyjuk nyakába borultak, a legőszintébb boldogsággal megölelték őket, de az ölelés pil­lanatában már begyakorolt ösztönnel az objektívek felé for­dították arcukat. A mamák zavartan pislogtak a vakuk fé­nyétől, és ösztönösen fiukhoz simultak. A képek remekül sikerültek. — Gondolta-e, hogy a fiából rockénekes lesz? — kérdezték a Seattle-ból érkezett mamától. — Nem — felelte az asszony, akt csak most tudta rendesen szemügyre venni fekete hajú, bibliai szemű fiacskáját, és némiképp megrémült folt-hátán-folt farmernadráqfa láttán: nincs pénze, hogy tisztességesen felöltözzön egy tlyen ünnepi Vilniuszban, eseményre, amikor ennyi fontos, nála sokkal jobban öltözött a Litván Kultúra személyiség gyűlt össze a kedvéért? Megdöbbentette az ts, Múzeumában miért visel olyan magas sarkú cipőt, hiszen amúgy se ala- h t csony fiú, és minek van a kamerák jelé rándulá sovány nya- .. ka teleaggatva nőkhöz inkább illő gyöngysorokkal, és minek *aunas van a homlokán az a piros pötty, mint az indusoknak? litván nepi fafaragó néhány — Minek szerette volna látni a flát? — rohamozták tovább alkotása is a riporterek. látható — Nem ts tudom. Boldognak — felelte a seattle-l mama. A válasz nagy tetszést aratott. Sppen tlyen egyszerű oá­­laszt vártak tőle, a seattle-l anyától, akiben most Amerika »eiveteiei j testesült meg. A detroiti mamát a Watergate-ügyről kérdezték. Nem főtt zavarba. > — Nem hiszem, hogy az elnökünk becstelen lehessen >—§ felelte határozottan. Az egybegyűltek egy része tapssal, a másik része lenéző mosollyal fogadta a választ. A nashvtlle-t mama kitért a válasz elől: — Ki tudja.i> Az artzonal mama határozottabb volt: — Annyt a csaló manapság, hogy én már semmin sem csodálkozom.»a A seattle-i mama azt mondta, hogy 6 nem ért az egészhez, és aggódva fiára nézett, nem ártott-e ezzel neki. A fia meg­nyugtatóan bólintott. A nemtudásban mindig van oalami elő­nyös. A szupershow már akkor elkezdődött, mielőtt elkezdődhe­tett volna. A menedzser mindent pontosan kiszámított, a Far­­kosos trikót viselő fiúk és lányok rohammal vették be a sportcsarnokot, félresöpörve a rendezőket és a rendőröket. A csarnokban képtelenség volt megállapítani, kinek van je­gye, kinek ntncs, ki kinek a helyén ül. A befutottak mindegyi­kének szemében olyan előzetes diadal fénylett, mintha az év­század eseménye volna készülőben. • Jevgenyij Jevtusenko regénye a Szovjetunióban 1981- -ben jelent meg; magyar nyelven elószSr a Szovjet Irodalom című folyóirat közölte, 1984/9—10. számában. NYIKOLAJ SZT4RSINOV VERSEI: Л tél jöttére váró bús liget ... S a tél jöttére váró bús liget nyárfái közt zavartan elbolyongok, léghártya fed már minden vadvizet. Didergő ágak, pőre, puszta csonkok. Ez hát időm! , — és mégse átkozom, habár olyan komor tájékra érek, hol minden remény szertehull, tudom, s buján burjánzanak a veszteségek. A nyárfaerdő hallgatag, rideg; s már dermedt hő uralkodik a tájon. Csak két levél, csak két levél remeg, két zöld levél leng fönn az egyik ágon.., (Szokolay Zoltán fordításai A Moszkva környéki tájhoz Tájaink közt nem vagy te ragyogó, Nem rikit Itt szépség, sem a pompa. Nyírfákkal, margarétákkal borítva Élsz csak, melyek befednek, mint a hó. Nem látni vízesés meredekjét, Nincsenek kék öblök és szakadékok. Liget. Horhos. Fenyőket látok én ott, Kopjaként döfik át felhők leplét. Oroszlán-ordítás nem ijeszt rád. Nem vakít el pávafark színes tolla. Nyulat látsz — lélegzeted visszafojtva: Él! Szíveden az öröm suhan át Napfény te, láttalak mint kisgyerek, Kifakult szememben csillansz ma újra, Nem hallgatsz, Itt vagy, fülembe dúdolva, Hol mint pacsirta, hol mint verebek. Ajkamon rólad kél, halk a dal bár, Örömöm vagy büszkeség és az élet... S ha kellene Ismét megvédenélek Saját életem árán is akár. Géppisztolyt fogok, és rajtam mundér, S mint ifjan már, megyek a harcmezőre. Halál biztos vagyok benn jóelőre Megvédelek, hozzád senki nem éri (Győré Imre fordítása) V

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents