Szabad Földműves, 1987. július-december (38. évfolyam, 26-52. szám)

1987-11-14 / 45. szám

1987. november 13,

SZABAD FÖLDMŰVES

3

Október és az átalakítás: a forradalom folytatódik

Moszkvára figyelt a világ. Arra a kétnapos ünnepi ülésre, amelyet.az SZKP KB, a Szovjetunió és az Oroszországi Föderáció Legfelsőbb Tanácsa hívott össze a nagy októberi szocialista forradalom győzelmének 70. évfordulója alkalmából. Л történelmi évforduló ünnepségei tetőpontjának számító eseményen részt vettek a testvéri szocialista országok kommunista pártjainak küldöttségei is, a 900 külföldi vendég között voltak a tőkés és fejlődő országok kommunista és munkáspártjainak képviselői, a szocialista, szociáldemokrata, labourista és forradalmi demokratikus pártok és szervezetek delegációi — összesen 119 ország 163 küldöttsége —, valamint más politikai pártok és mozgalmak képviselői. A szovjet nép képviseletében részt vettek az ünnepségeken a párt érdemes tagjai, akik közül sokan közvetlen résztvevői voltak az 1917-es forradalmi eseményeknek. A szovjet szakszervezetek küldöttei, a Komszomol és más társadalmi szervezetek képviselői, a polgárháború és a nagy honvédő háború veteránjai és a 12 szovjet ötéves terv élmunkásai. A világ számos tv-állomása adott egyenes közvetítést a szovjet főváros októberi ünnepségeiről, amelyen Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára mondott ünnepi beszédet.

Oktober Отта*

AZ ÜTTÖRÖK ÚTJA

A nagy nemzetközi visszhangot keltő beszéd mély elemzést adott a múltról és világos elképzeléseket a jövőről.

„Hét évtized nem nagy Idő a civilizáció sok évszázados fejlődéséhez mérten, ám a történelem nem ismert még egy ilyen, monumentális korszakot, amilyent hazánk élt át a nagy október győzelme óta. Nincs is nagyobb megtiszteltetés, mint követni az úttörőket, minden erőnket, energiánkat tudásunkat és képességünket a nagy október eszmélnek és céljainak diadaláért áldozni.

Az évforduló a büszkeség pillanata. A véghez vitt tettek fölött érzett büszkeségé. Roppant súlyos megpróbáltatások jutottak nekünk osztályrészül, s ml becsülettel álltuk a sarat, mi több, kiemeltük országunkat abból a ziláltságból, az elmaradottságból, nagyhatalommá tettük, megváltoztattuk életét, gyökeresen átformáltuk az emberek szellemi arculatát" — mondotta beszéde bevezetőjében Mlhall Gorbacsov, majd így folytatta:

„А XX. század legádázabb küzdelmeiben megvédelmeztük saját életformánkhoz való jogunkat, megvédtük jövőnket. Teljes joggal lehetünk büszkék arra is, hogy forradalmunk, munkánk és harcunk változatlanul igen nagy hatást gyakorol a világ fejlődésének minden területére, a politikára és a gazdaságra, társadalmi szférára és kortársaink tudatára.

Az évforduló az emlékezés pillanata. Az emlékezésé azokra az embermllllőkra, akik mind-mind tettek valamit közös szocialista vívmányainkért. Azokra, akik acélt öntöttek, gabonát vetettek, gyermekeket tanítottak. előrevltték a tudományt és a technikát, feljutottak a művészet csúcsaira. A szomorú emlékezésé azokra, akik a hazát védelmezve harcban estek el, életük árán lehetőséget adtak a társadalomnak a haladásra. Az emlékezés az áléit dolgokra, a megtett útra, mert ezekből szülelett jelenünk. Az évforduló az elmélkedés pillanata. Az elmélkedés arról, mennyire bonyolultan, menynyire nem egyértelműen alakultak olykor dolgaink, alakult sorsunk. Volt benne minden: volt hősiesség és tragikum, voltak fényes 'győzelmek és keserves kudarcok.

TÖRTÉNELMI

FELELŐSSÉGTUDATTAL

Nem férnek egy rövid elemzésbe a maxlmalizmussaí átitatott forradalmi Idők, a jövőről alkotott, olykor leegyszerűsített, .sarkított elképzelések, és nem fér bele az új életért küzdők tiszta és szenvedélyes törekvése arra, hogy mindent a lehető leggyorsabban, legjobban, legigazságpsabban oldjanak meg.

Megtett útunk — annak hősi és drámai mivolta — magától értetődően gondolatokat ébreszt kortársainkban. Történelmünk csak egy van, s ez a történelem megváltoztathatatlan. Bármilyen érzelmeket váltson Is ki, ez a történelem a miénk és kedves nekünk" — hangsúlyozta a szónok, majd az 1917-es év történelmi eseményeit elemezte, ezekben a Lenin vezette párt szerepét. А V. I. Lenin halála utáni időszakról szólva rámutatott: „A múltat történelmi felelősségtudattal és a történelmi igazság alapján kell megítélni. Ez először is azért szükséges, meri azoknak az éveknek óriási jelftntőségük van államunk sorsa, a szocializmus sorsa szempontjából.“

Méltatta a párt J. V. Sztálin irányította vezető magja szerepét a leninizmus védelmében, a trockizmus elleni harcban, a kemény munka, az éles és sokoldalú küzdelem — az iparosítás, a kollektivizálás, a kulturális forradalom, a több nemzetiségű állam megszilárdítása, a Szovjetunió nemzetközi helyzetének megerősítése, a gazdaság és az egész társadalmi élet irányítása űj formáinak keresése és kialakítása — időszakában,.

A bonyolult fejlődés eredményei után az SZKP KB főtitkára arról is szólott, hogy „az országban kialakult a türelmetlenség, az ellenségeskedés, a gyanakvás légköre. A továbbiakban .az ilyen politikai gyakorlat kiszélesedett, ezt az osztályharcnak a szocialista építés folyamatában végbemenő kiéleződése hibás elméletével Igazolták. Mindez káros hatást gyakorolt az ország társadalmi-politikai fejlódésére, és súlyos következményekkel járt. Teljesen nyilvánvalóan éppen az. hogy nem volt meg a szovjet társadalomban a demokratizálás kellő szintje, lehetővé tette a személyi kultuszt Is, a törvényesség megsértését is, a harmincas évek önkényét és megtorló rendszabályait Is. Nyíltan kimondom: tényleges bűnöket a hatalommal való visszaélés talaján. Tömeges repressziónak tettek ki sok ezer párttagot és pártonkfvülit. Ez, elvtársak, a keserű Igazság. Súlyos károkat szenvedet a szocializmus ügye és a párt tekintélye. S 'nekünk egyenesen kell erről beszélnünk. Ez feltétlenül szükséges a szo•cializmus lenini eszményének végleges és visszafordíthatatlan megszilárdításához.“

Sztálin történelmi szerepét értékelve vitathatatlannák nevezte a szocializmusért folytatott harchoz, vívmá#

nyaink védelméhez való hozzájárulását, de az általa és a környezete által elkövetett politikai hibákat és az önkényt is, ami súlyos következményekkel járt a szovjet társadalom életére nézve. Kijelentette: „Ideológiai ellenfeleink állítása ellenére, Sztálin személyi kultusza természetesen nem volt elkerülhetetlen dolog. Ez a szocializmus természetétől idegen jelenség, eltérést jelent annak alapvető elveitől, s ezért semmivel sem lehet igazolni."

A nagy honvédő háború éveit az SZKP legdicsőbb és leghősiesebb éveiként méltatta. „A háború megmutatta, hogy a szovjet nép, a párt, a szocializmus és az Október elválaszthatatlan egymástól, s hogy a világban nincs olyan erő, amely ezt az egységet megbonthatná" — szögezte le Mihail Gorbacsov.

I '

A HÄBORÜ UTÁNI ÜfjAÉPlTÉS

A Szovjetunió háború utáni fejlődését elemezve kijelentette: „Az ötvenes évek közepén, különösen az SZKP XX. kongresszusa után, változások szele érintette meg az országot: a nép felocsúdott, feleszmélt, merészebb és magabiztosabb lett." Ny. Sz. Hruscsov szerepéről szólva a személyi kultusz bírálatában, következményei feltárásában rámutatott, hogy a megindított reformok sikertelenségének legfőbb oka az volt, hogy azok nem támaszkodtak széles körű demokratizálási folyamatokra. Leonyid Brezsnyev tevékenységét értékelve kijelentette: „A párt és az egész társadalom egészséges erői mind élesebben érezték annak sürgető szükségességét, hogy biztosítani kell az ország társadalmi-gazdasági fejlődésének felgyorsulását, el kell érni a szocializmus erkölcsi megtisztulását és megújulását."

Az SZKP KB 1985. áprilisi ülése utáni időszakról, a jelenről szólva hangsúlyozta:

„Minden alapunk., megvan arra, hogy az átalakítást meghatározott történelmi szakasznak tekintsük társadalmunk folyamatos fejlődésében. Válaszolva a lenini kérdésre, hogy

„miről mire" térünk át, teljes határozottsággal ki kell jelentenünk, a szocializmust új minőséggel kell felruháznunk, ahogy mondani szokták, új életet kell belelehelnünk, ennek érdekében pedig a társadalom életének minden oldalát, mind az anyagit, mind a szellemit , alapjaiban kell megújítanunk, s rendszerünk humanista jellegét a legteljesebb mértékben fel kell tárnunk."

At Átalakítas

A FORRADALOM ÜGYÉT VISZI TOVÁBB

Az átalakítás céljaként azt jelölte meg, hogy elméletileg és gyakorlatilag egyaránt a maga teljességében helyreállítsa a szocializmus lenini koncepcióját, két kulcskérdését pedig az egész társadalmi élet demokratizálásában és a radikális gazdasági reformban határozta meg;

Ennek összetevőit, legfontosabb kritériumait elemezve rámutatott:

„Az átalakítással kapcsolatos munkák első szakasza lényegében befejeződött. Országunk helýzetének és fejlődési perspektíváinak mélyreható elemzése alapján kidolgoztuk az átalakítás koncepcióját. Az országban új politikai, erkölcsipszichológiai légkör alakult ki. A pártnak sikerült fokoznia a társadalom ügyei iránti érdeklődést, az aktivitást, sikerült emelni az igényesség, a kritika és az önkritika, a nyíltság színvonalát, megteremteni a reális gondolkodásbeli és hangulati változásokhoz szükséges fetlételeket."

A kedvező változások mellett a nehézségekről Is beszélt a szónok: „Meg kell tanulnunk felismerni, leleplezni és semlegesíteni az átalakítás ellenfeleinek manővereit, — azokét, akik hátráltatják az ügyet, nehézségeket támasztanak, kárörvendve szemlélik a hibákat, a sikertelenséget, akik vissza akarnak taszítani minket a múltba. Ugyanakkor nem engedhetünk a túlbuzgók és a türelmetlenek nyomásának sem, azoknak, akik nem akarják figyelembe venni

az átalakítás objektiv logikáját, akik elégedetlenek az átalakítások lassúnak tartott ütemével."

Kijelentette, hogy az átalakítás a forradalom ügyét viszi tovább, s ma különösen fontos, hogy minél tökéletesebben bánjunk a forradalmi szívósság fegyverével.

Külön fejezetben foglalkozott a nagy októberi szocialista forradalom hatásával a világ fejlődésére, a békés egymás mellett élés gondolatának jelentőségével a nemzetközi kapcsolatok alakulásában. Az új gondolkodásmód térhódításának sikereként könyvelte el a leszerelésben létrejött megállapodást, az átfogó nemzetközi biztonsági rendszer megteremtésének lehetőségét, s a regionális konfliktusok tárgyalásos rendezésében mutatkozó hajlandóságot a világ több országában.

ÄZ ŐSZINTE SZOLIDARITÁS

MEGÜJULÖ NORMÁI

Ä testvérpártok együttműködéséről szólva kijelentette, hogy „Internacionalista mozgalmunk megújul, s a bizalom, az egyenjogúság és az őszinte szolidaritás ugyancsak megújuló normái iránti tisztelet forrasztja egybe. Ez a mozgalom nyitott a párbeszéd, az együttműködés, a közös tevékenység, a többi forradalmi, demokratikus^ és baladó erővel való szövetség előtt."

Az ünnepi ülés külföldi felszólalói között volt Wojciech Jaruzelski, a LEMP KB első titkára, Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára és Kádár János, az MSZMP KB főtitkára is.

A CSKP és a csehszlovák dolgozók üdvözletét Gustáv Husák elvtárs, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök tolmácsolta. Hangsúlyozta, hogy Csehszlovákiában tisztelettel adóznak a forradalom történelmi jelentőségű eseményeinek. Mihail Gorbacsov beszédére utalva kijelentette: „A Szovjetunióban zajló átalakítás, a nemzetközi kapcsolatokban egyre inkább teret nyerő új gondolkodásmód, a szovjet békepolitika egyaránt azt bizonyítja, hogy a szovjet kommunisták hűen követik az októberi forradalom eszméit."

hirmagyarAzatunk

Fontos lépés a teljes leszereléshez vezető úton

Tudtuk, hogy Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter, hazánk fővárosából Washingtonba utazott, hogy a Moszkvában megkezdett tárgyalásokat folytassa, s átadja az amerikai elnöknek Mihail Gorbacsov személyes üzenetét. Mégis kellemes meglepetés, újabb vá rakozáskeltő fejlemény volt az ott elhangzó bejelentés: December 7-én újabb szovjet— —amerikai csúcstalálkozóra kerül sor, az SZKP KB főtitkára az USA-ba átázik.

Ami a moszkvai értékelést illeti, a Pravda úgy fogalmaz, hagyta világ nagy reményeket fűz az új csúcstalálkozóhoz. A napirendben a szovjet—amerikai viszony valamennyi eleme szerepel, s Moszkvában úgy

vélik, hogy a találkozó valamennyi témában előrelépést hozhat. Hogy melyikben, milyen mértékben, arról még korai lenne nyilatkozni. Ugyanakkor a Pravda óv a felfűtött várakozásoktól, utalva arra, hogy a. szovjet—amerikai viszony továbbra is bonyolult és ellentmondásos. Az aláírandó leszerelési megállapodást a közepes hatótávolságú rakéták leszereléséről a Szovjetunió csak kezdeti lépésnek tekinti a gyorsabb ütemű atomleszerelés irányában. A fegyverkezési hajsza megfékezésében a stratégiai támadófegyverek csökkentése játszik kulcsszerepet, szoros összefüggésben a fegyver nélküli kozmosszal. E kérdésben pedig a szovjet és az amerikai

álláspont között még jelentős eltérés van.

A világ reménykedni akar és reménykedik. Október szellemére és jelentőségére — Mihail Gorbacsov beszéde kapcsán — többen figyelnek, mint a történelem folyamán bármikor. És ebből egyértelműen kicseng a béke megóvásának, a békés egymás mellett élésnek az eltökélt szándéka, az uj gondolkodásmód az enyhülés lehetőségét, kfnálja. amelyre oly nagy szüksége van az emberiségnek.

Tudjuk, nem szabad szem elől téveszteni a két nagyhatalom közti leszerelési megállapodásokat elvetők megnyilatkozásait, sem azokat a nyngat-enrópai hangokat, amelyek máris utánfegyverkezést követelnek a hagyományos és nukleáris erőkben, mégis jólesik várakozni és elképzelni, hogy fegyverek nélküli is lehet a világ és egymás elpusztításának szándéka nélkül megférhet a Földön minden ember.

$ob, идц kevés ?

Ä Washingtonban aláírásra szánt szerződés a nukleáris arzenálnak csupán három százalékát érinti, óvakodjunk tehát a túlzott lelkesedéstől — intenek a szakértők. Ügy látszik azonban, hogy ami az- egyik oldalon kevésnek tűnik, a másik oldalon már azt is sokallják. Caspar Weinberger amerikai hadügyminiszter legalábbis. Bár a hivatalos jelentések szerint családi okokkal — felesége -betegségével — indokolják lemondását, a hadügyminisztériumhoz közel álló körök tudni vélik, hogy Weinberger hangot adott bírálatának és kiábrándultságának a leszerelési politikai irányításával kapcsolatban, s nem árt egyet a szovjet—amerikai kapcsolatok enyhülésre, megegyezésre törekvő alakulásával.

A most hetvenéves Weinberger kezdettől fogva tagja Reagan elnök kormányának, és ő volt a végrehajtója annak a

nagyszabású fegyverkezési politikának, amelyet Reagan kezdeményezett elnökké választása után. Most pedig, amikor nem is egy, hanem két csúcsértekezlet van kilátásban (Reagan elnök beleegyezett a jövö évi moszkvai csúcsba is), amelyeken előreláthatólag — ha csak fokról fokra is — újabb leszerelési megállapodásokig juthatnak el, Weinberger úgy érzi, „csatát vesztett".

Utódja — több mint valószínű, — Frank Carlucci lesz, aki rugalmasabb és pragmatikusabb politikus. Ha decemberben befejezik a közepes és ennél rövidebb hatótávolságú nukleáris rakéták leszereléséről szóló egyezmény megkötését, előreláthatólag ő lesz majd, akinek együtt kell működnie a hadászati támadőfegyverek 50 százalékos csökkentéséről szóló egyezmény alapjainak kidolgozásában. Erről folynának a tárgyalások a Jövő évben Moszkvában.

Weinberger tehát — úgy tűnik, — levonul a porondról.

De hogy a háttérből, a többi vele egy véleményen lévő, fegyverkezést és nem leszerelést igenlő iparmágnással, hadügyi hatalmassággal milyen nyomást gyakorol majd a Fehér Házra, nem tudhatjuk.

Az biztosra vehető, hogy a gazdasági kilátásai miatt aggodalmaskodó Egyesült Államok nem siet majd hadiiparából „békésebb" területekre átirányítani. a foglalkoztatottakat, amikor a többi ágazatban még ott nyomasztja a munkanélküliek gondja. Ahhoz arra lenne szükség, hogy felismerje, amiről az SZKP KB főtitkára beszélt: hogy nemcsak militarizálódással fejlődhet a kapitalista gazdaság — hanem minimális katonai költségvetés mellett, is.

Százalékban mérni most hiba lenne a szerződés súlyát, hogy sok-e vagy kevés, ami benne foglaltatik, a lényeg, hogy történelmi horderejű ez a gesztus, talán maga a felismerés.

H. Mészáros Erzsébet

t

s