Szabad Földműves, 1987. július-december (38. évfolyam, 26-52. szám)

1987-07-04 / 26. szám

SZABAD FÖLDMŰVES' 1987. július 4. Céljuk a dolgozók elégedettsége központi takarmánykeverő is, mely elősegíti a tömegtakarmányok tökéle­tesebb keverését és adagolását. Tö­rekvéseink megvalósításához ezen a | téren újítóink és feltalálóink is hoz- i zájárultak, akik számos tematikus feladatot valósítottak meg. Ugyan­csak nagyra értékeljük a szocialista verseny és a felaján'ási mozgalom keretében az? a hozzájárulást, mely­­lyel elősegítették céljaink megvalósí­tását. Szövetkezeti udvarunk és az állattartási telepek krönyezetének szebbé tétele céljából dolgozóink 3 ezer órát dolgoztak le társadalmi munkában! Erre vonatkozólag a 8. öt­éves tervidőszakra is konkrét progra­mot dolgoztunk ki. Arra törekszünk, hogy a dolgozók munkahelyi és álta­lában természeti környezetét minél szebbé,, vonzóbbá és egészségesebbé tegyük. Ami a helyi nemzeti bizottsággal való együttműködésünket illeti, úgy vé'em, nrnden szempontból jó. sok­oldalú és kölcsönös. A már említet­teken kívül szükséges még elmonda­ni azt is, bogy dolgozóink minden évben több ezer órát dolgoznak le társadalmi munkában a községfej­lesztési akciókban, részt vállalnak a parkok, közterek, zöldsávok karban­tartásában és gondozásában, a köz­ségi bekötőutak és járdák építésé­ben. • • • Nem a véletlen műve, hogy a Hro­­boüovói Efsz a munkahelyi és termé­szeti környezetről, valamint a dolgo­zókról való szociális gondoskodás te­rén elért eredményeiért több Ízben részesült kitüntetésben, illetve elis­merésben. örvendetes, hogy ezekhez az eredményekhez egyre magasabb szintű termelési mutatók társulnak. „A szocialista munka efsz-e“ kitünte­tés mindenképpen jó kezekbe került. Legutóbb pedig Cznez Kálmán vette át a Nyu°at-szlovákiai Kerületi Nem­zeti Bizottság Tanácsának elismerő oklevelét, a nemzeti bizottság aktív munkájának elismeréseként a tavalyi évi szocialista versennyel kapcsolato­san. SVINGER ISTVÄN mmm ^удаярдиил' üiiiih—взддиш Az alább írott fejezetekben a Szö­vetkezeti Földművesek Szövetsége Rozsnyói (Rožňava) járási Bizottsága politikai munkatársának, Németh ] Lászlónak — az efsz-ek X. országos $ kongresszusa határozatának a teljesi- 5 téséről elmondott — vélekedéseit < idézem és elemzem. « s Az Illetékes lárási fórumokon gya- f korlati megvalósítására szánt, a muri i kacsoportok és egyének mindennapi r munkavégzésébe átültetendő, célirá- i nyosan tömény, feladatkiosztásokkal t egybekötött köte'esség-programot dol- 1 goztak ki a lebontott és megvitatott t kongresszusi határozatok alapján. A 1 feladatok súlypontját a munkakolielt- 1 tívákra és a szocialistaverseny-moz­­galomra kívánták áthelyezni. A (öve- i deimező gazdálkodásban mutatkozó i hiányok apasztását szorgalmazva pe- i dig a lemaradozó mezőgazdasági üze- i mekben jelölték meg a szervezési-irá­nyítási bravúrok szükségessségét. Az ésszerű takarékossági módszerek ki­dolgozását és alkalmazását a tudo­mányos-műszaki lehetőségek Ce'hasz­­nálásávai próbálkoznak előkészíteni. Ugyanakkor a politikai szervezettség növelését, a dolgozók öntudatának, munkához való viszonyának javítását is fontos tényezőként könyvelték el. Az ehhez kapcsolódó láncszem: a munkahelyi körülmények állandó ja­vítása. valamint a dolgozókról való sokrétű gondoskodás színvonalának növelése. Ide sorolandó a közétkez­tetés, az egészségügyi szolgáltatás, az üdültetés és nem utolsósorban a művelődés lehetőségeinek általános biztosítása. Talán plakátszeríínek tűnik jelsza­vas megfogalmazásban a felsorolt teendők sokasága. A programadás té ______________i_____________________ A szövetkezeti demokrácia elmélyítésével dolgozók kezdeményezésien A szövetkezetek agitációs­­-propaganda táblája lehet ilyen .... ... és — sajnos — ilyen is (Fotó: -ita; su-) nő minden második hét péntekén fo­gadónapot tart az SZFSZ jb irodájá­ban. Sajnos csak kevesen kopogtat­nak ide ügyes-bajos dolgaikkal és gondjaikkal, annál az egyszerű oknál fogva, hogy a szövetkezeti dolgozók java része mit sem sejt e jogi fórum létezéséről... Évek óta elmarasztalásként Ismé­telgetik a tényt: a szövetkezeti dol­gozók nem használják ki a gyógy­fürdői kezelésekre biztosított lehető­ségeket, amely évente 180—190 rá­szorulónak hozna enyhülést, ám alig hetvenen veszik ezt Igénybe. Szlová­kiai méretben itt a legkisebb a je­lentkezők számaránya. Vajon miért? Talán nem volna elég népszerű a szabadság rovására történő gyógy­­üdülés? Igen is, meg nem is. Aligha­nem azonban abban keresendő a he­lyes magyarázat, hogy az üzemorvo­sok, a szövetkezetekben létező szo­ciális bizottságok gyenge befolyása miatt nem fordítanak kellő figyelmet 1 a betegek ilyen irányú felvilágosító* ' sára, s emiatt az érdekeltek többnyi* • re nem is tudnak a rehabilitációs ■ utókezelés eme lehetőségéről... Az - SZFSZ járási bizottságát Is csak utó­■ lag értesítik a gyógyfürdői üdültetés ■ igénylésének statisztikai állásáról... A sablonosságokra, a formalizmus­ra, a látszatintézkedésekre stb. vo­natkozó példákat még hosszan sorol* ‘ hatnám tovább. Az igazolandó való­ság: a szövetkezeti dolgozók lava ré- 1 sze _ érdembeli beleszólási joga lo­­! vábbra sem lévén a termelés meneté­­" nek, az efsz-ek életének irányításába — ezentúl Is csak kirakatszervezet- 1 nek tekinti a Szövetkezeti Földműve­sek Szövetségét, amely éppen a szo­­v cialista törvényesség és szavak — • tettek összhangjára épülő szövetke­zeti demokrácia érvényre juttatásé* ' val tölthetné be érdekképviseleti kül­detését. Korcsmáros László Mészáros Terézia az Abrciha­­mi Egységes Földműves-szövet­kezet klsmácsédt [Malá Maöal részleqének dolgozója. Már ezerkileneszázötvenhárom óla Azt hiszem, kevés mezöaazdasági dolgozónak alakult pólgalutása az övéhez hasonlóan. A kezdet kezdetén két éven keresztül Sládkovíéovóban a konzerv­gyárban dolqozott. Majd követ­kezett a már előzőekben emlí­tett esztendő... — Amikor szövetkezeti tag lettem, a ■növénytermesztési részlegre kerültem. Es bizony nem is rövid ideig tevékeny­kedtem ott. Kereken húsz éven át. Hetvenhóromban tulajdon­­kénpen csöbörből vödörbe ke­rültem, pontosabban foaalmaz­­va: a kertészetbe, szülői odúm­ban, Ktsmácsédon. egyébként az előző húsz esztendőt is ott. dolgoztam le. S csak a kerté­szet után következett az állat­tenyésztés. Es ami bizonyára furcsán hangzik: e részlegen dolgozom a learövidebb ideje — mégis ez nőtt a szivemhez a leginkább. — Miért? — Azt talán nem szükséges hangsúlyoznom, hogy mennyire szeretem az állatokat. Amikor az ember, lát ja, hogyan nőnek szinte napról napra a malacok, érzi, Igen, ezért tenni kellett valamit. S nem keveset. Eső­­ben-fagyban korán kelni, esti filmeket elszalasztani a tévé­ben, vasárnapi pihenést mellőz­ni... De tessék elhinni, ami­kor látom a rám bízott állato­kat, akkor szinte eltűnnek a gondok, a fáradságos érák­­-hetek. —. Most már nyugdíjasként tevékenykedik a szövetkezet­ben? — Igen. Az idei év eleje óta. Mondták otthon, elég lenne már a sok korai kelésből, az állandó futásból, szükségem van a pihenésre. De én egy­szerűen nem tudom otthagyni a szövetkezetét. Tudja, 1953 már bizony nagyon régen volt S őrülök annak, hogy a csa­ládban rajtam kívül még két szövetkezeti tag van; a férjem és az egyik fiam. A másik fiú a konzervgyárban asztalos, a lányom pedig a len- és kender­gyárban tervező. Három uno­kám van, mindhárom kislány. — 'A kollektíva és a vezető­ség? — En igazán nem panasz­­kodhatom. Valóban embersze­rető és -tisztelő társaságban dolgozom, amely szívünyének tekinti a munkát. Segítjük egy. mást, megbeszéltük ügyes-bajos dolgainkat- — s arra törek­szünk, hogy maradéktalanul el­végezzük a tennivalókat. Ott­hon van kert, nem fóliázunk, csupán salát szükségletre ter­melünk. Ha lehetőség adódik, szívesen elmegyünk kirándul­ni. A szövetkezeitől voltunk már Romániában, a Német De­mokratikus Köztáraságban, ide­haza a Magas- és Alacsony-Tűt­­rában .... Mészáros Terézia az Abraha­­mi Efsz-nek — amely a kismá­­csédl, a geszti (Hostel és a pusztafödémesl [Pusté ÜTany) részlegből tevődik össze — mindig ts a kismácsédi telepén dolgozott. Mindig szorgalmasan, odaadóan. S az elismerés? Né­hány héttel ezelőtt átvehette „A mezőgazdaság és az élelme­zésügy érdemes dolgozója“ ága­zati kitüntetést. GratulálunkI SUSLA BÉLA f val járult hozzá, és segítséget nyúj- ; tottunk az építkezési munkálatok ki- 1 vitelezésében is. Ily módon teljes 1 mértékben megoldódott ez a problé­ma községünkben. A dolgozókról tör­ténő egészségügyi gondoskodás javí­tása érdekében szövetkezetünk hoz­zájárult az egészségügyi központ mo­dernizálásához is. Hordozható elekt­­rokardiografot vásároltunk, és meg­teremtettük a nőgyógyászaihoz szük­séges feltételeket Is a község egész­ségügyi központjában. Tekintette] ar­ra, hogy a körzeti egészségügyi köz­pont elavult épületben van, a szövet­kezet kivitelezésében elkezdtük az új egészségügyi központ építését, 5,6 millió korona ráfordítással. A létesít­ményt társított pénzeszközökből a hnb építi, amihez a szövetkezet 1,5 millió koronával járul hozzá. A dolgozók üdültetését a Szövet­kezeti Földművesek Szövetségének járási bizottságán keresztül biztosít­juk. A közös gazdaságnak egy saját kirándulóközpontja Is van Zilinában, ahol folyamatosan az egész évben egyideiűleg három család üdülhet. A szövetkezeti dolgozók gyermekei min­den évben sítanfolyamra, illetve pió­­nírtáborba mennek. Dolgozóink közül évente átlagosan több mint százan külföldi, 130—140-en pedig belföldi üdülésben részesülnek. Ф Mit tesznek a munkahelyi kör-' nyezet javítása érdekében, s milyen az együttműködésük ezen a téren a helyi nemzeti bizottsággal? — A munkahelyi és természeti kör­nyezet javítása fontos részét képezi mindennapos tevékenységünknek E- zen a téren már eddig is sokat tet­tünk, de úgy érezzük, még számos problémát kell rövid időn belül meg­oldanunk. Felújítottuk tehénistállóin­­kat, a növendékmarhák részére új Istállót építettünk, az ipari és szer­ves trágya tárolására központi mű­trágyaraktárt, il'etve szigetelt trágya­telepet hoztunk létre. Elkészült a nye azonban a mego’dást sürgető 1 gondok-problémák létezésének bi- ] zonvságaként kezelendő. A megváló- 1 sulásuk érdekében kifejtett tőrekvé ] sek sikerességét, akkor, a gazdasági 1 eredmények (javulói alakulásában < vélték mérhetőnek. Csakhát... Ezek- < nek az értékmutatóknak a visszavo- i natkoztatásával éppen az bízonyíťna- j tó, hogy lényeges előrehaladásra nem ] került sor az elmúlt két esztendőben. 1 Az okkeresésben kirajzolódik a med- ! dőség felszín alatt rejtőzködő össze- i kuszálódott gyökérzete. < Az SZFSZ járási bizottsága által : folytatott ügyintézések során bebizo- : nyosodott. hogy a szövetkezetekben megalakított szövetségi részlegek és , részlegbizottságok — néhány pozitív ' példától eltekintve — csupán papíron léteznek, s emiatt nem tölthetik be küldetésüket. Mindenekfölött a cső­­portbízalmik formális tevékenysége is sok esetben az efsz-ek elnökeinek ez irányú passzív magatartására ve­zethető vissza. A legtöbb helyen amo­lyan ötödik keréknek tekintik a szö­vetségi tevékenységet. Az SZF3Z­­-alapszervezetek élén lévő személyek ugyanis összevont funkciók egyike­ként, társadalmi munkában, s aikalml pénzbeli jutalmazás fejében tesznek eleget ama megbízatásnak, ami bok­ros teendőik elhanyagolását magya­rázandó hivatkozási alapot jelenthet számukra. Az SZFSZ járási bizottsága is csupán véleményező és tanácsadó minőségben szerepelhet. Erre utalnak az alábbi példák: A járásban elenyésző a komplex ésszerűsítő brigádok száma, s ez a tény semmiképpen sem befolyásolja pozitívan a mezőgazdasági termelés korszerűsítési folyamatát. Németh László szerint a jelenlegi négy ilyen brigádon kívül, még legalább egy tu­catnyinak a megalakítására volna szükség a döcögő termelési szaka­szok felszámolása érdekében. A gazdaságok vezetői vonakodnak a komplex ésszerűsítő brigádok létre­hozásától. A meggyőzés hatékony esz­köze — a prémium mennyiségének a szabályozásával — járási mezőgaz­dasági igazgatóság kezében van. Az SZFSZ járási bizottsága itt is csak szervezői minősítésben léphet fel... A termelés fokozására, a tervtelje­sítésre, a lemaradások felszámolásá­ra és a minőség javítására irányuló versenyfelhívások kollektív vagy e­­gyéni győzteseit az időszakos gazda­sági eredmények statisztikai kimuta­tásaiból „halásszák“ elő. A „nyerte­sek“ is csak akkor értesülnek sze­rencséjükről. Ez az értékelő munka­versenyforma annyiban nem állta ki az idő próbáját, illetve azért laposo­dott rutinszerű aktussá mert az irá­nyítók, ellenőrök, számonkérők, ju­­talmazők temérdek papírköteggel kö­rülbástyázott íróasztaluk mellől csak elvétve jutnak ki a termelésbe, az emberek közé. Ugyanakkor a megha­tározott jutalomösszeg, az úgyneve zett „vprsenypénz“ {elhasználásánál! módjáról sem kapnak visszajelzést. A járási bizottság az elmúlt év őszén jogi szolgáltatást vezetett be „jogi felvilágosítás és a szövetkezet dolgozók jogsérelmeinek az orvos lása“ címén. Edita Kušnierová jogász Nehéz abbalaqyni Ä hroboňovôi Csehszlovák—Szovjet lenleg öt fiatal levelezőként szakkö- Barátság Efsz-ben ebben az évben is zépiskolában tanul. Örvendetes, hogy nagy súlyt helyeznek a dolgozókról nemcsak1 szakmai téren, hanem poli­­való komplex gondoskodás elmélyíté- tikailag is fejlődnek dolgozóink. Ezen sére. A magas szintű gondoskodás ezen a téren már eddig is éreztette kedvező hatását a termelés vala­mennyi szakaszán. Az egy dolgozóra eső évi munkatermelékenység elérte a 190 ezer koronát, a dolgozók átla­gos havi keresete az elmúlt évben 3 ezer korona volt. — A mezőgazdasági termelés ösz­­szetettsége és igényessége egyre na­gyobb követelményeket támaszt a legfontosabb tényezővel, a dolgozók­kal szemben — mondja Czucz Kál­mán, az üzemi pártbizottság elnöke — Végeredményben az ő szakmai és politikai felkészültségükön és kezde­a téren jó példát mulatnak a kom­munisták és a vezető dolgozók. Kö­zülük egy kivételével valamennyien elvégezték a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetemet, vagy egyéb szinten szereztek magasabb politikai képzett­séget. # Miben nyilvánul meg a dolgo­zókról történő szociális gondoskodás a szövetkezetben? — A dolgozókról történő szociális gondoskodást nagyon fontos tényező­nek /tartjuk, melynek színvonala nagyban befolyásolja dolgozóink napi teljesítményét, aktivitását és munka­kezdeményezését. Az utóbbi években ményezésükön múlik, hogyan és ml- éves átlagban a szociális és kulturá­­lyen mértékben tudjuk megvalósítani jjS célokra közel egymillió koronát célkitűzéseinket. A dolgozók szak­képzettségének növelését fontos in­­tenziflkációs tényezőnek tekintjük, mely döntő mértékben kihat a ter­melésre. Szövetkezetünkben a mun­­kásbeosztésú dolgozók 59,7 százaléka rendelkezik megfelelő szakképzett­séggel. Természetesen minden lehe­tőséget megragadunk arra, hogy dol­gozóink különböző tanfolyamok és továbbképzések keretén belül elmé­lyítsék szakképzettségüket. Tagsá­fordítunk. Valamennyi munkaszaka­szon jól felszerelt szociális létesítmé­nyek állnak e dolgozók rendelkezé­sére. Évente átlagosan közel 20 dol­gozónknak nyújtunk stabilizációs köl­csönt családi ház építésére. A szö­vetkezeti lakásépítés keretében 36 család számára építettünk lakást, s ezzel főleg a fiatal házasoknak se­gítettünk. Sajnos, még így sem tudunk m’nden igényt teljes mértékben ki­elégíteni. A nyugdíjas szövetkezeti gunk átlagos életkora 37,4 év, alkal- dolgozóknak évente 200 ezer koronát mazottaink tehát valóban produktív korban vannak, akiknek 73 százaléka rendelkezik szakképesítéssel. Az utób­bi években 35 dolgozónk szerzett szakmunkás-bizonyítványt mint trak­­toros-gépesitő, állatgondozó, Illetve kertész. Főleg á szövetkezeti munka­iskolát használjuk ki erre a célra. A szövetkezet vezetősége és pártszer­vezete minden támogatást megad azoknak a fiataloknak, akik szakkép­zettségüket kívánják elmélyíteni. Je-Ш ß' fizetünk ki állandó vagy egyszeri nyugdíikiegészítés. szociális juttatás formájában. Tekintettel arra, hogy szövetkezetünk egyelőre nem üzemel­tet önálló szövetkezeti konyhát, a jednota Fogyasztási Szövetkezet helyi üzemegységén keresztül biztosítjuk dolgozóink étkeztetését, míg fel nem épül az új üzemi konyha. Szövetkeze­tünkben 68 nő dolgozik, közülük sok a fiatal édesanya. Ennek kapcsán nagy súlyt helyeztünk arra, hogy megoldjuk gyermekeik óvodai elhe­lyezését. A helybeli óvoda felépítésé­hez szövetkezetünk félmillió koroná-

Next

/
Thumbnails
Contents