Szabad Földműves, 1987. július-december (38. évfolyam, 26-52. szám)

1987-11-07 / 44. szám

I _L 1987. november 8. SZABAD FÖLDMŰVES S Őszi hajrá Október 16-án ellátogattunk a féli (TomáSovl Barátság Efsz-be, ahol Szabö Arpád növénytermesztési ága­­zatvezető tájékoztatott az őszi mun­kák menetiéről. A féllek a mölt évben 16 eredmé­nyeket ' értek el, amit a CSSZSZK kormánya és a Szövetkezeti Földmű­vesek Szövetsége Központi Bizottsága vándorzászlajának elnyerése Is btzo nyit. A sikerek elérésében jelentős szerepet látszott a két főágazat fel­adatainak messzemenő összehango­lása. A főagronőmusnak kevés Ideje volt számunkra, ennek ellenére kérdé­seinkre készségesen válaszolt. El­mondta, hogy az Idén 90 hektáron termesztettek cukorrépát, s ennek eddig egyhermadát takarították be. A feldolgozásra előkészített répát a sládknviéovői Major István Cukor­gyárba szállítják szerződéses alapon. A szövetkezet részére a cukorgyár biztosítja a vetőmagot. Az eddig be­takarított répa cukortartalma 15 szá­zalékos. ugyanakkor az átlagos hek­tárhozam 40 tonna. A munkákat két menetben végzik: répafejezővel, és -kiszántőval. A répafejet kukorica­szárral keverik, s belőle másodosz­tályú vegyes szllázst készítenek. A mintegy ezer tonna leveles répafejet 2 ezer tonna kukoricaszárral kever­ték. A silókukorica betakarítását Is be­fejezték már. A negyventonnás átlag­hozam a terv négyszázalékos túltel­jesítésének felel meg A talajelőké­­szító munkák sikeres befejezése után az őszi búzát 470, az őszi árpát pe­dig 30 hektáron vetették el. Az ága­zatvezető elégedetten Jegyezte meg. hogy a vetés egy része már kikelt. A jó kelés bizonyítja, hogy a tala|­­-előkészítés és a vetés minősége Is az Igényeknek megfelelő volt Az őszieket a talaj alacsony nedvesség­­tartalma miatt öntözik. Eddig 210 hektárt öntöztek meg, ebből 70 hek­tárt még vetés előtt. Igaz, gondot okoz számukra az öntözőberendezé­sekhez szükséges pőtalkatrészek be­szerzése. a dolgozók leleményessége révén azonban komolyabb nehézsé­gek még nem merőinek fel. — A mélyszántást tegnap kezdtíltk el. amikor az\ ősziek vetését befejez­­tflk — folytatta tálékoztató|át Szabó Arpád, miközben a jegyzetelt lapoz­gatta — A szántást összesen 868 hektáron kell elvégezni. Az agrotech­nikai terv alapján november 20-ig végezni szeretnénk. A szántás előtt mintegy 390 hektárra — a lövő évi búza. kukorica, cukorrépa talajába — hektáronként 60 tonna szerves trágyát szórtunk szét Egyebek közt arrról Is szó esett, hogy vetőmagtermesztéssel ls foglal­koznak: 200 hektáron búzát, 50 hek­táron tavaszi árpát, s ugyancsak Prieska Mihály ú|ra nyeregben Szabó Árpád a gépek munkáját ellenőrzi (A szerző felvételei) 50—50 hektáron kukoricát és cukor­borsót. A továbbiakban a szemes kukorica betakarítása volt a beszédtéma. A munkákat tíz napppal ezelőtt kezd­ték meg. A vágást két E 516-os ara­tó-cséplő gép végzi. Az átlaghozamok látogatásunk napjáig 6, illetve 6 és fél tonna között Ingadoztak Az idén főleg félkorai fajtákat termesztettek, amelyek az itteni talajviszonyok és Időjárás mellett a korai fajtáknál Jobb termést hoznak. Az Idén a tömegtakarmányok ter­mesztése szempontjából nagy jelen tósége volt a lucernatermesztésnek. A 200 hektáron termesztett lucernát négyszer kaszálták. A rendszeres ön­tözésnek és a fejtrágyázásnak kö­szönhetően összesen 620 tonna lucer­naszénát készítettek. Zöld állapotban pedig egy hektárról 48 tonnát takarí­tottak be (összesen 6 ezer 830 ton­nát). Ezenkívül 200 tonna lucerna­­lisztet és 600 tonna szenázst is ké­szítettek. Határszemlénkre gyönyörű napsü­tésben került sor Szembetűnően nincs könnyű dolguk a mezőgazdá­szoknak. A nehéz körülmények [szá­raz talaj, vegetációs késés, munka­­totrlődás) többletmunkát követelnek tőlük. Ezért fokozott figyelmet szen­telnek' a gépek karbantartásának, hogy munka közben ne kelljen leáll­­niuk. Minden perc drága. Az egyik cukorrépatáblán Prieska Mihállyal váltottunk néhány szót, aki az SCl-030-as répafejezőt harmadik éve irányítja. Elmondta, hogy a na­pot reggeli karbantartással kezdi és sötétesedésig dolgozik. Munka köz­ben állandóan ellenőrzi a fejezőké­sek élét, hogy a répatestek ne sérül­jenek meg. A répatáblán a szántás­tól, vetéstől egészen a betakarításig minden munkát 6 végzett. A termés­sel elégedett. A magajárő répafejező után feltű­nik a klszántőgép, nyergében ' Hege­dűs Lászlóval. A kiszántott,, megtisz­tított répafejek a pótkocsiba hulla­nak, onnan a tárolóbelýre kerülnek, majd a cukorgyárba. — A cukorrépa két menetben végzett betakarítása jelentős mértékben csökkenti a mun­kaidő- és a munkaerőszükségletet — magyarázza az ágazatvezető. Szál­lítóeszközünk van elég, s a gépek folyamatos bevetése is biztosított. A leveles répafejet és a már megtisztí­tott cuporrépát szállító teherautók, traktorok a már betakarított tábla­­részen közlekednek, hogy a még földben lévő répában ne tegyenek kárt. Az itt dolgozók teljesítménye elsősorban a talaj állapotáról, a táb­la méreteitől és a növényzet ki­egyenlítettségétől Is függ. Naponta körülbelül 7—8 hektárról takarítjuk be az értékes termést. Tény, hogy a cukorrépa a szántást Illetően foko­zott igényeket támaszt elénk Ugyan­is nem várhatunk a répa szállításá­val, mert súlyából és cukortartalmá­ból egyaránt veszít. Célunk a gyors, lehető legkisebb veszteséggel Járó betakarítás. A falu túlsó oldalán, a 130 hektá­ros kukoricatáblán Gavajda Ferenc kombájnossal beszélgettünk el. Ép­pen teherautóra várt, hogy a gép végre megszabadulhasson súlyos ter­hétől. Csak közelebb érve vettük ész­re, hogy két kukoricatábla van egy­más mellett. Az egyiken Moňa, a má­sikon pedig Dea vár betakarításra. Jelenleg ez utóbbi „vágása“ folyik. A fele már szárítóban van. A Mona előreláthatólag csak november elejé­re érik majd be„ mivel három hetet késik az érése. A kombájnos kis eső után sóhajtozik, hogy a betakarítás a víz felszáradása után könnyebben menjen. Közben megérkezik a mag­­szállító, ml pedig a távolból szem­léljük az ember és a gép harcát, me­lyet hatalmas porfelhő kísér. Az ősz a mezőgazdaságban nem ismer pihenést. Mindenütt szorgos­kodó emberekett, gépeket látni Lát­szik, nagy kedvvel dolgoznak azon, hogy a termés betakarításával és a talajelőkészítő munkákkal mihama­rabb, agrotechnikai határidőben vé­gezzenek. A látottak, hallottak alap­ján nem meglepő, hogy a Féli Efsz a Bratislava-vidéki járásban az el­múlt években a legjobb mezőgazda­­sági üzemek közé „nőtte“ fel magát. MACSICZA SÁNDOR A JÖVŐRE GONDOLVA Mezőgazdasági üzemeinkben Javában zajlanak az őszi mezőgazdasági munkálatok. A figyelem a terméshozamokon kívül egyre jobban az idei tervfeladatok teljesítésére Irányul, hiszen már nem sok Idő van hátra a 8. ötéves tervidőszak második évének befejezéséig. Érthető tehát, hogy a növénytermesztés szakemberei ls jő gazda mód­jára latolgatják az esélyeket, s egyúttal már a jövőre gondolnak. Varga István agrármérnökkel, a vásárúti (Trhové Mýtot) Csehszlovák—Szovjet Barátság Efsz növénytermesztési ágazaivezetőjé­­vel is ennek jegyében beszélgettünk az őszi be­takarítási munkákról és a terméskilátásokról. — Szövetkezetünkben még ugyan tartanak az őszi munkák, annyi azonban már most elmond­ható, hogy ez az év a növénytermesztésben na­gyon szélsőséges volt. Míg tavasszal belvízzel küszködtünk, addig ősszel a szárazság nehezíti, Illetve növeli a költségeket ágazatunk termelé­sében. Nagyon nehéz feladatokat kellett megol­dani a talajművelő csoportnak, főleg a búza ve­tésének előkészítésekor, s ugyancsak hasonló pfroblémákkal küszködünk a cukorrépa-betakarí­tásnál és a mélyszántás végzésénél ls. Ennek kapcsán növekedtek a termelést költségek, hi­szen a mostoha körülmények miatt - megnöveke­dett az energia- és üzemaanyag-fogyasztás. Ön­tözőberendezéseinket is maximálisan üzemeltet­tük, mert nélkülük a belterjesség nálunk sem biztosítható magas szinten. ■ Hogyan sikerül betartani az agrotechnikai határidőket ez őszi munkáknál? — Különösebb fennakadásaink ezen a téren nem voltak. A búzát — 1200 hektáron — Időben, jól előkészített magágyba vetettük el. Vetése előtt a jó kelés érdekében a korábban lekerülő elővetemények után elvégeztük az öntözést. Az Idei aratás tanulságaiból okulva, a legjobban be­vált búzafajtákat — Danubta, Vlglnta, Irts és az Ágra — alkalmaztuk, és kisebb területen kísér­letileg foglalkozunk újabb bűzafajták termeszté­sével is. A silókukoricát 300 hektárról betakarítottuk. Az eredménnyel elégedettek vagyunk, hiszen 4 ezer tonnával termett több a tervezettnél. A lucerna, a Perko, a füfélék és az őszi keverékek vetését szintén optimális Időben végeztük el. ■ Mi a helyzet a szemes kukorica és a cukor­répa betakarítása terén? — Tekintettel az őszi munkálatok eltolódására biztosítottuk a gépsorok )6 műszaki állapotát, és Intézkedéseket tettünk a munkaszervezés haté­konyságának növelése érdekében. A cukorrépát 400 hektárról kell betakarítanunk. Ezen a téren a legnagyobb figyelmet a gépsorok maximális kihasználására és a veszteségek csökkentésére fordítjuk. Előzetes felméréseink alapján a minő­ség és a mennyiség arányban van elképzelé­seinkkel és tervfeladatatnkat teljesíteni tudjuk. A jó minőségű takarmány biztosítása érdekében figyelemmel kísérjük a leveles répafej betakarí­tását és annak szilázsolását. A szemes kukoricát 1200 hektárról takarítjuk be, melyből 150 hektáron vetőmagot termelünk. Más-más módszerrel végezzük a szárításra ke­rülő, a vetőmagkukorica és a CCM módszerrel tárolt kukorica betakarítását. Agronómusaink minden egyes táblán a kukorica érési fokával összhangban döntenek a munkálatok elkezdésé­ről s az esetleges átcsoportosításokról is. Ennek alapján és a szárítási kapacitásaink figyelembe­vételével nagyobb mennyiségű kukoricát tárolunk CCM módszerrel. Jó ütemben halad a kukorica­szár szilázsolása ls, amit két.gépsorral végzünk. A cukorgyárból folyamatosan-szállítjuk a répa­szeletet, melyet kukoricaszárral megfelelő arány­ban keverünk, és vegyes szllázst készítünk be­lőle. Hozzákezdtünk a mélyszántáshoz is. ■ Előreláthatóa milyen évet zárnak a szántő­­fiildinö vény-termesztésben? — Pontos adatokkal sajnos, még nem szolgál­hatok. Annyi azonban már bizonyos, hogy kalá­szos gabonafélékből behoztuk a tavalyi lemara­dásainkat, s szemes kukoricából Is 7 tonna kö­rüli átlagos hektárhozamokkal számolunk. Cukor­répából bizonyára elérjük a 42 tonnát hektáron­ként, s várhatóan a minőségi mutatók terén sem maradunk le. Jól felkészültünk a télre és az állattenyésztés számára biztosított a takarmány­készlet — erő- és tömegtakarmányokból egy­aránt. A termelési költségek növekedését az egyes növényfajtákból elért magasabb hozamokkal lé­nyegében kiegyenlítettük. Ágazatunk dolgozói kö­vetkezetesen teljesítik a noszf 70. évfordulója tiszteletére tett felajánlásaikat, melyek a gazda­ságosságot és a Jövedelmezőséget hivatottak elő­segíteni. Az elmondottak alapján megállapítható, hogy a növénytermesztési ágazat az Idei felada­tokat a nyerstermelés szakaszán maradéktalanul teljesíti, és tiszta számlával kezdi a következő évet. SVINGER ISTVÄN A betakarítás folyamatosságáért A komor égbolt és a kopaszodó fák jelzik, hogy javában benne vagyunk már az őszben. A me­zőgazdaság szempontjából ez ko­moly megmérettetést Időszak. A csapadékos és hideg tavasz miatt eltolódott a növények vegetációja. Ez a késés most is érezteti hatá­sát. Ennek következtében mintegy 14—20 nappal későbben vált le­hetségessé a betakarítást munkák kezdése, mint a korábbi években. A Komáromi /Komárno I járásban mindenütt folyamatban lévő mun­kálatok üteme és minősége felől érdeklődtem Varga Andrásnál, a Komáromi járási Mezőgazdasági Igazgatóság agronámusánál. — Ml a helyzet a tárás mező­gazdasági nagyüzemeiben egyik legfontosabb terményük, a kukori­ca betakarítása tetrén? — A kukorica betakarítást mun­kálatai jó ütemben haladnak, an­nak ellenére, hogy. a vegetációs idő késése miatt a betakarítás kezdete ts későbbi dátumra toló­dott át. Járásunkban összesen 14 ezer 804 hektár területen termesz­tünk szemes kukoricát. Október közepéig mintegy kétezer hektár­ról takarítottuk be a termést. Ez a munkafolyamat különösen jó ütemben halad a Lakszakállast fSokolce), a Bátorkeszi fVojnicef és az Alsópéteri (Dolnú Peterj Ejsz-ben, valamint a Komáromi Állami Gazdaságban. Elmondható, hogy az időjárás ez Ideig kedve­zett az őszi munkáknak, ám a szemes kukorica nedvességtartal­ma, a viszonylagos szárazság el­lenére is, általában eléri a 30 szá­zalékot. Ebből kifolyólag a rendel­kezésünkre álló szárítók teljes kapacitással üzemelnek, s ugyan­csak üzemelnek a felvásárióüze­­тек szárítót is. — Milyenek a terméskilátások, és milyen a kukorica betakarítá­sát végző mezőgazdasági gépek műszaki állapota? — A kukorica hozamának eddi­gi állása arra enged következtet­ni, hogy a tervezett hozamokat sikerül túlteljesítenünk, ami annál is Inkább kívánatos, mivel a ter­ven felül termett szemes kukorica fedezhetné a. kalászos gabonafé­léknél keletkezett hiányokat. A betakarítással kapcsolatban az okozza a legnagyobb gondot, hogy az idén szinte egyszerre kell megbirkóznunk a betakarítással — mégpedig több fronton ts: hi­szen a kukoricán kívül ott a cu­korrépa, a szófa, a paprika stb. A kukorica betakarítására 116 nagy teljesítményű kombájn áll rendelkezésünkre a járásban, s ezt a készletet egészíti ki további 12 Herszonyec típusú csőtörő kom­bájn. Az egymással párhuzamban haladó munkálatok ellenére ls győzik a tempót mezőgazdasági nagyüzemeinkben, sőt, arról sem feledkeznek meg, hogy a kukorica vetésterületének 80 százalékáról sztlázsolják a kukoricaszárat, ez­zel is nagymértékben javítva a ta­karmányellátást. 'A cukorrépa vetésterülete járást méretben meghaladja a 2 ezer 520 hektárt. A közelmúlt csapadék­hiányos időszakában a talaj ala­posan kiszáradt és megkeménye­dett, s ez bizony nehezíti a cu­korrépa kiszántdsdt — Mire engednek következtetni a cukorrépg eddigi hozamai, és milyenek az ősz vetések feltéte­lei? — A cukorrépáról, sajnos, nem mondható el ugyanaz, ami a ku­koricáról. A tervezett mennyiség nem termen meg, viszont a meg­termett cukorrépát minden egyes szövetkezet és állami gazdaság igyekszik mielőbb betakarítani és értékesíteni. Ezen a téren jelenleg az elsők között szerepel a Cstcsól fCiőov), a Lakszakdllasi, a Bátor­­keszl és a Nemesócsai /Zemian­­skd OlCa) Efsz, valamint a Ko­máromi Állami Gazdaság. Az őszi búza vetését járásunk­ban az idén 23 ezer 500 hektáron kellett elvégezni. Ennek a mun­kának teljes egészében eleget tettek dolgozóink, pedig a száraz talaj — főleg a munkák kezdett szakaszában — igencsak megne­hezítette a dolgukat. Cúth János %

Next

/
Thumbnails
Contents