Szabad Földműves, 1987. július-december (38. évfolyam, 26-52. szám)
1987-07-11 / 27. szám
Közismert, alapiskolás tananyag, hogy a növények gyökereik segítségével vízben oldott tápanyagokat vesznek fel, s hogy egyszerű szervetlen sókból fotoszintézis útján bonyolult szerves anyagokat — asszimilátumokat — állítanak eló, amelyek a növény testében, gyümölcsében stb. felhalmozódnak. Ismeretes, hogy a talajban, a növény éléskamrájában, megtalálhatók az évekkel ezelőtt felhalmozódott és a frissen bedolgozott tápanyagok is. Innen merítik a növények szükségletüknek majdnem 1Ó0 százalékát. Ezek javarészt makroelemek (N, P, K, Fe, Zn, Cu, S, Mg, Ca, Cl). A termesztés alatt a növény életében előállhatnak olyan helyzetek, amikor az említett elemek aránya, vagy hiánya kapcsán, esetleg más körülmények miatt, a növény nem képes a szükséges mennyiségei belőlük felvenni, s így hiánybetegségek lépnek fel. Ezeket a fiziológiai megbetegedéseket a hiányzó elemről nevezik el, például kálihiány stb. Még gyakoribb az ön. nyomelemek hiánya. Ezeket azért nevezzük nyomelemeknek, mert olyan kevés kell belőlük a növényeknek, hogy szinte csak a jelenlétük ts elég. A tápanyagokat a növények azonban más úton is felvehetik, s egyes esetekben ez hatásosabb is. Az eddig végzett lombtrágyázási kísérletek, s maga a gyakorlat is, azt Igazolják, hogy általában a növények egész testükön, sőt még a gyümölcsön keresztül is képesek a vízben oldott tápanyagok felvételére. Természetesen erre a levelek a legmegfelelőbbek, hiszen nagy felületet alkptnak. A levél a fonákján lévő légzőnví'ásokon keresztül történő tápanyagfelvétel gyorsabb, mint a gyökér ütján való, ezért a hiánybetegségek orvoslására a beöntéses módszernél jóval alkalmasabb. A lombtrágyázás feltételei. Mivel a tápanyagok felvétele ebben az esetben Is vízben oldott formában történik, olyan Időjárási viszonyokat kell választanunk, hogy a permetezést követően a levél minél tovább maradjon nedves. Ezért este vagy korán reggel, lehetőleg 15—20 C-fnk hőmérséklet mellett permetezzünk. A 25 C-fok meleg, illetve a szeles idő. hamar felszárftja a leveleken lévő oldatot és a tápanyagfelvétel fgy megáll. Párás időben nagyobb töménységű oldat használata is megengedhető. Érdekes, hogy a levélen keresztül a oövények differenciálva mohón veszik fel azokat az elrmeket, amelyekből a talajban hiánv van. s csak minimális mértékben a szükségteleneket. A lombtrágyázás azonban nem helyettesítheti az alaptrá-Megnevezés Ajánlott töménység százalékban Használhatóság ideje és a kezelések száma Flórán bytov it Harmavit Chlorofen К KLH indító KLH kiegyenlítő Mikrola A Hugyany (Močovina) MKH-18 Vegaflor 0,3 0,3—0,8 0,2—0,3 0,1 0,3 0,3 0,3—1,0 0,3—1,0 0,5 0,25—0,3 május felétől, 10 naponként, max 5-ször április végétól, 10—14 naponként, max. 5—6-szor főleg a klorózis ellen alkalmazása az előbbihez hasonlóan vashiány esetén, 14 naponként május felétől, 10—14 naponként, max. 5—6-szor az indító (starter) ntán 14 napos időközönként 2 alkalommal májusban, júniusban 1—2 alkalommal, a vegetációs idű kezdetén gyümölcsfák és a szőlő törzsére nitrogén pótlására, májustól 14 naponként, szeptemberben a fék és a szőlő törzsére május felétől, 10—14 naponként 5—6 alkalommal az előbbihez hasonlóan gyázást, de pé'dául átmeneti A NÄLUNK FORGALOMBAN LÉVŐ LOMBTRÄGYÄK elemhiány esetén hatásos se- HASZNÄLATÄT AZ ALÁBBI TÄBLÄZATBAN FOGLALTOK gitséget nyújt. Átmeneti elem- ÖSSZE: hiány állhat fel például: ______________________________________________________ ® a vegetációs időszak szárazabb szakaszában, amikor a gyökéren keresztül az ásványi sók felvétele akadozik (ez azonban Inkább csak az egy éves kultúráknál — -pl. a gabonaféléknél — jön számításba); © az intenzív növekedés Időszakában; 9 a nagy terméshozamű fajoknál, ahol az NPK felvétele nagy (Itt a lombtrágyázás a mikro- vagy nyomelemek felvételére szolgál.); 9 a növények regenerálódásakor, amely természeti katasztrófák vagy szakszerűtlen termesztői beavatkozás után stb. indul meg; 9 a szélsőséges körülmények között termesztett növényeknél; © a lassú és rossz tavaszi fejlődéskor (a növekedés megsürgetésére); 9 belvízkár esetén, amikor a talaj tápenyagkészlete kimosődott (ez főleg a magnéziumnál következhet be); © amikor levegőhiány van a talajban, és akadozik a tápanyag lebontása; © tavaszi és késel fagyok után stb. v Nem utolsó szempont az sem, hogy a nyomelemek lombtrágyaként való adagolása egyút tál gazdaságos is. A LOMBTRAGYAK HASZNÄLATA A szükséges szert javarészt a soron lévő permetezéskor a permetlébe keverve használjuk fel. Nagyon fontos, hogy előzőleg a keverhetőségi táblázatból, illetve a készítmény csomagolásán lévő használati utasításból győződjünk meg arról, milyen készítmény mivel keverhető! Elmondhatjuk, hogy általában a készítmények jól elegyíthetők. Kivételek persze ekadnak. Ilyen pl. a kalciumklorid, amelyet augusztusban a jonathán foltossága ellen használunk. Biztos támpontot nyújt számunkra a keverési próba. Ha két szer mintájának elegyítésekor nem keletkezik lecsapódás (pehelyszerű lebegő részecskék). akkor ezek keverve is felhasználhatók, s csak arra kell ügyelnünk, hogy töménységük ne haladja meg a 0,7—1.0 százalékot, a mésztrágyákban pedig a 0,3—0,4 százalékot. mert ellenkező esetben leperzselik a lombokat. Hígításuk — a használati utasítás alapján — általában 0.1—0.3 százalék, tebát az arány 1:300- -hoz, illetve 1:1000-hez. A leggyakoribb’ tápanyaghiány-esetek tüneteit a mellékelt ábra mutatja: a) kálihiány — a levél felfelé göndörödik, a szélei és a csúcs elhalnak, de nem hullik le idő elótt. Alkalmazhatunk ellene Harmavitot, Harmavit Speclált vagy Vegaflort. b) magnéziumhiány — a levél erezete közötti szövetek elhalaványodnak, megsárgulnak, majd elhalnak. Itt idő előtti levélhullás áll be. Magnéziumhiány esetén Fltovitot alkalmazhatunk. c) vashiány — a levelek megsárgulnak, s csak az erezethez közeli szövetek maradnak zöldek. A növényt Fitovittal, Chlorofennel vagy Harmavit Spec, kezeljük. d) mangánhiány — az erek közötti szövetek sárgulnak, az erezet zöld marad. Harmavittal, Vegaflorral történő kezelést ajánlunk. e) bőr hiány — zavar áll be a növekedésben, a hajtásokról először a felső levelek kezdenek lepotyogni, majd a hajtások is elszáradnak. Ebben az esetben Solubort, ílarmavitot használunk, a talajba pedig bóraxot adunk. BELUCZ JÁNOS agrármérnök, kandidátus (A lombtrágyázással kapcsolatban meg kell még jegyeznünk, hogy a fiatal, zsenge levelek nagyobb mértékben képesek annak hasznosítására, mint az idősebbek. Ez főleg azoknál a növényeknél érvényes, amelyek levelének felületén vastag viaszréteg van. Ilyenek pl. a káposztafélék. {— a sžerk. megjegyzése. ) 3 A paraj, amelyikről a leveleket szedjük ne legyen virágba futott A paraj (spinót) osztályozása A parajnál felvásárolható az egész növény rövid szárral, vagy csak a levelek. Az 1. osztályú paraj levelei gyengék, jellemzően zöldek és tiszták legyenek; külsőleg feleljenek meg a fajta jellegének. A növény, amelyről a leveleket szedjük, ne legyen virágba futott. A szabvány a következő eltéréseket engedi meg: a levelek 5 °/o-a kissé földes vagy károsított lehet; ebből a levelek 2 százalékának végei gyengén sárgásak lehetnek. Az áruhoz 0,5 °/o gyom ts keveredhet. A II. osztályba tartozó paraj: levelei a fejtára kevésbé jellemzőek lehetnek, de fontos követelmény a zöld szín. A levélvégek kissé sárgásak, eső vagy öntözés által kissé földesek lehetnek. A levelek 10 %-a lehet károsított, az előírt követelményeknek kevésbé megfelelő, azonban fogyasztásra alkalmas kell hogy legyen. A gyom mennyisége elérheti az 1 %-ot A parajlevelek hosszabb szállítás után vagy a kiskereskedőknél lehetnek kissé hervadtak, de sosem sárgák vagy fonynyadtak. MAGDA VALŠtKOVÄ agrármérnká, kandidátus (-pr- felvétele) Ha kertünk valamelyik növényén egy ritka, vagy számunkra ismeretlen rovart pillantunk meg, ne fussunk rögtör a méregszőróért, nem biztos uPvenís hogy kártevő. Tarka, feltűnő rovar a csíkos pajzsospoloska. amellyel a Keresztesvirágüak virágzatán találkozhatunk. Mindenevő mediterrán faj, amelv nálunk eléggé ritka, kárt nem okoz. ÍKép és szöveg -ld) Szamóca fagyasztva és dzsemnek Gyorsfagyasztott szamóca. Ehhez, az újonnan nemesített nem túl nagyszemű, keményebb állományú fajtákat termesszük vagy vegyük. Ilyenek э Senga Sengana, a Gorella, a Surprise, a Pocahontas. Száraz időben szedjük, éretten, de nem túl puhán. Szűrőkanálba vagy szitába téve, mártogassuk több szőr hideg vízzel telt edénybe amíg az öblítő vízben már nem találunk homokot leülepedve. Ekkor csöpögtessük le. óvatosan csumázzuk ki, majd rakjuk egyenként fóliával bélelt alufólia tálkába. Hinthetünk rá a melegítéssel, állandó keveréssel főzni. Először bőven ereszt levet, majd lassan sűrűsödni kezd. Amikor egyharmad része elpárolgott a lének, adjuk hozzá a gyümölcs súlyára kimért kristálycukrot . (kilogrammonként 40—60 dkg-ot). Főzzük tovább, most még gondosabban keverve, nehogy leégjen, majd vegyünk próbát. Ha a keverőkaná'ról már nem folyik le vizszerűen, hanem mézszei'Sen csorog, üvegekbe tölthető. (Ehhez 30—50 perc szükséges)* Forrón töltsük az üvegekbe és celofánnal vagy (és) csavaros tetővel zárjuk le. Az üvegeket egyenként papírba csomagolva azonnal tegyük meleg pokrócok közé és takarjuk be, hogx gyümölcs súlyára számított 20 - százalék por- vagy kristálycuk rőt is Polietilén vagy vékony Folpack fóliával takarva először tegyük 1 órára a hűtőszekrénybe. fgy 5—6 C-fokra lehűtve sokkal gyorsabban fagy, ha a fagyasztó térbe rakjuk. A gyors és teljes átfagvástól függ ugyanis, hogy menynyire marad kemény a szamóca húsa a felengedés után. Ha átfagytak, egymás tetojére rakhatók, nem sérülnek meg Télen sokféleképpen hasznosíthatjuk': Szamócadzsem. Mindegyik szép. pirosra színeződő, aromás faltából főzhetjük Természetesen kladósabbak a nem túl Laza húsú, kisebb vízfartalmöak. amelyeket gyorsfagyasztásra Is ajánlunk. Dzsemnek a teljesen beérettet szedjük vagy vásároljuk. Azonnal alaposan, többszöri öblítéssel mossuk majd csöpögtessük le. A szár eltávolítása után tegyük tisztára mosott, teljesen zsírmentes lekvárfőző lábasba. Mérjük le a tömegét, és kezdjük el lassú minél tovább forróak maradjanak. Ezáltal a töltés és a zárás közötti időben, esetleg á levegőből belekerülő fertőző csíra hatástalanná válik. Rendszerint másnap szedjük ki, tiszta, langyos, vizes ruhával törölgessük le. Nagymama receptje szerint. Az alaposan megmosott, érett szamócát tisztítsuk meg. Minden kg szamócára mérjünk ki 80 dkg cukrot, és rétegezzük porcelán vagy teljesen zománcozott tálba a szamócát és a cukrot. Letakarva hagyjuk egy élszakán át állni. Másnap kezdjük el lassú felmelegítéssel főzni. Állandóan keverjük, nehogy leégjen, ‘ de nagyon óvatosan, hogy a szamóca minél kevésbé törjön. 20 perc után szűrőkanállal szedjük ki a szamócát tiszta tálba, és a lábasban maradt levet erős forralással 10 percig sűrítsük. Rakjuk bele ismét a szamócát, forraljunk egyet rajta, és akkor forrón töltsük üvegekbe, zárjuk és tegyük száraz gőzbe. Ismereteink a gyümölcsfák lombtrágyázásáról