Szabad Földműves, 1987. július-december (38. évfolyam, 26-52. szám)
1987-07-11 / 27. szám
1987. július 11. SZABAD FÖLDMŰVES 7 • • Öreg este van, tíz бга Is régen elmúlt már A gyermeknevelő intézet lakói nyugovóra tértek. A legtöbb lány a kötelező lámpaoltás után szinte azonmód elaludt. Ketten azonban még forgolódnak a párnáik között, ma sem ]ön egykönnyen álom a szemükre. .„AZÉRT JÖ LENNE HAZAMENNI!“ Éva a sötét aBlakokat nézi, messze járnak a gondolatai. „Szeretném tudni, hogy boldogulnak a szüleim“, mereng magában, ..pedig különösképp anyu még azt sem Igen érdemli meg, hogy akár csak egyetlen pillanatra is felidézzem magamban az emlékét. Rengeteget szenvedted miatta, ő adott Intézetbe Is. Eldobott magától. Persze azért...“ sóhajt az élfekete hajú, bogárszemű leány egy keserveset, „mégis ]ó lenne hazamennil Akár csupán egy negyedórácskára ts..." Éva tizenhét esztendős múlt, szülei Idestova tizenegy esztendővel ezelőtt váltak el. Hej pedig, de nehezen szánták rá magukat a házasságkötésre is: négy közös gyermek hancúrozott már körülöttük, amikor anyakönyvvezető elé álltak. Rövidesen megszületett az ötödik: Éva. Aztán még a többi, szép sorban. A hét lány és hét fiú azonban nem élvezhette soká a családi fészek melegét: ilyen-olyan okok miatt rövid Idő alatt egytől egvig állami gondozásba kerültek. „A vasútállomás szomszédságában, egy rozzant, bontásra váró, öreg viskóban laktunk“, rakosgatja egymás mellé Éva ismét, kt tudja, már hányadszor, gyermekkora emlékcserepeit. „Anvu szinte állandóan részeg volt, velünk egyáltalán nem törődött. Rongyokban jártunk, mások megunt, eldobott, tépett kukák mélyéről elhalászott gönceit ölthettük csak magunkra. Sokat éheztünk, fáztunk. Anyám állandóan a vasúti resti körül ögyelgett, kapatos férfiak alkalmi barátságára vadászott. Egy kupica pálinkáért bárki az ágyába mászhatott. Amikor pedig ..udvarlót“ hozott haza, nekünk nem volt a portán maradásunk, egykettőre az utcára penderített vilahányunkat. Takarodjatok, kiabált utánunk, jó tdeig a színeteket se lássaml Hiába kérleltük, siránkoztunk, hogy hideg van vagy éhesek vagyunk, eszelősen kikacagott minket. Nem' is csoda, ha kivert. kóbor kutya módjára, reggeltől estig az utcákon csatangoltunk.“ Tenyere fonákjával hátrapenderíti szemébe hulló rakoncátlan tincseit. „Apu nem mert anyánkkal ujjat húzni soha sem. Aprócska, vézna, beteges, gyáva ember. Nincs még ötven esztendős, s már mióta rokkantnyugdíjas! Világ életében építkezéseken dolgozott, s csak hétvégekre járt haza. Egyszer ült börtönben, de csupán egészen rövid ideig- heteken át nem ment munkába, mert anyut őrizte, nem tágított mellőle INTÉZETI egy tapodtat sem. Végül ráftzetettl Szegény ember. Igaz, immáron negyedik esztendeje ő sem jön meglátogatni... Eleinte nem is tudta, mivel tölti anyánk a napjait. Én árultam el neki. Elszóltam magam vacsora közben. Erre anyu másnap éktelen patáliát csapott. alaposan el is agyabugvált, és hamarosan intézetbe adott. Hat éves voltam mindössze... Te vakarcs, mondta később gúnyosan, mit véded ezt a gtrhes törpét annyira? Hisz meglehet, hogy nem is ő az édesapád! Jó ideig csak álltam földbe gyökerezett lábbal, aztán fordult velem egyet a világ, elvesztettem az eszméletemet. Különben is elég sokat betegeskedtem kicsi koromban Is: nagvszülelmet a tüdőbaj vitte sírba, hamarosan én is megkaptam: sok-sok hónapot töltöttem különböző kórházakban, szanatóriumban, gyógyintézetekben. Ilyenkor tiszta ruhám volt, enni ts kaptam rendesen, nem is igen vágytam vissza a szülői házba.“ A szél megzörgeti az ablakot. „Otthon, részeg férfiak, sokszor az éjszaka kellős közepén ts benyitottak hozzánk. Anyám meg, ha kapott tőlük néhány koronát, szívesen fogadta őket. Később, • már lopott is. Nem ijedt meg senkitől, rárontott a rendőrre Is. Számtalanszor volt már rács mögött. Ha tgaz, most Is állami koszton él. Legutóbb, többszörös visszaesőként, tizenhárom évet kapott. Megérdemelte! Persze, én se voltam ám jobb a Deákné vásznánál! Pici korom őta az utca nevelt, hozzám hasonló haverok között éreztem csak igazán étimében magamat. Szinte soha, senkitől nem kaptam egyetlen kedves, vigasztaló szót sem, a tanuláshoz meg egyáltalán nem fűlt a fogam. Kisebb-rövidebb ideig régebben, többször is voltam már Intézetben, de apu, miután megtudta. kinyomozta, hová vittek, „kiváltott“. magához vett. Az az igazság, hogy huzamosabb ideig sajnos, nem -tudtam vele, nála egy fedél alatt élni. Pár nap után már hiányoztak a barátok, szorítottak az tskolafalak, nem éreztem jól magamat a tisztára mosott, simára vasalt ruháimban, cigire, alkoholra vágytam, harmadnap már irigyelni kezdtem a szabadon röpködő madarakat... Ö, én naiv lélek, azt hittem, így is le lehet élni egy életet.“ Éva, ki tudja, hányadszor, most újfent megfogadja magéban: ha kikerül az intézetből, jó útra tér, gyökeresen megváltozik, szakít eddigi életével, rá sem lehet majd ismerni. Dolgozni fog, gyermekeket szül, s csak a családjának él. Kitervelt már szépen mindent: 22 éves korában megy férjhez, egy fia és egy lánya lesz. Hentes vagy fodrász szeretne lenni, s majdani férjétől csak egyet követel meg: ne kóboroljon más szoknyák után és ne LÁNYOK kocsmázással üsse agyon a szabadidejét. Fejére húzza a takarót, megpróbál elaludni... INTÉZETBE AKAROK MENNI1 Olgának sem jön álom a szemére. Néhány nap múlva, a tizennyolcadik születésnapja .után el kell hagynia az intézetet. Pedig saját jószántából, sok hónapos hadakozás után került állami felügyelet alá. Karcsú, nyúlánk lány, rövidre vágót frizurája 1 a legújabb divatot követi. „öten vagyunk testvérek. Bérházban laktunk, anyu üveggyárban dolgozott. Édesapám, ha csak tehette, kerülte a munkát, részeges, garázda ember volt, senki sem szerette, csak az ivócinjborái ragaszkodtak hozzá. Odahaza mindennaposak voltak a veszekedések, verekedések, családi perpatvarok. Napjaim nagy részét csavargással töltöttem, csupán éjszakára, aludni jártam haza. Apánk, amikor éjjelente részegen hazatámolygott, tört-zúzott, nem kímélt minket, gyerekeket sem. veti magához, pedig Magäa húgommal együtt tizenhármán laktunk náluk a szűkös kis lakásban. De jobb volt mégis, mint odahaza, az állandó civakodásokat látnl-hallanl. Aztán hirtelen meghalt a nagymama, a nagypapa pedig öregotthonba költözött. És egyik napról a másikra teljesen megváltozott az életem. Egy szép napon ugyanis majdnem megöltem a testvéreimet. Szüleim munkába voltak, s nekem kellett a síró-rívó öcséimre ügyelnem. Hatalmas volt a lakásban a hangzavar, azt hittem, eszemet vesztem. Nyugtatótablettákat kellene nekik adnom, villant át agyamon egyszer a gondolat, akkor talán lecsillapodnának ... S már ugrottam is az orvosságos szekrénykéhez és néhány színes labdacsot a bömbölő apróságok szájába gyömöszöltem. Kisvártatva el Is csendesedtek. Szerencsére nevelőapám aznap a szokottnál korábban jött haza, s látva a mereven fekvő csemetéket, azonnal telefonált a mentőkért. így idejében érkezett az orvosi segítség, mind a három gyermek szerencsésen felépült. Én viszont ideggyógyintézetbe kerültem. Hazaérkezésem után — úgy éreztem — más lett a légkör körülöttem. A lányok között ott áll Éva ás Olga is (A szerző felvétele) Sokszor véresre verte a hátamat, karomat az első keze ügyébe kerülő tárggyal. Egy délután elvitték őt a rendőrök. Majd börtönbe került. Anyu nem várt rá, megismerkedett egy másik férfival. Hamarosan össze is költöztek. Három öcsémnek már Л az édesapja. Tizenkét éves voltam, amikor engem is a nevére Íratott. Édesapám a börtönből egyenesen hozzánk jött, de anya elzavarta. Veled pokol volt az életem, adta ki végleg az útját. Elválok tőled. Gyermekkoromban, amikor már teljesen tűrhetetlen volt nálunk a helyzet, nagyanyám Anyu és apu is egyre attól rettegett, hogy őket Is megtalálom mérgezni. Nem maradhattam egyedül, vagy kisebb testvéreimmel a lakásban egyedül“. Olga ettől kezdve gyakorta klmaradozott, napjait az Iskola helyett a parkban és elhagyott, romos házakban töltötte. Egyik cigarettáról a másikra gyújtott, s ital nélkül már el sem tudta képzelni az életét. Talán felejteni akart? „Már szakközépiskolás voltam, gyorsan akadt egy cigány barátnőm, aki állandóan a csavargásra biztatott. Idős szülei nem ellenőrizték, vele kóborolTóparti csendélet (Fotó: —te) tam naphosszakat. Nemegyszer részegen mentem Iskolába is, néha még a pádból is kiestem, tanáraim jó tdeig mégsem figyelmeztették megváltozott viselkedésemre szüléimét. Régebben nem tanultam rosszul, most viszont hamar »osztályutolsó« lettem. Szüleim hiába kérleltek, változzam meg, nem fogott rajtam a ?zó. Ekkortájt láttam a televízióban egy gyermekotthonról szóló filmet. Paradicsomi álla pótokat mutatott a kép, el ts határoztam mindjárt, hogy — ha törik, ha szakad — ilyen intézetbe kerülök, megyek magam Is.“ . A leány, szülei tudta nélkül többször járt az illetékes lárási nemzeti bizottság szociáli's osztályán, sőt a legközelebbi rendőrőrsön is szinte mindennapos vendég lett Otthon roszszul élünk, hazudta mindenkinek, csak a rossz példát látom, tanulni sem tudóit, kérem vegyenek állami felügyelet alá. „A szociális gondozót azonban nem sikerült becsapnom. Elment a lakásunkra, családlátogatásra, környezettanulmányt végezni. Aztán másnap alaposan megmosta a fejemet. Olga, igyekezett a lelkemre beszélni, a szüleid szeretnek téged, csak embereid meg magad. Láttam a szekrényedet, ruháidat az én lányom is büszkén felvenné, viselné. Am nekem beszélhetett! Intézetbe akarok menni, hajtogatam egyre-másra, s nem engedtem rögeszmémből egy fikarcnyit sem. A rendőrségen, a szembesítés során, anyu szemébe is hazudtam. Ütnek-vernek, bizonygattam, a földre vetettem magamat, bármelyik híres színész megirigyelhette volna a teljesítményemet. Azonban ezzel még mindig nem értem el célomat. Egy délután az egyik városszéli szűk mellékutcában kószáltam a barátnőmmel, amikor néhány fiú támadt ránk. Ä barátnőmet a szemem láttára megerőszakolták, én mégsem Jelentettem az ügyet. Valahogy azonban mégis kitudódott az eset, s a per során vétkes hallgatásomért kétszáz korona pénzbírsággal sújtottak. Szüleim kifizették az összeget. Most az egyszer még megbocsátunk, mondták aztán este, de ea volt az utolsó eset! Ha továbbra sem viselkedsz rendesen, levesszük rólad a kezünket. No, több sem kellett nekem. Fellélegeztem. Végrel Ä következő »ballépésem« után az annyira áhított intézetbe kerülhetek. Részeges édesapámhoz mentem. Koszosán jártam, ennivalóhoz csak ritkán jutottam, pár nap múltán hát már csak hálni járt belém a lélek. Szüleim, fogadkozásuk ellenére, mégis értem Jöttek, hazavittek. Rövid ideig nyugodtan viselkedtem, aztán Ismét belém bújt az ördög. A régi haverok örömmel visszafogadtak. De ekkor már szüleim belefáradtak az örökös hercehurcába: a nemzeti bizottságra mentünk, s a formaságok elintézése után bekerültem az intézetbe. Tizenhat éves múltam éppen... Aztán az első éjszaka, ami« kor az intézetben álmomból felriadtam, s megláttam az ablakon a rácsokat, torkon szakadtából üvöitenl kezdtem: engedjenek ki, haza akarok menni! Kedvesek a nevelők, mégsem! érzem jól magamat a zárt épüleben. Ráadásul a szüleim hónapokig felém sem néztek. Persze, megértem őket, játszottam a türelmükkel, jóságukkal, s közben eljátszottam a becsületemet előttük. Sok könnyel áltatott levelet írtam nekik, míg végre megtört a jég és válaszoltak. Örömömben, boldogságomban akkor madarat lehetett volna fogatni- velem. Már megváltoztam. Jól tanulok, a magaviseletén* elten sem lehet kifogása senkinek. Többször jártam már otthon, anyuéknál Is. Büszke vagyok a szüléimre. Az édesanyát, az apát senki nem tudja pótolnll Mikor legutóbb odahaza voltam, nem mentem ki az utcára sem, nem hiányoztak a volt barátaim, ráadásul rosszul is éreztem volna magamat közöttük. Megszenvedtem én azonban ezért a felismerésért alaposanl Ha betöltőm a tizennyolcadik évemet, hazamegyek. Megöregedett szüleim támassza leszek, dolgozni fogok becsülettel. Addig is — készülök az életre...“ A következő másodpercben már az igazak álmát alussza. Az ablakon bekandlkálö hold már senkit nem talál ébren.., * Dalvándorlás (SZVORÄK KATALIN NAGYLEMEZE) Népdalokról lévén szó, igencsak találó Szvorák Katalin nagylemezének a címe. Mert vándorolnak dalaink is, ősidők óta: indulnak a tiszta forrástól, szállnak egyik embertől a másikig, a szívig s a lélekig. Olykot' átrepülik a határokat is, hisz segíti őket a népek öszszetartozás-tudata. Az azonos sorsúak egymásra utaltsága szabad teret enged annak, ami a mélyről fakad, ami a mindenséget hordozza magában képletesen és leegyszerűsítve Is. Ha valaki századvégi civilt zált világunkban énekével, előadói készségével is bizonyítani tudja, amit népdalainkról fentebb elmondtunk, akkor azok egyike Szvorák Katalin. Neki ma már az „előénekesek" közt van a helye. Mert a „népdal őshonosa“ ő. Aki úgy tanult énekelni, hogy az ősök közt fárt-kelt tiszta szívvel és áhítattal, nagy-nagy szeretettel és tisztelettel. Indult Losoncról (Luőenec), Pincén (Pinciná) és Füleken (Fiľakovo) át Budapestig, miközben szenvedélyese gyűjtögette-kutatta nemcsak a magyar, hanem a Duna menti népek közös dalkincsét is. Nagylemezét hallgatva bejárhatjuk a Kárpát-medence tájait: a Zoborvidéket, Háromszéket, Gömört, Gyimest, Szatmári és Bihart, a Mezőséget, Moldvát és a Dunántúlt. Mind a csodálatos dalok bölcsőhelyei ezek. Népek szállásterületei, találkozási pontjai. Énekel a dalok megszólaltatója is magyarul, szlovákul, románul és cigányul. A dalvándoroltatás nem akadály hát számára. S vajon milyen énekes még Szvorák Katalin? Olyan, aki tud szívet melengetni hangjával, tud könnyet csalni dalaival az ember szemébe, felemelő érzést varázsolni legalább egy kis időre. S ahogyan Palotai Erzsi írja róla a nagylemezhez csatolt nyomtatott lapom „Nagyon egyszerűen énekel, nagyon természetesen, mint a lányok a fonóban vagy kukoricafosztáskor. Egyszerre ösztön nős és tudatos. Előadói készsége tragikus akcentusokra is felhangolódik, de lelki éghajlata mégis a derű, a vidámság, tisztaság, a dalolás gyönyörűsége, az áradás örme — dalai nyomán felfénylenek az élet színei, valósága. „Benső fényforrás 6. A napsugár ktshúga Kár, hogy az ilyen napsugár-lányok és csalogányok nálunk nem tudnak fészket rakni. А Таvaszi szél... egy-egy országos döntője után ennek lehetőségeit ts kutatnunk kellene. Hisz valamikor Szvorák Kati ts ennek, a népdalversenynek volt a győztese... Csáky Kiről« 0
