Szabad Földműves, 1987. július-december (38. évfolyam, 26-52. szám)

1987-09-05 / 35. szám

1987. szeptember 5.

SZABAD FÖLDMŰVES,

TAKÁTS EMŐD,

A MATESZ LEGÚJABB ÉRDEMES MŰVÉSZE

Csaknem harminc év telt el anélkül, hogy a Magyar Területi Színháznak csak egyetlen érdemes művésze Is lett volna. Tehetséges színészekben nem volt hiány — gondoljunk csak például Király Dezsőre vagy Udvardy Annára —, de a Matesz tagjai elkerülték a dtjoszték figyelmét. A hetvenes évek végétől, illetve a nyolcvanas évek elejétől kezdve azonban változott a helyzet. Először Fazekas Imre kapta meg ezt a kitüntető címet, majd Konrád József, Ferenczy Anna, Dráfi Mátyás és Lengyel Ferenc következett. s pillanatnyilag Takáts Ernőd zárja a sort. Azt is mondhatnánk, a nyolcvanas évek majdnem minden évadjára jut egy-egy érdemes művész.

Tavaly Ilyenkor bemutattuk az előző öt érdemes művészt, most Takáts Ernőddel folytatjuk a sort.

Komáromban (Komárno) született 1942. december 26-án. Itt töltötte a gyermekkor legszebb évelt: azt az ötöt, mielőtt Iskolába ment volna Az édesapja tanító lévén, ekkor Nagymegyerre (Calova) költözött a család. Nemrégen még állt „az iskola melletti nagy kanyarban“ az a ház, amelyben Takátsék 1960-ig laklak. Bratislava felé menet vagy onnan jövet gondolatban újra meg újra felépíti azt a házat, amelyben tizenhárom éven át lakott. Pontosabban csak lakott volna, mert Időközben a kassal (Košice) gépipart középiskola diákja lett. Az „ipariban“ már akkor is élénk kulturális élet zajlott. Az iskola különböző kultúrcsoportjai állandó vendégei voltak a környező, de olykor a távolabbra eső falvaknak városoknak Is. Volt zenekaruk, énekkaruk, esztrád- és színjátszó csoportjuk — a többi között. Takáts Emődöt a színjátszók soraiban találjuk, amint arról fényképfelvételek is tanúskodnak.

A család 1960 ban visszaköltözik Komáromba, s egy évvel később Ernőd is leérettségizik Kassán. Érettségi bizonyítvánnyal a kezében rögvest munkaviszonyba Is lépett. Első munkahelye a Steiner Gábor nevét viselő komáromi hajógyár volt. Itt Igen rövid Ideig dolgozott, mert még abban az évben felvételt overt a Szlovák Műszaki Főiskolára, ahol mindössze három szemesztert (másfél évet) dlá koskodott Ügy érezte, ez a szakma nem neki való. Ekkor — újabb rövid Időre — egy másik kpmáromi üzem.

az Agrozet alkalmazottja lett, közben jelentkezett a Magyar Területi Színház tehetségkutató felhívására.

A sikeres felvételi után még abban az évben a Matesz tagja lett. Segédszínészként kezdte színészi pályafutását. Előbb néhány beugrást abszolvált, majd a kisebb-nagyobb epizódszerepek sora következett. 1964-ben jelentkezett a bratislavai Zeneművészeti Főiskolára, de nem vették fel, így nem lehetett belőle diplomás színész. Három évig tartott a színészbojtárkodás, majd kétéves katonai szolgálat következett. 1968 őszén szerelt le, ekkor már huszonhat éves volt. Erre az Időre végképp megérett benne, hogy lövőjét a színház házatáján kell keresnie, ha nem is színészként. Az évad folyamán jelentkezett a prágai Színművészeti Főiskola rendezői szakára. Utőbb visszaemlékezve úgy tűnik fel neki, nem is volt olyan nehéz a felvételi. („Idehaza kellett kidolgozni egy Shakespeare-tragédia elemzését, s maga a puszta felvételi már majdnem csak formalitás volt.“) A sikeres felvételi után 1969 szeptemberétől lesz prágai egyetemi diák. Az egyetemen bőven kiveszi részét a társadalmi munkából, aktívan közreműködik az ú| ifjúsági szövetség megalakításában az egyetemen, tevőlegesen részt vesz annak munkájában. 1974- ben rendezői diplomával a zsebében tér vissza véglegesen a Magyar Területi Színházhoz.

Első rendezését még prágai diákként abszolválta: Ján Solovič A vágyak tornya című darabját választotta „dlplomarendezésül“. Ezzel tulajdonképpen azt ts a szakma értésére

adta, hogy szive szerint — ha választania kell, — Inkább a kortárs szerzők mai témájú darabjainak színrevltelét választja, vállalja. Jelezte továbbá azt is, hogy kedvenc műfaja a középfajú dráma lesz, hiszen a Solovlö-vfgjátékot is inkább „derűs színműként“ értelmezte, s nem vérbő vígjátékként.

A következő évadokban a Matesz mindkét társulatában rendezett. Egy Ideig mintha ő lett volna az „ügyeletes mesejáték-rendező“ (Mese a tűzpiros virágról. Űrhajóval az idómiára. Harc a kutyafejűekkel). Közben klasszikus műveket is rendezett. A Matesz fennállásának 25. évfordulója alkalmából (bemutató 1977. december 9-én) pl. megrendezte Shakespeare A windsori víg nők c. komédiáját. A legnagyobb szakmai sikert — már ami a klasszikusok színre vitelét illeti — Bertold Brecht egyfelvonásosával, a Szophokléss Antigonéja című tragédia megrendezésével aratta.

Tizenhárom évi rendezői tevékenység után több mint negyedszáz színpadi rendezést vallhat magáénak. A legnagyobb sikereket mai témájú darabok színpadra állításával érte el. Ilyen volt pl. a kassal Thália Színpadon a kortárs francia szerző, P. A Breal komédiája a Huszárok, a komáromi társulatnál pedig Dávid Teréz nemzetiségi írónő Bölcs Johanna c. vígjátéka, a kortárs szlovák színműíró, Páter Kovádik A Zöld Fához címzett fogadó c. drámája vagy a magyarországi kortárs Író, Kertész Ákos Névnap c. komédiája.

1976-től 79-ig a Matesz komáromi társulatának művészeti vezetője volt, majd 1979 márciusában kinevezték a Magyar Területi Színház igazgatójává. Az Érdemes művész kitüntető címet már ebben a minőségében, igazgató-rendezőként kapta. Eddigi utolsó rendezése az elmúlt évadban volt: A> P. Csehov, a klasszikus orosz író Cseresznyéskert c. színjátéka. A Matesz komáromi társulata ennek a darabnak a díszelőadásával vette birtokába új székházát 1987. február 21- én. Jelenleg Katona József Bánk bánjának rendezésére készül. Ezt alapításának 35. évfordulója alkalmával mutatja be a Magyar Területi Színház, 1988. Január 29-én.

KMECZKÚ MIHÁLY

— Szép ez a kerítés. Szép lett — morjondirozott az öreg. — lói illik az új házhoz. — Közelebb lépett, s végigfuttatta ujját a jémrudakon.

A lánya hangja csattant mögötte.

— Menjen már onnét, Apui Mit piszkálta azt a kerítést? Még fog a festése. — A ház ajtajában állt, piszkos kötényét markolászta idegesen. Mit keres ott az öreg? Még elkeni a festéket, aztán majd Jancsitól hallgathat este. hogy így az apád, meg ügy az apád. Nem elég most a szobavita... Rá kéne venni az öreget, hogy költözzön a kisebbikbe.

Riadtan lépett hátra a szálas öregember, lesunyta a fejét, mtnt a cstnytevésen kapott gyerek.

— Eriggy már, nem bántom én. Csak megnéztem — motyogta, aztán hangosabban folytatta: — Szép lett ez a kerítés, lói sikerült. —

Elismerést várva lesett hátra a dicsérő szó ufón, de a lánya már belépett az ajtón.

Megfordult, megdörzsölte az orrát bosszúsan. Eh, mit kötözködnek ezek folyton vele?! Mióta felépült az új ház, mindig van valami vítatkoznivalöfuk.

Nézte a házat, de egy hosszú percig nem ezt látta. A régi alacsony ház volt előtte, mely ennek a helyén állt még két éve Is. Jól emlékezett a félrecsúszott cserépre a kémény mellett, ahol mtndig becsorgott egy kis eső, és Annus a fülét rágta: csináld már meg, te tökéletlen, nyakunkra dől a végén az egész tető.

Annust A kis Ant az anyjára ütött, ez biztos. Ugyanolyan szapora beszédű, nagyhangú teremtés lett belőle, mtnt a négy éve elment anyja volt.,. Megrázta a fejét. Mit ácsorog Itt tétlenül? Meg kéne csinálni az ól hátulján azt a deszkát, amit a szél lazított ki tegnap délután.

Aztán mégse Indult. A kerítés felé fordult, s most a tövében húzódó keskeny betonszegélyt nézte. Közelebb lépett, s megint felsüvitett a lánya hangja:

— Már megint ott táblából, Apu? Rosszabb, mtnt egy gyerekI Ha csak hozzáér a betonhoz, meglátszik, hiszen még frisst Menjen már odébbl

Ezúttal a konyhaablakból szólt rá, s az öreg gyomrában megfeszült valami. Nem válaszolt, csak odábbment. A barackfa mellé lépett, mely árnyékot vetett a betoncsíkra. Állt egy ideig, aztán körbeplslantott. Az ablakot eltakarták a faágak. Hirtelen a beton szürkésbarna felületére tette a főbb lábát, alaposan ránehezedett. Aztán fölemelte a cipőjét, s elégedetten bámulta az élesen kirajzolódó nyomot.

Még akkor is kuncogott, amikor már az 61 hátulján ко pácsolt. Az a lábnyom ott maradV Az ö nyoma. Ott lesz még akkor ts tán, amikor az új ház is megvénül.

Nagyot vágott a kalapáccsal a szegre. (illés)

KRAÜSZ TIVADAR:

Lépteim

lépteim határozottan kopognak visznek valahová vagy céljuk a kopogás a jövő képei tolulnak mögém mennyi lehetőség múlik el maradtomban egy fedél alatt élek külön életeket önmagamnyival vagyok kevesebb

bontsd föl koponyám belül a végtelenség mozog a pusztulás (elé felém minden irányból elfelé zuhanók

kirohan belőlem a láncreakció

egyetemes tudat

valamenyi létállapot önismerete

személyfölöttiség

százezer lux az agyban

az eksztázis minek a tudata minek a mélységei indíttatnak a lehetetlen felé akarni az innen odaát az örökmozgáson belül honnan hová kettős spirál egymást építve fórja magát az időn kívülre

kívül-belUl árapály dobog

hol kopogtatnak bizonytalanodó lépteim mi az ami nálam lényegesebb

Kedves „kedves magyarok”

(EGY ELŐADÁSKORÜT TÖRTÉNETE)

Jó estét, magyarok! címmel riportkönyv jelent meg a budapesti Sportpropaganda Vállalat gondozásában Hámori Tibor sportújságíró tollából.

„Először rendeztek magyar sportesteket az Egyesült Államok és Kanada nyolc városában — tudatják a hátsó borítón nemzetiszínű szalaggal keretezett ajánló sorok. — Madridból Puskás Ferencet, legendás labdarúgócsapatunk kapitányát, Budapestről dr. Kárpáti György háromszoros olimpiai bajnok volt vízilabdázót és Hámori Tibor újságíró-írót hívták meg. A vendégek rengeteg kint élő magyarral — köztük sok régi élsportolóval — találkoztak és beszélgettek. Érdekes emberi sorsokat, csalódásokat és karriereket Ismertek meg, kiderült, mennyire tájékoztattak, mire kíváncsiak a külföldön élő magyarok.“

Hát hogy Is kezdődött? A közelmúltban, nem is olyan régen, dr. Püski Sándor New Yorkban élő Ismert könyvkereskedő elhatározta: az Egyesült- Államok és Kanada nyolc városában, ahol jócskán élnek magyarok Is, magyar sportesteket rendez. A meghívás repülőjegyet, családi vendéglátást és tisztes gázsit ígért a Budapestről induló Kárpáti György sokszoros válogatott, olimpiai és világbajnok vízilabdázónak, Hámori Tibor újságírónak, aki a Népsport munkatársa és mellesleg 21 sportkönyvön túl a túra társszerzője, valamint a hozzájuk New Yorkban csatlakozó Puskás Ferencnek, „öcsinek“, minden idők legnagyobb magyar labdarúgójának.

Pestről, dobozba zárva Hámoriakkal utazott még az emlékezetes londoni 6:3-at is felelevenítő Aranycsapat című film Is, merthogy az élménybeszámolókon kívül minden egyes alkalommal filmvetítésre Is sor került.

Szép tájakat lát, érdekes városokban jár, remek, házi, „magyaros“ koszton él másfél hónapon át a lelkes trió. Modern autócsodákban robognak, vagy repülőgépen teszik meg a több száz kilométernyi távolságot egyik színhelytől a másikhoz, de nem késnek le egyetlen előadást sem. Kultúrházakban, katolikus templomban, elegáns étterem alkalmi pódiumán mesél a három „messziről jött magyar“ eddigi életéről, pályafutásáról, élményeiről. Hiába no, az előre kialkudott dollárokért keményen meg kell dolgozni.

Sablonos, agyonismételt és „kényes" kérdések zöme zúdul a díszvendégekre. A borsos, 10—12 vagy néhol 18 (jutányos áron, előre váltva: 6—8) dolláros, vacsorával egybekapcsolt belépőjegyek megvásárlói sok mindent szeretnének tudni Magyarországról. S Hámori csapata becsülettel, legjobb tudása szerint válaszol is mindenkinek. Pedig „rázós“ témák ts terítékre kerülnek.

„Mennyi pénzt kaptak a 8:3-as angol-magyar- után? — kérdezte például az egyik vendég Philadelphiában. Nos, öcsi elárulta: — Tízezret. — De aztán gyorsan hozzátette: — Kérem szépen, én a hivatalos jutalmakról beszéltem. Suba alatt többről volt szó. A 6:3 és 7:1 után megtörtént a pénzosztás. Én kaptam a legtöbbet, százezer forintot..." S mindez harminc-valahány esztendeje történt.

Ismert, egykor híres és kevésbé nagy nevű, ám most jól kereső „nagymenő“, vagy éppen csak alig tengődő emberek szerepelnek az oldalakon. Mert nincs város Amerika-szerte, vagy akár Kanadában is, ahol lépten-nyomon ne botlana magyarba az ember. Chicago leghíresebb éttermének például egy bizonyos Louis Szathmáry a tulajdonosa: a mesterszakács 1951 óta él az Egyesült Államokban. „Ronald Reagan elnök másodszori beiktatására — árulta el Hámori Tibornak — tizenkétezer ember volt hivatalos. Számukra az USA .ötven államából negyven szakács főzte az ételkülönlegességeket. Közöttük lehettem én is“.

Szép könyv, Jó könyv, érdekes könyv a neves sportújségfrő munkája, nem vitás. Azonban, nekem legalábbis úgy tűnt, a szerző túl nagy feneket kerít vendéglátóik magasztalának. S a szerencse is melléje szegődik: csupa Intelligens, törekvő, hazaszerető. magyarral hozta össze a jósors, akik „a körülmények sajnálatos alakulása miatt“ vetődtek csupán a világ túlsó végére. Úgyhogy az az ember egyre kevésbé érti a dolgot. Valójában mtért Is hagyta el az évek során ez a rengeteg „kifogástalan úriember, széles mosolyú hölgy“ a hazát?

A könyvben lévő fotók bizony elég gyenge minőségűek, családi albumok megszokott pillanatfelvételei csupán. A kötet végén pontosan 47 darab fekete-fehér, önreklámoző fénykép szerepel.

ZOLCZER LÁSZLÓ