Szabad Földműves, 1987. július-december (38. évfolyam, 26-52. szám)

1987-08-22 / 33. szám

.SZABAD FÖLDMŰVES. 1987. augusztus 22. RSDr. Pauliczký Péter a torna szervezőbizottságának elnöke átadja a győztes csapatnak járó kristályserleget (A szerző felvétele) Az Aratási Kupa VL Шуапа A szlovákiai futball (elenlegt fellegvárában — Dunaszerda­­helyen. (Dunajská Stredal — július 30- és augusztus 1-je kö­­közütt. hárem napon át rangos ifjúsági labdarúgó-tornára ke­rült sor, amelven külföldi csa­patok is részt vettek A DAC által rendezett nemzetközi tor­na fél évtized alatt az egvik legrangosabb hazai ifjúsági sporteseménnyé vált. Az idgj, VI. évfolyam résztve­vői Magyarországról a Békés megyei ifi válogatott, a Székes­fehérvári Videoton, NDK-ból a Dynamo Berlin, továbbá az 1986'87 évi csehszlovák bajnok, a Baník Ostrava, az 1. ligás ZŤS Košice és a DAC Duna­­szerdahely П. ligás ifjúsági csapata voltak. A csoportmér­kőzéseket a környékbeli fal­vakban tartották meg. Csoport­győztesként a Videnlon és a tőbe. möeöttfik másodikként a Dyn-imo Rerbn kerültek a dön- BanTk Ostrava és a Békés me­gyei . fiatalok végeztek. A döntő mérkőzésre a szom­bat déiuíáni órákban a DAC stadionjában ke,ríilt sor Előző­leg azonban a iárási székhely főterén a fiatalok megkoszo­rúzták a fasizmus világháborús áldoznia inak e rn i é k m fi vét A 3. helyért vívott mérkőzé­sen a Banfk Ostrava és a Békés megyei válogatott találkozóit. A hazai bajnok csak nehezen tudta elérni a 3:2 végered­ményt. A döntőt vitathataianul a tor­na két legjobb csapata vívta. Az első 20 perc a Dynamo Ber­lin csapatának enyhe fölényét hozta. Igyekezetüket a 25. perc­ben Merkel göl la) koronázta. Utána a Videoton játéka kissé megélénkült. Közvetlenül a fél­idő befejezése előtt a csapat kapitányé — ez egyébként ke­veset mozgő Babai — egyenlí­tett. A második félidőben egy gyors ellentámadás során Ba­bai megszerezte a magyar csa­pat vezető gólját. Ezt követően a Videoton edzője úgy gondol­ta. hogv a csapat kapitánya a mérkőzésen, s a tornán is, megtette ami tőle telhet s le­cserélte. tehet, hogy ez volt a mérkőzés fordul ópont la — s ezen múlott csapata győzelme A berlini fiatalok ugyanis nem adták fel, és az utolsó negyed-SZKLABONYA (SKLABINA), 1987 júniusa... óra kezdetén Hilgert egyenlí­tett. Már-már úgy látszott, hogy hosszabbításra kerül sor, mikor 2—3 perccel a befejezés előtt Krakowczyk gőlja eldöntötte a mérkőzést, fgy a torna győzte­se, 3:2 eredménnyel a nagyobb akarással küzdő Dynamo Ber­lin lett, amely már negyedszer szerepelt a DÁC Aratási Kupán, s csak most sikerült először elnyernie azt. Sajnos, a torna folyamán DAC-győzelemnek a közönség nem tapsolhatott, s a haze) csapat sereghajtóként a 6. helyen végzett. A mérkőzés után nagy nehe­zen sikerült elcsípnem a torna szervezőbizottságának elnökét RSDr. Pauliczký Pétert, aki el­mondta, hogy a torna fő célja, lehetőséget adni a különféle sportiskolák konfroniációjára, elmélyíteni a szocialista orszá gok Ifjúsága közötti sportkap­csolatokat. s nem utolsósorban népszerűsíteni a labdarúgást. „Ennek érdekében sikerült egv olyan lelkes, ma már kellőkép pen összekovácsolódoti rende­ző gárdát összehoznunk, amely az itt-ott tapasztalható értet­lenség ellenére is fanatikusan végzi munkáját Igyekezetünket nagyban megkönnvitik a járás mezőgazdasági üzemed is1 ame­lyek a torna alkalmával‘szíve­sen válla)|ák a csapatok véd­nökségét“ — nyilatkozta la­punknak Pauliczký elvtárs. Végül néhány sorban hadd •ismertessük az eredményeket Is. Selejtezők: Dvnamo Berlint— Békés megve .válogatottja 5.0; Baník Ostrava—ZŤS Košice 2 2; Dynamo Berlin—DAC 3:1; Vi­deoton— Baŕiík Ostrava 1:0. Az 5. helyért folytatott mér­kőzésen ZŤS Košice—DAC 4:3 (ez az eredmény a hosszabbí­tásban születetta 3. helyért vívott mérkőzésen Baník Ostra­va—Békés megye válogatottja 3:2. A torna legjobb kapusa Kap­­finger (Videoton 1. védőjátéko­sa Vojáfíek (Baník Ostrava), középpályásul Majoros (ZŤS Ko­šice). csatára, s egyben 4 gól lal a torna gólkbátya Babai (Videotont lett. A rínnaszerda­­belyieknek — vigaszé. íjként — „A torna legsportszerübb egytít tese“ cím Jutott. —ld.­A helyi nemzeti bizottság el­nöke azonnal megismer, pedig kerek egy esztendővel ezelőtt találkoztunk. Tavaly Ilyentájt jártam ugyanis — a Míkszáth­­-ház ügyében — a kies ipoly­­menti falucskában. Jozef Sam­son most nem ér rá, módfelett elfoglalt: épp egy sürgős ki­mutatást, jelentést diktál szé­les mozdulatok kíséretében tit­kárnőjének. A kedvemért azért mégis tart egy szusszanásnyi, lélegzetvételnyi szünetet. De látom az arcán, nincs ínyére a látogatásom, egy zsák bolhá­nak is jobban megörült vol­na... Keressem meg Jana Paholí­­ková népművelőt, javasolja ő majd, akár a múlt esztendőben, ismét elkalauzol a Nagy Palóc emlékházához. Paholíková asz­­szony azonban nem tartózko­dik a hnb épületében, a né­hány méterrel odébb álló sok­hasznú irodaház egyik helyisé­gében lelhetem meg. Megyek is, ám nem találom őt sehol. Irodája ajtaján kéz­zel, sebtében rótt néhány soros szöveg fityeg: „A helyi nemzett bizottságra mentem“. A kör te­hát bezárult. A riportról tehát le kell mondanom? Azt azért mégsem! A tikkasztó kánikulai hőség­ben — mi egyebet is tehetnék? — visszabandukolok a helyi nemzeti bizottság elnökéhez. Ezek után )ozef Samson titkár­nője veszi kezébe az ügyemet: „megereszt“ néhány telefont, mire a keresett hölgy ismerő­sei, rokonai közül néhányan kerékpárra pattannak, gyorsan bejárják a községet, s Iám ha­marosan elő Is kerítik a kultú­­ros fiatalasszonyt. Belibeg az ajtón, de nem kér elnézést, se tőlem, se a felettesétől, egyet­len magyarázó szót sem érez szükségesnek. Leakaszt egy szögről egy kulcscsomót, aztán felém int a fejével: indulha­tunk. A Mikszálh-porta felé vesszük az irányt. • • • A festékkel gondosan lekent szárnyaskapun lakat éktelenke­dik, azonban a kiskapu nincs kulcsra zárva: félig van be­hajtva csupán, bárki beléphet rajta, Mikszáth-emlékeket látni kívánó honi vagy külföldi tu­rista és katonáséit játszó hely­béli kisgyermek egyaránt. Az udvaron vadfü burjánzik. — Mostanság sokat esett — mentegetőzik szörnyülködésem láttán az Ifiasszony —, hát nem csoda, ha elhatalmasodott a gaz, a dudva mindenfelé. Az ormótlan, piszkos fehér színű dísztéglakerítéssel körül­ölelt virágoskertbe is bekuk­kantok. Mindössze az egyik szögletben árválkodik néhány virágbokor, másutt mindenfelé térdig érő fű és gyermeklánc­fű-erdő meredezik az ég felé. — Nincs a kertnek, a ház­nak. a portának állandó gond­noka — kommentálja a lát­ványt kísérőm. — Ügy néz ki, hogy valamelyik sáklabonyai parasztembertől el kell lesnem a kaszaforgatás tudományát. A homlokzaton, a kétnyelvű emléktábla mellett („Itt élte át — szülei házában — Mikszáth Kálmán gyermek- és Ifjúkorát 1852 és 1872 között) zegzugos, néhol már ujjnyi vastag új re­pedés fut. Hát, suhan át elmémen hir­telen a felismerés, a tatarozást végző kőművesekre sem bíz­nám családi ház, de még egy mosőkonyha építését sem. Jana Paholíková elérti a gon­dolataimat. Tavaly, újságolja, még szinte romos volt az épület. Emlék­szem, bizony. Akkor, búcsúzóul azt mondta Jozef Samson hnb­­-elnök: „... Építőcsoportunk a napokban ismét munkához lát. Gyorsított eljárással, megköze­lítőleg 35—40 ezer korona rá­fordítással, ismét rendbe tesz­­szük a házat és udvarát. El­képzeléseim szerint augusztus utolsó napjaira a Mikszáth-ház ismét megnyithatja kapuit a látogatók előtt“. Csikordul a zárban a kulcs, belépünk a hűs levegőjű első szobába. — Szinte teljesen átépült a kúria három emlékhetyisége — fog magyarázatba jana asszony —, a régi épületből szinte csak a falak maradtak meg. Úgy lát­szik azonban mesterembereink­nek nem sikerült kellőképpen megoldaniuk a szigetelést, mert ősz óta már háromszor kellett újramázolta ínunk a belső fala­kat. " Közben bejárjuk az aprócska termeket. — Már ismét táskásodik a fái, maliik a vakolat — bök az egyik szöglet irányába —, az ajtók, ablakok tartják magukat leginkább. Az emlékház 1987. április 4-én, Mikszáth születé­sének 140. évfodulóján, kis ün­nepség keretében nyitotta meg újfent kapuit. Előtte egy nap­pal még építési anyagokkal, vakolattörmelékkel volt tele a Repedezik az újonnan rendbehozott fal, mállik a vakolat tornác. Rohammunkában foly-' tak a befejezési munkálatok. Jómagam is rengeteget dolgoz­tam társadalmi munkában a falak között, de fáradozásomat még csak meg sem köszönte senki. Pedig volt tennivaló, míg a szobákba végre lerak­hattuk az újra kitisztított sző­nyegeket, s helyéi e kerültek az író életét, munkásságát idé­ző falitablók. Bóklászok a helyiségben. Az új pannókon fényképek és fénymásolatok aiá kanyarított kurta-rövid mondatok ismerte­tik Mikszáth Kálmán életének néhány fontos állomását. A magyarázó szöveg, hiába tette szóvá a vendégkönyv tanúsága szerint szinte minden látogató, továbbra is csupán szlovák nyelven olvasható. A tárlókban szép szöveteken, üveg alatt la­puló félbehajtott könyvek vi­szont egytől-egvig mind ma­gyar nyelven kiadott példányok* Pedig, ha jól tudom, szinte minden Mikszáth-mű napvilá­got látott szlovák kiadásban is. A kultúros fiatalasszony egy ideig még körülöttem táblából, aztán magamra hagy. Közben megjegyzi, hogy 6 személy sze­rint nem kedveli különöskép­pen az írót. Rendben van. szó sincs arról, hogy Mtkszáthot kötelező lenne bárkinek sze­retni, ám a szkiabonyai kultúr­otthon vezetőjének mindenkép­pen jobban illenék tisztelnie falujuk legnagyobb szülöttének emlékét. Valami ilyesmit ké­szültem mondani, amikor rá­néztem, és inkább lenyeltem az egészet. Nem mondtam hat semmit, de a véleményemet azért csak leírom: analfabéta pedagógusnak nincs a kated­rán helye! A fatal nő bosszús: — Én vagyok a népművelő, a háznak nincs állandó nyitva­tartási ideje, mindenki, aki lát­ni akarja az épületet, engem ráncigái elő. Jana Paholíková két apró gyermek édesanyja. Nagykür­tösről (Veľký Krtfšj ingázik naponta. Csemetéi ugyanis Szklabonyán járnak bölcsődé­­be-óvodába. A szlovákul nem értő látoga­tó csupán az előregyártott, ma­gyar nyelvű, magnetofonszalag­ra vett „konzerv-tájékoztatőra" támaszkodhat. Azaz, támasz­kodhatna, mert a magnó hol működik, hol nem. — Én pedig magyarul nem tudok — tárja szét a karját —, ha magyarországi látogató jön, kézzel-lábbal magyarázok, vagy csak mosolygok, mint pékkutya a forró kiflire ... Felütöm most is a vendég­könyvet. „Tisztelet a nagy író­nak, aki egyforma szeretette? tudott gondolni magyarra és szlovákra. A kisemberek iránti vonzalma emelte naggyál — jegyzem ki füzetembe az utol­só bejegyzés megszívlelendő sorait. Meglepődöm viszont a­­zon, hogy ottjártamig a most befejező tanév alatt, a nyitás óta a járás egyetlen alapisko­lájának diákjai sem keresték fel az emlékmúzeumot. Pedig a látogatóknak belépőjegyet sem kell váltaniuk ... — Most öt-tíz évig, amig is­mét lesz „kerek“ Mikszáth-év­­forduló — szögezi le Jana Pa­holíková magabiztosan — nem­igen történik az épületben vál­tozás. Az udvar hátsó traktusából eltűnt a szemet bántó szemétte­lep; a jókora kupacok helyén most tlpusgarázsok •‘piilrmif. • • • A helyi nemzeti bizottság el­nöke nem tudott s zámot adni az átépítés költségvetéséről Menjek Kürtösre, a járási nem zeti bizottság kulturális osztá lyára, javasolta, ott majd útba igazítanak. Ezen ne múljon mondtam, de módfelett meg­leptek szavai. A hnb-elnök nem tud elszámolni saját épitőcso­­portjának a munkájáról, az el­végzett feladat értékéről? A jnb kulturális osztályának közgazdásza. Mária Václavova kedvesen fogad: — Az elnöknek — ámul el 6 is Jozef Samson megjegyzésén — igenis tudnia keli: a kiutalt 100 ezer koronából kimutatása alapján az átépítés 81 ezer ko­­ronányi összeget igényelt. Hi­szen a hnb szakcsoportja vé­gezte a munkálatokat. Szakem­ber véleményét senki nem kér­te ki, ezért nem is csoda, hogy Ismét bonyodalmak adódnak az épülettel. A népművelőt sem értem. Mit képzel, a magnó majd magától felsétál ide, mi­­hozxánk, nagyjavításra? Ogy látom, az emberek elkényelme­­sedtek, nemtörődömmé váltak, elvárják, hogy a szájukba re­püljön a süit galamb. Helyeslőén bólogatok, s las­san összecsukom írőmappámat. Kálmán bácsi, mormogom magamban, rá sem ismernél szeretett Szklabonyádral ZOLCZER LÄSZLÖ A ház kertjében gyermeknagyságú „gyom-erdő pompázik“ A pannókon csak szlovák nyelvű tájékoztató szöveg olvasható (A szerző felvételei! % Kálmán bácsi, ezt látnod kellene!

Next

/
Thumbnails
Contents