Szabad Földműves, 1987. január-június (38. évfolyam, 1-25. szám)

1987-02-14 / 6. szám

14-SZABAD FÖLDMŰVES

1987. február 14.

HORGÁSZÁT • HALÁSZAT ф HORGÁSZÁT ф HALÁSZAT ф HORGÁSZÁT ф HALÄSZAT ф HORGÁSZÁT ф HALÁSZAT ф HORGÁSZÁT ф HALÄSZAT

Uig-vidéki

halfogások

'Aki manapság horgászbotot vesz a kezébe, és pirkadatkor elindul a Latorcára, aligha gondol arra. hogy milyen is volt ez a vidék ISO—2UQ esztendővel ezelőtt. A még zabolátlan folyó a tavaszi és őszi áradások alkalmával fölös terhét az Ung-viriél,i falvak mélyebben fekvő területem hagyta. Tavakat, ereket, folyásokat, lápos, mocsaras területeket alakított Így ki. Kitűnő feltételeket teremtett a halak, vízimadarak és egyéb vízben élő állatok életéhez, szaporodásához.

Az Ung-vidékí emberek jelentős része abból élt, hogy a tavakat halászta, járta a lápos, mocsaras területeket és gyűjtögette a hasznosítható vízinövényeket. Csíkot, vidrát, nyestet fogott, és távolabbi településeken kereskedett azzal. A vidék sokat szenvedett az árvizektől, pedig már 1700 óta foglalkoztak a Latorca szabályozásával, amelyhez az 1900-as években kezdtek hozzá, amikor kezdetét vele a Kelet-szlovákiai síkság lecsapolása. A Latorca szabályozása megoldotta az évszázadokig tartó, évente kétszer-háromszor is visszatérő, gondot, amelyet az árvizek jelentettek az Itt élő emberek számára. Másfelől viszont a minimumra csökkentette a halászati lehetőségeket.

A szabályozás előtti Latorca és a part menti vizek 'halbősége, ma már hihetetlennek tűnik. A szirénfalvi (Ptrukía) üveges János bácsi mondta: „Akinek itt hálója volt, hala is volt bőven!” Volt idő. amikor a disznót is hallal etették, sőt a nyári melegben megromlott,' „meglöttyedt” halat a káposztaföldekre hordták trágya gyanánt.

Az Ung-vídék! halászatra vonatkozó legkorábbi adatunk az 1300-as évekből való. Egy peres ügy kapcsán ekkor jegyzik fel, hogy Szirénfalván egy nyolctagú csoport a Latorcából előbb 1150. majd S0 darab halat fogott ki. Későbbi források is a halbőséget bizonyítják. 1850-ben a bésiek a Latorcában gyalomma] fél nap alatt 30 „szánkahalat” fogtak ki. A halat a kereskedőknek adták el, akik azt az ungvári kórházba, laktanyába, vendéglőbe szállították. 1858-ban Szirénfalván egv nap alatt akár 80 tonna halat is fogtak.

Mivel a halbőség a fö^esurak számára is jelentős jövedelemforrás volt, a Jobbágyok számára a halászatot Időről időre szabályozták. Egy 18. század végi forrás erről a következőket mondja: „Ősszel a halészó vizekben. az uraság engedelméből horgokat szoktak kirakni, melyek által, mikor jó Ideje vagvon a halászatnak, a lakosok alkalmatos pénzt is kereshetnek. Télben, amidőn befagynak a vizek, az uraság engedelméből nagv hálóval is szoktak gyalmozni, és ha jó ideje vagyon, megtörténik, hogy egy-egy gvalommal egész télen kétszáz forint ára halat is fogtak, a-Ismeretlen, vein vizi élőlényeit.az ingeik

Lehalászás

melyből az uraságnak csak felét adják. Azon halakat pedig a kupecek helyből is elhordják pénzen, ha pedig kupecek nem akadnának, az hegyaljai városokra szekereken szokták vinni, az pénzen mindenkor elkél.”

Említést érdemel az 1888. évi törvény megjelenése, amely a halászati vizek kötelező bérbe adását tartalmazta. Ez a gyakorlat 1920-ig volt érvényben. Szirénfalván például Berger főbérlőtól vették bérbe a Latorca folyót, amely a község határát érintette. A falusiak mint albérlők szerepeltek. A halászatra albérletbe adott szakaszon kifogott balzsákmány egyharmada a halászokat, kétharmada pedig a főbérlőt illette.

Ma már a legagyafúrtabb orvhalásznak sincs olyan gazdag képzeletvilága, hogy rá ne csodálkozna egy-egy fogási módra, vagy egy régi fortélyos halászeszközre. A különböző hálókon és horgokon kívül halásztak itt szigonnyal, varsával (ebből 8—10 félét ismertek), vésztővel (nádból font .eszköz), tapogatóval, gáttal, törekhordó kosárral, villával, sőt a sekélyebb vízben puszta kézzel.

EGY EVEZ, EGY V1LÄG1T

Kedvelt volt az éjszakai szigonyozás, melyhez Szirénfalván 7—8 ágú szigonyt használtak. Három ember és egy nagyobb csóna# kellett hozzá. Egy nagyobb csónak hossza elérte a 10 métert is. A csónak az Itteni ember számára a halászaton túl még a második világháború után is fontos közlekedési és szállítási eszköznek számított. Áradás idején a községbe be- és kijárást, a mezőről a termés betakarítását csakis csónakkal lehetett megoldani. A szigonyozásnál egy ember evezett, egy világított, egy pedig a szigonyt kezelte. Elsősorban a nagyobb halat, a fenéken lapuló harcsát keresték. (

A hálók közöl a gyalom volt a legelterjedtebb. Ez egy hosszú kerítőhálú, melynek közepe zsákszerűén van kialakítva. A befogott halak itt

h

H

hl-.......... .....

'•rÄ’T5"V 'S ľ.,

(Fotó: ČSTK)

gyűllek össze, egyszerre több mázsa is! Ezért az ilyen háló kezeléséhez legalább hat ember, és két csónak kellett.

A csík Igen keresett halfajta volt. ínyencfalatként fogyasztották. A sekélyebb vizeket kedvelte. Ezeket gáttal elrekesztették, így a csíkot a vesszőből tont csíkkasba terelték. A kasból a csík a csíkgödörbe került, itt tárolták egészen eladásig.

Aki jól ismerte a vlzivllágot, annak néha a puszta keze ts elég volt a halfogáshoz. Különösen aszályos években nyílt alkalom erre. A sártengerré vált sekélyebb tavakban kézzel szedték össze az oxigénhiánynyál küzdő, elbódult halakat. Még a szarvasmarhát Is felhasználták a halfogáshoz. Áthajtották a csordát a sekélyebb vizeken és a sáros vízben „megszédült” halakat zsákokba szed ték.

TAVI SZÄNTÄS — ASZÄLYBAN

A csík még az Iszapban is sokáig megmaradt. A halász figyelmét gyakran a víz fölött repkedő gémek, varjak hívták fel a halfogás lehetőségére. Ilyenkor kosárral átmerték az iszapot, összegyűjtötték, és tiszta vízben átmosták a csíkot.

Bármilyen hihetetlen, az eke is néha halászeszközként szolgált. Ha az aszályos időjárás miatt kiapadtak a nagyobb tavak, megszántották a medret. Fönn már szikkadt volt a föld annyira, hogy a lovat megbirta, nem süllyedt nagyon bele. Az eke felforgatta a medrekben megbúvó halakat, s ilyenkor néha még csuka is került a barázdába.

Napjainkra bizony alaposan megváltozott az Ung-vidék. A mesés balbőség már régen a múlté. Az egykori tavak, lápok helyén más jellegű gazdálkodás folyik. Csak a kubikgödrök és a holtágak sűrű füzesei őriznek még valamit abból a képbói, mely. valaha a tájat jellemezte.

—I. В,—

A tavak, patakok, folyók vize mind-mind titkokat ígér a természetet szerető. érdeklődő horgász számára. A horgászbot, háló sokaknak nemcsak zsákmányt szerző eszköz, de olyan szerszám is, amellyel felszínre hozhatnak egy morzsányit a vizek rejtett életének titkaiból.

Néhány évtizeddel ezelőtt, amikor még a Kis-Duna medrének homokját tenyérnyi kagylók szántották és a Fekete-víz hínaros medreiben a karnyi csukák csak közepesnek számítottak, fajokban is gazdagabb volt vizeink élővilága. A Mátyusföld északi csücskében, a szenei (Senec) löszdombok tájékán, ahol a vidék már olyan lapos, mint az ember tenyere, a Kis-Kárpátokból lecsurgó patakok meglassulnak. Sárga, agyagos vizük tavasszal sebesen rohan, nyáron elapad, lassan csordogál a magas partok között. Az ötvenes évek végén még rákok és sokféle hal népesítette be ezeket a patakokat.

• Gyerekkorunkban derékig vízben, az agyagos iszapot gázolva sokszor raboltuk végig az Itteni vizeket. Az iszapot felkavarva húztuk a hálót. Gyakran egy-egy érdekes, kígyószerű „halat” is zsákmányoltunk. Csak jő val később tudtam meg, hogy nem angolna, nem is valódi hal volt ez

egyes fajoknál csak 2—3 évig tart, A lárvák a patakok medrének iszapjában élnek. BomlO szerves anyagokkal, kovamoszatokkal, egysejtűekkel, néha fonál- és örvényférgekkel, ritkán rovarlárvákkal táplálkoznak.

Átalakulásuk után a fajok nagy része parazita életmódot folytat. A tengerben élők hering- és tőkehalféléket, az édesvíziek pisztrángokat, lazacokat támadnak meg. Szájukkal rászívják magukat zsákmányukra, fú; rónvelvükkel feltépik annak bőrét és vérével, testnedveivel, szöveteivel táplálkoznak. Néha egy egy halat több példány támad meg, így az csakhamar elpusztul, ezért Inkább ragadozóknak nevezhetjük őket. Amikor ivarérettségüket elérik, hátúszóik magasabbak lesznek és összeérnek. A nőstényeknek análts úszójuk fejlődik. A táplálást abbahagyják, fogaik eltompulnak,- bélcsatornájuk elsorvad. Ivásra több fajuk a folyókba úszik.

Századunk első évtizedében a Labe folyóban még rendszeresen megjelent az 1 m hosszúra megnövő,' 3 kg-os súlyt elérő tengeri ingola (Petromyzon marinus). Ma már az erőművek, zsilipek megakadályozzák, hogy fölkeresse régi csehországi ívóhelyett, s persze a vizek szennyezettsége sem kedvez neki.

Európában az lngolafélék (Petromyzontidae) családjának 10 faja él. Szlovákiában 4 fajuk fordult elő.

A 45 cm-re megnövő, 35 dkg súlyú

Ü ’>^vUUUL

Az ingola szájrészei: a—nyelvlemez, b—szájüreg, c—relsö-, d— alsó ajaklemez, e—szarufogak

Biotechnológia a halászatban

A szakértők véleménye szerint, mely ma már egyre több Ország illetékesének álláspontjával is egyezik, a biotechnológia a jövőben olyan meghatározó és átütő erejű változást eredményezhet a gazdasági életben, amelyhez hasonlót a mikroelektronika jelent napjainkban. A halászatban a biológiai lehetőségek mellett a hidrobiológia területén is számos, eddig kihasználatlan tartalékról tudunk. Éppen ezért fontos, hogy a biotechnika, illetve a biotechnológia egvra szélesebb körben elterjedjen.

Manapság szakmai körökben ismét egyre többet vitatják, hogy a nemesített. biológiailag értékesebb egyedek valóban többet érnek-e a termelés számára. A vitatkozókban az fel sem merül, hogy a termelés alkalmazott módszerében van a hiba, a kidolgozott haltermelési technológiát nem tartják be következetesen.

A hal mint biológiai tényező magában hordoz olyan kedvező tulajdonságokat. amelyekkel versenyképes más, húst adó állatokkal. Nézzük mea például a pontyot. Egy pontyanya 300—500 ezer darab ikra leadá«ára képes egy-egy alkalommal, de 5—6 éven ét 2—3 millió darab lehet az ógvnovezett élette’insitménye. Megfelelő mnsľorekkei a betegségekkel szembeni eDená’lö-képesség növelésével olyan termelési eredményeket

lehet elérni, melyek szavatolják a jövedelmezőséget.

További lehetőség rejlik a takarmányozás új módszerében, amelyhez jó alapot jelent a vízi közeg, illetve annak hidrobiológiái Összetevője, migpl megfelelő táplálékot nyújt. Ehhez stimulánssal, a kívánatos mikroszervezet tömegének fokozásával (elsősorban műtrágya és alkalmasabb mikroszervezet-tenyásztürzsek adagolásával, bizonyos szennyvizek betáplálásával, valamint a jó polibultúra alkalmazásával) igazodhatunk. A túlzások, a szélsőséges népesítési arányok persze nem adhatnak tartós és biztonságot hozamot. Az ezzel kapcsolatos legutóbbi tapasztalatok szerint kondlciórontó is lehet a növényevők túlnépesítése, hiszen a tápláléklánc optimális összetételét megzavarjuk a mikroszervezetek koréban. U- gyanakkor azonban vétek lenen a növényevők teljes kiiktatására gondolni. A legfontosabb feladat a kiszámított arányok szem előtt tartása, a vfzi táplálékszintek megfelelő kihasználása.

Vitathatatlan tény, hogy a vtzl élet jó fehérjeforrás. Ma már valamennyi vízréteg — táplálékszint — takarmányforrását ki tudjuk használni a ha'fajnk részére. A táplálékláncba beillesztett halfajaink alkalmasak a vizek gazdaságos, hatékony kihasznilására. Az ezzel kapcsolatos kutatás egyre többet foglalkozik a vizek természetea táplálékforrásaival, a halak számára jól hasznosítható planktontényezők arányának javításával, a különböző hulladékanyagok betáplálásban való alkalmazásának módszereivel.

A* új biotechnológiai módszereket egy lényeges dolog különbözteti meg a hagyományos eljárásoktól, mégpedig az, hogy az ember által megadott feladatokat programozott mikroorganizmusok, növényi és állati sejtek végzik. Végeredményben a genetikai kódot (egy tulajdonság genetikai programját) visszük át az egyik sejtből a másikba. Ez a módszer adja kezünkbe az élővilág tudatos, célirányos megváltoztatási lehetőségének kulcsát, a legideálisabb mikroorganizmusok, növényi- és állattípusok konstruálásának módszerét.

Figyelemmel a világgazdasági helyzetre, a gazdaságilag fejlett országok gyorsan nekiláttak az új módszerek kínálta lehetőségek sokoldalú hasznosításához. Mindenütt, ahol lépést akarnak tartant a gyors fejlődéssel, felismerve a biotechnológiában rejlő potenciális lehetőségeket, elkezdődött a biotechnológiai programok megvalósítása, illetve kiszélesítése.

—H-az állat, hanem a gerincesek kevésbé ismert osztályába, a Körszájűak (Cyciostomata) közé tartozik.

Annak ellenére, hogy számos tekintetben megegyeznek a halakkal (régebben ide sorolták őket), mégis több lényegesen eltérő anatómiai jegyük van. Tán ami leginkább meglepő, hogy nincs állkapcsuk. (Ezért a gerincesek törzsén belül külön csoportként kezeli őket a tudomány: állkapocsnélküliek — Hemicraniata néven.) Ha egyszer kezünkbe kerül egy-egy példánya, feltűnő rajta az is, hogy orsó alakú testén csak páratlan úszói vannak. Teste csupasz, pikkely nélküli, számos nválkasejttel. Szeme mögött, a fej oldalán hiába keresnénk a halaknál mindig mozgó, nyíló-záró kopoltyúfedőt. Helyette a fej oldalán 7—7 kopoltyúnvílás (egyes fajoknál ez több is lehet) látható. Ezek egymással nem érintkező, ún. zacskós kopoltyúkba torkollanak. Orrnyílásuk páratlan. Legérdekesebb tán a tölcsérszeríí szívószájuk, amely sokat elárul életmódjukról. A szájukban sok, serteszerű többé-kevésbé körkörös sorban elrendezett ajakfogak vannak. A nyelvük Is fogazott, ún. túrónyelv. Más gerincesektől abban is eltérnek, hogy vázuk porcos, csigolyáik nincsenek.

A Körszájúakra jellemző, hogy átalakulással fejlődnek. A lárvák (amraocoetes) több anatómiai jegyben és életmódjukban is eltérnek a felnőttektől. Szemeik kezdetlegesek, bőrrel borítottak, háromszög alakú szájuk fogazat nélküli. Ez az állapot 4—6,

folyami ingola (Lampetra fluviatilis), amelynek az Északi- és a Balti-tenger vidékén gazdasági jelentősége is volt, faunánkból minden bizonnyal kiveszett. Nálunk ma már csak az Eudontomyzon danfordi, az E., mariae és a pataki Ingola (Lampetra planer!) előfordulása várható.

Az E. danfordi 30 cm hosszúságot ér el. Parazita faj, de elfogyasztja az ürüléket, a vágóhidak hulladékát is. Az átalakulást követő második évben a kifejlett állat emésztőrendszere elkorcsosul (atroftzálödik),tovább nem táplálkozik. Ivás után gyorsan elpusztul. A kisebb, 23 cm körüli E. njariae. és a 18 ,cm-es pataki ingola nem támad meg halakat. Átalakulásuk után nem táplálkoznak. Az Ivás után elpusztulnak.

Ingola nálunk a Duna holtágaiban, a Vág, a Garam vízrendszerében, a Tiszában, a Hernádban, az Ondavában, a Toplyában él. Ma már azonban vízi élővilágunk legritkább állatai közé tartozik, ezért mindhárom tájvédelem alatt áll. Halászatát, pusztítását büntetik, ilyen esetben 500 koronás bírság szabható ki. Ez azonban Inkább csak jelképes intézkedés, hiszen gazdasági haszna nincs, szándékosan senkt sem fogja az Ingóiét. Pusztulását a szennyezés, a meder szabályozása és más beavatkozások . okozzák. Ha azonban mégis hálóba kerülne, értesítsük róla a múzeumok, tudományos intézmények, egyetemek szakembereit; s megvizsgálása, leírása után bocséssuk szabadon.

Dr. Pomichal Richárd

t в »X&

Az Ingnia hosszú féregszenl testéről, páratlan úszóiról könnyen felismerhető