Szabad Földműves, 1987. január-június (38. évfolyam, 1-25. szám)

1987-02-07 / 5. szám

1987. február 7, SZABAD FÖLDMŰVES 7 HAZAMENNEK... 'Javakorabelt, széles vállú, szép szál férfi jelenik meg a nőt osztályon. Nyugtalanul mászkál a szűkre szabott folyo­són. A telefon mellett gyakran megáll. Hol fölveszt, hol meg leteszi. Tovább nem bírja türe­lemmel, idegesen fölkapja a kagylót, tárcsázik. "A szék támláidnak dóive te­lefonál. A nagy vitatkozás köz­ben arca kipirul, szála szegle­tén kesernyés mosoly. Meafe­­ledkezik a világról, azt hiszi, hogy egyedül van. Kék köpe­nye szétnyílik, alatta nincs egyéb fehérnemű. Ml a közelé­ben beszélgetünk, kézimunká­zunk, a látottakon kuncogni kezdünk. Barátnóm, huncut öz­vegyasszony közit velem, bizto­san az a baja... hiányzik a nö az életéből, mi más lehetne, ha ennyire megfeledkezik ma­gáról. Barátunk ránk se hede­rít, tovább dumál a telefonba. Jön a fönövér, meglátja öt a kék köpenyben, kedves mo­sollyal figyelmezteti, azonnal hagyta abba a telefonálást, menten vissza a helyére, a nőt osztályon nincs mit keresnie. Meglepődik, megigazítja kö­penyét, gyorsan feláll, hango­san ezt kiabálja: „Holnap ta­lálkozunk a bíróságonim s le­csapja a telefont. A nővér ismét rendre utasít­ja, mire barátunk a következő­ket kérdi tőle: „Mit követtem el már megint? Itt a szép nők­kel szóba sem lehet állni? Hisz nem vagyunk apácazárdában. Egy kis beszélgetésre, szórako­zásra, netán lótanácsra az em­bernek szüksége lehet. Megle­het a főtanácsot pontosan a gyengébb nem valamelyikétől kapja meg. Most összeszedtek az orvo­sok, a barátok önbizalmat ön­töttek belém, egészségesnek érzem magam. Еду-két nap múlva hazaengednek, de hova menjek haza?! Ismét a pokol­ba? Mt vár rám? Bíróság, vá­lás, vagyoni eloszlás, lakásszer­zés, a gyerekek hiánya, akikre fizetnem kell még így jó ideig. A nőnek a hajaszála se görbül. Nem köteles együtt élni olyan férfival, akit utál. Kész. A férfi elvan intézve... nálunk. 0 akarta, mindent meg­tett, hogy tönkretegyen. Csak a két gyerek, az ne lenne, őket nagyon sajnálom — nagyot só­hajt — majd folytatja: — Sokat dolgoztam, fusiz­tam annyit, hogy elfuslztam az életemet. Többet kellett volna az asszonnyal törődni, mint a pénzzel, ezt mondja mindenki. Szerelemből nősültem. Amikor összeházasodtunk, semmink sem volt. Kellett a pénz: la­kásra, szobaberendezésre, az­után autöra, no meg szerettem, ha a feleségem szépen öltöz­ködik. Tellett mindenre — saj­nos másnak. Csempéző vagyok, gyakran vagyok távol a családomtól: laktam lakókocsiban, munkás­­szálláson, volt úgy, hogy csak a hét végén jártam haza, hoz­tam a pénzt — mondja dühö­sen, tehetetlenül a nagydarab férfi. Igyeksztk visszatartani kitörését, a keze reszket, na­­qyokat nyel és szünet nélkül beszél. A feleségem meg kihasználta az alkalmat. A gyerekek nőt­tek, magukra is hagyhatta őket. Azután meg rám. Mert odáig feszült a dolog, hogy a feleségem egyedül élő nőkkel barátkozott, akiknek volt Ide­jük szórakozni. Esténként e­­gyütt mentek tde-amoda mulat­ni. Volt úgy, hogy csak éjjel vagy reggel jött haza. Otthon meg csinálta a cirkuszt, hisz­tiseit. Kiköltözött a hálószobá­ból. Nem aludt velem, később ölelkezni sem akart. Hiába másztam utána, hiába könyö­rögtem, nem kellettem neki. Megéreztem, hogy van valakije, annál jobban kívántam. Majd megbolondultam érte, a testé­ért, mert szép nő a feleségem. Azt akartam, csalja meg velem a szeretőjét, hogy ne csak én lennek a vesztes. Nyolc hónap után hajlandó volt lefeküdni velem, utána a pofámba vágta: a másikkal, mármint a szere­tőjével sokkal jobb volt, mint velem. Velem sose érzett olyan gyönyört, mint azzal a másik­kal. Bejelentette, hogy elválik tőlem, költözzek ki a lakásból, mert a bíróság úgyis neki ítéli i gyerekekkel együtt. Dühös tettem, és alaposan megpofoz­tam. Persze másnap igyekez­em jóvátenni az egészet, de 0 fúrván elutasított. Sőt haza­hozta a szeretőjét, azt a mos­lékot, hogy tanúja is legyen, ha megverem. Együtt aludtak i lakásomban. Amikor elment i pasas, számonkértem, mtért istnálja ezt velem, meg a gye­rkekkel, miért nem adja be a válópert. A nagy veszekedés közepette kést fogtam a ke­lembe, hogy megölöm, ha az tnyém nem lehet, akkor a má­ié se legyen. Szerencsére tudtam uralkod­ni magamon. Nem ts gondol­ám komolyan, azért tettem, hogy rátjesszek. Ez sem segí­tett. Most már tudom, 0 okozta betegségemet, örült veszekedő­­lek, féltékenységI jelenetek között zajlott az életem. Há­romszor voltam operálva gyo­morfekélyre, háromszor kezel­ek idegosztályon, mert még a •endörségre ts feladott ember­ölési kísérlet miatt. Most már minden a múlté Szeretnék új életet kezdeni De hogy kezdjem el? Negyven éves vagyok, nőre nagy szűk ségem van, de félek tőlük Mondjátok meg mit csináljak? — Ha nem akarsz elválni, és mindenképpen ragaszkodsz a feleségedhez, akkor Is cselhez kell folyamodnod — mondja a barátnőm. — Be kell bizonyí­tanod, hogy bármikor találsz olyan nőt, mint a feleséged. El­végre ö ts egyre idősebb lesz. Es azzal a nővel majd erősen tartod a kapcsolatot, hogy a feleséged ts tudomást szerez­zen róla, meg a pasasa ts. Vissza kell szerezned emberi méltóságodatI A kórházból ki­kerülve, hazamégy. Mi minden­nap felhívunk telefonon, főleg akkor, amikor 6 ts otthon lesz. — % arról szó sem lehet — mondja elvesztve türelmét ba­rátunk. — Ti nem Ismeritek a feleségemet. A telefont bevitte a szobájába, én csak akkor te­lefonálhatok, ha ö megengedi, engem sem hívhat senki, és ha mégis, akkor legtöbbször ö ve­szi fel a kagylót, és azt mond­ja, nem vagyok otthon, ezzel leteszi. Azt mondja, 6 ftzett a telefonszámlát. Pedig én is ki­fizetném, ha megengedné. — 'Amíg egy lakásban lak­ok, mindenhez fogod van — ér­velt a barátnőm. — A telefon­hoz ts. A telefonálgatásokhoz ts. A cselszövést meg kell ten­ned még akkor ts, ha szereted a feleséged; meglehet, így ka­pod vissza. Különösen, ha úgy teszel, mintha komolyan gon­dolnád az egészet. Barátunk belement a játékba. A kórházból egészségesen távo­zott, sőt talán boldogan. \ Mert megszerette a barátnőmet olyannylre, hogy mindennap felhívta a kórházat. Így tud­tuk meg, hogy az első tárgya­láson az asszony a válást el­utasította, s bizonyos időre el­halasztották. Barátunk pedig úf életet akart kezdeni, haladéktalanul. Mindent megtett azért, hogy barátnőmet, aki özvegyasszony volt, el ne veszítse. Amikor ba­rátnőmet Is hazaengedték a kórházból, közös barátunk gép­kocsijával várta őt a kórház kapufa előtt. Együtt mentek haza, barátnőm családi házába. Közös barátunk jö, ügyes élet­társnak bizonyult, ezt mondták róla a szomszédok, Ismerősök, örült, hogy végre révbe ért. Ez a szerelem három hónapig tar­tott. Később tudtam meg, hogy ba­rátnőm öngyilkos lett, felakasz­totta magát. Okát eddig senki sem tudja. NAGY TERÉZ — Jó, jó, helyes, csak men­jen már vissza a szobájába — feleli kedves mosollyal a fiatal csinos nővér, mert ezen az osz­tályon nyoma sincs a durva­ságnak. — Ha valakivel talál­kozni akar, vagy elbeszélgetni, esetleg panaszkodni, azt meg­teheti a dohányzóban ts. — Nagyon ló ötletI — fakad ki a férfi. — A telkemet önt­sem ki egy füstös dohányzó­­fülkében olyan hölgynek, aki nem cigarettázik és akivel sze­retnék megismerkedni. Taná­csot akarok kémt egy nőtől, akit tisztelek. Ezért jöttem Ide telefonálni, ha tudni akarja a kedves nővér. Ti pedig bocsás­satok meg — mondja felénk fordulva, a feleségemmel be­széltem az előbb. Válunk — mondja és távozik. Kíváncsiak voltunk, ml tör­tént vele. Másnap a barátnőm­mel együtt felkerestük őt a do­hányzóban. A kis szoba egyik sarkában hármasban ülünk le beszélgetni. — Megmondom Úgy, ahogy van — kezdi — megcsalt és elhagyott a feleségem. Nem bírtam elviselni, mert szeret­tem őt, mégis én lettem a vesz­tes. Begolyóztam, ezért vagyok ttt. De most már megnyugod­tam; az orvosok, a haverok biztatnak. Ezt a harcot felad­tam, nincs értelme folytatnt. Tizenöt évi házasság után el­Hencz Imre: Téli táj (olaj) Hencz Imre: Portré (olaj) (Vass Gyula reprodukciói) „Színésznek lenni a legrangosabb dolog a világon. A színjáték olyan, mint a vallás. Föláldozod magad érte. s hirtelen úgy találod hogy nem marad Idód barátokra, szerelmekre Ezt nehezen értik meg. Nem tadsz már találkozni senkivel. Egyedül maradsz a koncentrációiddal, a kép* keleteddel. Ez minden. Színész vagy.“ (lames Dean) Tóth László Valamikor kutyabőrreí bizonygatták a ne­mest származást, pecsétes okmányokkal Iga­zolták a grófi vagy bárói elmet. Tóth László­nak elég volt eljátszani egy szerepet ahhoz, hogy örökös „gróf“ legyen belőle. A dolog úgy történt, hogy a színház — fenn­állásának harmadik évadában — az 1954/55-ös szezonban műsorára tűzte a mindig sikert ho­zó francia klasszikus, Beaumarchais „A sevillai borbély“ c. vígjátékét. Almavlva gróf szerepét — valószínűleg nem véletlenül — Tóth László­ra osztották. Olyan döbbenetesen valósághűen ábrázolta a gróf figuráját, annak méltóságos tartásával és minden allűrjével, hogy a közön­ség nem akarta elhlnl: ennek a színésznek nem kék vér folyik az ereiben.,. A kollégák is elismeréssel adóztak e ritka szép teljesít­mény láttán: anélkül, hogy összebeszéltek vol­na, ettől kezdve Tóth Laci kollégájukat csak „gróf-ként emlegették egymás közt. Ez a „ra­gadványnév“ a mai napig rajta maradt. A fia­tal kollégák, akik segédszínészként kezdik pá­lyafutásukat a színháznál, hónapokon át ta­nácstalanok, mert nem Ismerik a „becenév" okát, megkérdezni viszont még nem merik. Mikor aztán megtudják, hogy mitől „gróf“ Tóth László, szinte kivétel nélkül mlndannyiuk­­nak átfut az agyán: Hát igen, valahogy így kellene kezdeni a pályát, hogy az ember már az ötödik szerepével olyan emlékezetes alakítást nyújtson, hogy azzal „örökre“ bevésse magát a nézők emlékezetébe... Hogy mi szél hozta Komáromba ezt a „gró­fot“ nem kell különösebben magyarázni. („Szeretem a színház levegőjét, a hangulatát — magát a színházi életet “f De hogy honnan fújta ide, azt már nem sokan tudják. Gömörország „fővárosában“, Bátyiban, azaz Rimaszombatban (Rimavská Sobota) született 1922-ben. A. gömöriekről azt tartja a fáma, hogy igencsak nótás kedvű, vidám emberek; hogy az isten bőbeszédűséggel verte meg őket, de azon melegében szerencsével is megáldotta valamennyit, mert, hogy azt a sok beszédet mindig énekelve mondják, és fgy már nem­csak, hogy el lehet viselni, hanem még kelle* metes is az ember fűiének... Ezek közé a nó­­tás kedvű, dalos ajkú legények közé tartozott Tóth László is, bár a háború és az utána kö­vetkező évek egy kissé ajkára fagyasztották a dalt... Ekkor Losoncra (Luöenec) költözött, s itt „találkozott“ a Csemadokkal, amely ek­kor alakult — formálódott... Amikor megje­lent a frissen alakult Magyar Területi Színház kelet-szlovákiai tehetségkutató vizsgáján, már újra dalos kedvében volt. , A színházban azonban nemcsak dalból állt az élet. Hozzá kellett szokni a prózai szere­pekhez, sőt olykor-olykor olyan figurát is el kellett játszania, amelyikhez nem fűlt a foga. („Különösen húzódoztam a Szélvihar Mácsal földesurától. Ez volt pályámon az első ellen­szenves figura, de alighanem jól játszhattam, mert bizony az előadás után nem egy helyen meg akarták verni a nézők azt az ellenszenves figurát.") Voltak bravúros beugrásai, de ami a legfontosabb, az eddigi harminchárom év alatt több mint száz szerepet játszott, s ezek között bizony voltak (a közönség számára) Igen em­lékezetesek, és (a kollégák számára) Irigylés­re méltóak. A közönség a mai napig szerett-kedvell ..ezt' a vidám szemű, jóságos tekintetű embert”. Kmeczkó Mihály KAPHATÓ még az új Madách Naptár A Madách Naptár az egész család olvasmánya; 272 oldalon naptár, ri­port, szépirodalom, lsmeretterjesztó cikkek, humor, sport, gyermekrovat, autós, egészségügyi, nyelvészeti témák és sok színes és fekete-fehér kép. Ara: 25 korona. Házhoz szállítják, ha megrendeli a kiadó címén: Vydavateľstvo M A D A C H, Michalská 9 816 21 BRATISLAVA MEGRENDELÉS Megrendelem utánvétellel az 1987. évi Madách Naptárt. Címem: Név: Utca, házszám: Irányítószám, lakhely: Aláírás: t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents