Szabad Földműves, 1987. január-június (38. évfolyam, 1-25. szám)

1987-01-31 / 4. szám

6

SZABAD FÖLDMŰVES.

1987. január 3L

Felszínen a

A Rimaszombati (Rimavská Sobota)

Járási ÍNemzeti Bizottság kulturális szakosztálya, a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége, és a Szlovákiai Nőszövetség járási bizottságaival közösen megrendezte a szövetkezeti dolgozók kulturális napját a gömöralmágyi (Gemerská Jablonecl kultűrházban. Az első, hagyománytalapoző ünnepség délelőttjén került sor a „Mit tudsz a Szovjetunióról?“ elnevezésű vetélkedő járási döntőjére, amelyen négy szövetkezet vett részt. A legalaposabb felkészültségről a Nagytöreki (Veiké Teriakovce) Egységes Földműves-szövetkezet csapata tett tamibizonyságot. a rangos eseményen a jnb és a NF járási Ivzottságának küldöttségét Gálffy Béla, a járási pártbizottság ideológiai titkára vezette.

Gaál István, az SZFSZ járási bizottságának titkára ünnepi beszédében elmondotta, hogy a CSKP XVII. kongresszusa, és az efsz-ek X. országos kbngresszusa határozatainak szellemében hívták életre ezt a jövőben kétévenként megrendezendő, szövetkezetről szövetkezetre vándoroltatok kulturális fórumdt, azzal a nemes szándékkal, hogy minél több egyén bekaDcsolődásával serkentsék és bővítsék a szövetkezeti dolgozók és kollektívák kulturális tevékenységét. Ä járási seregszemlék remélhetőleg ösztönzően hatnak majd a kulturális nevelőmunka színvonalának növelésére, a tehetséges fiatalok alkotókészségének kibontakozásához szükséges feltételek megteremtésére, és a népi kulturális hagyományok ápolásának újbóli felpártolására .

Az eddigi felmérések szerint a húszból mintegy nyolc szövetkezetben tevékenykedik valamilyen folklórcsoport. Az idei, első talá'kozőn öt szövetkezetből közel kétszáz szereplő lépett pódiumra a vendégek és a falusi közönség előtt.

Különlegesen újszerű, és mégis, valamilyen múltbeli búvópatakszerű zajgást sejtető varázsa volt ennek az estébe szépülő almágvi délutánnak.

A búvópatakot a jövő szándók csalogatta újra a felszínre, a zúzos, álmos, ködpapuesos medvesaliai doni-'1 bök alatt, ahol egv színpaddal gátat is vetett neki a publikum. Termékenyítő. gazdag hordalékát Itt rakta le; á nézőtéren. A tóvá duzzadó víz tükröt tart a paraszti múltnak, s az emberek elé emlékliliomokat tereget. Burjánzik az illatos-színes .virág-világ, beszövi a- képzeletet, mely eddig, földalattai üregek mélyén bujdokolt.

JEGYZET

inte hihetetlen, hogy milyen meglepő párhuzamokat, rejtett összefüggéseket fedez fel olykor az ember Mondaná e például valaki, hogy-két olyan, egymástól távol eső dolog, mint az Időjárás és az emberi lélek, kapcsolatban van egymással? S hogy viszonyuk nem más, mint egyfajta sajátos fordított’ arányosság? Pedig így van; elmondom; honuan jöttem rá.

Képzeljünk el egy tavaszi, nyári, őszi. tehňt egy teljesen átlagos napot A helyszín tegyen mondjuk egy forgalmas városi autóbusz megálló, ahol bét-nyolc járatra várnak az emberek, a nap minden szakában legalább harmincon Amini látható, a telet kizártuk. s nem véletlenül: nagyon fontos ugyanis hogy пр lequen túl hideg. Hoqu miért. arra a későbbiek majd maaynrázaiot adnak.

• Szóval'ott áll harminc-negyven ember, és várja a buszt. Szépen, feltűnés nélkül vegyültünk közét ük, és houpliük egy kicsit őket. S mit láthatunk? Azt. hogy — ahányon vannak. annyi kőarc, megközelíthetetlen, szfinx-morevséaü szobor Ott eay szó nem hallatszik, legfeljebb egy-egy diszkrét köhintés olykor, mintha a várakozók még ennyi kommunikációt ts röstellenének. Befut egy busz, mondtuk a harminchetes, erre hét-nyolc ember megmozdul, s a többieket kínos gondossággal kerülgetve igyekszik a szisszenve kinyitó ajtók felé S ha valamelyikük véletlenül mégis hozzáér valakihez, uram bocsá’ kissé odébb taszaftia a sietség hevében, hát olynn gyilkos pillantást kap válaszul, hogy alighanem arról fog álmodni MeW n szóbeli kommmuntkációig még ilyenkor sem hajlandó lealacsonyodni a sértett, mint ahogyan az elkövető sem egy „Bocsánatf" el mormol ásóig. Aztán a busz elmegy, ám a kép változatlan marad, a különbség csupán annyi, hogy nyolc mogorva emberrel kevesebb van a megállóban. S emlékeztessünk rá újbúvópatak

Szól a zene, szárnyal a dal, táncot ropnak a lábak. A sajógömöri (Gemer) népdalénekes Szoó Julis nénit, az efsz támogatását élvező gömöralmágyi menvecskekőrus követi szivárványszínekben; majd a belvi szövetkezet leánv-tánccsorportja lép színpadra a vízitünriérek kecses bájával. Őket követi a nézőtéren végigfodrozó hullámzásban a saiőgömöri szövetkezet kétszőlamú kórusa; a» 1982-ben Tavaszt szél gvőztes gömöra’mágvi női éneklőcsoport; Csutor Magda szólóénekes: a mmaszécsi fR:mavská Seči szövetkezet népi zenekara, a kárnátaljai, magvar lakoda'mak hangulatát felidéző királyi (Králi éneklőcsoport. miután a Gömnralmágvi Magyar Tannyelvű Alapiskola két ..kisbíráia“ közhírré teszi a szövetkezet .alakítás fés a falul krön’káiát. A néni hagyományok vilávábó' a nagvbalogi és a rimaszécsi szövetkezet és a környéken népszerű szólóénekesei (Váradi Béla, Bódi Fetes Katalin) lebegtették vissza a jelenbe a ..vastapsos“ közönséget.

A műsoros est végén a versenyszellem ébren tartása végett egy öttagú zsűri véleményezte, rangsorolta, és ajándékok odaítélésével jutalmazta a legjobb műsorszámokat, illetve a legaktívabb hagyományőrzőket.

,A kultúra napiának volt mée egv színes-ízes mazsolája: a szövetkezeti dolgozók alkotó munkáidnak termékeiből összeválogatott kézimunka-kiállítás. A szebbnél szebb — riseléssel. parput- és borsőhímzésse! készült — asztali térítők mellett Igó Aladár naiv fafaragó mester legismertebb szoborfigurái sorakoztak (Szántó, Diószedő. Kendercsapők. Törökök, Kaszaverő). A falakon pedig Agócs Róbert vfzvezeték-szerelő. kezdő amatőr képzőművész szénrajzait és krétarajzait láthattuk. S hogy mi volt az asztalokon, azt nemcsak nézni, de később ízeire is lehetett szedni, amikor a színekben, izekben gazdag, ötletesen elkészített húsos, salátás és zöldséges hidegtál-költeménveket feláldozták a vendé^-k asztalán.

• mm

Agfics Gyula, a vendéglátó be'yi szövetkezet üzemi pártszervezetének ág elnöke ekként ^értékelte a szövet' kezetek kulturális életében mérföldkőnek számító ünnepi eseményt:

— A szövetkezeti kultúráról eddig iebhára csak beszéltünk Mnst, itt. ezzel, végre a cselekvés útiára lénlünk Hagvománvnssá kívánjuk tenni a hód’ parasztkutnra hagyatékának ápolásál. és a szocialista kultúra érfent, hogy történik mindez egy telfesen átlagos napon: kellemes az idő, langy tavaszi, őszi sth. szellő füfdogál, netalántán még a napocska ts süt. Csak az emberi sziveket borítia jégpáncél, mondhatnák, ha mindenáron nagyon szépen akarnánk befejezni példázatunk első részét.

Aztán eljön a tél, és valami megváltozik. Igaz, nem mindegy, hogy milyen tél. Olyannak kell lennie, mint ez az idei, rendkívülinek, „elemi csapással felérő"-nek fez így, ahogy van, idézel az egyik lapunkból j, egyszóval olyannak, amilyenre még álmában . sem gondolhat senki. Mert

Noteszlap a hóból

milyen fogon merészel nálunk január derekán három napig egyfolytában hullani a hó? S mintha ez nem is lenne elég: még a szél sem átall fájni hozzá! Az meg már tényleg hallatlan, hogy pont ilyenkor, csak úqu, minden előzetes hozzájárulás nélkül néhány napra tizenöt-húsz fokos fagyok jönnek! Mert idén januárban ez történt, bármennyire elképzelhetetlen is volt júliusban vagy augusztusban. Csábító a lehetőség, hogy számos illetékeshez hasonlóan most mi is felelősségre vonjuk a természetet, de eltérnénk a témától, meg különben is, az jól megkapta már a magáét. Ehelyett öltözzünk fel jól melegen, netán hörpintsiink fel némi védőitalt is, és menjünk ki ismét ahhoz a bizonyos buszmegállóhoz.

Az első különbség, ami a szemünkbe ötlik, hogy most nem harminc ember várakozik, hanem háromszáz. Nem járnak a buszok, ez nem ts lehet másként, mert ugyebár hó esett. Rögtön Utána az is feltűnik, hogy a tömeg ezúttal nem egy kimerevített panoptikum, hanem sokkal inkább egy helyben menetelő gyalogezred képét idézi. Mozgás van a megállóban. tetszenek érteni? Persze, hamar rájövünk, hogy ennek nagyon prózai oka van: fázik a lábuk, mint ahogy már bizonyára a miénk is. De

tékeinek felmutatását. Amikor a kultúráról beszélünk, hivatkozási alapnak ott a múlt: a (onóházak, kukoricafosztók, csűri bálok világa. A társadalmi és termelési viszonyok gyökeres pálfordulása után — a szocialista 4nagyiizemi gazdálkodás kezdetétől — a letűnt paraszti életformák emléke a hagyományokban őrződött meg a mának. A régen lobogó tűz hamu alatt szunnyadó parazsát élesztjük, szítjuk újra lángra, amikor alapot, lehetőséget, fórumot^ bátorítást, sikerélményt teremtő tömeges bemutatkozást, szereplést biztosítunk a hovatartozásunkat, kötődésünket bizonyító, igazoló, hagyományápolóknak. A parasztvilág kulturális hagyományainak a mintájára miért ne lehetne a nagyüzemi gazdálkodásnak is sajátos kultúrája? H:szen az ember, vagy egy közösség minden időkben „kitermelte“ magából a továbbadandó szellemi értékeket. A kultúra mindenkor egyben válaszadás is a társadalmi viszonyokra. A mi feladatunk az, hogy a fejlett szocialista társadalmunk nyújtotta lehetőségek kihasználásával. újabb értétekk°l gazdagítva biztosítsuk kulturális örökségünk folytonosságát.

• • •

Ahhoz, hogy egy ősi forrás indította tisztavizű csermely — ,amig az óceánig e’ér — folyammá növekedhessen, hosszú útja során patakok sokaságának kell táplálnia. Mert ha egy ilyen ér magára hagyatva kél vándorútra, sekélyke medrének nedvét ellopják a forró szelek, vagy felszívja a mindig szomjas föld.

Ojabb forrásokat — újabb folklórcsoportokat, népdalkórusokat stb. — kell hát fakasztani, alapítani, hogy a nemzetek és nemezetiségek kultúrájának egy-egy forrásvidéke, illetve vízgyűjtő területe mentén sohasem szűnjenek meg a termékenyítő, identitástudatunkat táplá’ő hordalékot hozó szellemi áradások.

A kulturális szövetkezeti közösség létrehozásával korparancsot teljesítettek a Szövetkezeti Földművesek Szövetségébe tömörülő mezőgazdasíági üzemek. Kívánjuk, hogy mérföldkövek és lámpások, gyönvörködtető nefelejcsek és em’ékeztető pipacsok legyenek a felénk tartó időben sorrakerütő szövetkezeti kulturális napok. Kívánjuk, hogv az újra felszínre törő, énekesmadarak és csodaszarvasok szomját oltó búvópatak soha el nem apadó buzgalommal csörgedeztessen otthonaink zöld füvére; vidámságunkat. életerőnket, munka kedvünket Ifjan tartő életeiixírjét.

KORCSMAROS LÄSZLĎ

mindegy, a lényeg ez: ÉLETET látunk magunk körül, eleven, toporgó, kezüket melengető embereket, akik, bár kissé dideregve, de kiléptek önnön fennkölt kőszobor-szentség’ik merevségéből.

Am ami a legmegdöbbentőbb, leghihetetlenebb! ezek az emberek — beszélgetnek.

„kutya idő, ugye?" — fordul a szomszédjához egy prémkucsmás bácsi. Az mosolyogva bólint, mond is valamit hogy mii, azt nem érteni, de VÁLASZOLTI „Látták ma már a száznégyest?" — egy termetes asszonyság, mint egy nagy családhoz, úgy intézi a kérdést a körülállókhoz. Húsz helyről jön a válasz, persze tagadó, de éppen ezért ez a húsz ember ettől a pillanattól már sorstárs, szövetséges a téllel, a hideggel és a hóval szembem Befut a negyvenes, az első busz ma: a kelleténél jobban -az út szélére húzódik, így menthetetlenül beragad a hóekéktől feltornyozott fehér sáncba. „Férfiak, ide hozzám!" — dörgi egy borízű hang, s tulajdonosa, példát mutatva elsőként feszül a busz hátuljának. A jármű hátsó fala másodperceken belül feketéim méhrajhoz válik hasonlatossá: aki csak egy -tenyérnyi felület erejéig hozzáférhet, tolja, nyomja, taszigálja minden erejéből A behemói alkotmány, kipörgő hátsó kerekeivel vadul szórva a havat, hamarosan nekilódul; az emberek csak ezután mennek viszsza a peronra, s szedik össze szétdobált táskáikat.

A dolgok logikája szerint most lenne itt az ideje a végkövetkeztetésnek, de legalábbis valamiféle nemes tanulság levonásának. Ezt azonban- már megtettük az elején, hiszen — matematikai hasonlattal élve — mi előbb mondtuk ki a tételt, s csak utána következett a bizonyítás. De hogy elmélkedésünk mégse legyen minden tanulság híján, felelősségünk teljes tudatában mondjunk csak ennyit: ha a közlekedésnek, az energiatermelésnek, meg általában, az egész népgazdaságunknak elemi csapást jelent is egy ilyen, az átlagosnál válóban keményebb tél, valljuk be, hogy ránk, emberekre — olykor bizony ránk fér.

VASS GYULA

A mindössze 1100 lakosú Deménd (Demandice) község azon helységek közé tartozik, amélyekben a lakosság nemzetiségre való tekintettel három részre oszlik. Élnek itt szlovákok, magyarok és németek. Hagyományőrzés szempontjából nem tartoznak a múlt értékeit továbbvivők k-özé. Ez a falu kulturális életében nyomot hagy, ezért egyik legnagyobb, s egyben legfájóbb gondjuk a fiatalok bevonása, aktivizálása. Sajnos nyugodtan állíthatjuk, hogy ez jellemzi . többi falvaink fiatalságának jelentős részét is. Ugyanis hovatovább, egyre több nyitott kérdést hagy maga után ez a probléma. Vajon mi lehet a magyarázata annak, hogy ezekben a fiatalokban nem ébred fel a közös öröm, a közös élmények utáni vágy, jobbik esetben igény? Tesznek-e valamit a változás érdekében?

Ezek a nehézségek a deméndiek előtt sem ismeretlenek. Hogy milyen körülmények között dolgoznak, s hogy mily eredményesen, minderről Lencsés Ilonát, a helyi művelődési központ igazgatóját kérdeztük. Válaszaiból könnyű levonni a tanulságot. Ezennel át is adjuk a szót a fiatal vezetőnek:

Kultúrával az emberért

— Hogy miként ítélem meg a falu kulturális életét? Nézzék! Tény, hogy amennyiben ez irányban nem történik semmilyen változás, akkor idővel egy olyan ponthoz érkezhetünk el, amely után az „érintett“ községek elveszítik közösségi jellegüket. Figyeljék meg, a lakosságot lassan már semmi sem tartja össze. Egyszer majd úgy érzik magukat ők is, mint a nagyvárosok lakótelepeinek lakói: magányosan, elhagyottan a legnagyobb sűrűség közepében. A régi, hangulatos, cigányzenével kísért szüreti, vagy búcsúi bálok helyett napjainkban videódiszkó szórakoztatja a fiatalokat. Egy idegen álomvilág tálcán felkínált olcsó trükkjei jelentik fiataljaink számára a kikapcsolódást. Félő. hogy belső, erkölcsi értékrendszerüket ts fokozatosan ehhez igazítják majd. Okvetlenül változtatni kell az állapotokon, mert ellenkező esetben beláthatatlan következményekkel számolhatunk. Ma már közhelynek számít, hogy a klasszikus, ideális falusi élet a múlté. Vajon mit lehet helyette az embereknek biztosítani? A megoldás szerintem a jövő nemzedékében van, vagyis a fiatalokban. Segíteni kell nekik, hogy bátran kezdeményezzenek, vállalva a kezdeti kudarcokat. Tudniillik, aki már fiatalon hozzászokik az igénytelenséghez, s ahhoz, hogy a véleményére senki sem kíváncsi, az az egész életében visszahúzódó marad, s eszébe sem jut, hogy az életén változtass son, vagy azon változtatni próbáljon. Az elmondottak ellenére én derűlátó vagyok.

■ Mi az alapja ennek a derűlátásnak?

— A művelődési ház felújítása

1977-ben fejeződött be. Ennek köszönhetően ma már mozi, könyvtár és egyéb szórakozásra alkalmas helyiségek állnak a lakosság rendelkezésére. Nyugodtan állíthatom, hogy aki kérést a kedvérevalót, az bizonyára talál magának megfelelő kikapcsolódást. Munkánkat a Lévai (Levice) Járási Nemzeti Bizottság kulturális szakosztálya, irányítja. Az eltelt időszakban bekövetkezett változásokra utal a következő példa is: a nyolcvanas évek elején az illetékesek mám -már a mozi bezárásán gondolkodtak, amely azóta a falu egyik leglátogatottabb helyévé vált. Az évi tervünket december elejére teljesítettük. Sőt a csehszlovák—szovjet barátsági hónap alatt a mozilátogatottság terén járási szinten az első helyén végeztünk. Ugyanezt a videódiszkóról is e’mondhatom. Fiataljaink tehát a kultúra passzív befogadására mindig kaphatóak, viszont, hogy ők maguk hozzanak létre valamilyen értéket, az valahogy idegen a számukra. Pedig szerintem a lehetőségek adottak, csak vissza kell adni a hitüket, hogy maguk is a kulturális életünk aktív részegeivé váljanak.

И A könyvtár is látogatott?

— A mindössze két helyiségből álló könyvtárunk heti három a’kalommal tart nyitva. Olvasóink mintegy hetven százaléka fiatal. A statisztika nyelvén szólva: a 230 olvasónk az elmúlt évben összesen 6 ezer 400 könyvet olvasott el, amely átlag-, ban havi 2,3 könyvet jelent. Szerintem másutt sem sokkal kedvezőbb a helyzet. A közeljövőben szeretnénk jelentősen növelni az olvasók számát. A könyvállományunk sajnos nem nagy; 5 ezer 660 könyvből áll, amely egy házikönyvtárnak felel meg. Ennélfogva érthető, hogy bővíteni szeretnénk az állományt, s egyben a választékot. Viszont erre a célra évi 2 ezer koronát fordíthatunk, tehát' ijesztően keveset. Ismerve a mai viszonyokat, — ez könyvenként — harminc koronájával számítva is — csak

66,6 új könyvet jelent egy év alatt. Ilyen feltételek mellett ä könyvtárnak egyszerűen nin.es jövője, mivel a meglévő könyvek gyorsabban használódnak el, mint amilyen ütemben azt pótolni, azaz kiegészíteni tudjuk.

В Mennyi pénzből gazdálkodnak egy év a'att?

— Az idén mindössze 160 ezer korona támogatást kaptunk. Mindennemű kiadásunkat ebből fedeztük, bele' értve a villanyfogyasztást, a javításokat, valamint az itt dolgozók bérét is ebből fizetjük. Talán most hirtelen nem is jut minden az eszembe. Ilyen szűkre húzott övvel bizony szorít a nadrág. Minden fórumon arról beszédünk, hogy milyen jó lenne, ha a fiatalok sportolnának, ugyanakkor a lehetőséget. az alkalmat nem adjuk meg hozzá. A Szlovákiai Nőszövetség helyi alapszervezetének tagjai, aszszonyai a spartskiádra a művelődési ház kultúrtermében készültek fel. De mit tesz a lelkesedés? Prágában, az országos seregszemlén is ott voltak. Azt viszon mégsem engedhetjük meg magunknak, hogy a művelődési házat sportcsarnokká alakítsuk át, pedig a fiataloknak arra lenne szükségük. A' labdajátékokhoz tér kell. Mit gondolnak hova jár a fiatalok többsége hétköznap? Vendéglőbe, nemre való tekintet nélkül. Persze tisztelet a kivételnek. Furcsa módon ez senkit sem zavar! Kérdés, milyen élményeik lesznek ezeknek a fiataloknak. A jelenlegi viszonyokat tekintve némi nosztalgiával gondolunk vissza azokra az évekre, amikor még hagyomány volt, hogy a falu énekkara minden évben részt vett a Gombaszögi (Gombasek) Országos Kulturális Ünnepségen, ezenkívül színjátszó és folklórcsoportunk is volt, de csak volt. Most szorgalmazzuk a gyermekszínjátszó-csoport megalakulását. Bizakodunk.

Túlzás lenne most azt várni tőlünk, hogy az elhangzottak alapján utat mutassunk, miként lehetne a deméndl fiatalokat le:kes munkára serkenteni. Reméljük, hogy a művelődési közpoiit fiatal vezetője előbb vagy utóbb megtalálja a járható utat;

MACSICZA SÁNDOR'

Garai Endre (Magyarország): Pásztor (fáj (Vass Gyula felvétele)

í