Szabad Földműves, 1987. január-június (38. évfolyam, 1-25. szám)
1987-01-31 / 4. szám
1 1987. január 31. SZABAD FÖLDMŰVES \ 'S 5 ISKOLA A HATÁRON Egy szál virág az igazgató elvtársnak Vagyis hogy úgyszólván a határon. Ä pontosításra, a kiegészítésre azért tartok rögvest az elején igényt, hogy kitűnjék, nem Ottlik Géza közismert regényéről szeretnék szólni. A határ vonatkoztatást a Magyar Népköztársaság határára értelmezem, hiszen Ipolyság (Šahy) valóban határterülethez tartozik. S melyik a szóban forgó iskola? (Nem is valamiféle katonaiskola témánk tárgya.) Az Ipolysági Mezőgazdasági Szakközépiskola ról van szó. Vajon miért? Ez az iskola az 1986/87-es tanévben ünnepel. Mégpedig kerek évfordulót: a harmincadik tanévnyitó zajlott le az iskolában 1986. szeptember elsején. Persze, harminc esztendő nagyon hosszú idő. Az éppen félidejéhez érkezett jubileumi tanév folyamán bizonyára még több alkalomal kerül szóba az elmúlt három évtized — eredmények és hiányosságok tükrében egyaránt. Az iskola vezetősége azonban a karácsonyt megelőző héten, pontosabban december 19-őn, hivatalos keretek között Is méltatta és részletezte a harmincéves munkásságát. Az ünnepi ülésen többek között megjelent Balia László mérnök, az SZLKP alosztályvezetője. A főbeszámolót Danis Ferenc mérnök, az iskola igazgatója terjesztette elő. Először üdvözölte a megjelent vendégeket, majd sajnálatát fejezte ki, hogy a kedvezőtlen időjárás következtében a meghívottak közül számosán nem jelenhettek meg az ünnepségen. A MÜLTRÖL Danis elvtárs ezek után részletesebben foglalkozott az ipolysági iskola múltjával. Többek között kiemelte, hogy tulajdonképpen ezen évforduló a szocialista iskola ünnepe Ipolyságon. Mert meg kell jegyezni, hogy a mezőgazdasági iskola létrejöttének gyökerei még ..mélyebbre“ nyúlnak vissza — egészen 1941-ig. Az említett évben jött létre ugyanis — a környékbeli lakosok igényeiből és követelményeiből kifolyólag — a kétéves, úgynevezett téli mezőgazdasági iskola. Az iskola első igazgató ia a még ma is élő Jakab Rezső volt. Az 1941/42-es tanévben a környékbeli parasztfalvakból a téli iskolába 12 fiú jelentkezett. A rákövetkező tanévben valamennyien sikeresen fejezték be tanulmányaikat. Az 1943/44-es tanévben már harmincán szereztek szakképesítést az Ipolysági iskolában. Majd következtek a háborús évek, amikor megszűnt a tanítás a szóban forgó iskolában — s ezzel tulajdonképpen lezárult egy időszak az intézmény életében. A szocialista iskola fejlesztésének kezdetei bizony nem voltak egyszerűek Ipolyságon sem. A CSKP IX. kongresszusa a mezőgazdasági termelés vonatkozásában is megjelölte a korszerűsítés és az előrelépés szükségességét. S ezt a folyamatot természetesen nem lehetett elképzelni megfelelő felkészültségű szakembergárda nélkül. Nem csupán mérnökök re és technikusokra volt szükség, hanem kellő szaktudású mezőgazdasági dolgozókra is. Mindenekelőtt a technikushiány kénvszerítette arra az illetékes szerveket, hogy bővítsék a meglévő mezőgazdasági műszaki iskolák körét. Ebből kifolyólag 1956 szeptemberében megnyitotta kapuit az Ipolysági Mezőgazdasági Műszaki Iskola. Az oktatás magvar nyelven folyt. Az 1956/57-es tanévben két ágazat nyílt: növénvtermesztési-állattenvésztési és ' közgazdasági. S a jelenlegi tanévben tulajdonkénnen ezen iskola létrejöttének ünnenlik a harmincadik évfordulóiát a határ menti városban. Első igazgatója — igaz, rövid ideig — Uh! Ulanov volt, majd 1957 januárjától Makrai Miklós mérnök vette át az iskola irányítását — s egészen 1968-ig tevékenvkedett ott igazgatóként. Az első tanítók közül meg kell említeni Maszarovics Gvula mérnök — igazgatóheiyetes, — Marschal Ferenc és Régi Vilmos nevét. A későbbi időszakban Ipolyságon működött többek között Balia László mérnök, Csutora Imre mérnök, Jozef Droblenka, Makrai Ilona. Pavol Maj ček mérnök, Ladislav Hunčik és Danis Ferenc mérnök. Voltak, akik csak rövidebb ideig fejtettek ki tevékenységet az iskolában, mások viszont hosszú éveken keresztül szolgálták Ipolyságon a mezőgazdasági tudományok oktatását. Az utóbbiak közül megemlítendő Maszarovics Gyula mérnök, Csutora Imre mérnök, Danis Ferenc mérnök. Pálinkás Etelka és Turczi László. Az eltelt harminc év folyamán az iskola padjaiból 848 technikus és 2 ezer 92 szakmunkás került ki Az ipolysági iskolában végzettek közül sokan ma is a mezőgazdaságban kamatoztatják tudásukat. Említsünk meg közülük néhányat: Csernus László és Kukolík József zooteclmikusok az Ipolybalogí (Balog nad Ipfom) Efsz-ben, I,ászló Irén technikus az Ipolysági Állami Gazdaságban, Nagy László mérnök az Ipolyvarbói (Vrbovka) Efsz elnöke, Turczi Tibor mérnök zootechnikus a farnadi (Farná) szövetkezetben, Lőrincz Lajos a Zselizi (Želiezovce) Állami Gazdaságban részlegvezető, Vígh Ferenc a Nagyölvedi (Veiké Ludinee) Efsz elnöke — és a sort még tovább folytathatnám. De néhány ipolysági növendék más szakmában keresi a kenyerét; például lapunk két riportere — Nagy Teréz és Kalita Gábor — egykor szintén az ipolysági „mezősuli“ tanulói voltak. A KORSZERŰSÍTÉSRŐL Ä harmincéves munkát elemezve az iskola igazgatója kiemelte, hogy jelentős mértékben megváltozott az iskola anyagi-műszaki bázisa. Ez mindenekelőtt a felettes szervnek — az SZSZK Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériuma Nevelő és Művelődési Intézetének — köszönhető, amely 1977 óta tölti be a felettes szerepet. Ez idő óta az iskolában jelentős változások mentek végbe. Oj műhelyeket, szaktantermeket és mezőgazdasági épületeket létesítettek. A korszerűsítés keretén beiül bevezették a központi fűtést az iskola valamennyi objektumába és a diákotthonba is. Javult az ellátás az oktatáshoz nélkülözhetetlen mezőgazdasági képekből és gépi eszközökből is Áta*dásra került továbbá az audiovizuális központ, ahonnan belső televíziós hálózat segítségével saját műsort lehet sugározni az iskola egyes osztályaiba és műhelyeibe. Dolgoznak már a diagnosztikai centrum tervein Is... A 8. ötéves tervidőszak folyamán még egy komoly problémát szeretnének megoldani — vagy legalábbis hozzálátni a probléma megoldásához: a mostani diákotthon bizony már eléggé elavult, tehát mindenképpen új építésére van szükség. A főbeszámolőt követően a meghívott vendégek közül többen szót kértek. Például Balia László mérnök hozzászólásában kiemeWe, hogy mindennemű iskolatípusra vonatkozólag az egyik alapkövetelmény az, hogy a gyengébb képességű tanulókkal hatványozottabban szükséges foglalkozni, semmiképpen sem szabad őket háttérbe szorítani. Végh Ferenc, a lévai (Levice) járási pártbizottság titkára rövid hozzászólása után átadta Danis Ferencnek „A járás érdemes dolgozója“ kitüntetést. Az SZSZK Oktatásügyi Minisztériumának képviseletében Gabrie'a Vaneková köszöntötte a jelenlevőket. A magyarországi testvériskola — a Váci Mezőgazdasági Szakközépiskola — igazgatója. Csuka János a két iskola közötti termékeny kapcsolatot részletezte. Valamennyi felszólaló sikereket kívánt a tanári karnak a további munkához. Az összes jókívánsághoz mi is csatlakozunk: eredményes munkát a jövőben is, Ipolyságiak! . SUSLA BÉLA Bevezetésképpen egy rövid kultúrműsor... (Stanislav Kozár felvételeiJ T Megláttam két kéményseprőt Ha az ember meglát egy kéményseprőt s megfogja a gombját, a babona szerint biztos nem kerüli el őt a szerencse. Nem tudom, ki mennyire hisz e babonában. Jómagam igen, s ha módomban van. egy alkalmat sem szalasztók el. De manapság egyre ritkábban találkozók szerencsét hozó kéményseprővel — s talán éppen ezért gyakrabban kerül el a szerencse. A tűzhelyet, a füstöt régebben babona övezte. Például a rómaiak úgy gondolták, hogy a füstnek hagyott nyílásokon át az alvilági „elemek“ közlekednek. A sok szerencsehitből sok ragadt a kéményseprőre is, mert szerencsét hozott, 6 védte a házakat a tűztől, hozzájárult a család biztos melegéhez, óvta az emberek vagyonkáját a kormos, rosszul szeleló kéményből kipattanó szikra elől. 'Az óév utolsó napjaiban, de főképpen az új év küszöbén örültek különösen az emberek, ha kéményseprő Jött a házhoz. S a jó kéményseprők akkortájt úgyszólván minden családhoz bekopogtak, megkérdezték, kell-e kéményt seperni. Azután sok szerencsét kívánva tovább ballagtak. Kéményseprők iránti szeretetem gyermekkorom emlékeként őrzöm és ápolom. Örülök, ha utazásaim során valamelyikükkel találkozom ... TALÄLKOZÄS Megtörtént ez a közelmúltban is. Kiszálltam az autóbuszból, rögvest elém került két kéményseprő: mintha az égből pottyantak volna ... Szomorűfűzfa-hangulatom szertefoszlott, félénkségem elmúlt, sőt olyan kedvem kerekedett, nyomban követni kezdtem őket. hogy kezet foghassak velük Többek között megtudtam, hogy a tizenöt éves Václav MasarovfC a kéményseprők szaktanlntézetének tanulója. Mellette volt mestere: Molnár Ferenc. A karácsony előtti napokban együtt fárták a körzetükhöz tartozó községeket (Jarovce, Rusovce, Čuňovo, Petržalka stb.J. ■ Hogy jutott eszedbe, hogy kéményseprő leszel? — kérdeztem az ifjú embert — Tán apádtól örökölted ezt a szakmát? — Nem, nem apámtól — válaszolta rázó fejjel. — Családunkban nincs hagyománya ennek a szakmának. Nyolcán vagyunk testvérek, egyedül én választottam ezt a mesterséget, mert kicsi koromtól érdekelt, mivel szeretek a tetőkön járni. Üres zsebbel Is feljuthatok a magasba. Elsőéves inas vagyok, remélem, ha kitanulom a szakmát, jól fogok keresni. Felőlem mondhatják az emberek, hogy a kéményseprő mindig kormos, én ezt nem szégyellem. Václav Masarovicnak igaza van. Hiszen valamikor megbecsült céh volt a kéménykotrók egyesülete. Apáról fiúra öröklődhetett a mesterség, s ez komoly tekintélyt adott a szakmának. De még a negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején is nagyobb becsülete volt a szakmának, mint manapság. Itt van például Molnár Ferenc, a ligetfalusi (Petržalka) szakmunkásképző tanulóinak főmestere, elismert, megbecsült szakember. Több mint harminc éve igazi mestere szakmájának. Mint mester sok fiatalt megtanított a kéményseprés fortélyaira. Félő, hogy a közeljövőben nem lesz kit tanítani. Amint hallottam. évről évre csökken a szakma iránti érdeklődés. MIÉRT? — tettem fel a kérdést Karácsonyi Károlynak; a Bratislava! Közszolgáltató Vállalat kéményseprő részlege vezetőjének. — A fiatalok piszkos, kormos, füstös munkának tartják, pedig higgye el, annyit talán egy ember sem fürdik, mint a kéményseprő. Az tény, hogy nincs tekintélye a fekete „mundérnak“. Egy kéményseprő nem szállhat fel az autóbuszra a sofőr beleegyezése nélkül. Nincsenek túl melegen öltözködve: ugyanabban a ruhában mennek a tetőre a hideg télben, mint le a kazánházba. Hamar megfáznak, sokan közülök rokkantak lesznek, még mielőtt nyugdíjba mennének. Semmiféle kedvezményben nem részesülnek. Ilyen előítéletek után ki menne kéményt seperni! Katonaság után sokan „feladják”, így a szakma becsületének 'csökkenése Szlovákia-szerte nagy gondot okoz a közszolgáltató vállalatoknak. Ügy is mondhatnám, a kéményseprőkre nagy szükség van, de lassan eltűnőben van a kaparóvas, a vesszőseprű, a stőszkefe. De amíg kémény lesz a világon, addig a kézi munka is nélkülözhetetlen. Feltéve, ha akad, aki kézbe veszi a szerszámot. Mert például csak Bratislavában több mint hatvanezer kémény van, s a szlovákiai közszolgáltató vállalatokban mindössze hatszázötven -- jobbára középkorú és idősebb — kéményseprő van alkalmazásban. MEGVÁLTOZOTT KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT — Ä kéményseprés piszkos, veszélyes, felelősségteljes foglalkozás — jegyezte meg Schmidt Gyula üzemvezető. — De semmivel sem piszkosabb, mint a szobafestő, a kőműves, vagy az autószerelő munkája. Meg különben is, átalakult a szakma. Ma már nem lehet csupán koromszedésből megélni, hiszen a közönséges kályhák helyett egyre népszerűbb a gáz- és olajfűtés, valamint a központi fűtés. A gáz- és olajtüzelésre való áttérés részben megkönnyítette a munkát, de nem csökkentette. A rendelet értelmében ilyen tüzelésű kéményt, kazánházakat Is rendszeresen felül kell vizsgálni, kitiszlíttatni. Ezenkívül a kéményseprők tisztítják a kórházak, az iskolák és más középületek tüzelőberendezéseit, a távfűtő müveji kazánjait, az átalakított, felújított lakások kéményeit ellenőrzik. Igen ám, csakhogy a családi házak kéményeivel nincsen különösebb baj, mert a kőműves becsületes munkát végez. Nemcsak a házépítéssel törődött, hanem azzal is, hogy a szép, csinos háznak, jó, tartós, huzatos kéménye is legyen. Szlovákia fővárosában egészen más a helyzet. A régi házakat, lakásokat tatarozzák, átalakítják, korszerűsítik, csak éppen a kéményről feledkeznek meg. Minderről éppen a kéményseprő tudna legtöbbet beszélni. Pedig ha rossz, kicsi, nem megfelelő a kémény, gyakran fordul elő kéménydugulás, vagy ami még veszélyesebb: a szénmonoxid öli a vörös vérsejteket, szennyezi a levegőt. ■ Győzik-e a munkát? — A rendelet szerint igen — vette át ismét a szót Karácsonyi Károly. — Emellett sok egyéb munkát is el kell végezni, mint például a központi kazánházak és kanálisok tisztítását, karbantartását. Munka van bőven, a kéményseprő kevés, ezért sok esetben csak a legsürgősebb teendőket tudjuk határidőben elvégezni. Szlovákia fővárosában harmincöt kéményseprő van alkalmazásban. Körzetek szerint dolgoznak. Egy körzetben 10—11-en tevékenykednek. Az egyes munkálatokat két mester irányítja. A dolgozók ötven százaléka ingázó: jobbára Csallóköz és Mátyusföld községeiből utaznak naponta munkahelyükre, a fővárosba. Hajnali négykor keinek és este tízkor érnek haza. Hodosi Béla az J-es és a Ill-as körzet kéményseprőinek mestere, valamint Kamenár Lajos a IV-es számúé, ők a megmondhatói, hogy ezek az emberek naponta 100—120 kilométert utaznak, s hogy mennyi időt töltenek távol családjuktól Hogy ez miért van Így? Azért, mert évekkel ezelőtt a vállalat nem tudott lakást biztosítani dolgozóinak. Ezért sokan közülük szülőfalujukban házat építettek, s szabadidejükben kertés?kednek, háziállatokat tartanak, halásznak, társadalmi munkát végeznek, bizonyos tisztségeket töltenek be! Együttesen egy szocialista brigádot alkotnak. A 35-ből 15 az arany-, 12 az ezüst-. 8 pedig a bronzfokozat viselője. NAGY TERÉZ * á.
