Szabad Földműves, 1987. január-június (38. évfolyam, 1-25. szám)
1987-06-13 / 23. szám
SZABAD FÖLDMŰVES. 1987. június 13. * 7 Napfe - feie „Megáll az autóbusz, kinyílnak az altók: megint Itt vagyunk. Plakátok, transzparensek, tánc a tárén: a szakszervezetek művelődési h'óza és környéke valahogy él. Még nem az tgazl hangulat ez, de valami már az első perctől kezdve vita'hatatlanul leien van. A várakozás, az elvárások: a megméretés szelleme. Mert ez a fesztivál mégiscsak a »legs, ez az, amitől él a ház és környéke, ettől különbözik olyan határozottan hétköznapiainktól. Ezt érezzük meg, ez bizsereg át rajtunk, ahogy kinyílik az autóbusz ajtala: a jótékony stresszhatást kiváltó vibráció. ' Majd a deszkák: smink, artikulációs gyakorlatok, díszletek — megvan minden? »-Gyerekek — mondja a rendező —, a kuleslelene'ekre vigyázzatok. Meg kell fogni a közönségeiI* Egy hiányos öltözetű, tökéletes alakú kolléganő csúszik be mellettem az öltözőbe. A fenébe is, hogy én ezt eddig ... »Kedves X ...« — mondanám, de nincs idő, menni kell: a közönség vár..." ... tgy Irt a résztvevők — a rendszeres résztvevők — egyike a Jókai Napok atmoszférájáról, a fesztivál Visszhang című lapjában. Egy mozaikkocka, villanás abbéi, milyenek a „Napok“ belülről. Hogy ez verseny, s ha már ezt kimondtuk, tudjuk le a kötelező formulát Is: a csehszlovákiai magyar felnőtt színjátszó csoportok, Irodalmi színpadok, kisszlnpadok, vers és prózamondók központi versenye, amelyet — egy csomó más intézménnyel, intézettel és tömegszervezettel együtt — minden évben Jókai Mór szülővárosában, Komáromban (Komárno) rendez meg a Csemadok Központi Bizottsága. Tehát hogy mégiscsak a versenyen, a megmérettetésen van a lényeg: egy résztvevőnek. legyen az színjátszó csoport tagja. rendezője, esetleg vers- vagy prózamondó, joga van, sőt kicsit talán kötelessége is tgy látni. Persze, a közönség, alti várja őket — és valóban várta Is, hat estén keresztül —, mindezt nem biztos, hogy így látja. Nem az előbbi akadémikus formulát akarjuk ellensúlyozni, ha azt mondjuk: a közönség számára Igazi fesztivál, egy hétig tartó színes élmény kavalkád a Jókai Napok. A nézőtér kényelmes foteljeiben zavartalanul élvezve az előadásokat, vagy ha éppenséggel untatta. hát fogta magát és kiszivárgott az egy ajtóval odébb lévő Llmó bárba. ahol az ártalmatlan névvel ellentétben távolról sem Csupán limonádét mértek. A „foayé“ nyüzsgése úgyis bizton jelezte, mikor csapódott öszsze odabent a függöny. Ilyenkor belekandított a műsorlapba, gyorsan kihörpölte tizenkettőtől negyvenöt fokig terjedő üdítőjének utolsó kortvát, és sietett ki, a térre, ahol két eshetőség várta: vagv készülődött már a Táť'ka. a Dunaj a Hajós, hango'tak a Rajkó zenekar, a Bahno country-egyűttes zenészei, vagy pedig rezignáltam sőt dideregve kellett tudomásul vennie, hogy megint hideg, barátságtalan eső mossa a betont. Az utóbbi — és sajnos, a gyakoribb — esetben nemigen maradt más választása, mmt hogy kényszerű tétlenséggel töltsön fél vagv háromnegyed órát, ha közben éppen nem volt a Lehár Libresszóban valami látni- és hallanivaló Nemsokára azonban ismét megszólalt a csengő — és lehetett eddte bárhol .ekkorra ismét a helyén volt a törzsgárda. Benépesült a nézőtér a hangszórókból felhangzott a jól ismert szignál, fehér fénykör vetült a hatalmas, bordó bársonvfüggönyre, s a bemondó zengő orgánumán bejelentette az est további szereplőit ... A két súlyos füga Napokról gönyszárny alig hallható nesszel vált szét. felragyogtak a reflektorok, s a vakító rivaldafényben színre léptek — mondjuk — az tpolynyéki (Vinica) színjátszó csoport tagjai. A közönség nem tudhatta, milyen kultúrház van a falujukban, milyen körülmények között kezdték tanulni annakidején a darabot, amellyel végül is eljutottak idáig, a tény azonban, hogy itt voltak hogy eljutottak idáig — ők vagy bármely más csoport —, garanciát jelentett számára, hogy érdemes megnézni a produkciót. Meg is nézte, aztán ízlésének megfelelően tárgyalta le az előcsarnokban, vagy — bocsássuk meg neki! — ismét a Limó bárban. Mert verseny tde, szigorú szakmai szempontok amoda: mégiscsak a közönség az előadások éltető közege. A színházat még ilyen alkalmakkor is elsősorban NEKI játsszák. No, egyelőre ennyit a két végletről, vagyis a szereplőkről és a közönségről. Annál is inkább, mert közöttük ott találhatók még a Napok számos más résztvevői. Például a szervezők, akiket egy kissé hivatalosabb hangvételű beszámolóban inkább rendezőknek kéne neveznünk, de tekintsünk el most az ilyen finom árnyalatoktól. Egy igazság kimondását viszont semmiképpen sem kerülhetjük meg: átgondolt, alapos, ezer részletre kiterjedő, a szó legvalódibb értelmében vett profi szervezőmunkát igényel a Jókai Napokhoz hasonló nagyszabású, egy egész hetet kitöltő rendezvénysorozat lebonyolítása. Hogy ez mennyiben sikerült? Nos, kérem, fogadják el egy olyan ember véleményét — még ha a szerénytelenség minden gyanúja mellett e sorok írójáról is van szó —, aki a fesztivál hét napjából pontosan hetet ült végig, s aki szabadidejének je'entős részét a programok egyeztetésével töltve igyekezett mindig és mindenütt ott lenni, ahol éppen valami történik. (Ha a szükség úgy hozta, akár a t-tmő bár törzsasztala mellett is.) Tehát: nevezett személy kétségkívül vegyes érzelmekkel távozott (ráadásul összeázva, -fázva) a Duna Menti Múzeumból csütörtök délután négy óra három perckor, miután megtudta, hogy szó sem lesz az Ifjú Szivek műsorfüzetben meghirdetett fellénéséröl. Férfiasán bevaUva: már a tollát hegyezte. hogy most aztán megírja! ezt zsebre nem teszik! mígnem, a hotelszobájába megtérvH rá nem jött, hogy tulajdonképpen kell ts ennyi kényszerpihenő. És — fűzte tovább, túllépve az önös érdekeken — talán a többieknek is. Félreértés ne essék, a tények tények maradnak: elmaradt egy papíron rögzített, a résztvevők kulturális épülését szolgálni hivatott, a plakátokon ország-világ számára meghirdetett programpont. Ha csak erről lett volna szó — vitriolt a toll hegyére, kapja meg a bűnös azt, amit megérdemel! Csakhogy a pillanatnyi acsarkodást felváltotta a négynapos fesztiyálhangulatban élő tárgyilagos bölcsessége: csakugyan olyan jóvátehetetlen vétekről van itt szó? Én most hatig nyújtózom egyet a szobán, a nagymegyeri (Calovo) csoportnak egy órával több ideje marad a színpad behangolására. a közönség hazahozhatja a gyerekeit a bölcsődéből, és különben is: annyi szépet láttunk eddig, és bizonyára még fogunk is: tényleg olyan nagy bűn történ! itt? Aztán az előadások előtti és közötti apró csúszások ... Boszszantóak, hogyne, bárom-négyszáz ember nézi türelmetlenül az óráját, számoleatja, mennyivel később ér haza. Am ha valami csoda folytán Ilyenkor néhány percig láthatnák, mi folyik a függöny mögött — biztos hogy nem bosszankodnának. Az éppen esedékes csoport tagjai lázasan végzik az utolsó simításokat: a rendező egyszerre van a színpad minden sarkában, kicsit odébbtolja az egyik díszletet, még egy utolsó reflektorpróba, jól van, gyerekek, mindenki a helyére, jöhet a szignál, atyaisten, hol a terítő a kisasztalról?... Negyedórás késéssel végre felgördül a függöny; s aki, mondjuk az első vagy a második sorból el tud kapni a szereplők arcán egy utórezdütést az elmúlt percek izgalmából, már nem firtatja a ksés okát. Volt aztán egy csakugyan hosszú csúszás. Legalább egy órás. De ennek köszönhettük az idei Jókai Napok legnagyobb élményét, legcsodálatosabb pillanatait. Már csak másodpercek vannak hátra az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt* előadás kezdetéig. Telt ház, a földszinten és a karzaton nincs egyetlen szabad hely sem. Felhangzik a szignál, minden szem a függönyre szegeződik, és ebben a pillanatban — kihunynak a reflektorok, elnémulnak a hangszórók, éjszakai sötétség borul a hatalmas teremre. Áramszünet! Mint utóbb kiderült, nemcsak itt, hanem a fél városban. Óriást méhkasként zsong, zsibong a nézőtér, de persze senki nem mozdul: ez csak néhány percig tarthat! Itt-ott öngyújtó sápadt lángja lobban, valaki megnézte az óráját, aztán kihuny az ts, és újra a teljes, tökéletes sötétség. A percek pedig telnek-múlnak, a zsibongásből már egyre jobban kihallani a türelmetlenség, sőt az ingerültség felhangjait, és ekkor — valahol fenn a karzaton — valaki egy népdalt kezdett énekelni. A tisztán csengő hang szinte látható, tapintható volt egy pillanatig, amint ezüstösen a magasba emelkedett a nézőtér totnpa morajából. Hamarosan újak és újak csatlakoztak hozzá, és néhány perccel előbbi alaktalan hangmassza csodálatos metamorfózison ment keresztül: ötszáz száj, ötszáz szív által énekelt dallá változott... Aztán egy újabb népdal csendült fel valahonnan, valamelyik sorból, s a magányos hang ekkor már egy pillanat alatt beleolvadt a hatalmas kórusba. Majd a harmadik, a negyedik... Egyedi, megismételhetetlen, semmihez nem hasonlítható volt ez az önfeledt közös1 éneklés, amely beragyogta a sötétséget, átjárta a sziveket, megállította az időt... Szinte bántó volt, amikor kigyulladtak a reflektorok. Az élmény elmúlt, de az emberek arcán még sokáig ott tükröződött. Aztán legördült a függöny a nap utolsó előadása után Is. Az emberek csoportosan tódultak a kijárathoz, és csalódottan vették tudomásul, hogy odaklnn megint hűvös eső szemerkél. Sorra nyíltak az ernyők, s a sok apró kupola, ahelyett, hogy szétszóródott volna a szélrózsa minden Irányába, szinte szervezetten formálódott menetoszloppá, és Irány — a fesztiválklub. Az egykori Tiszti Kaszinó hangulatos pincehelyisége, amely ezekben a napokban korlátlan ideig tartott nyitva, s amely délelőttönként a zsűri és a csoportok -tagjai, rendezői kötetlen szakmai eszmecseréinek, a késő éjszakába nyúló esték során pedig a legváltozatosabb programoknak volt a színhelye. A klub — egy darabka Jókai-napok, a fesztivál egyfajta jelképe, tarka színfolt annak palettáján. Eljönni ide, akár tizenegykor vagy fél tizenkettőkor, a bizonyítéka annak, hogy az ember egy tlyen napon korlátlan mennyiségű élmény befogadására képes. Hát valahogy így telt el ez a hét nap. Végig hűvös, sőt hideg volt az idő, gyakran esett, de mégsem fáztunk. Vasárnap pedig, mintegy jelképesen, kisütött a nap, s aranylő fénynyel búcsúzott a Jókai-szobor megkoszorúzására összegyűlt résztvevőktől. Ök is búcsút vettek egymástól, a várostól: a 24. (ókal Napok rendezvénysorozata véget ért. VASS GYULS A 24. Jókai Napok eredménylistája IRODALMI SZÍNPADOK ÉS KISSZlNPADOK: A Jókai Napok nagydíja: a marcelházi (Marcelova) fókái Mér Kisszlnpad (Soóky László: Konspiráczyjó, rendezte Soóky László). A legjobb összeállítás díja: a komáromi (Komárno) Téka Irodalmi Színpad. (Csizmadia Dezső: A néppel tűzön-vízen át — irodalmi összeállítás Steiner Gábor emlékére. rendezte Varga Róbert). A legjobb rendezői és dramatnrgiai munkáért: Vas Ottó, az Ipolysági (Šahy) Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium József Attila Irodalmi Szfnpadának rendezője. A zsűri kiilöhdfja: a marcelházi fókái Mór Kisszfnpad. SZÍNJÁTSZÓ EGYÜTTESEK: A Jókai Napok nagydíja: a nagymegyeri (Calovo) Poloska Színház (Sós György: Az emmenthali hóhér, rendezte Bodnár Gyula). A legjobb rendezés díja: Kiss Péntek József, a Komáromi Ifjúsági Klnb Mai Színházi Stúdiójának rendozője. A felfedező dramaturgiai munkáért: dr. HunCIk Péter, a Dunaszerdahelyi (Dun. Streda) VMK színjátszó csoportjának rendezője. A legjobb férfialakltás dija: Belák Csaba. A legjobb női alakítás díja: Vizváry Teréz. Versmondók — IV. kategória: 1.: Pokstaller Lfvia, Somorja (Šamorín). Versmondók — V. kategória: 1.: Varga Mária, Komárom. Prózamondók — EV. kategória: 1.: Jóba Hajnalka, Kassa (Košice). Prózamondók — V. kategória: 1.: Kamenár Eva, Sered. A közönség dija: Jóba Hajnalka. Vas Ottó és az ipolyságiak A komáromi Mai Színházi Stúdió A dunaszeráahelyiek (A szerző felvitelei) s v „Az emmentliali hóhér“ „Konspiránzyjó“
