Szabad Földműves, 1987. január-június (38. évfolyam, 1-25. szám)

1987-06-13 / 23. szám

6

SZABAD FÖLDMŰVES,

1987. június 13.

Misiid - s Inyeiitss eyémántvnvei.

LIPCSEY GYÖRGY SZOBRAI A DUNAS7.ERDAHEI.Yl (DUNAJSKÁ STREDA)

CSALLÓKÖZI MÚZEUM GALÉRIÁJÁBAN

ín Hidoni hogy a művészetpártolók a szobrász ismerősei, barátai már régóta óhajtják, hogy a Csallóköz szobrásza, Lipcsey György otthon, szere- . tett szülőföld lén Is bemutassa egészében annak az alkotópá lyának az eredményeit, melyek ma már szinte úgy hozzátartoznak ehhez a vidékhez, 'mint a Duna, a ^ermékeny gabonatáblák. Ez a vágy, ez a kívánalom végre beteljesüli: a Csallóközi Múzeumban a napokban nyUt meg Ltpcsev Gvörgv szobrászművész önálló tárlata, amely hosszabb Időn keresztül várja azokat a látogatókat, akik elsősorban is az igényes az értelemhez és a szívhez egyaránt szóló, gondolati sílton mozgó művészetek támogatói, befogadói.

Akkor, amikor Lipcsey pályakezdésére emlékezem, rendszerint Constantin Brancusi művészi indulásának körülményei jutnak eszembe: az őstebetséggél megáldott, önnön ereiéből a legnagyobbak közé emelkedő szobrászművész először ősi hagyományokat őrző román paraszti gondolat- és forma; rendszerek Ihletései alapján faragta fába. kőbe népi figuráit. Az autodidakta Lipcsey szintén saiát környezetének — már letűnt. de maradványaiban, emlékeiben létező — parasztvilágában találta meg azt a szimbólumrendszert, melyet később kitűnően alkalmazott a csallóközi monda- és mesefleurák megalkotásánál. Az előtérbe helyezett erős, kérges kézfej, e robot terhel alatt megtört alakok, a megalázottság, a kiszolgáltatottság, a fennmaradásért folytatott következetes küzdelem jel képei egész sor szobrán megejelrniek.

Gyakran szók- ,, tunk beszélgetni hegyétei (Kútníkvl műtermében, szobrai „társaságában" s ezért jól tudom, bogv művészi eszmélésénél. Indulásánál mindig is ott volt az édesapa, az az ember, aki hagyományőrző szenvedélyével — néprajzgyűjtő volt

— olyan hatalmat adott a fia kezébe, amely megadta neki az önmneából való építkezés, az olőbbrelépés. a lényeglátás lehetőségét.

Lipcsey parasztfiguráinak. népi ihletésű szobrainak láttán többen is népi fafaragóként, népművészként próbálták őt „beskatulyázni“, holott a mfiéríők

— köztük Nagy János szobrászművész ts — határozottan kimondták: Lipcsey szobrai mély művé-zi átélést hordoznak magukban, s olyan értékeket képviselek amelyeknek ott van a helye a kortárs szobrászatban a hazai művészeti életben.

Habár Lipcsey nem sorolható a kísé'ietező, az állandóan az újat kutató, alkotók közé. a mevűinlás, az egyre töbhet akarás mindig ts jellemzője volt eddigi pálcájának. A népi Ihletésű szobrok mellett mér a kezdeti években megjelentek a világ dolgait taglaló témájukban mélv emberi érzéseket kifejező alkotások Is. Művetnek egész sora árulkodik arról, hogy LijKtsey gyűlöli a? igazságtalanságot, s hogy az emberi szabadság az éleibe vetett hit az a közeg amelyben ió) érzi magát amelyben megadatott számára a kibontakozás lehetősége.

Lipcsey György — alkotás közben

Mivel Lipcsey György folyamatosan dolgozik, legutóbbi találkozásunk alkalmából is volt mit „nézegetnem“. A jelzett kiállításra ugyanis egy sor új szobor születeti, melyeket én legszívesebben a Tömbök című ciklusba sorolnék, ugyanis — a művész szavaival éivs — tömbökből építődnek ezek az alakzatok, olyan ősíormákból. amelyeket a természet hozott létre. Gondoljunk csak a sebes folyású patakokra, a méltóságteljesen hömpölygő folyókra, amelyek a szikladarabokat gömbölydeddé, emberléptékűvé varázsolják... Lipcsey vésőjével bántja le az anyagról azokat az eltorzulásokat, v gv —

Akt

szimbolikusan — élettorzulásokat, amelyeknek emberi környezetben nincs, s nem is lehet léi jogosultságuk.

A Hajó című, tömbökből épített alkotás a szabadság jelképe. A szárnyaló vitorla egyben jelzi azt ts: a vitorlába terelt szárnyaló fantázia embert emelő, érzelmeket tisztelő csodákra képes.

Tulajdonképpen a tömbíormából építkeznek azok a relief - -szerüen falra függeszthető „vallomások“ ts. melyek véle-, ménvek a civilizációról, a mindig érzékelhetőbb emberi elidegenedésről. A tömbökre vésett számok, adatok — DKY-020,

CM-84 stb. — embereket jelölnek. Számok mögé dugott, sze mélytelen embereket... A Formák nevű ciklus szobrainál Is teret nyújt az alkotó a néző nek a dolgok továbbgondoló sára. a sajátos meglátására.

Henrv Moore nak. a neves szobrásznak volt egy ; híres

mondása: „A szobor akkor kezd élni, ha ki!ép a műteremből...“ Az alábbiakban hadd soroljam fel. hogy Lipcsey szobrai mikor is, milyen alkalomból „lép tek ki“ a műteremből — a sikeres komáromi f Komárno | kiállítás után — az utóbbi három évben. Ez az évekhez kötött „besorolás“ azért lényeges. mert az alkotó éppen ennyi ideje tagja a Szlovákiai Képzőművészek Szövetségének Tehát az alábbi kiállítások már többnyire a szövetség „zászlaja alatt“, ennek rendezésében kerültek sorra. De nézzük a g ese ményeket:

— 1086 y~ csoportos kiállítás a nitrai František Studený Galériában;

— 1086 —- Prešovi Képzőművészeti Szalon — csoportos ki: állítás;

— 1986 — Csallóközi tájak és emberek — csoportos tárlat, a Csallóközi Múzeum új galériájának megnyitása alkalmá ból;

— A ma köszöntése — trnavai közös kiállítás.

Már említettem, de ismét felelevenítem: Lipcsey György a Csallóköz szobrásza, itt nőtt fel, Itt fogantak első és későbbi alkotásai... Egy művész, ha bizonyít, az igazi, a szívből jövő elismerést — s természetesen a támogatást — a szülőföldtől, az itt élő emberektől kaphatja meg igazán. Lipcsey dunnszerdahelyi önálló, nagy szabású tárlatának anyagával — bizonyított. Már csak abbeli őszinte reményünknek adhatunk hangot, hogy az alkotó ezek után nemcsak távol a szülőföldjétől, de, a Csallóközben is több lehetőséget kap majd önálló kiállítások megrendezésére, szabadtéri szobrok megalkotására, elhelyező Ssére. Kívánunk neki ehhez sok-sok alkotóenergiát és kitartást.

KALITA GABOR

■ ó húsz éve érzékeljük a I hazai fotóművészetben J Tóthpál Gyula jelenlétét. Először a hazai lapok fotóriportereként dotgozott. Napszámosként dokumentálta a mindennapi élet eseményeit. Aztán hátat fordított a képi tudósításnak, az ö)ságírásnak. hogy minden erejét és Idejét a neki megfelelő képi klfeiezésmódnak szentelje. Az objektív tudósítás helyett a közvetett képi kifejezésmód eszközét választotta.

Ugyanaltkor azt vallja, napszámos maradt változatlanul, a fényképezés napszámosa. Gyakran rója gyalogszerrel a határt a Csallóközben vagy szülőföldjén, a Bodrogközben, hogy megörökítse a táj jellegzetességeit. az élet múló eseményeit.

Első önálló tárlatát ISÜP-ban rendezte Bratislavában. Két évvel később részt vett a „Szeretlek. ember“ című országos kiállításon. Az 1970-es esztendőben Arcok — utak — pillanatok címmel önálló tárlatot rendezett Prágában. Elementá-. ris szimmetria című kiállításával, amely alighanem legkíforroftabb képeit tartalmazza, először Bratislavában mutatkozott be. 19‘78-bnn F?t a tárlatot láthatta egv évvel később a Csallóköz néhánv helységének műértő közönsége. 1983-ban Magyarország több városában — Gödöllőn. Erden. Nyíregyházán. Bálán, Móron és Szombathelyen — ts bemiUaUa. a közelmúltban pedig Budapesten került a nyilvánosság elé Hogyan került erre sor? — kérdeztem az a’kofőtól.

— Alighanem a korábbf tárlatok közönségs’kere után figyeltek fel a képeimre Mindenesetre a Fiatal Művészek Klubjától kaptam az ajánlatot, hogy állítsam ki a képeimet. A klub gazdája a Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága. Két hétig voltak Itt a képeim úiána uiég a Magyar

Egy régebbi felvétel: Tőthpál Gyula (jobbról 1 és Andre Kertész, a magyar származású, világhírű fotóművész, aki kél éve hall meg New Yurkban

TŐTHPÁL GYULA FOTÓMŰVÉSZ SIKERES BUDAPESTI BEMUTATKOZÁSA

Ä fényképezés napszámosa

kimondás ez a világról, ember és ember, az ember és a természet kapcsolatáról. Valamiféle képi szociográfia, ha úgy tetszik szocfotó. Többben úgy vélik, hogy ezek a képek ugyanolyan sajátos légkört árasztanak mint Duba, Gá! Sándor vagy Dobos László prózái.

A korábbi magyarországi tár latéra készült füzetecskében Ábel Péter ottani kritikus a következőket írta róla és fényképeiről: „Balladát virágzik a világ Tóthpát Gyula fényké pe*n... A szivárvány végtelen

Tóthpál Gyula: Májusi hangulat

1 Ifjúság című hetilap klubjában is láthatták a budapestiek. Az Elementáris szimmetria 72 kép bői áll, s fogadtatása nagyon kedvező volt mind a szakmabe liek, mind a laikusok részéről. Május végétől Tokajban kerül ismét a közönség elé. Az embert természetesen megörvendezteti. hc^v ilyen figyelmesen ^fogadják az alkotásait.

Nyugodtan elmondhatjuk tehát — és hányán el is mondták már róla —, hogy Tóthpál Gyula kiforrott művészegyániség. Különös Ismertetőjele a már szemfájdító fekete-fehér kontraszt, az éles határvonalak. Fényképein -alig vannak árnyalati álmenetek. Nyers szó-A hegyétei műterem hallja — szobrokkal

A szerző felvételei

palettájából a két alapszínt kedveli. A feketét meg a fehéret, hogy azután a segítségükkel egész univerzumot építsen ki. A komorló sötét meg az ájult fehér engesztelhetetlen szembeáľásával teremt sajátos feszültséget. Ez a feszültség azután maga az élei! Megannyi dráma, ellesett, megélt pillanat. Konfliktus, amely ott rej tezik a köznapiban Is. csak fel kell ismerni az ütközőpontokat, meghallani a kiáltó némaságot. Ki gondolná, hogy vasrácsra hulló sárguló levél vagy egy parton heverő magányos csónak ts üzenetet hordozhat? Tótfipál Gyula értője a jelképeknek. Fotói röntgensugárként világítanak át a testen és a leiken, a lelkiállapotot tárják ki felénk... Képeinek tónusa sokszor komor, de nem csiiggesztő. A realitás sugallja valamennyit, s az alkotó azután tovább él velük, kapcsolatot keres közfttük, párosítla az egymáshoz illőket, hogy üzenetükkel felhangosítsa. Szereti a közeli meg a távoli beállítást, de akár így néz. akár úgy lát, központi témája mindig az ember marad. Az ember, aki sötétből jön (mint egyik bravúros, beszédes képén) komorló házfalak, rideg személytelen autók sorfala között, de fénvszőnyegen. hogy eljusson valahová.“ Tóthpál ‘ figuráinak többsége tényleg befelé forduló, önmagát vizsgáló, vívódó ember. Szótlanul, .szinte űsszeszorítoft foggal keresi a megoldást az élet kis és nagy kérdéseire Táj- és tárgvfotót valóságos metoníni'ák Tozsér Arpád lmppressztonístH festményekhez hasonlította őket az Irodalmi

Szemle hasábjain. Kissé mélánkolikusak, zordak vagy nyersek ezek a képek, noha nem lehet nem észrevenni, hogy minden erejével az ember és ember, az ember és a természet, az ember és a város, az ember és a társadalom egyensúlyának, harmóniájának; vagy szimmetriájának megteremtésére törekszik. .

— Azt mondják, hogy melankolikusak, nyersek, túlságosan szókimondók a képeim — vallja maga az alkotó. — De hát Ilyen az élet, és én nem vagyok más, mint az élet krónikása, fotókatona, vizuális közlegény, aki a parancsot akkor is köteles teljesíteni, ha szíve mást akarna Szívesen nézem a zöldellő fákat, erdőket, ligeteket, de nem tudok elmenni figyelmetlenül amellett, ha egy megcsonkított fát vagy akár egy letört virágszálat látok. Különben is az utóbbi időben eleget foglalkoztat a környezetvédelem, a természetóvás. Csallóköz című képeskönyvemben Is olyan tájakat, tanyákat, utcarészleteket örökítettem meg amelyek a nagy társadalmi átalakulás és természetalakHás következtében lassan örökre eltűnnek. Egyébként sem szeretem a mesterkéltséget, a divatos beállítást, a manipulációt. Nem szeretem a finomságot, az erőltetett eleganciát, Inkább az igazságot, keresem, a dolgok mélyebb öszszefüggéseit. Lehet, hogy ez nem annyira lírai, mint egy meztelen női test, a megfelelően beállított és megvilágított, tárgy, de a göcsörtös fatörzs egyedi, bizarr vonalaival, árnyalataival igazságosabb, mint a beállítás.

Tóthpál Gyulát gyakran látni a csallóközi rónaságon. ahogy gyalog baktat, fürkészve a tájat, mindig „csőre töltött“ fényképezőgéppel, hogy bár* mely pillanatban megörökíthesse a perc múló eseményeit, tgy született meg Csallóköz című színes képeskönyve. Tudott viszont róla, hogy a Bodrogközből származik, s oda is szívesen jár vissza.

— Legnagyobb szívfájdalmam, hogy bár Idestova húsz éve állítok ki, szőkébb pátriámban, a Bodrogközben még nem volt tárlatom — mondja egy felszakadó sóhaj kíséretében. — Pedig egy sereg bodrogközi képem van, a tárlataimon is bemutattam őket, de eddig minden igyekezet meg nem értésbe ütközött. Most viszont jelzést kaptam hazai barátaimtól, hogy ősszel, a Bodrogközi Kulturális Napok alkalmából talán létrejön a kiállítás a királyhelmeci (Kráľovský Chlmec) művelődést házban. Egy régi álmom válik ezzel valóra. S nem kizárt, hogy a közeljövőben egy képeskönyvet is készíthetek hazánknak erről a csodálatos szép tájáról, szülőföldemről, a Bodrogközről és népéről Ha kell, nyakamba veszem a határt, hogy újabb képeken örökíthessem meg az örök vagy lassan múló valóságot. PALÄGY1 LAJOS