Szabad Földműves, 1987. január-június (38. évfolyam, 1-25. szám)
1987-04-18 / 15. szám
( / 1Э87. április 18. .SZABAD FÖLDMŰVES. JÓ BARÁTOK VAGYUNK, MEGÉRTJÜK EGYMÁST (Folytatás a 2. oldaltól) Szombaton Bratislavában került sor Gustáv Husák és Mihail Gorbacsov zárótalálkozójára. Mély megelégedéssel nyugtázták az SZKP KB főtitkára csehszlovákiai látogatásának eredményeit. A felek leszögezték, hogy a látogatás jelentős mérföldkőnek számit a két testvéri ország sokoldalú együttműködésének fejlesztésében, barátságának szilárdításában. Gustáv Husák elvtárs ismét megerősítette a csehszlovák kommunisták és minden dolgozó teljes támogatását a Szovjetunió Kommunista Pártjának újító szellemű bel- és külpolitikája iránt. Csehszlovákia tsljes mértékben támogatja az európai közepes hatótávolságú rakéták felszámolását célzó és a leszerelés egyéb területeit érintő új szovjet kezdeményezéseket, amelyeket Mihail Gorbacsov a prágai csehszlovák—szovjet barátsági nagygyűlésen terjesztett elő. Mihail Gorbacsov őszinte köszönetét mondott a rendkívül szívélyes fogadtatásért, amelyben Csehszlovákiában részesült. Csehszlovákia kommunistáinak és népének nagy sikereket kívánt a CSKP XVII. kongresszusán kitűzött feladatok teljesítéséhez, a szocialista haza további felvirágoztatásához. ★ ★ ★ Mihail Gorbacsov szombaton délután találkozott az SZLKP KB Elnökségének és Titkárságának tagjaival. Jozef Lenárttal. a CSKP KB Elnökségének tagjával, az SZLKP KB első titkárával az élen. A találkozón részt vett Gustáv Husák, továbbá Vasil Bilak és Miloš JakeS. ♦ ★ ★ A délutáni órákban az SZKP KB főtitkára és kísérete a Trnavai járásban lévő cfferi Béke Egységes Földműves-szövetkezetbe — amely a Csehszlovák—Szovjet Barátság Szövetkezete címet viseli — látogatott, amelyet Munka Érdemrenddel is kitüntettek. A szovjet vendégeket eikísérte Gustáv Husák e'vtárs. valamint Vasil Bilak és Miloš Jakeš. a CSKP KB Elnökségének tagjai, a KB titkárai, Jozef Lenárt elvtárs és más személyiségek. Velük ment továbbá Vegyim Medvegyev. az SZKP KB titkára, V’ktotr Lomakin. a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövete. A magas rangú vendégeket a szövetkezet székháza e’őtt Ignác janák, a CSKP KB Elnökségének póttagja, a nvugat-szlovákiai kerület* pártbizottság Veze-ő titkára, Ján janik, a Szövetségi Gvűlés alelnöke. Július Varga. az SZSZK mezőgazdasági és 'élelmezésügyi minisztere és Milan Krajéoviü, a szövetkezet elnöke üdvözölte. A belybel'Pk szívből jövő köszöntése után M:hail Gorbacsov megismerkedett a sépgyártó melléküzemág tevékenységével, amely nagy teljesítményű, korszerű mezőgazdasági gépekkel segíti a termelést. Nagv figyelemmel szemlélte például a kukorica. a cukorrépa és a hüvelyesek veté'ére szolgáló vetőgépet, amelvet a cífer'ek az NSZK-beli Bekker céggel együttműködve gyártanak. Kiválóak a paraméterei a nehéz tárcsás tarlóhántónak is. amelyet a talaje'őkészités során alkalmaznak, s azoknak a berendezéseknek is, amelyek hozzájárulnak a stratégiai feladat teljesítéséhez: az élelmiszer-termelésben való önellátás eléréséhez. Ezeken a munkahelyeken Mihail Gorbacsov nagyra értékelte az émbriú-átültetésre szolgáló korszerű mozgó laboratóriumot, amelynek létrehozásában hat szervezet működött egviltf. a termelési és kutatási potenciál koncentrációja figyelemre méltó ei^dménvénck nevezte g ezt be is írta a dolgozók naplójába. Nagy érdeklődést tanúsított a szovjet vendég a szövetkezet növénytermesztési és állattenyésztési részlegé-3ek eredményei iránt Ez a mezőgazasági üzem. amely a 2 ezer 619 hektáros mezőgazdasági területével a kisebbek közé tartozik, a termelés intenzitását tekintve a kerület egyik élenjáró gazdaságának számit. A vendégek megtekintették a tS-megtakarmányok tárolására szolgáló központot is, amely a cífariek egyik büszkesége, az állattenyésztési részleg jó termelési eredményeinek alapja. A tíz fedett tárolóban egy egész évre elegendő takarmánymennyiséget tudnak eirakfározni úgy, hogy az nem veszít tápértékéböl. Az elmúlt évben például a tejtermelés terén tehenenként tíz literre) túlteljesítették tervüket: egy tehéntől ötezertíz liter tejet fejtek. Erre az évre még igényesebb feladatot tűztek maguk elé: el akarják érni az ötezerszáz litert. A központ megtekintése után a szövetkezet dolgozói emlékül népviseletbe öltöztetett babákat, hímzéseket adtak át szovjet vendégeiknek. Mihail Gorbacsov méltatta a szövetkezetben látottakat, köszönetét mondott a cíferieknek és beírta nevét az efsz emlékkönyvébe. ★ -k ★ Mihail Gorbacsov elvtárs a késő délutáni órákban fejezte be hivatalos baráti látogatását a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban. Az ünnepélyesen feldíszített bratislavai repülőtéren az SZSZK fővárosának dolgozói és fiataljai várták a legfelsőbb szovjet vezetőt. Eljöttek, hogy búcsút vegyenek attól az embertől, aki mélyen bevéste nevét a szívükbe, és elnyerte meleg rokonszenvüket. A repülőtér épülete — amelynek homlokzatét szlovák és orosz nyelven a „Viszontlátásra, kedves elvtársak“ felirat volt olvasható — előtt a két ország állami zászlói lobogtak. Az autókaraván a kedves vendégekkel röviddel tizenhét óra után érkezett a repülőtérre, ahol felsorakozott a bratislavai helyőrség katonai dlszegysége a harci zászlóval. Ä csehszlovák és a szovjet állami himnusz elhangzása után Mihail Gorbacsovnak jelentést tett Štefan Hrubý alezredes, a díszegvség parancsnoka. Az SZKP KB főtitkára Gustáv Husák kíséretében eilépett a díszőrség előtt, majd a zászló előtt tisztelgett. Mihail Gorbacsovot és feleségét, Rassza Gprbacsovát Gnstáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök, valamint Vasil Bilak. Peter Colotka, Miloš Jakeš és Jozef Lenért, a CSKP KB Elnökségének tagjai, Milos'av Hruškovič és Ignác Janák, a CSKP KB Elnökségének póttagjai és Viliem SalgoviC, az SZLKP KB Elnökségének tagja, az SZNT elnöke kisérte a repülőgéphez. Jelen volt Viktor Lomakin. a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövete és Jurij Kandalov, a Szovjetunió bratislavai főkonzulfa is munkatársaival. A repülőgép lépcsőjénél a pionírok és az ifjúsági szervezet tagjai virágcsokrokat adtak át a vendégeknek. Kézfogások, baráti ölelések töltötték ki az elutazás előtti utolsó pillanatokat. Az IL-62-M különrepülőgép, a fedélzetén Mihail Gorbacsovval és feleségével, továbbá Vegyim Medvegyevvel, az SZKP KB titkárával és a kíséret többi tagjával röviddel tizenhét óra harminc perc után emelkedett a levegőbe, s az SZSZK fővárosából Moszkva felé vette útját. ★ # ★ Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára útban Bratislaváből Moszkva felé a repülőgép fedélzetéről táviratot küldött Gnstáv Husáknak, a CSKP KB főtitkárának, köztársaságunk elnökének. A táviratban ez állt: Á Csehszlovák Szocialista Köztársaság területét elhagyva ismét a legőszintébb köszönetét akarom mondani önöknek, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának, a kommunistáknak és minden dolgozónak a szívélyes fogadtatásért és figyelmességükért, amelyet az SZKP iránti nagy tisztelet megnyilvánulásának tekintettünk. Friss élményekkel térünk haza a látogatásról, a CSKP vezetőségével folytatott megbeszélésekről, amelyeket áthatott pártjaink szolidaritásának szelleme, valamint a Szovjetunió és Csehszlovákia népei céljainak és erőfeszítéseinek egysége. Kedves Husák elvtárs, áj sikereket kívánok a szocializmus épjtéséhez, sok sikert és minden jót a csehszlovákiai kommunistáknak és a Csehszlovák Szocialista Köztársag minden dolgozójának. Abban az üzenetberf, amelyet Gustáv Husák elvtárs Intézett a genfi leszerelési konferenciához, többek között az áll, hogy „Csehszlovákia az NDK-val együtt aktivan elkötelezi magát a közép-európai vegyi- és atomfegyvermentes övezetek létrehozása mellett, ami hozzájárulna a tömegpusztító fegyverek egész kategóriájának eltávolításához ebből az érzékeny térségből". Érzékeny térség óriási ipari bázisokkal, sűrű népességgel, az NSZK területén hatalmas amerikai vegyifegyver-lerakatokkal — és a pusztító világháborúk minden , emlékével, a szenvedések szorongató élményeivel. A nagy mennyiségű atomfegyver jelenléte Közép-Európánek ebben a térségében rendkívül nagy veszélyt rejt magában. Véletlenszerű katonai konfliktus esetén ezeknek a fegyvereknek a bevetése beláthatatlan következményekkel járna. Az atomfegyverek eltávolítása csökkenthetné a NATO és a Varsói Szerződés közötti katonai konfrontáció kockázatát, és nemcsak az érintett orszások. hanem szomszédaik és szövetségeseik biztonságát is növelné. A CSSZSZK már 1983 februárjában is síkraszállt az eurójjai „harctéri atomfegyverektől“ mentes övezet létrehozására tett svéd javaslat megvalósításáért. Az elmúlt évben a Német Szocialista Egységpárttal és a Német Szociáldemokrata Párttal együtt Csehszlovákia Kommunista Pártja kezdeményezést terjesztett elő a középeurópai atomfegyvermentes folyosó létrehozására. Most a CSSZSZK kormánya nevében Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök levelet Intézet Helmut Kohlhoz, az NSZK szövetségi kancellárjához, amelyben a meglévő atomfegyvermentes övezetek rendszere megszilárdításáért és új övezetek létrehozásáért száll síkra. Kormányunk ezt pozitív, bár csak részleges lépésnek tekinti a nukleáris veszély elhárításának és az atomfegy-ÁZ Ül ATOMFEGYVERMENTES ÖVEZETEK LÉTREHOZÁSÁNAK JELENTŐSÉGE verkezés korlátozásának útján. Az NDK kormányával egyetértésben azt javasolja az NSZK kormányának, hogy haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat a közép-európai atomfegyvermentes folyosó létrehozásáról. Ez a folyosó az említett országok határvonala mentén mindkét oldalon megközelítőleg 150 kilométer széles lenne. A későbbiekben ki lehetne terjeszteni Közép-Európa egész területére úgy, ahogyan ezt a Becsben folyó középeurópai haderő- és fegyverzetcsökkentési tárgyalásokon meghatározzák. E javaslat abból indul ki, hogy a folyosó területéről a szövetséges katonai erők közötti közép-európai választóvonal mindkét oldaláról el kellene távolítani minden nukleáris fegyverrendszert. A nagy mennyiségű atomfegyver eltávolítása hatékony intézkedés lenne a bizalom megszilárdítására, s jelentősen hozzájárulna az atomsorompó-egyezmény rendszerének megszilárdításához. A folyosó létrehozása államaink konkrét hozzájárulása lenne az európai atomfegyverek megsemmisítéséhez és hatékonyan előmozdítaná az erről Genfben ‘folytatott szovjet-amerikai tárgyalásokat is. jelentőségét tovább növeli az arra tett szovjet javaslat, hogy azonnal szülessen külön megállapodás az Európában lévő szőttjét és amerikai közép-hatótávolságú rakéták megsemmisítéséről. A közép-európai atomfegyvermentes folyosó lényegesen megkönnyítené a még megmaradó harcászati-hadműveleti rakéták számának korlátozásáról és megsemmisítéséről javasolt tárgyalásokat, s meggyorsítaná az európai fegyveres erők és konvencionális fegyverzetek csökkentésével összefüggő kérdések megoldását. A CSSZSZK és az NDK mint a Német Szövetségi Köztársaság szomszédai az előterjesztett javaslatban annak a lehetőségét látják, hogy közösen hozzájáruljanak az atomfegyverek Közép-Európából való eltávolításához, a béke és a biztonság megőrzéséhez. Országaink pozitív választ várnak a javaslatra. Az NSZK-nak lépnie kellene végre az európai atomfegyverek felszámolása ügyében — hangsúlyozta a TASZSZ a javaslatot kommentálva. Különösen időszerűvé teszi a probléma megvitatását az Európában telepített szovjet és amerikai közepes hatótávolságú atomfegyverek felszámolását célzó szovjet javaslat, hiszen éppen az NSZK területén, tehát azon a földön van a legtöbb — megállapodás alapján felszámolandó — Pershing 2-es rakéta és manőverező robot repülőgép, amely az említett elképzelések szerint az atomfegyvermentes folyosó nyugati fele lehetne. A szovjet kezdeményezés kifejezetten feltételezi, hegy a közép-hatótávolságú rakéták leszerelésére javasolt megállapodás kezdete lesz a harcászati rakétákról folytatható tárgyalásoknak. Az atommentes folyosó létrehozása. valamint az európai közepes hatótávolságú rakéták kivonása és a megnövelt hatótávolságú harcászati-hadműveleti rakétáknak a hazánk és az NDK területéről való eltávolítása nagymértékben növelné az enrópal biztonságot és csökkentené a nemzetközt feszültséget. A KGST-országok agráripari együttműködése afrikai országokkal 1980 májusának végén zajlott le az ENSZ Közgyűlés rendkívüli ülésszaka New Yorkban, amely Afrika országainak gazdasági helyzetét tekintette át. Az ülésszak megállapította, hogy ezekben az országokban a válság tartós, krónikus jellegű, amely helyenként tömeges éhínség kitörésével jár együtt. 35 afrikai országban 120 millió ember szenved krónikus éhezéstől. Az országok többségében az elfogyasztott élelmiszer átlagos napi energiatartalma 30—50 százalékát teszi ki a WHO és a FAO által 2340 kcal értékben megállapított minimális mennyiségnek. A helyzetet súlyosbítja az Ivóvízhiány, tőként az aszályos években. A halálozási arány a gyermekek és az idősek körében a legnagyobb. Minden tizedik megszületett gyermek halálát az éhezés okozza. Afrika országaiban a gazdasági és mindenekelőtt az élelmiszerválság fő oka a gyarmatosítás örökségeként fennmaradt rendkívül elmaradott mezőgazdaság, amely nem teszt lehetővé a gyorsan növekvő lakosság arányában az élelmiszer-termelés növekedését, az agrárszférában pedig a kis termelékenységű félnaturális paraszti gazdaságok túlsúlya, amelyek primitív agrotechnikát és fizikai munkát alkalmaznak. Ugyanekkor az árutermelő agráripari szféra elsősorban export élelmiszernövények termelésére törekszik, amelyek rendszerint a legtermékenyebb földeket foglalják el. Az afrikai országok mélységes gazdasági nehézségeinek oka nemcsak a gyarmatosítás nehéz örökségében, hanem a volt anyaország részéről megnyilvánuló kérlelhetetlen kizsákmányoló politikában is keresendő. Az ülésszakon a szocialista országok közös nyilatkozatban bírálták a nyugat kísérleteit, hogy kihasználják az afrikai országok kritikus gazdasági helyzetét annak érdekében, hogy beavatkozhassanak bel- és külpolitikájukba. A nyilatkozat kiemeli: a szocialista országok más elvekre építik az afrikai országokkal való gazdasági kapcsolatukat: a valódi egyenjogúságra, a nemzeti szuverenitás teljes tiszteletben tartására, a belügyekbe való be nem avatkozásra és a kölcsönös kedvezményekre. A szocialista országok kereskedelmigazdasági és tudományos-műszaki együttműködést alakítanak ki az afrikai országokkal, sokoldalú segítséget nyújtva nemzetgazdaságuk alapjainak megszilárdításában. 1986-ban a közösség országai 50 afrikai országnak nyújtottak segítséget. A két országcsoport együttműködése komplex jellegű, öntözőrendszerek létrehozására, a szűzföldek és parlagföldek termesztésbe vitelére, állami és szövetkezeti növénytermesztő és állattenyésztő gazdaságok szervezésére, a mezőgazdasági terményeket feldolgozó és tároló vállalatok, mezőgazdasági gépeket összeszerelő és javító üzemek, kísérleti állomások, kutató laboratóriumok létrehozására és nemzeti káderek képzésére Irányul. Az együttműködés egyik fő iránya: vízgazdálkodási objektumok létesítése és a földek művelésbe vétele. Hyen munkák folynak Egyiotomban, Algériában, Angolában. Líbiában. Marokkóban. Madagaszkárban, Mozartikban. Tuniszban. Etiópiában és másutt. A Szovjetunió segítségével Egyiptomban megépítették az asszuáni vízerőmű-rendszert. Az asszuáni gátnál 164 miillő m3 hasznos befogadóképességű víztározót hoztak létre: 1968 óta az ország öntözőrendszerei évente 12—15 milliárd m3-rel több vizet kapnak. Ez további 600 ezer ha öntözését teszi lehetővé, ebből a területből több mint 400 ezer hektárt már művelésbe vettek. Ezeken a földeken 1elentősen növelték a rizs, kukorica, cukornád termőterületét, növekedett a terméshozam. Az asszuáni gát lehetőséget teremtett arra. hogy Egyiptomban több mint 30 százalékkal növeliék a vetésterületet. Ezenkívül kb. 370 ezer hektáron a szezonálisról az egész év! öntözésre tértek át, ami itt évi 2—3 termés betakarítását teszi lehetővé. A Szovjetunió és Románia Egyiptomban segítséget nyújt sivatagi földek termelésbe vételéhez. Egyiptom sok segítséget kapott a melioráció fejlesztéséhez Csehszlovákiától, mely 55 vfzkiemeló és szivattyúállomás berendezését szállította. Az asszuáni vízierőmű által szolgáltatott olcső villamos energia segítségével sikeresen megoldották az egyiptomi falvak többségének villamosítását. Az öntözési és vízgazdálkodási építkezések terén nagy munkák folynak Algériában a KGST-országokkal együttműködve. A szovjet vállalatok segítségét nyújtanak Annabie terület vízkészleteinek hasznosításához általános terv kidolgozásával, gátak tervezésében és építésében, próba- és kísérleti fúrások elvégzésében víztartalékok feltárása érdekében. A különböző öntöző- és más hidrotechnikai berendezések tervezésében és építésében bolgár, magyar és román szervezetek vesznek részt. A szovjet szakemberek részt vettek Tunisz északi területein található vízkészletek komplex hasznosítási tervének kidolgozásában. Ez a terv előirányozza az ország északi részén található folyók fölösleges vízének eljuttatását a keleti és délkeleti országrészekbe, amelyekben hiány van öntöző- és Ivóvízből, amitől lényegében az egész ország gazdaságának további fejlődése függ. Segítséget nyújtanak a Zuara folyón a „Szidl-el-Berrak“ vízierőmű-kompiexum és három kisebb gát. valamint számos más objektum létrehozásában. Építik a Dzsumin-Menzsere csatornát. Ennek a csatornának fontos szerepe lesz Tunisz északi mezőgazdasági és városi területeinek vízellátásában. Etiópia határvidéki területeinek fejlesztésében és a lakosság foglalkoztatottságának növelésében nagy népgazdasági jelentőségű a Baro-Akobo síkság földjeinek művelésbe vétele. Itt a Szovjetunió részvételével földgát építését és öntözőrendszer, állattenyésztő gazdaságok és húsfeldolgozó vállalatok építését tervezik. Megvalósul a szovjet—etlóplai szerződés a Gambela vidék föld- és vízkészleteinek komplex művelésbe vételére Irányuló együttműködésről. Ezenkívül szovjet szakemberek részt vesznek egy nagyszabású tervezet keretében az Avas folyó síkságán egy 80 ezer hektár területű gyapotültetvény művelésének megszervezésében. Vizsgálják olyan létesítmények építésének lehetőségét mezőgazdasági nyersanyag felhasználásának bázisán, mint textilkombinát, kötőüzem, olajnövények vetőmagtermesztésének kibővítése, olajnövény-feldolgoző üzemek, valamint állattenyésztő gazdaságok. Etiópiában Bulgária segítségével három folyó víztartalékainak tanulmányozása folyik, hogy meghatározzák potenciáljuk felhasználásának lehetőségeit öntözésre és villamos energia termelésére- Bővül az együttműködés a zöldségtermesztés, kertészet és állattenyésztés területén. Az országnak Kuba-segítséget nyújt hidrotechnikai kutatások és víztározók, fő- és elosztó csatornák építésében, az állattenyésztés fejlesztésében és cukornád termesztésében. (Befejező rész a köv. számban)' Irta: ANATOLIJ OLSANIJ, a Szocialista Világrendszer gazdasági kérdéselvei foglalkozó nemzetközi Intézet kutatócsoportjának vezetője