Szabad Földműves, 1987. január-június (38. évfolyam, 1-25. szám)
1987-03-28 / 12. szám
1987. március 28. SZABAD FÖLDMŰVES. 3 A vegyi fegyverek betiltásáért Korunk embere az önmaga által előállított eszközökkel és vegyi anyagokkal szándéka éllenére, véletlenül vagy gondatlanságból, békés munkája közben ts szennyezheti a légkört, a folyók vizét, pusztíthatja az erdőket és mérgezheti a termőföldet. Ennek megakadályozásán töprengve, szinte meg is feledkezünk arról, hogy milyen pusztításokra képesek vegyi fegyverek, ha bevetésre kerülnek, s hogy még akkor is mérhetetlen veszélyt jelentenek, ha „csupán“ raktározzák őket. Koreára és Vietnamra gondolunk, ha a vegyi fegyverekről van szó. az idősebbek emlékezetében felrémlik az első világháború, s úgy tűnik, korunkban a nukleáris fegyverek a fenyegetőbbek. Pedig mögöttük, pontosabban mellettük még mindig élő, nagyon is fenyegető a felhalmozott vegyi fegyvereknek nemcsak az arzenál) — bevetésük mai lehetősége is. Mert igaz, hogy ez 1925-ös konvenció tiltja vegyi fegyverek alkalmazását, de azért a második világháborúban Japán mégis bevetette a sajátját Kína ellen' s a „béke éveiben“, a nagy világégés után bevetette az Egyesült Államok is Korea és Vietnam ellen. Napjainkban pedig az iraki—iráni háborúban is alkalmaztak vegyi folyamatra épülő pusztítóeszközt. Ami a legfrissebb példát illeti, az Öböl menti háborúban használt ideggázt nyugati cégek szállították, s konkrét nevek is szerepeltek a sajtóban, a vállalatok ellen mégsem Indult eljárás. Most, amikor Genfben új lendületet vettek a leszerelési tárgyalások és az atomrobbantások betiltásáról is újra érdemben kezdtek tárgyalni, hazánk és az NDK kezdeményezésére a vegyi iegyverek betiltásának kérdése is a konkrét megegyezések reményében került a tárgyalóasztalra. Közel két évvel ezelőtt Csehszlovákia és az NDK kormánya felhívást intézett az NSZK kormányához, hogy országainak területe legyen vegvifegyvermentes övezet, a felhívás konkrét elképzeléseket tartalmazott a vegyi fegyverek tárolásának betiltására. Az NSZK területén tárolja ugyanis az USA — saját határain kívül — a legnagyobb tömegű vegyi fegyvert. Ez akkor is Iszonyú fenyegetést rejt magában, ha éppen nincs háborús veszély. Az NDK már az ötvenes évek legelején megerősítette, hogy nem gvárt tömegpusztító fegyvereket. Az NSZK lakosságát — különösen a vegyifegyver-lerakatok környékén élőket — érthető módon nyugtalanítja e pusztító eszközök tartós jelenléte, ezért az NSZK kormánya egyetértett a javaslattal, s azzal, hogy fokozni kell a genfi tárgyalások intenzitását a vegyi fegyverek betiltásáért. A felhívás közzététele óta már több NATO-ország emelt szót a vegyifegyvermentes övezet megvalósítása mellett nemcsak Európában, hanem Latin-Amerikában, Ázsiában is. Ez volt a témája az NDK fővárosában rendezett 12. Pugwash-szemlnáriumnak is, amelyen az NDK és az NSZK közösen kidolgozott javaslatot terjesztett elő ebben a kérdéskörben. Kétségkívül biztató eredmény ez, a tárgyalások krónikáját szemlélve. Ugyanis a több mint két évtizeddel ezelőtt kidolgozott genfi megállapodás, amely a nukleáris fegyverek elterjedésének a megakadályozását szolgálja — s amelyhez eddig 130 ország csatlakozott — tartalmazza a baktériumfegyverek gyártását megtiltó konvenciót is. Az 1981-ben elfogadott határozat pedig megtiltotta olyan hagyományos fegyverek gyártását, amelyek hatásukban megközelítik vagy elérik a nukleáris fegyverekét. Ilyenek az ún. aerosolos bombák. A vpgyi fegyverek gyártásával és használatával azonban ha Időről időre felújultak is a tárgyalások, nem jutottak közös nevezőre, s így azóta ts visszaéltek ezekkel a pusztító eszközökkel. Az előzményekhez tartozik, hogy az amerikai kormány 1980-ban, a Szovjetunió afganisztáni jelenlétére hivatkozva függesztette fel a tárgyalásokat. Márpedig a két nagyhatalom egyetértése meghatározó fontosságú ttt ts, akárcsak a nukleáris fegyverek korlátozása esetében. A konzultációk 1986 januárjában kezdődtek el ismét. A megbeszélések alapját az az 1984- -ben kinyilvánított szovjet álláspont képezte, amely hangsúlyozta: a Szovjetunió kész megállapodni a vegyi fegyvereket gyártó üzemek, berendezések rendszeres nemzetközi, helyszíni ellenőrzés melletti leszerelésében. Ojjabb lépést jelentett a kompromisszum felé a konkrét javaslat, amelyet 1986. április 20-án terjesztettek elő Genfben. Ennek lényeges elemei a következők: Az egyezmény aláírása után az államok bejelentik a területükön lévő vegyi fegyvereket gyártó állami és magánkézben lévő üzemeket és azok helyét. Az üzemek berendezéseit meg kell semmisíteni, vagy le kell szerelni, mégpedig szigorú, rendszeres helyi ellenőrzéssel, nemzeti és nemzetközi eszközök révén. A szovjet fél kijelentette, kész lehetővé tenni, hogy a nemzetközi ellenőrzés jelen lehessen a vegyi fegyvert gyártó üzemek felszámolásának minden fontos szakaszánál. Az üzemek leszerelését az egyezmény megkötése után legkésőbb egy évvel, a késztetek megsemmisítését pedig az aláírást követő hat hónap múlva kezdenék meg. A folyamatnak tíz éven belül be kell fejeződnie. Az idén februárban flj lendületet vettek a tárgyalások, elhárultak az elvi akadályok a vegyi fegyverek betiltásáról szóló szerződés megkötése elől. Az idő sürget. Az Egyesült Államok ugyanis, amely saját bevallása szerint 1969 óta nem állított elő vegyi fegyvereket, elhatározta az úgynevezett bináris — két összetevőjű — vegyi fegyverek gyártását. A kongreszszus, amely viták után ugyan, de még mindig megszavazta a fegyverkezések anyagi ás erkölcsi támogatását, azzal a feltétellel egyezett bele a vegyi fegyverek gyártásba, hogy ezeket a nyugat-európai szövetségesek területén (is) tárolhatják. Érthető hát az NSZK lakosságának és kormányának a félelme a meglévők mellett újabb vegyi fegyverek megjelenésétől és tárolásától. A veszély felismerése és a felhívások alapján kibontakozott tárgyalások várhatóan elvezetnek a pusztító arzenál felszámolásához. JÁTÉK A TŰZZEL“ Izrael után Pakisztán is atomfegyverrel rendelkezik .. Talán már csak a Dél-afrikai Köztársaság van hátra? Mi lesz, ha együtt szítják a tüzet?... J. Cserepanov rajza ÖNFELÁLDOZÓ munka, BÁTORSÁG, újító szellem A nagy október mai tevékenységünkben folytatódik Moszkvában nyilvánosságra hnzták az SZKP KB határozatát és felhívását a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulójával kapcsolatos megemlékezésekről. A határozat hangsúlyozza, hogy az évforduló nagy ünnep a szoVjet nép, a szocialista országok és földünk valamennyi haladó embere számára. Hét évtizeddel ezelőtt korszakalkotó esemény következett be a világtörténelemben. Oroszország munkásosztálya, dolgozói a bolsevik párt vezetésével, melynek élén Vlagyimir Ujics Lenin állt, óriási jelentőségű forardalmat hajtottak végre. Ez a forradalom fordulatot jelentett az emberiség történelmében, megkezdődött a szocializmus építésének korszaka, létrejött a föld első munkás-parasztállamä. A forradalom gyökeresen új, igazságos társadalmi rend alapjait teremtette meg. „Utunkon olyan mérföldkőhöz érkeztünk, amelynél át kell gondolni az eddigi eredményeket, le keil vonni a megtett út tanulságait, el kell gondolkodni a világban végbemenő változásokról és azokról az új feladatokról, amelyek a fejlődésének rendkívül fontos szakaszában levő szovjet társadalom előtt állnak napjainkban“ — hangsúlyozza a felhívás. A közelgő Jubileumra — amint azt az SZKÉ KB 1987. januári ülése Is kiemelte — a szovjet emberek a társadalom életének minden területét átfogó gyökeres átalakulások közepette készülnek. A határozat rámutat, hogy az évfordulő megünneplése úgy lehet a legméltőbb, ha aktivizálják az egész átalakító tevékenységet, új, kézzelfogható sikereket érnek el a munkában, amely az ország társa dalml és gazdasági fejlesztésének meggyorsítása és az SZKP XXVIT. kongresszusán hozott határozatok megvalósítása érdekében folyik. Az SZKP KB fontosnak tartja,' hogy az évforduló 'alkalmából tömegméretű szocialista verseny bontakozzék ki. Az 1987-es országos szocialista verseny értékelésekor figyelembe kell venni, hogy teljesültek az októberi forradalom tiszteletére tett felajánlások. A pártszervezeteknek, a tanácsi szerveknek azonban föl kell lépniük a „jelentésmánta“, a valós helyzet szépitgetése ellen. A dolgozók körében végzendő politikai munka során meggyőzően fel kell tárni azt a szerves összefüggést, amely az októberi forradalom vívmányai és a mai, lényegüket tekintve forradalmi társadalmi átalakulások között van. A szovjet néphez Intézett felhívás hangsúlyozza, hogy a nagy október mai tevékenységükben folytatódik. Az országban kibontakozóban van az átépítés, amely lényegét tekintve forradalmi építőmunka. Célja a szocialista társadalom fejlődésének meggyorsítása. Ezt szolgálja a párt népi akaratot kifejező politikája -- a KB áprilisi ülésén és az SZKP XXVII. kongrsszusán kidolgozott irányvonal. „A mi országunk az első olyan ország, ahol a szocializmust a gyakorlatban megvalósították. Az októberi > forradalom győzelme az ember társadalmi létének a történelemben példa nélkül álló alapjait vetette mag: a dolgozók hatalmát a politikában, a termelőeszközök társadalmi tulajdonát a gazdaságban, a kollektivizmust és egymás elvtársi segítségét az emberi kapcsolatokban“ — határozza meg a felhívás a közelgő évforduló történelmi jelentőségét és méltatja vívmányait, majd megállapítja: „A szocializmus építése gazdasági zűrzavar, és katonai összeomlás közepette kezdődött. A Szovjetunió csaknem három évtizeden át egyps-egyedül állt szemben a nemzetközi kapitalizmussal, mindvégig kitéve az imperializmus nyomásának és zsarolásának. A hitleri agresszió ellen vívott háborúban az ország 20 millió embert veszített, a nemzeti vagyonának egyharmads pusztult el. Sok éven át végsőkig megfeszített erővel kellett dolgozni, élni. lemondani még a legszükségesebb dolgokról is. Kibírtuk, nem tudtak minket megtörni, még csak meghajlítani sem . Történt persze más is. Drága árat kellett fizetni az új társadalom építésére vonatkozó lenini elvektől és módszerektől való eltérésért, a szocialista törvényesség, a párt és a társadalom életét vezérlő demokratikus normák megsértéséért, a voluntarista hibákért, a dogmatikus gondolkodásmódért és a gyakorlati cselekvés lassúságáért. A 70-es és a 80-as évek határán társadalmunkban a pangás jelei mutatkoztak. s kezdtek felhalmozódni a nehézségek, a raegoldaťan problémák. a szocializmustól Idegen jelenségek. Ezt érezte és átérezte a párt és az egész szovjet nép. A központi bizottság sfkraszállt azért, hogy forradalmi eltökéltséggel jobbra fordítsa ügyeinket, egész éltünket.“ Az SZKP XXVII. kongresszusa mélyrehatóan, lenini szellemben elemezte az eltelt időszakot, határozataiban nagyszabású, ám a reáiis lehetőségekhez igazodó célokat tűzött ki. A kongresszus az igazság órája lett, amely múlhatatlan politikai és erkölcsi értéket képvisel. Az előrelépést gátló tényezők megalkuvást nem tűrő* nyílt értékelése elvi, lenini Ő1 léspont: a párt erejét mutatja. Az ország mozgásba lendült, fellélegzett. Megtisztult a társadalom erkölcsi légköre, érdekesebbé, sokoldalúbbá vált a szellemi élet. A mindennapi é'et jellegzetes vonásává válik a nyilvánosság, az igazságosság, a bírálat és az igényesség. Az életben következetesen valósul meg a népgazdaság mélyreható újjáépítésének stratégiája és taktikája, a legfontosabb gazdasági ágazatok irányításának átszervezése. Érvényesülnek az új gazdasági mechanizmusok. Egyre több az olyan dolgozó kollektíva, amely biztos kézzel irányítja munkáját a hatékonyság és a nyereség fokozására. Műszakilag is átalakul az ipar. intézkedések születtek a termékek minőségének gyökeres javítására. Az ötéves terv első évében a népgazdaság az alapvető mutatók tekintetében meghaladta a tervben kitűzött célokat. „Vajon van-e biztosíték arra, hogy a dolgok menni fognak, hogy az átalakítási folyamat nem torpan meg, s hogy a korábbi hibák nem ismétlődnek meg?“ — hangzik el a kérdés a szovjet néphez intézett felhívásban, de az igenlő válasz erős hangsúllyal ugyanúgy ott van a dokumentumban, hiszen a sikeres megvalósítás jelenti október eszméinek győzelmét, az átalakítás ,amelyben érdekelt a nép, a munkásosztály, a szovjet társadalom vezető ereje. Az sem titok, hogy nem könnyű változtatni a megcsontosodott formákon, módszereken, szokásokon. Az átalakításért küzdeni kell, meg kell védeni. A párt és a nép nagyf reményeket Tűz az Ifjúsághoz, energiájához, a változtatni akarásához, a hibákkal szembeni éles reagálásához. A felhívás kimondja: „Gondoljanak arra, hogy az önök tettei, az önök magatartása alapján ítél a nép a pártról. Elsősorban önfeláldozó munkát, bátorságot, újító szellemet várnak önöktől“. A döntések, a cselekvés felelősségét személyre szőlő feladattá avatja a taostani időszak, amely történelmi jelentőségében méltó az októberi forradalomhoz. a lenini eszmék győztes megvalósításának szándékához. KÜLPOLITIKAI KOMMENTÁR A bosszú tél után hangulatunkon, mnnkakedvűnkön érezzük az olvadás, a tavasz hatását. A párhuzan — bár szokványos — egyértelmű, a politikai enyhülés éppúgy eltölti az embereket várakozással, reménykedéssel, mint a természet ébredésének mindenkori megújulása. Egyre inkább így van ez, amióta nem bújhatunk el a világ gondjai elől, amióta sajtó, rádió és televízió — az Írott szó, a hang ét a kép — a földrajzi távolságokat és időt áthidalva az események szemtanújává és részesévé tesz mindanynyiunkat. Akarva-akaratlan állást foglalunk, véleményt mondunk, aggódunk, tudomásul veszünk tényeket, következtetésekbe bocsátkozunk . Régebben a saját dolgain túli történések iránt érdeklődőre azt mondták: politizál. Volt abban némi rešpektu!, egy kis fenntartás és nem kevés bírálat: minek üti az orrút olyasmibe, amihez semmi köze, amin úgysem tnd változtatni. Ma arra néznének az emberek megbotránkozva, aki a naponkénti vagy véletlenszerű találkozáskor nem tudná, miről van sző, ha a genfi tárgyalások, a chilei tüntetések vagy az űrfegyverkezés vitájába csöppenne. A világért felelősen „politizálunk“, figyelünk és elemezzük a helyzetet, minősítünk politikusi, államfői kijelentéseket, mondunk véleményt távoli — sosem látott országok — helyzetének, sorsának alakulásáról. És közben számba vesszük saját tennivalóinkat, saját esélyeinket. Most. amikor egymást érik a baráti, szomszédi legmagasabb szinti látogatások, külügyminiszterek és diplomaták. küldöttségek találkoznak és tanácskoznak, a politikai enyhülés jelelt figyeljük tavaszi reménykedéssel. Világqsabban látjuk helyünket és tennivalóinkat a többi ország sorában, tárgyilagosabban szemléljük és mérjük fel termékeink, tudásnnk, eredményeink világszínvonalhoz mért minőségét és önismeretünket — önbecsülésünket — gazdagító, pontosító tanulságokkal próbálónk lehetősé-Enyhülés geinkhez mérten tenni azért, hogy hazánk helytálljon, hogy előbbre léphessen, hogy állampolgárként ne valljon velünk azégyent. A megméretés felelősségével olvassuk a hirt: Mihail Gorbacsov hazánkba lttogat. Vajon mi lesz a véleménye rólunk? — latolgatjuk jőelőro. „A KGST és a Közös Piac tárgyalásokat kezdett a sokoldalú kapcsolatok kialakításának lehetőségeiről“ — hallgatjuk a rádióban. És sietve megpróbáljuk feltérképezni, mit jelent ez számunkra a gyakorlatban? Mit jejelenthet olyan területeken például, mint a környezetvédelem, a műszaki-tudományos fejlesztés, a szabványosítás, a szállítás, az energetika, valamint a hosszú távú gazdasági előrejelzés? Persze, tudjuk, sikereink és gondjaink a nyugati politika számára egészen más előjellel regisztrált „lehetőségek ’ a társadalmi elveink, terveink elleni harcra. Éppen ezért utunk helyességének tudatában, a szoicallsta országok közös céljai iránti elkötelezettséggel szeretnénk munkánk eredményességéről még több meggyőzd bizonyítékot felmutatni. s valós szándékainkról, békés törekvéseinkről igaz képet láttatni magunkról a világ legtávolabbi országaiban fs. Ezért a vendégváró izgalom akkor Is, ha csak olvasunk arról, hogy lengyel vagy kínai küldöttség érkezett hazánkban, hogy magasrangú politikusaink Kanadában vagy Hollandiában jártak. És ngyaniiyan felelősségérzettel figyeljük a többi szocialista ország — az egész szocialista közösség — kapcsolatainak, helyzetének alakulását is. Tudjuk, gazdasági és politikai életük alakulása hatással van kapcsolatainkra. helyzetünkre — közérzetünkre is. És méginkább tudjuk, milyen óriási jelentőségű az egész emberiségre nézve a két nagyhatalom, a Szovjetunió és az USA kapcsolatainak alakulása. Tapasztalataink megtanitottak. hogy óvatosak legyünk a reménykedésben: az imperializmus céljai változatlanok, a militarista körök nehezen barátkoznak meg a gondolattal, hogy a szocializmussal békésen éljenek egymás mellett. A szovjet békepolitika újabbnál újabb kezdeményezésekkel akarja az emberiség biztonságát megteremteni. Ismét kilátások nyílnak égy csúcsértekez'otre, amelyet Moszkvában külügyminiszteri szintű tárgyalások készítenek elő. Államfők konzultálnak. találkoznak. Emberközelből — ismerősként — figyeljük a politikusokat, és békéről, együttműködésről mondott bölcs és szép gondolatok termőre fordulásában reménykedünk. — mészáros —