Szabad Földműves, 1987. január-június (38. évfolyam, 1-25. szám)
1987-03-21 / 11. szám
6 SZABAD FÖLDMŰVES 1987. március 21. • f A bölcsesség szerény köntöst visel, az igazi tehetség nem hivalkodik, nem fon glóriát a safát feje köré — ez a gondolat kristályosodott ki hennem elsőként Török Ágival való ismerkedésünk során. A népi fazekasmesierséq liatal, tehetséges képviselője: egyszerű, közvetlen. kedves és vidám. Szerénysége volt az. ami első találkozásunkkor rögtön megragadott . Pozsonvpüspöki (Podunajské Biskupice) otthonában jogad. egy kis hízelkedő szörpamacs társaságában. A porta kisebb családi ház rtagy kerttel, amely feltehetőleg bőven ad munkát. De sebaj, mert — mint kiderült — a házigazda amúgy sincs barátságban a tétlenséggel. Persze azért úgy ló, ha minél több időt tölthet sztikebb birodalmában, a ház hátulsó terében berendezett fazekasműhelyben. Egy lábkorong, egy villamos meghajtású korong, meg egy mukaasztcl. ami szembeötlik a műhely berendezéséből. A polcok pedig rogyadoznak a népi formavilágot tükröző, népi motívumokkal díszített tálak, csuprok, köcsögök és vázák alatt. Egyelőre jól szolgál a műhely melletti kamrában elhelyezeti cserépkemence, csupán az a hátránya, hogy égetéskor a mester kényeién étszaka is fel'lguelni. Am ott áll már üzembehelyezésre várva a jóval nagyobb, önműködői höszabályozóval ellátott korszerű égetőkemence, csupán a spirális izzók beszereléséi kell még megoldani. Ez már valóságos adomány, tekintve, hogy a legalapvetőbb szerszámnak, a fazekaskorongnak a beszerzése is gondot jelentett. Érthetetlen, hogy . a kézügyességgel, szín- és lormaérzékkel, képié lőerővel megáldott embert, — akiben mindez még akaraterővel. szorgalommal és lelkesedéssel is párosul — tehetsége kibontakoztatásában miért akadályoznak kicsinyes beszerzési gondok, azoknak a munkaeszközöknek az előteremtése, amelyeket a vaskor embere már „könnyedén* alkalmazón?! Az agyagedény készítés. az egyik legnagyobb múltú mesterség. Már a neolit korban készültek kézzel formált égetett agyagedények. s — mint már említettem — a vaskor találmánya a körkörös formák kialakítására szolgáló fazekaskorong. A középkorban fokozatosan önálló, sőt kenyéradó mesterséggé vált Ennek bizonyságául szolgálnak olyan községek, mint például a Nyttra mellem Gerencsér (Hrnčiarovce). amely uayan már csak nevében őrzi az őst mesterség emlékét, mivel — tudomásom szerint — mára a hajdanvolt gerencsérekből hírmondóinak sem maradi Ott azonban, ahol később versenyképes céhek alakultak, a kelet-Szlovákiát PozdtSovcén oaau a gömörl Deres kén (Dríkovre) nemzedékről nemzedékre szinte átöröklődött az ősi hagyományokra épülő, de mind technikai, mind pedig képzőművészet i szempontból folyton tökéletesedő mesterség Így csiszolódott az őskor rusztikus agyagedénye mára míves cseréptdllá, engohe borítású vázává, faiansszá. Hyen hosszú úton futottak el polcainkra a lakásunk díszéül szolgáló majolika és egyéb kerámia tárgyak. A jazekasmesterség művelői ma a Népművészeti Háziipari Központ (ŰBUV) felügyelete alatt szabadúszóként vagy műhelyekbe tömörülve dolgoznak. Ilyen műhely létesült Dereskén is. Itt még élnek idős vérbeli fazekasok, akiktől a tehetséges fiatalok elleshetik a mesterség titkait, vagy ha úgy tetszik, az eredeti mesterfogásokat. Török Ági szintén Dereskén, a qömöri népi fazekasmesterség tűzfészkében kötött ki annak idején, amikor tízegynéhány évvel ezelőtt mint fiatal gépésztechnikus hátat fordított az általa unalmasnak tartott műszaki rajzoknak és elindult szerencsét próbálni. Hogy miért adta fel a biztos kenyerei jelentő kényelmes állást a bizonytalan próbálkozásért, valamint a (Nagy László felvételei) rázósnak és nehéznek ígérkező töretlen átért? Mert — amint maga vallja —- az embert valamiféle belső nyugtalanság űzi. Gondolom, senki előtt sem kétséges, hogy ez a belső nyugtalanság nem más, mint az emberben lappangó tehetség, amely kibontakozásra, megvalósulásra törekszik. Nos, Török Ágiban győzött ez a „nyugtalanság“, az önmegvalósítás kényszere. Ennek jóvoltából meditálgathatunk ma népi ihletésű, kifejezésmódjá ban hagyományos, de korszerű kivitelezésű, új képzőművészeti látásmódot tükröző munkál fölött, és követhetjük ígéretes kísérletezéseit, amelyek biztos célra: a művészi szint elérésére irányulnak. Munkáiban szín- és formagazdagságot célzó törekvések érzékelhetők. Pég túllépett a népi fazekasság alapformáin, a hagyományos módon készült agyagedények mellett ott sorakoznak a választékosán formált vázák, gyertyatartók, ко lompok, apró állatfigurák és a domborműre emlékeztető kis agyagfigurákkal díszített falitálak. Hagyományos technikával dolgozik. A már egyszer égetett agyagtárgyat tehénszarvából, és libatollböl készült „íróval" díszíti, majd áttetsző mázzal vonja be, mielőtt készre égetné. — Ez természetesen csak azok számára mond újat, akik a fazekasmesterséget még hírből is csak kevéssé ismerik. — fól sikerültek színes mázzal festett munkái is. Azonkívül versenyek, rendezvények alkalmával egyre gyakrabban találkozunk Török Ági plakettjeivel. Nem szigeteli el magát, szerénysége nem tiltja, hogy másoktól, tapasztalt, neves mesterektől tanuljon. Könyvespolcán albumok, síínpszlchológia, a fazekasmesterséggel és kerámiaművészettel kapcsolatos újságcikkek gyűjteménye is helyet kap. Török Agl, amellett, hogy eleget tesz a Népművészeti Háziipari Központtal kötött szerződésének és egyéni megrendeléseknek, elég időt és figyelmet fordít látásmódja és stílusa egyénivé formálására. Minden előfeltétele megvan tehát, hogy Török Agi-alkotásokkal gazdagodjék népi kerámiamű vészetünk. GYEPES ARANKA t Február utolsó napján, szombaton, úgy este hat óra körül kezdtek megelevedni a négyezer lakost számláló Tešedikovo utcái. Ünneplőbe öltözött emberek tucatjai siettek minden iránýbô! az impozáns művelődési há$ felé, amelynek fényesen ragyogó ablakai messziről elárulták, hogy Itt valami ünnepélyes, nagyszabású dolog van készülőben. Pontosan így is volt; s ez az ünnepélyes alkalom nem volt más, mint a község két ciierazenekarának jubileuma. 4 • + A citera, ez a patinás -népi hangszer, sajnos, egyre inkább feledésbe merül. Falvalnkban már az idősebb emberek között is alig vannak egvpáran. akik Játszani tudnak rajta, az együtteseket pedig jószerivel csakugyan a két kezünkön megszámolhatnánk. A Galántai (Galante) járásban található TeSedíkovo viszont — túlzás nélkül a citerások faluja. Két együttest említettünk az imént, pedig — hármat kellett volna. A legidősebbek és az Immár országszerte ismert Csillag mellett ugvanis ott pengetik már a hangszert a legifjabbak Is: a 8—И éves gyerekek... Még 1971-ben kezdődött, amikor néhány lelkes ügypártoló — elsősorban Fricsek Péter és Varga Ernő — kezdeményezésére összeálltak néhányban, hogy, maguk »is megpróbálkozzanak azzal, amit nemrégiben, egy közeli községben rendezett Ki mit tud? vetélkedőn láttak és hallottak: a citeramuzsikával. A próbálkozás olyan jól sikerült, hogy nem egészen egy év mplva már összeszokott együttesnek nevezhették magukat, amely rendszeresen próbál, minden lehetőséget kihasznál a nyilvános bemutatkozásra, egyszóval hosszú életűnek ígérkezik. így is lett, hiszen az íd. Vankti Ferenc vezette csoport immár tizenöt éve dolgozik rendszeresen, állandó, nem fakuló színfolttal egészítve ki a faiu kulturális éleiének palettáját. Anynyira megkedvelték a citerál a községben, hogy hamarosan követőik Is akadtak, mégpedig a legfiatalabb korosztály körében. Hét-nyolc éves gyerekek kezdték próbálgatni apró ujjacskáikkal a zengő húrokat, s innen már. csak egy lépés volt, hogy az idősebbek — elsősorban Vankő Ferenc — Irányításával létrejöjjön a Csillag citerazenekar. Ez 1977-ben történt, s hogy az apróságok lelkesedése mennyire nem bizonyult tiszavirág életűnek azt hamarosan megmutatta a jövő. 1981-ben, gyermekzenekarként már ott voltak a Tavaszi szél . .. országos népdalverseny döntőjében, két év múlva, a következő évfolyamban pedig első díjat nyertek ugyanebben a kategóriában. Üjabb két év, újabb országos döntő — és újabb első helyezés, ezúttal már mint „felnőtt“ citerazenekar. .. Egykori tanítómestereik, Vankó Ferenc és társai Joggal lehetnek tehát büszkék az utódokra. Sőt, kereken beismerték, hogy a tanítványok túlnőtték mestereiket, s hogy további fejlődésükhöz ők már nem tudnak sokat hozzátenni... Jött azonban valaki, aki — tudott. S ez a valaki pedig nem volt más, mint a clterazene világviszonylatban is talán legnagyobb élő művelője: Príbojszky Mátyás citeraművész Magyarországról. ö az, aki koncertpődiumra emelte a citerát mint szólóhangszert, tiszakécskei citerásaiból pedig egy minőségileg teljesen új csoportot: hangversenyzenekart formált. Felvették a kapcsolatot, és új időszak kezdődött a Csillag szántára. Zenei horizontjuk egycsapásra kiszélesedett, s az is kiderült, hogy hangszerük, a citera.. nemcsak népdalok előadására alkalmas. A fiatalok munkáját éttől kezdve lényegében Príbojszky Mátyás irányította — de a teSedíkovói „öregciterásoknak“ továbbra is maradt kit Istápolniuk Ekkor már újra akadt hét-nyolc apróság a faluban, akik szorgalmasan pengették a citerát, így aztán nincs mit csodálkozni azon, hogy a nyolcéves (!) ifj. Vankó Ferenc és pajtásai hamarosan „összehozták“ a legifjabb tešedíkovói citerazenekart. Az apuka tehát a legez a kis csoport, élő bizonyítéka annak, hogy a népdal, a néphagyományo'k vonzani tudják a mai fiatalokat is. A műsor másod'k részében a teSedíkovóiak. számára jól ismert vendég, sőt barát: Pribojszkv Mátyás lépett a mikrofon e>é Nem m nt citeraművész, hanem, nont műsorvezefő; közvetlen. megnyerő stílusával pillán’tok alatt meghódította a közönséget. Bemutatta a tiszakécskei „utánpótlást“, az ottani ifjúsági citerazenekart, amelv talán nem véletlenül működik egvütt szorosan a tešedíkovó:akka!, hiszen míg az u'óbb'ban mint már említettük. hat lánv és egy fiú. a magyarországiban hat fiú és egy lánv mursiká' .. „Tudják Önök, ki a. Cseh-Felejth etetlen esté kisebbik fiát is elbűvölte a citeramuzsikával ... Ma tehát a községben — és ez tájainkon egyedülálló — három , citerazenekar működik rendszeresen. Tešedíkovóra így valóban ráillik a név: a citerások faluja. A, zsúfolásig megtelt nézőtéren a kezdés előtti percekre jellemző csendes zsibongás hallatszik. De egy pillanat alatt elül, amikor méltóságteljesen kettéválik a súlyos bársony-, függöny, s a fényben úszó színpadon felzendül a dal. Erőteljesen, mégis érzéssel, és valami sajátos hangulatit árasztva szól, s a huszonkét citera zengése betölti a hatalmas termet. Három nemzedék képviselői állnak egymás mellett, akiket összeköt a népdal, s ennek a gyönyörű népi hangszernek a szeretete. A közönség átadja magát az élménynek, a látványnak, az ünnepi áhitatnak, hiszen itt most sokkal többről van szó, mint hogy egyszerűen szép népdalokat hallgatnak. Olyan emberek állnak a színpadon, akik nemcsak hogy közülük valők, de szinte valamennyiüket valamilyen szorosabb kapcsolat fűzi a nézőtéren ülők valamelyikéhez. Mellettem például egy néni fordul büszkén a túlsó szomszédjához: „Na. mit szól az unokámhoz?“ —, majd visszafordulva, fénylő, meleg tekintettel nézi tovább az egyik citera mögött szorgoskodó apró emberkét. Mert talán mondanunk sem kell, hogy a három hazai együttes tagjai voltak a színpadon; az ő közös fellépésükkel vette kezdetét a nagyszabású gálaest. Utánuk a környező falvakban-városokban működő citerazenekarok következtek: a vágkirályfaiak (Králové nad Váltom). a Itodosiak (Vydrany), a sládkovirovóiak és a deákiak (Diakovce). Aztán persze, a Jubilánsok: a tízéves Csillag. A hat leány és az „egyszem“ fiú, akik közül talán egy sincs több tizennyolc-tizenkilenc évesnél, s akik a korosztályukat uraló diszkómuzsikával szemben a népdalt, a citerát választották. Tízéves jubileum — tizennyolc-tizenkilenc éves korban! Összeszokott, egymásnak talán még a gondolatait is ismerő kis társaság áll a színpadon, és muzsikál: anynyira egységesen, mintha nem hét, hanem egyetlen citera szólna, hétszeres hangerővel. Nem vitás: a falu büszkesége ■volt szlovák Zeneakadémia/ elnöke? — kérdezte ezután a közönségtől Príbojszky Mátyás. „Nem? Sose szégyelljék, én sem ismerem a magyarországiét. Mert nem az a fontos, ki a Zeneakadémia elnöke. Az a fontos, hogy kis falvalnkban kik éltetik a zenét, kik viszik tovább nemzedékről nemzedékre a népdal szeretetét, s hogy kiket ejt rabul már a legzsengébb korban a népzene varázsa ... Ezért most csak azt jelenthetem, hogy — két teljesen egyenrangú szólista következik .. Gyors „műszaki beavatkozás* a színpadon: az egyik asztalt alacsonyabbal cserélik ki, és oldalról kissé megilletődötten, a rivaldafénvhez szemlátomást még nem szokottan bejön a nyolcéves Vankó Ferike. ,.A, persze, apa és fia következik“ — mosolyoglak össze az emberek a nézőtéren, Ferike, közben elkezdett játszani, s a játék hamarosan elfeledtette vele, hogy ezer ember most csak őt figyelt: egyetlen hiba, mellényúlás nélkül játszotta végig repertoárlát. A nagy taps után a közönség várta az apát, a másik egyenrangú szólistát, ám helyette, citerájával a hóna alatt — Príbojszky Mátyás lépett a színpadra. Aki tehát Vankó Ferikét magával egyenrangúnak tartja, az a világ talán legjobb eltérése ... Löbbenetes pillanat volt, egy külön élmény az élményt jelentő estében, amit ügy tűnt, túlszárnyalni már nem lehet. Mégis lehetett: azzal, amikor a magyarországi mester két oldalán felsorakoztak a tiszakécskel „nagyok“. Az a citeraegyüttea, ameiy tavaly Spanyolországban, a húros és pengeíős hangszerekből állő együttesek európai fesztiválján nagydijat nyert... A csodálatos tisztasággal előadott népdalok után a citerák húrjain Eelzendült Brahms V. Magyar Tánca, Berlioz Rákóczl-indulőja, Liszt 2. Magyar Rapszódiája... A fináléban pedig valamennyi résztvevő, kicsik és nagyok, szlovákjaik és magyarországiak közösen búcsúztak a közönségtől; attól a közönségtől, amelynek egy csodálatos, felejthetetlen estét szereztek. \ VASS GYULA A két jubiláló együttes: a tizenöt éves „öregciterások“ (jobbra) és a tízéves Csillag (balra) (A szerző felvételei)
