Szabad Földműves, 1987. január-június (38. évfolyam, 1-25. szám)
1987-03-07 / 9. szám
1987. március 7. SZABAD FÖLDMŰVES, 7 3. Jalta története A krími turisták Mekkája, Jalta a Krím félsziget déli csücskén, a Vodopa Inaja (v'ízeséses) és a Bisztraja (Gyors) folvók völgyében, a Jajlahegység nyúlványai által formált patkóban terül el A kikötőváros — amelyet rendszeres ha jójára tok kötnek össze Ogyesszúval, Szocsival és a szovjet Fekete tenger mellék fontosabb váró aival — több mint száz szebbné szebb szanatórium és üdülőtelep közigazgatás' központja Most ped'g térjünk át a város történetének tömörített ismertetésére. A legenda szerint valamikor nagyon régen a Konstantinápolyból új földek, területek felfedezésére indult görög ajók nagy viharba kerültek. A hul■4 Obeliszk a krími üdülőkről szőlő dekrétum emlékére A Jurij Gagarin nevét viselő Primnrszkijpark bejáratánál található obeliszk közepén Lenin dnmbormfivfi képe látható, alul pedig — nyitott könyv alakú márványlapon — a szövegben említett dekrétum teljes szövege olvasható. lámok sokáig sodorták a hajókat, az emberek már feladták a reményt, amikor végre elült a vihar. De ekkor sem letí könnyebb a helyzetük mert közben elfogyott minden élelmük és ivóvizük, ráadásul a kormányosok irányt vesztenek. Egy napon, anvkor a hajósok már felkészültek a legrosszabbra hogy a hullámokban lelik halálukat az érbockosárbnn ülő őrszem ígv kiáltott fel: Jalosz! Jalosz! (Parti Part!) E gazdag földre lépő görögök második hazájukra leltek ttt. betelepedtek és településüket Jaltának nevezték el. Jalta 1838 ban város, s egyben járást székhely is lett. Hét évvel később Jalta címerét — égszínkék mezőben két, egvmást keresztező aranyág, egy babérfaág és egy szőlővessző látható — is Jóváhagyták. A város és a hozzá tartozó üdülőkörzet fejlődése jól tükrözte a cárt Oroszország jellemző társadalmi ellentéteket. Akkoriban ugyanis főleg a nemesek, a tisztségviselők és a gazdag kereskedők kedvelt üdülőhelye volt ez, s valamennyi üdülőintézményben fizetni kellett a gyógykezelésért, egyetlen, 4 szemé'yes szanatórium kivételével, amelyet a nincstelenek számára egy jótékonysági társaság rendezett be, főleg Anton Csehov, bev Tolsztoj és Makszim Gorkij orosz írók, valamint a kor más haladó személyiségeinek adománvaiból. A nagy októberi szocialista forradalom után a Krím-félszigeten is — a tengerészek és a munkások kezdeményezésére — határozott akciókra került sor, amelyek eredményeként 1918. március 21-én a Krfm-félszigeten kikiáltották á Tavridai Szovjet Szocialista Köztársaságot. Ez a köztársaság azonban nem soká'g állt fenn mert 1918 áprilisában a császári Németország csapatai — a breszti békeszerződés feltételeit megsértve — betörtek a félszigetre. A Krím első szovjet kormányának tagjait a tatár nacionalisták Atustában kivégezték A Vörös Hadsereg alakulatai 1919. április 12-én felszabadították Jaltát, majd ezt követően megalakult a Krími Szovjet Szocialista Köztársaság de ez tsmét nem sokáig állt fenn. mert 1919 júniusában a félszigetet úira elfoglalták a fehérgárdisták. Ezután a véres terror napjai kezdődtek. Az emberek ezrei kerültek börtönbe, s kivégezték mindazokat, akik előzőleg szovjet hivatalokban dolgoztak. De sem a börtönök, sem a kínvallatások, sem a kivégzések nem tudták megfélemlíteni a hazafiakat, ak’knek élén a bolsevikok álltak. A Vörös Hadsereg 1920 novemberében Perekopnál áttötre az ellenség védővonalát, és kiverte a febérgárd istákat a Krímről. A Krím-félsziget felszabadítása után a szoviet kormány határozatot hozott arról, hogy az üdülőkörzetet bocsássák a dolgozók rendelkezésére. A benin által 1920 decemberében aláírt dekrétumnak a címe a következő volt: „A Krímnek a dolgozók gyógykezelése érdekében történő felhasznásáről” A húszas és a harmincas években a Krím-félszigeten megkezdődött az ipar és a mezőgazdaság Intenzív fejlesztése: új üzemek épültek, a régieket felújították. s mezőgazdasági üzemek alakultak. 1935-ben kidolgozták Jalta szocialista rekonstrukciójának tervét és egyben az egész déli partvidék 10 éves rendezési tervét A második világháború idején a Krím-félsziget heves harcok színtere volt. Közülük is kiemelkedik Szevasztopol hősi védelme, és Keres védőinek hősiessége. A Krím-félsziget ideiglenes megszállása alatt nagyarányú partizánmozgalom bontakozott ki. végül 1944. április 16-án az önálló tengermelléki hadsereg a déli partizán alakulattal karöltve felszabadította Jaltát. A fasiszták a város négyezer lakosát pusztították el, több mint ötezret pedig kényszermunkára hurcoltak el Németországba. A fasiszták lerombolták a szanatóriumokat és az ipari üzemeket, a tengeri kikötőt, a kikötői berendezéseket, a tudományos Intézményeket stb. A város újjáépítése mindjárt a felszabadulást követő napokban megkezdődött olyannyira, hogy már 1944 nyarán fogadta az első öt helyreállított szanatórium a frontharcosokat. 1948-ban fogadták el Jalta általános városrendezési tervét, amely a város területének Jelentős kibővítését, új lakónegyedek, szanatóriumok, filmszínházak iskolák és egyéb létesítmények építését Irányozta elő. A Nagv-Jaltában levő egészségügyi intézmények zöme a Szovjet Szakszervezetek Országos Központi Bizottságának fennhatósága alá tartozik. A beutalók nagyobb részét a dolgozók ingyen vagy 70 százalékos kedvezménnyel kapják. A szakszervezetek sokszor az útiköltséget Is fedezik. (Folytatjuk) BARA LÁSZLÖ ?■ - ущг “"T"-’rvy •' ■ ;l.T' Jaltában is egyre több új lakóház épül (A szerző felvételei) Nagy Tivadar: Portré IMs 8 nemzetközi nőnap Miloš Hruška: Anya (márvány) (Fotó: -—vass—j Nagyon sokan kérdezték már ezt tőlem szóban és írásban, így azonnal a lényegre térek. Az aranyász semmivel sem volt szegényebb más embereknél, a mindenkori átlagnál. De mint minden foglalkozási ágban, így az aranyászaiban is embere válogatta. Ha a paraszt munkaidőben csak еду-két órát szöszmötölt volna a földjén, éhen hal családfával együtt. Az aranyász esetében sem volt ez másként. Amelyik — a szó szoros értelmében véve — nem volt igazi szakember, s ráadásul még többet henyélt, mint dolgozott, az talán még a pipadohányra valót sem kereste meg. Az igazi, a vérbeli aranyász viszont legalább olyan fól élt, mint a kis- vagy a középparaszt, de inkább jobban. Igaz, jobb helyzetben is volt ezeknél, mert senki nem ellenőrizhette az általa kimosott és eladott arany menynylségét, senkt nem adóztatta meg, senki nem vihette el a termését, nem ártott neki sem az aszály, sem a jégverés, de még az árvíz sem. Ha nem fizetődön volna ki neki az aranymosás, nyomban felhagyott volna vele. Hiszen a szegény ember nem mülcedvelösködhetett, mint a gazdagok ... Mivel valóiában senki rajtuk kívül nem tudhatta, hogy évente hány gramm aranyat mostak ki, és a kimosott aranyból mennyit használtak fejtettek el, cserélték el, vagy adtak el feketén, a rendelkezésünkre álló néhány adatból csupán következtethetünk arra, hogy milyen anyagi helyzetben is voltak az igazi aranyászok. Le kell szögeznünk, hogy minden valamire való aranyász tudta elődeinek több száz éves tapasztalatából, hogy az aranymosás révén gyors meggazdagodásra nem számíthat. Ismerte jól a dúSulásos partokat, az aranyban leggazdagabb zátonyokat, de azt is tudta jól, hogy nincsen olyan dúsulásos hely vagy zátony sehol a Duna mentében, ahol t'szta aranypart, vagy aranyrögöket lapátolhat a zsákjába hogy még az aranyban leggazdagabb föveny kincséért is nagyon keményen meg kell dolgoznia! Az is igaz, hogy királyaink, fejedelmeink — már az Árpád-háziak is — figyelmen kívül hagyták volna ezt a foglalkozást, ha az aranyászok valóban csak jelentéktelen mennyiségű aranyat mostak volna ki a liárpát-medence folyóinak fövenyéből. Csakhogy nagyon is számon tartották a mosott aranyat. Hogy nagyon meg ne csalassanak, kemény törvényeket, szigorú rendeleteket hoztak. Mihelyt itt az országban megszilárdult a központi királyi hatalom, az aranytermelés után például tizedet szedtek a királyi kincstár javára, s a pénzverés királyi kiváltsággá lett. Föl nem dolgozott aranyat, termésaranyat „senki az orszgból kivinni nem merészeljen“. Ha valakit mégis csempészésen értek, az aranyat a jiscus számára nyomban lefoglalták és ezen kívül a törvény megsértőjét szigorúan meg is büntették, „ehhez semminemű törvényfolyás nem kívántatván“. Sőt, még a feldolgozott aranyat is idegeneknek csak úgy volt szabad kivinniük az országból, ha helyette ugyanannyi jó vert aranyvagy ezüstpénzt hoztak be, „hogy nem szűküljön ez Hazában az arany ezüst és jóféle pénz“. Aranypori mosni Ugyan szabad volt bárkinek a területén, de az aranymosók kötelesek voltak teljes keresményüket a király, illetve a fejedelem aranybeváltóinak leadni, különben „halállal, vagy egyéb érdemük szerint való büntetéssel“ lakoltak. Ahogy telt-múlt az idő, egyre inkább igényt tartottak királyaink — főként a Habsburgok — az aranyra. I. Lipót császár és király 1696-ban intézkedett, hogy az aranymosók az aranyomó helyekről el ne távozzanak, s a földesurak szolgaságába vettessenekI A nyers vagy olvasztott aranynyal való kereskedéstől halálbüntetés terhe alatt tiltották el a zsidókat és a görögöket. De bármilyen szigorúak voltak a rendeletek, az aranyászok a kimosott arany többségét a feketepiacon értékesítették. S akkoriban igazán sok embert vonzott és éltetett ez a mesterség. A Komáromi Tudós Társaság folyóirata, a Mindenes Gyűjtemény írta 1790-ben: „... a Tsalló-közben, Gönyünél, Komáromnál és azután Esztergomnál, harmintz, negyven embert is lehet eggy rakásban látni, a kik a Duna fövenyéből mosnak ki... Az arany mosók nagy büntetés alatt nem szabadi azt másnak eladni, hanem tsak a Kamarának, s meg van határozva miden latnak illendő ára ...“ rint 1850 táján a somorjai zátonyokon dolgozó aranyászok 5—10 forintot kerestek naponta. Tekintve az arany akkori árát (hivatalosan 1,30, feketén pedig 1,70—1,80 forint}, ez napi 3—6 grammos teljesítménynek felelt meg! Amint látjuk, a hivatalos és a feketepiaci ár között igen lényeges különbség van, s ez sok mindent megmagyaráz. 1852-ban a főbb aranyászok hivatalos évi keresete 240— 280 forint volil,... Hogy a valóságos keresetük mennyi volt, azt nehéz lett volna akkor, és még nehezebb lenne ma megállapítani, de azért számoljunk csak egy kicsit! Ha abban az időben a somorjal zátonyokon 3—6 gramm aranyat mostak ki naponta és az évi jövedelmük 240— 280 forintra rúgott, akkor évente ötven, illetve hetven napot dolgoztak csupán, s háromszáz napig lustálkodtak! ... Ez pedig nem igaz! Sokkalta többet dolgoztak, de lényegesen többet is kereshettek. De hogy még ez a hivatalos 240—280 forintos kereset is milyen nagy összeg volt akkoriban, az kitűnik■ Fényes Elek adataiból, melyek biztosan nem légből kapottak. Nézzük csak, ki mennyit keresett akkor évente Komárom vármegyében? A főorvos és a főadószedő 400, a második alispán, a főszolgabíró, a főügyész, a levéltárnak, a mérők 300, az első aljegyző 250, a számvevő 200, a központi biztos 180, a sebész 150, a főispán katonája 110, a lovaskatona 94, a hajdú 84, a pandúr pedig 70 forintot kapott — évente! S ezek után még mindig elhiszi valaki, hogy szegény volt a szakmailag felkészült és szorgalmas aranyász? 1865 táján Ham Lőrinc egy hónap alatt 150 forint értékű aranyat mosott ki, s két évre rá ezt írta Kenessey Albert A magyar Duna és melléke című — egyébként kitűnő — írásában: Gyakran egész napi fáradalom alig hozott néhány drága szemcsét..Akkor írja ezt, amikor az aranymosás a Duna mentén aranyászcsaládok százainak, a Kárpát-medence viszonylatában pedig ezreinek kenyerét biztosítottal Tudta-e Kenessey Albert egyáltalán, hogy — az átlagosból — százezer darab dunai aranyszemcse nyom egyetlen grammot? Dr. Timajfy László irta: . 1869-ben Máté Vendelnek hivatalos keresete 316 forint volt, Bán Mihálynak pedig 274 forint. A szerencse forgandósága szerint sokszor ennek kétszeresét is számíthatjuk... Ez a jövedelem azonban sohasem volt teljes, mert a kincstári beváltóhely mellett bőven jutott sárarany feketén a győri, komáromi, pesti, pozsonyi ékszerészeknek is. Itt persze jobban megfizették.. (Befejezés a következő számban) N. LÄSZLÖ ENDRE: hec/m wlt-c ai aímyáu f Csirke helyett zöldborsó A múlt évben, november huszonkettedikén országos műszak volt, szombaton is dolgozott kis hazánk minden polgára. Az üzletekben is köznapi nyitvatartási rend szerint lehetett vásárolni. A malomvölgyi András temető mellett lévő sarki élelmiszerboltba nem sokkal dél után érkeztem. Kedvemre válogathattam, a sok kívánatos portéka között. Hazai ízekre vágytam, hát mélyhűtött baromfit szerettem volna venni magamnak. Nem találtam azonban mirelitárut, ezért a húskonzervek felé vettem az irányt. Némi keresgélés után meg is leltem a nekem való ételféleséget. Paprikás csirkemell és comb, hirdette a dobozon a felirat, s nem is túl drága, hisz mindössze nyolc korona hetven fillérbe kerül. No, nyugtáztam elégedetten finom ebédet kanyarítok belőle holnap, és bevásárló kosaramba tettem az Ígéretes csemegét rejtő bádoghengerkét. Vasárnap délben aztán nemvárt meglepetés ért. Szombat éjszaka a csirkeaprólék zöldborsóvá változott. A konzervdobozban ugyanis a lábasjószág ízletes falatai helyett szép, egészséges borsószemek garmadája kuksolt. Megvallom, szólni, de még mozdulni sem tudtam egy ideig a csodálkozástól, az ámulattól. És hát a mai napig sem tudom mire vélni a dolgot. A pléhhenger sárga alapszínű címkéjének feketebetűs szövege szerint a termék a kassai (Košice) Frucona nemzeti vállalat tőketerebesl (Treblšov) üzemében készült. Értem én kérem g tréfát, de ez a vicc nem éppen jól sikerült. Ugye igazam van, kedves igazgató elvtárs? Zolczer László v
