Szabad Földműves, 1987. január-június (38. évfolyam, 1-25. szám)

1987-02-21 / 7. szám

1987. február 21. SZABAD FÖLDMŰVES. 7 1. Utazás Jaltába Ha valaki külföldre látogat, álta­lában sok élménnyel. Ismerettel tér haza. Így volt ez velem is, amikor a közelmúltban a Forradalmi Szak­­szervezeti Mozgalom által szervezett külföldi üdülésen vettem részt a Szovjetunióban. Az örömhíröl, tud­niillik, hogy valaki visszaadta a be­utalót, és helyette vállalatunkból me­hetett valaki, csak december végén értesültem. Már másnap reggel nyi­latkoznom kellett, hogy Igen vagy nem, mert az Indulás kezdete, ja­nuár hatodika rohamosan közeledett. Tekintettel a medencében való fürdés lehetőségére, az 1985-ös évi hátge­­ricmötétemre és a várható szép tá­jakra, élményekre — a helyettesem­mel való megegyezés után — Igennel válaszoltam. Nos, ezt követően meg­gyorsult az ügyintézés. Megkaptam az üdüléssel kapcsolatos dokumentu­mokat, a beutalót, a tájékoztatót, a vámnyilatkozatot stb. Az Inturiszt utozásl iroda által szervezett, az FSZM tájékoztatójában 99es sorszámmal megjelölt üdülés a Krfm-félszigeten levó Nagy-Jalta üdülőközpont közigazgatási központ­jába, Jaltába, pontosabban az Intu­riszt 16 emeletes Jalta luxusszállójá­­ba szólt. A már említett tájékoztató­ból megtudtam, hogy a kéthetes üdü­lés folyamán a rászorulók különféle gyógykezelésen vehetnek részt, hogy a résztvevők megtekintik a livádiat kastélymúzeumot, a Nyikttal Botani­kus Kertet és az alaupkal kastély­­múzeumot ja volt Voroncov kas­télyt). tízszer térítésmentesen füröd­hetnek a melegített tengervizet tar talmazó medencében, s búcsúestet is rendeznek. Az utazás Prágából Szlm­­feropolig és vissza repülőgéppel, Szimferopoltól Jaltáig és vissza pedig autóbusszal. Az FSZM üzemi bizottága január 3-1 ülésén úgy döntött, hogy részem­re a beutaló összegének 50 százalé­kát a kulturális és szociális alapból megtérítik, nekem a másik felét kel­lett azonnal befizetnem. A minden­napos munka mellett, amit a munka- és munkaszüneti napok eltolódása még súlyosbított, már a csomagolás­ra is gondolnom kellett. Végül az utolsó napon, január 5-én — munká­ból hazafelé — a pénzt Is beváltot­tam. Egy kissé meglepődtem, hogy teljes ellátás mellet a Szovjetunióba látogató turista egy napra számítva 200 koronát válthat be. Január 6án a Slovenská strela gyorsvonattal utaztam Prágába, mert a találkozó 13 órakor volt a Cseh­szlovák Légiforgalmi Társaság vitá­vá! 'irodájának várótermében. Túles­tünk az ilyenkor szokásos névsor és útlevél-ellenőrzéseken, az üdülés vezetői szétosztották a bőröndök megjelölésére szolgáló címkéket és az autóbuszjegyeket, s tájékoztattak a vámnyilatkozat kitöltésének mód­járól. Ezt követően a CSLT fél órán­ként közlekedő autóbuszaival fokoza­tosan — mert összesen 148-an vol­tunk — eljutottunk a repülőtérre. Ott egy jó egy órányi várakozás után átestünk a rutin szerű formaságokon, ellenőrzéseken, majd egy újabb egy órás várakozás után már az Aero­­flot IL-152 В típusú, Szfmferopol és Prága között menetrendszerűen köz­lekedő repülőgépével 16 óra 25 perc­kor indultunk Prágából. Szimfero­­polba a jó két órányi út és a két órás Időeltolódás következtében 20 óra 35 perckor ékeztünk. Ott Is át­estünk az ellenőrzési formaságokon, majd a bőröndöket berakták két te­hergépkocsiba, ml pedig 22 óra előtt négy autóbusszal indultunk Jaltába, ahová éjfél körül érkeztünk. Szim­­feropoltól az AngaRzihágóig, amely 755 méter magasságban terül el a tengerszint felett, a tájat hó borítot­ta. Már megliedtüunk. hogy az elő­zetes tájékozódás ellenére télbe ér kezünk, de néhány kilométerre az említett hágótól már nem láttunk sehol sem havat. A szállóban éjfél után következett az elszállásolás, ál­talában kétszemélyes szobákba, tér mészetesen a házaspárok előnyt él­veztek. A bőröndök kipakolása és egy rövid zuhanvozást követően él­jél! 2 őrekor végre ágyba kerültünk. Sainos, az első éiszakán. annak elle­nére, hogy majdnem az egész nap talpon voltam, nem sokat jühenfem mert a szobatársam, egy bratlslava! nyugdflas állandóan horkolt és rend­szeresen felriadt álmából, amire én nagyon allergiás vagyok. Másnap kénytelen voltam kérni széthelyezé­­sünket. ami nagy huzavona -után meg Is történt. A szálloda melegebb olda­lának 14. emeletéről a hidegebb oldal negyedé emeletére kerültem, és ami még ennél Is örvendetesebb volt, hogy egvedül egy szobába. A hidegeb kör­­nvezetről. abban a tudatban, hogy vévre lófzfien pihenhetek, meg is fe­ledkeztem. január 13-fg nyugalmamat és közérzetemet csak az zavarta, hogy néhány napig nem folyt meleg víz. Akkor ugyanis a folyosónkon, ahol közben már csak egyedül ma­radtam. felújítási munkákat kezdtek, szőnyegragasztással egybekapcsolva. Ettől olvan kellemetlen szag terlen­­gett a levegőben, hogy másnak a harmadik emeletre helyeztek át, ahol már meleg víz Is volt. Itt azután végre már a üdülés végéig semmi kelleímetlenség nem ért. f Folytatjuk J BARA LÄSZLÖ ...és szeles időjárás esetén. (A szerző felvételei) Van egy kedves, öreg barátnőm, Zsófi néni. Evekkel ezelőtt, egyik rlportútamon Ismerkedtnk meg. Valami lyen régi emlékekről esett szó a faluban, és Zsófi néni­­hez irányítottak, azzal: ezt csak 6 tudja. Azóta — ha az Ung vidékén járok — nem kerülöm el a háza táját, mert az ember szívesen megy oda, ahol jó szívvel fogadják. — Hát mi újság? — rendszerint ezzel a kérdéssel fo­­gad Zsófi néni. Mit is tudnék mondani, a rádióból, tele­vízióból 6 éppen úgy értesül a legfrissebb események­ről, mint én. Aztán sorrakerülnek a községi és a családi kérdések, ki hogy van, a boltban miért nem lehet ezt-azt kapni. Aztán a panaszok Mert az is akad jócskán. • — Nemrég bejött hozzánk egy kisfiú azzal, hogy va­lami dolgozatfélét akar írni arról, milyen is volt a régi cselédélet. Hozzám küldték, mert erről állítólag csak én tudok bármit ts mondani. Ismerek a környéken minden­kit, de azért megkérdeztem a kislegénytől: „KI fia vagy, édes gyermekem?" Mondja, én meg aztán útbaigazítom: menjél haza kisfiam, kérdezd meg a nagymamádtól, hi­szen egy házban laktok, ö majd elmondja, milyen ts volt a cselédélet, mert együtt dolgoztunk a deregnyöí uradalomban, és 0 talán még jobban ts tudja, mint én. Ahogy a szíve diktálja i — Mtt szál hozzá, engem a faluban minden rendez­vényre meghívnak. Aratás után a szövetkezett csopor­tos kirándulásra ts meghívtak. Mondták, hogy vegyem fel a régi ruhámat, a népviseletet. Ki megyen még a kirándulásra? — kérdem. Sorolják. Hát ha ők Is felve­szik a régi gúnyát, akkor én is — üzentem vissza. Jól ismerem őket, nincsen népviseleti ruhájuk, hát csak én parádézzak, engem bámuljanak? Hát ha ők nem, akkor én sem. Szóval arra akarok kitérni: az emberek egy része szégyenli már a mútlbelt nehéz életet. Nem azt mondom én sem, hogy dicsekednék vele, de le sem kell tagadnunk, milyen keservesen éltünk. Amt a szivén, az a száján. S ezt nem mindig fogad­ják szívesen Zsófi nénémtbl az emberek. Néhány évvel ezelőtt szintén a régi világról faggatták, s mindazt, amit elmondott, az újságból is olvashatták a faluban. Igazat mondott, nem köthetett bele senkt. Ekkor terjedt el róla, hogy Zsófi néni nagy kommunista. A legközelebbi va­sárnap a templomban összesúgtak a háta mögött a vele egykorú öregasszonyok, de úgy, hogy 0 ts hallja: „Itt van a kommunista’. Néhány hét múlva azonban a szö­vetkezet háromnegyedéves közgyűlésén Zsófi néni ts felszólalt. Először a nyugdíjas, idős dolgozók megbecsü­léséről beszélt, akik a kertészetben becsületesen dol­goztak, aztán olyasmit mondott, ha már megtermelték a cukorrépát, akkor azt időben be is kell takarítani, mert a mulasztásból csak kára származik a tagságnak. Az egyik vezetőségi tag azután nagyon szerencsétlenül úgy akarta visszautasítani a bírálatot, hogy azt mondta: nem kell azért felfigyelni minden klerikális hangra. Lett erre nagy mozgolódás, sugdolózás. Zsófi néném azóta sem tudja, hogy most voltaképpen hová ts sorolják: a kommunisták vagy a vallásos emberek közé? De hiába, ö nem tud és nem is akar más szájaíze szerint beszélni, csak úgy, ahogyan a szive diktálja. Közel nyolcvan év van a háta mögött, sok mindent megélt, a nem Is olyan messzi múltat nagyon ts össze tudja vetni a jelennel. Nemrégiben ismét a falujukban jártam. Vele, a köze­lében mindig történik valami, van miről szót ejteni. Szabé Gyula: Munkásőr (grafika) (Február 25-én emlékezünk meg a dolgozó nép győzelmének 39. évfordulójáról hazánkban.) — Mtt szól hozzá? — kezdte a szokott mádon. — Hallgason tde, nem hiszem, hogy ilyet hallott volna. A szomszédasszonyom becsületes, jól dolgozó, kétgye­rekes családanya. Ha valamelyik gyereke beteg, inkább szabadságot vesz ki, pedig a táppénzre ts kiírattathatná magát. Novemberben megfázott a kislánya, és ovosl ta­nácsra ttthon maradt a gyermekéved. Ezt be is jelen­tette a munkahelyén. Mire a főnöke gúnyosan azt felel­te: „De ki tudjátok használni az állam segítségét. Ne­velnéd inkább a gyerekedet öntudatra, hogy otthon szakja meg a magányt.“ Szerintem inkább a főnökre férne rá a nevelés, hogy ne mondjon ilyenekei. — Hát mit szóljak. Megírjuk az újságban, Zsófi né­ném. — Nem sokra megy vele, mert az Illető januárban úgyis nyugdíjba megy. Elhiheti, nem fognak sóhajtozni utána... A barátság nagy dolog; van, akit a komaság vagy a bor hoz össze. Bennünket az ilyesmi, amiket megírtam. (Illés) Igen. Harmincöt évet kellett vár nla a Magyar Területi Színház­nak arra, hogy tisztességes fe­dél kerüljön a „feje fölé“... A har mincöt év alatt annyi helyet kijelöl­tek már számára Komárom (Komár no) városában, hogy az utóbbi idő­ben már teljesen szétszóródott Szin­te minden részlege a város más-más pontján dolgozott. Csupán a próbák pl. a város öt különböző helyén foly­tak (az olvasópróbák a Matesz Iro­da-házában, majd a próbák további szakaszai a SZISZ-klubban, a Cseh­szlovák-Szovjet Barátság Házában, a II. lakótelepi szakszervezeti klubban és végül — a bemutató előtti héten — a Szakszervezetek Művelődési Há­zában, ahol a színház a bemutatóit is tartotta. Ezek után érthető, hogy szinte mindenki csodát vár „az ú] épülettől“, amely azonban — és ezt hadd áruljam el rögvest — mégsem lesz a Magyar Területi Színházé: oda csupán albérletbe költözik... Ez az tehát, aminek végre annyira „örül­nek“ a színház tagjai: hogy Immár legalább tisztességes fedél lesz a fe­jük fölött. Igaz,: a szfnház továbbra Is legalább három helyen lesz szét­szórva a város területén, de lega­­láb a próbák és az előadások (s a bemutatók) ugyanazon a helyen lesz­nek ... Persze örülünk ennek is. mert a semminél ez Is több, s a harmincöt év folyamán megtanultuk tisztelni és értékelni a kicsiségeket Is ... Szóval ebben az „örömteli“ hangu­latban tartla majd meg elsó előadá­sát új „otthonában“ a Magyar terü­leti Színház komáromi társulata. Nem, ez még nem bemutató lesz. Több mint egy évvel ezelőtt egyszer már felkészült a szfnház, hogy beköl­tözzön az új épületbe. Meg ts történt Shakespeare: Coriolanut c. tragédiá­jának a bemutatója, csak éppen az épület nem készült el, amelyet „bir­tokba“ kellett volna venni ezzel a be­mutatóval. Mivel ez a produkció tel­jes mértékben alkalmi jellegű volt, azóta is várja az „új épületet" ... Szóval ez még mindig nem a Shakespeare-tragédla bemutatója lesz, mert Időközben egy új ínszcenációt készített a Matesz az új épület tisz­teletére. Anton Pavlovics Chehov: Cseresznyéskert című alkotása lega­lább annyira jelképes, mint az új épület birtokba vétele a Magyar Te­rületi Színház által.., Harmincöt év várakozás után A Cseresznyéskert premierjét egy ünnepi aktus előzi meg: 1987. feb­ruár 21-én, tehát ma ešte — és ez történelmi pillanat lesz! — a Magyar Területi Színház komáromi társulata ünnepi előadás kertében mutatja be az új épület (most már mondjuk ki végre a valódi nevét: Városi Művelő­dési Központ) építőinek ezt a jel­képes Csehov-alkotást... Ezt köve­ti majd a premier, s következnek a bérletes előadások. Sokan akarnak bérletet váltani az új épületbe — főleg olyan fiatal há­zasok, akik a gyerek vagy a gyerekek miatt eddig nem tudtak színházba járni. A színház szeretné kielégíteni minden érdeklődő igényét, ezért olyan távlati tervet készített, mely szerint a következő évadokban he­tente háromszor szeretne játszani Komáromban. Reméljük, ez a célki­tűzés az érdeklődők közreműködésé­vel valóra Is válik... A Cseresznyéskert tehát jelképes mű. Maga a darabbeli cseresznyés­kert a jelkép: pusztulása egy régi gondoldokási és életforma pusztulá­sát (Is) jelenti (egyúttal), míg to­vább fennmaradása a régi formák és tartalmak fennmaradását jelente­né. „A költői — és időszerűtlen — vágyak szimbóluma ma a romantikus kert, csak azért ragaszkodnak hozzá györcsösen az eltűnt boldogság kérgé­től valamennyien“. (Lázár Magda). De az „örök diák“ Petya ezt vágja a cseresznyéskert könyörtelen, újgaz­dag tulajdonosának szemébe: „... a természet körforgásában ragadozó állatokra is szükség van, mert len­niük kell olyanoknak, akik az útjuk­ba kerülő többi élőlényt felfalják, éppen úgy magára is szükség van, a szociális élet körforgásában. (Tóth Apád fordítása.) „A cseresznyéskert gazdái udvariasan meghallgatják ba­rátaik okos tanácsát, de ahhoz nincs erejük, hogy újrakezdjék az életü­ket. A birtok dobra kerül. És amíg a városban árverezik a cseresznyés­kertet, az ősi kúrián Ljubov Andre­­jevna cifra nyomorúsággal estélyt rendez.“ (L. M.) S ez a „történelmi kép (let)“ — ez a kétségbeesett vl­­gadozás — mindnyájunk előtt isme­retes ... A főszerepekben Németh Icát és Holocsy Istvánt láthatja a kedves kö­zönség. Ez a produkció lesz egyúttal két fiatal színészjelöt: Házi Tánya és Mikola Róbert „diplomaiátéka“ is, akik idén végeznek a Bratislaval Színművészeti Főiskolán. A díszlete­ket dr. Platzner Tibor készítette, a darabot Takács Ernőd, a Matesz Igaz­gatója rendezte. KMECZKO MIHÄLY I 1 1

Next

/
Thumbnails
Contents