Szabad Földműves, 1986. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)

1986-12-13 / 50. szám

J986. december 13. SZABAD FÖLDMŰVES 7 A magyar irodalom apostola Kárpátalján BESZÉLGETÉS A 60 ESZTENDŐS BÁLLÁ LÁSZLÓVAL Ungvár egyik jellegzetes személyi­sége a csokornyakkendős, mindig ápolt, kellemes megjelenésű és örök­mozgó Balia László, a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztője. („Inkarnáció“ c. elbeszélésének közlését múlt heti szá­munkban fejeztük be — a szerk. megj.) Legutóbbi találkozásunkkor életútjáról, a Kárpáti Igaz Szó kró­nikájáról, írói terveiről, alkotásairól faggattam. Szobrásznak indult. Nagyon nehéz szakmabelivel beszél­getni ilyesmiről; valószínű az alany­­nyá „előléptetett“ Balia László is úgy érezhette magát, amire fanyar hu­morral azt mondják: akasztják a hó­hért. .. Mégis úgy mesélt, mintha éle­tének regényét ütötte volna fel. Első lapjairól egy fiatal gimnazista fiú portréját ismerhettük meg. akinek egyik nagy vágya és álma, hogy szob­rász legyen. De már ezekben az évek­ben megízlelte az írás örömét és kín­jait is. Diákújságot ír és szerkeszt..» Ä felszabadulást követő években Kárpátalja népei — köztük a kétszáz­ezer körüli magyar lakosság is — megtették az első lépéseket, hogy megalapozzák saját életüket, ö is az egyik lelkes, fáradhatatlan munkása a sorsdöntő változásoknak, s mint ma­gyar nemzetiségű, a saját életútján, mindennapos tapasztalatai alapján is­merte fel, hogy a soknemzetiségű Kárpátalján fontos küldetés jut szá­mára is a magyar kultúra ápolásá­ban, egyben az ukrán és az orosz kul­túra megismertetésében a magyar la­kossággal. — Mindez az első időkben nem ment zökkenők nélkül, hiszen inkább fordítások jelentek meg az első esz­tendőkben magyarul — emtékezett az abban az időben a könyvkiadónál dol­gozó Balia László. Megemlíti, hogy így került a kárpátaljai magyar la­kosság kezébe magvarul több klasszi­kus ukrán, orosz író költő műve. köz­tük Gogol Holt lelkek című regénye. Ez volt hát a népek közötti híd egyik fele, de elkezdték építeni a má­sik felét is. önálló szellemi, irodalmi műhely létrehozását, a Károátalján élő magyarság szellemi értékeinek, akotő energiáinak kibontakoztatására. Kárpátalj! magvar írók, költők és más alkotók műveinek magyarul — majd oroszul, ukránul — való megjelente­tését. — Csakhogy ekkor még lámpással se nagyon lehetett ilyen alkotókat találni. Fel kellett kutatni, rá kellett ébreszteni őket a lehetőségre — foly­tatta. Ebben 6 maga mutatott köve­tendő példát. 1951-ben jelent meg el­ső verseskötete, Zeng/ hangosabban címmel. Az ötvenes évek elejétől mind na­gyobb erőfeszítéseket tesz annak ér­dekében, hogy a magyar lakosságot ellássák magyar nyelvű irodalommal, műsorgyűjteménnyel, irodalmi olvasó­könyvvel. Ez utóbbit jómaga írta, és a Halotti beszédtől Kónya Lajosig dolgozta fel korszerű világnézeti, ‘ szemléleti alapokon a magyar iroda­lom történetét. Ekkor már kezdték szárnyaikat ' bontogatni a magyar nyelvű középiskolák, csak éppen nem volt magvar nyelvű könyv a tanárok, diákok kezében. Két magyar nyelvű irodalmi tankönyvet is írt. Ezekre már valóban nagy szükség volt, hi­szen az ötvenes évek közepén már alakulóban volt az ungvári egyetem önálló magvar tanszéke, ahol később egészen 1962-ig ő is tanított... S ekkor már-már tragikus fordula­tot vesz életútja. Ez az, amiről eddig nemigen beszélt, mert elmondani alig­ha lehet. Hogyan is lehet arról pró­zai szavakkal szólni, hogy igen közel került a másik léthez, azaz a nem­léthez? A túlfeszített, már-már ön­pusztító munka felőrölte szervezetét. Súlyosan megbetegedett, az orvosok eltiltották mindennemű munkától. Né­hány évig — 1960-tól 1965-ig — rend­kívül rossz fizikai állapotban volt, s ekkor egy nem mindennapi ese­mény állította talpra: — Ekkor került napirendre az ön­álló magyar nyelvű napilap létreho­zásának terve, mert a korábbi évek­ben csak fordítások segítségével tájé­kozódhatott a magyar lakosság a vi­lágban és az országban történtekről. Engem kértek fel, vállaljam el a ma­gvar nyelvű lap megszervezését és elindítását. A betegségről megfeled­kezve láttam munkához és 1965. jú­nius 1-én az utcára került a Kárpáti Igaz Szó, a kárpátaljai magyar lakos­ság lapja. Velem pedig — megtörtént a csoda. Az orvosok nem akartak hin» ni a szemüknek és a vizsgálati ered­ményeknek. Néhány héttel, hónappal ezelőtt még egy szinte a sír szélén álló ember voltam, s amikor az orvo­sok mégis becitáltak nagy fenyegeté­sekkel, egy teljesen egészséges em­ber állt előttük. Ez az az eset, ami­kor két lehetőség van, magyarázták később az orvosaim. Vagy az törté­nik, hogy a szervezet parányi tarta­lékát is feléli, vagy valaminek a ha­tására még tesz egy utolsó erőpróbát, mozgósítja minden apró tartalékát, s átlibbenve a veszélyes szakadékon, életben marad. Velem ez történt. Akár azt is mondhatom, az életem a lap­nak köszönhetem... S ennek mór huszonkét éve. Ettől kezdve élete, munkálkodása elválaszthatlan az ungvári magyar nyelvű újság küldetésétől. A lap po­litikai funkcióján túl egyben a ma­gyar kulturális hagyományok és a mai értékteremtés ápolásának, fejlesztésé­nek fórumává vált. Rendszeresen gon­dozza az irodalmi ízlést, helyt ad az ott élő magyar írók, költők, külön­böző alkotók műveinek is. — Elég szokatlan, mégis teljesen érthető, hogy egy újság, egy szer­kesztőségi kollektíva arra is vállal­kozik, hogy énekkart szervez. Ez pe­dig a Kárpáti Igaz Szó Petőfi Sándor. Énekkara. Fontosnak tartottuk és tartjuk ezt a tevékenységet is. Meg­alakítottuk a magyar alkotók számá­ra a József Attila Stúdiót is, amely a magyar nyelvterületen ma már egv ötven tagot számláló és mintegy 15— 20 hivatásos alkotót tömörítő közös­ség. De említhetem a könyvkiadásun­kat is, vagy a. lapunk irodalmi mel­lékletét, melyet követendőnek talál­tak a Szovjetunióban megjelenő napi­lapok, és magas helyről részesültünk elismerésben ezért is. — Valamiben mások akartunk len­ni, mint a Szovjetunióban megjelenő 283 nafpilap. Az újság tematikáját, belső arculatát sikerült úgy kialakí­tani a több mint két évtized alatt, hogy ezt a célt jórészt el is értük. Jó érzés erre gondolni: az indulásnál ketten írtuk és szerkesztettük a la­pot — hiszen nem volt könnyű toll­­fórgató embert találni. Azóta egy számban és szellemiekben is erős szerkesztőségi kollektíva nőtt fel Ungváron, akik közül többen az iro­dalom művelésében is jeleskednek. Balia László, a fordító, tankönyv­szerkesztő, író, lapszerkesztő, iroda­lomszervező az irodalmi élet elismert alakja a Szovjetunióban. 1953 óta tagja a Szovjet írószövetségnek. Nem egy könyve moszkvai és kijevi könyv­kiadónál jelent megilletve vár meg­jelenésre. Regények, novellás és ver­seskötetek, színdarabok. „Totális fényben“, „Ismét az élet“ és más mű­vei széles olvasóközönségre találtak a magyar olvasókon kívül az orosz, ukrán közönség körében is. Hazánk­ban is ismerik és számon tartják al­kotásait. Válogatott novelláinak gyűjtemé­nyes kiadása az idei karácsony egyik meglepetésének ígérkezik. Ugyancsak megjelenés előtt áll egy magyar vö­rös katonaszázad történetét feldolgo­zó regénye. Egy sereg tehetséget nevelt fel az évtizedek során, köztük a kárpátaljai magyar irodalom egyik számon tar­tott művelőjét, fiát, Balia D. Károlyt és másokat: Horváth Sándort, Dupka Györgyöt, Fúzessy Magdát stb. Min­dig is az volt a célja, hogy minden tehetséges embert felkaroljon, alko­tásra buzdítson. Mindezt teszi azzal az emberi, politikusi tisztességgel, a­­mely fontosnak tartja a magyar nem­zeti kultúra ápolását, továbbfejleszté­sét. A Kárpátalján élő magyarsághoz anyanyelvén szólni, tehetségét, alko­tó, szellemi energiáját élesztgetni olyan felelősséggel járó kötelesség, amelyről soha nem akar nagy szava­kat mondani, csak nagy-nagy türe­lemmel csinálni... ILLÉS BERTALAN ínésznek lenni a legrango­sabb dolog a világon. A szín­játék olyan, mint a valiás. Föláldozod magad érte, s hirtelen úgy találod, hogy nem marad időd barátokra, szerelmekre. Ezt nehezen értik meg. Nem tudsz már találkoz­ni senkivel. Egyedül maradsz a kon­centrációiddal, a képzeleteddel. Ez minden. Színész vagy.“ [James Dean) GYURKOVICS MIHÁLY Nem minden színésznek adatik meg pályafutása során, hogy három tár­sulatnak is alapító tagja legyen. („Én nemcsak tagja akartam lenni a színháznak. Mindig oda mentem, ahol szerepet kínáltak nekem.“) Hu­szonnégy éves volt, amikor az Állami Faluszínház — akkor alakuló — ma­gyar tagozatához szegődött. („Ez 1950-ben volt, Pozsonyban, ami nem sokat jelentett, mert időnk nagy ré­szét Pozsonyon kívül, vidéki eladá­sokkal töltöttük.“) A Faluszínház csak 1959-ben oszlott fel, de Gyurko­­vics Mihályt már 1952-ben Komárom­ban találjuk. („A Faluszínháznál több­nyire siheder-szerepeket bíztak rám, amelyekből egy idő után elegem lett. Mindenki védekezik a beskatulyázás ellen. Én is ezt tettem.“) így lett a Magyar Területi Színház alapító tagja. („A Faluszínház arra volt jó, hogy belekőstoljak a színházba...“) Tehetsége a Mateszben kezdett kibon­takozni. Itt valóban komoly szerepek vártak rá. Ilyen volt pl. Jókat Mór „Az aranyember“ c. színjátékának Krisztyán Tódora, a jeles szlovák drá­maíró, Ivan Stodola „Púcsik Jóska karrierje“ c. darabjának címszerepe, vagy Mikszáth Kálmán „Különös há­zasságiénak Medve doktora stb. Te­hetsége azonban a Thália Színpadon teljesedett ki igazán. („Mikor Веке Sanyi megkérdezte, elmennék-e vele Kaassára egy új színházat csinálni, gondolkodás nélkül igennel válaszol­tam.“) így lett Gyurkovics Mihály 1969-ben a Magyar Területi Színház Thália Színpadának alapító tagja. („Веке nem kiméit bennünket, de ki is hozta mindegyikünkből azt, amit sejtett bennünk. Igen kemény próbá­kat tartott, sokszor emberszámba se vett minket, de 6 tudta mit akar. A kedvező kritikák azt bizonyították, hogy az idegtépő munkának van ered­ménye — ennélfogva értelme is. Min­denki bízni kezdett Bekében. Egye­sek szinte kritikátlanul...“) A Thália Színpadon a jelentős szerepek egész sorát játszotta — a közönség és a szakma véleménye szerint is — si­kerrel. Csak emlékeztetőül soroljuk fel .néhány szerepét: Tudós (Vörös­marty: Csongor és Tünde), Balasznyi­­kov, az öreg művész (Arbuzov: Jó reggelt, boldogság!), Podkoljeszln (Gogol: Leánynéző), az öreg Bódog (Szakonyi: Adáshiba), Ambrus (Ta­mási: Vitéz lélek) stb. Betegsége miatt idő előtt búcsúi kellett mondania a színpadnak, de ezt nem bírta ki, („Hát mit csináljak én otthon — egyedül — színpad nél­kül? Nézzem a halaimat az akvárium­ban? Aki gyerekkorától a színészi pá­lyára vágyott, az egy percig sem tud meglenni nélküle.“) Ezért vállal sze­repeket — betegen is — a mai nap­ig. Ezekben a szerepekben szinte ön­magát látszhatja — olykor kellő iró­niával. Megdöbbentő erejű volt Rank doktora Ibsen „Baabaotthon“ c. mű­vében, s jelenleg Nicolaj „Hárman a padbn“ c. vígjátékéban látható. Az én emlékezetemben Peter Hacks „Amphitryon“ c. verses tragikomédiá­jának filozófusaként marad meg im­már mindörökre .Ez a szerepe azért felejthetetlen számomra, mert min­denki tudta róla, aki ismerte, hogy („...Misi nagyon rosszul néz ki; alig tud járni szegény, görbebot nélkül ta­lán á’lni se tudna már“). És mégis..» „Misi“ nemcsak a próbákat abszolvál­ta becsületesen nap mint nap: az előadások közönsége soha sehol nem vette észre, hogy „ennek az ember­nek valami baja lenne“. Pedig volt... Nem is kicsi. Ezt csak az tudja, aki látta. A színfalak mögött szinte nem tudott csendben maradni a fájdalom­tól, arca el-eltorzult a kíntól... De amikor az ügyelő színpadra szólítot­ta, „Misi“ kihúzta magát, és egye­nesen lépdelt ki a világot jelentő deszkákra... Fél lábon állt, s a má­sikat akrobatikus kecsességgel „csap­ta át“ a görbebotjaa fölött... Meri ekkor a színpad — a szó szoros ér­telmében — a világot: az életet je­lentette számára. Gyurkovics Mihály negyedszer is visszatért, de ezúttal nem társulatot alapítani: immár élő legendaként.. ■ KMECZKÖ MIHÄLY „Signor Какик Marci Luigi Pirandello Többgyerekes agglegény című tragikomé­diának a főhőse, Liolá, Tersánszky J. Jenő palettájára való figura. A különbség legfeljebb ennyi, hogy mfg a mi Marcink „potyogatja“ a tojásait, addig a szicíliai falusi történet hőse „gyűjtögeti“ azokat. Közös bennük az Idegen „fészekrakás“, s a fehérnép fölvidítása. a térjek felszarvazása, a munka ke­rülése ... Kültelki tekergők. Az olasz mester 20-as években játszódó írásából Dráfi Má­tyás érdemes művész, színész, tiszta, szellemes, mély gondo­latokat felszínre hozó komédiát celebrált a Magyar Területi Színház komáromi (Komárno) színpadán. Bizonyára nem fárok messzi az igazságtól, ha azt mondom, hogy az évad egyik legígéretesebb alkotása került ki Dráfi keze alól. Mindez az összehangolt, ló vonalvezetésű, átgondolt közös munkának a gyümölcse. Szerencsés volt a szereposztás — a debütált ren­dező mentes volt a szereposztási elfogultságtól —. közegbe Illő zene, lök a díszletek és a kosztümök. Liolá — Boráros Imre —, ä különleges, önmagához jóeszfí, az ellenségeitől félnőtásnak tartott öreglegénv az általa meg­­eltett lánvok ivadékait az édesanyával közösen neveli. A gaz­dag. de utódtalan vén Simone bácsi — Tóth László — Ifjú hitvesét is „áldott állapotba segíti“, amiért a korábbi Idillié­nek „alanya“ Tuzza — Varsányi Mari — bosszút áll. kést döf bele. így Dráfi Mátyás színpada nem végződik happy end-del, nyitott marad a maga naturalista természetességével, egyéni arcával. A játék alatt érezhető volt, hogy a közönség szomjas az Ilyen művek lránt, megelégedéssel nyúlt a fölszolgált friss Ital után; élvezte a színpadon zalló eseményeket, s föl-föl­­csattanő tapssal köszönte meg az élményt. Boráros Imre (Liolá) parádés látékkal ajándékozta meg a Nézőt. Ideáltsabb figurát, talán a szerző sem tudott volna kívánni... Mondhatom, ilyen előnyös találkozás művész és szerep között ritkán adódik. Llol'á portréját a legtermészete­sebb színekkel „keverte ki“, s a felhasznált skála a bárgyú együgyflségtől egészen á rafinált ravaszságig terjedt, miköz­ben az olasz „Kakuk Marcit“ szinte a barátunkká avatta. Oly kellemessé teszi Liolá viselt dolgait, s magát az alakot, hogy a lózan eszünk ellenére szurkolunk újabb szoknyaügyeinek sikeréért. A mű tőkéje az érdekházasság kigúnyolása Tőth László (Simone bácsi) és V. Mák Ildikó (Mita) esetében dom­borodik ki. Tipikusan össze nem illő párt jelenítenek meg. jól kijött Tóth László bumfordi ötletgazdagsága, V. Mák Ildikó kalitkába zártsága, majd „kirepülése“. Az olaszosnál olaszo­sabb légkör megteremtésében nagy része volt Szentpéterl Ari temperamentumos Mamájának (Croce Azzaral, aki szókímon­­dásával, bús-vér asszonyával, utánozhatatlan olasz falusi sjg­­norát elevenített meg. A továbbiakban Varsányi Mari, Petrécs Panni, Lőrincz Margit, Ferenczy Anna é. m„ Keszegh Marian­na, Benes Ildikó, Házi Tánya főiskolai hallgató, Rekos Márton m. V., valamint a nagyon kedves színfoltot jelentő gyerek­sereg — Rekos Milánka. Házi Friderika és Németh Norbertka — mind-mind részese, „tőkése“ a szépen kiművelt előadásnak. Fábrikné Nagy Erzsébet főiskolai hallgató jelmezterve öt­letes; Liolá „mundérja“ például a figura igazi tükre, ponto­san érzékelteti gazdája „félküllősségét“, hőbortoságát. A sző­lősgazda, Rekos Márton fejére talán a szalmakalap jobban illett volna, no meg némelyik figurán az elnyűttebb ruha hi­telesebben mutatott volna.) Platzner Tibor díszlete hangulat­teremtő, hatásosan ábrázolta a cselekmény miliőjét. Horváth Rezső m. v. koreográfiája a rendező elképzelését segítette, kellőképpen beépült a játékba, könnyed volt és aprólékosan kidolgozott. Zsákovics László m. v. muzsikála igazi zenés lá­tókká emelte a színpadi alkotást. Ogy vélem, hogy Kmeczkó Mihály dramaturg egyes, gyakran elhangzott kifejezések — mint például „terhes“ esetében — olykor alkalmazhatta volna azok szinonimáit. Barna Imra fordítása figyelembe vette a színpadi követelményeket, kívánalmakat. A zenei kíséretet a Sziget-csoport és az Ifjú Szívek szolgál­tatta. A bemutató fölött az izsai (Iía) Béke Egységes Föld­műves-szövetkezet vállalt védnökséget. Bátran állíthatom, hogv a fenti mű nemcsak szórakoztatott, hanem figyelmeztetett, újraéledő fonákságainkra mutatott pontos címzéssel. Egy szó mint száz soha rosszabb zenés víg­játékot, bemutatót! Csiba Géza )

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents