Szabad Földműves, 1986. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)
1986-11-01 / 44. szám
SZABAD FÖLDMŰVES 1986. november I, 8 Gyermekünk és a matematika I. A matematika az anya- щ nyelv után minden or- É szág tantervében a Ieg- É nagyobb heti óraszámú Щ tantárgyak közé tartó- ж zik. E kiemelt helyét а щ tantervben azzal érdé- f§ melte ki, hogy az elemi | matematikától Ikezdve egészen a legújabb matematikai kutatások ered- | ményéig széles körű gya- I korlatí felhasználásra ta- § Iái. Továbbá a többi tantárgy — elsősorban a fizika, a kémia, a földrajz — sem nélkülözheti a matematika igénybevételét problémái megoldásánál. A tanulók matematikában való iskolai Цр eredményessége ezért a rajL legtöbb esetben a fiziká- еШШ ban, kémiában elért Jó eredményekkel is párosul, illetve annak feltételét képezi. Az alábbiakban néhány tanáccsal szeretnénk szolgálni a szülőknek — a teljesség igénye nélkül —, hogyan ellenőrizzék és irányítsák gyermekük otthont munkáját a matematika tanulásában ügy, hogy a matematikát kedveljék, mert ez az első feltétele, hogy ebből a tantárgyból eredményesen birkózzanak meg a tananyaggal, gyarapítsák ismereteiket. Tartsuk szem előtt azonban Konfuciusznak több mint kétezerötszáz évvel ezelőtt megfogalmazott intelmét, miszerint „gondolkodás nélkül tanulni felesleges, tanulás nélkül gondolkodni veszélyes“. Ha gyermekünkkel matematikát tanulunk, mindig igyekezzünk meggyőződni arról, hogy azt, amit mond vagy leír, érti-e. Ennek legegyszerűbb módja, ha tanulás közben ellenőrző kérdéseket teszünk fel neki. Például, ha kiszámította, hogy ha egy dobozban 6 darab sajt van, mennyi sajt van 5 ilyen dobozban, tegyük fel neki a kérdést, hogy miért? Persze, amikor 6. osztályban már a tizedes számok szorzását tanulják, a legtöbb szülő maga sem fogja tudni megindokolni, hogy miért egyenlő 0,5X0,6=0,3-mal, de ha az 1—4. osztályban a szülő által is ismert tananyagon keresztül a tanuló megszokja az indoklás módszerét, akkor a legtöbb esetben ezt a módszert magával viszi a magasabb osztályokba is. Hogyan segíthet a szülő az iskolának, a pedagógusnak gyermeke matematikai ismereteinek gyarapításában az első osztálytól kezdve? Ilyen korban minden gyermek szívesen számol numerikus példákat. Hogy érdekesebbé tegyük a gyakorlást és a számolást, szöveges feladatokat is megfogalmazhatunk nekik, ismert mesemotívumok alkalmazásával. Például: ha a 7 törpe közül csak 4-nek volt piros sapkája, hánynak nem volt? Vagy: ha Vitéz János levágta a 7 fejű sárkány 5 fejét, hány feje maradt még a sárkánynak? Második osztályban a szorzás tanulásakor az elvarázsolt kastély udvarán álló aranyalmafát hívhatjuk segítségül. Például: ha az aranyal(Fotó: Vass Gyula) mafának 4 ága van, mindegyik ágán 5 aranyalma, hány aranyalma van a fán? A technika iránt érdeklődő gyermeknek az autókkal kapcsolatban lehet feladatokat fogalmazni. Szorzásra alkalmasak a kerekek, a lámpák számának kiszámítására vonatkozó kérdések. Lehet gyakoroltatni a számok diktálás utáni Írását is úgy, hogy keverve adjuk meg a százasok, tízesek és az egyesek számát. Például: írd le azt a számot, amely 6 százast, egyest és 9 tízest tartalmaz. A legtöbb esetben a tankönyv és a feladatlapok az 1—4. osztályos tanuló szüleinek elég ötlettel és példával szolgálnak, bogy kissé módosítva az ott található feladatokat, eredményesen tudjanak gyermekükkel foglalkozni. A gyermek szereti, ha a gyakorlatokba versenyszerű elemeket is beviszünk. Például: próbálja megmondani, szerinte hány hibát fog elkövetni 10 összeadási, kivonási, szorzást, osztási példa (9 + 7, 18—9, 7X4, 45:9) kiszámításakor? Az is lehet a feladat, hogy összehasonlítja, javult-e teljesítménye az előző napi, esetleg két-három nappal korábbi eredményekhez viszonyítva, ha egyenértékű példákat kellett kiszámítania. A 3. és a 4. osztályban az ezres, tízezres, milliós és ezen felüli számkörökben az írásbeli számtani műveletek (többjegyű számokkal végzett műveletek) kerülnek sorra. Ezeknek a fontossága a gyakorlati élet szempontjából meglehetősen nagy. Vannak azonban, akik úgy vélik, hogy a zsebszámológépek korában ez a számolási készség felesleges, s kifejlesztésére nem fordítanak megfelelő figyelmet. Ez azonban helytelen, mivel az életben számtalanszor állhat elő olyan helyzet, amikor Ilyen számtani műveletet kell elvégeznünk és nem áll rendelkezésünkre zsebszámológép, vagy felmondja a szolgálatot. Az egyén számolási kultúrájára a számítástechnika korában is szükség van. Ezért az 1—4. osztályban következetesen és kitartóan gyakoroljunk gyermekünkkel numerikus példákat. Ha feladatai teljesítésében eléggé megbízható, a 4. osztályban már megengedhetjük neki. hogy számítási helyességét zsebszámológéppel is ellenőrizze, persze. ha a család ezzel az eszközzel rendelkezik. Itt Jegyzem meg, gyakran okoz gondot, milyen ajándékot vegyünk a gyereknek. Amenynyiben a család anyagi körülményei megengedik, már 4. osztályos kortól kezdve érdemes zsebszámológépet ajándékozni, jó, ha gyermekünket úgy Ismertetjük meg a zsebszámológéppel, hogy versenyezhet olyan példák megoldásában is, amelyeknek megoldása fejből róvídebb Ideig tart, mint zsebszámológéppel. Ezekről írásom második részében bővebben szólok még. A lényeg a matematika megkedveltetésében is a sikerélmény — amit a szülő nem helyettesíthet gyermekével való foglalkozása során paranccsal, szigorral. PhDr. Bálint Lajos, kandidátus Kaktusz-mese A szobámban sok virág van. Többek között egy kaktusz. Elneveztem Kaktusz Bercinek. Kaktusz Berci egyet gondolt, s elindult vándorolni. Ahogy ment, mendegélt, elért a sivatagba. Nagyon elfáradt, és leült pihenni. Egyszeresük valaki közeledett feléje. Feltette a napszemüvegét, és látta, hogy egy másik kaktusz. Odakiáltott: — Szervusz, komám! Hát téged hogy hívnak? — Kaktusz Fercsinek! — Kezet fogtak és felkiáltottak: — Aúúúú, de szűrsz! A két barát csak ment, mendegélt. Már nagyon elfáradtak és meg szomjaztak, de vizet nem találtak sehol. Nagyon elszomorodtak, és azt mondta Kaktusz Berci: — Gyere komám, meghívlak vendégségbe, ott aztán ihatsz vizet, amennyi belédfér. A két barát visszajött a szobámba. Azóta k'ét kaktuszom van, és mikor öntözöm őket, mindig felsóhaftanak: — Látod, koma, nem érdemes vándorolni, mert Itt mindig találunk vizet, és nem kell attól félnünk, hogy szomfan hervadunk. Pokorný Annamária Fák Susog a falomb, suttog a falevél, vége az ősznek, közeleg a tél. Mint a sárga pöttyek, hullanak a falevelek, és komor nagy felhők, hozzák a hideget. SÖKI GÁBOR (A stúrovői Major István Pionírcsapat Irodalmi köréneÖ munkáiból válogattuk.) , Öj és felújított Ä gyerekek gyorsan kinövik a szoknyát. nadrágot. Sok mindent kell kicserélni, átalakítani, felújítani. Rajzaink nemcsak ruhavásárláshoz, átalakításhoz is adnak ötletet: 1. Divatos a hólos szoknya kockás anyagból. Pulóverrel, vékony szövetből készült blúzzal „réteges“ öltözködéshez is jól variálható viselet. 2. Kisebb lányoknak célszérű a rakott szoknya, különösen ha egy memellénykét is kötünk a csikós szövetnadrákordbársonyt] színes széldzsekivel aleg, divatos hozzá. 3. Fiúknak got (vagy csíkozással díszített jánljuk. 4—5. A tréningruhák, „melegítők új válozata a „jogging“ öltözék kislányoknak és kisfiúknak. 6—7. KThőtt ruhából kötényruhát alakíthatunk. Divatos, jól megválasztott övvel kedvelt és kényelmes viseleté lehet kisebb-nagyobb lányunknak. 8. Ä fiúkat „jól öltözteti“ a divatos nadrághoz, flanell-inghez viselt kötött mellény. (Karácsonyig elkészül.) 9. A kockás nadrágszoknya buszozó, kiránduló iskolásoknak kényelmes és divatos viselet, a ballondzseki „szebb mint az új", ha a kinőtt kabátból kötött pántokkal „dobjuk fel.“ Ha leleményes és ügyes kezű mama és nagymama van a családban, ilyen ötletekkel, megoldásokkal Jól és viszonylag olcsón öltöztetheti a gyerekeket. Szőrmét ne tegyünk nylonzacskóba, mert befülled. Ha megázík, tiszta frottír- vagy vászondarabbal töröljük át, s lazán szétrázva szárítsuk meg. +♦ + Szakadt ruhát, fehérneműt se a szennyesbe, se a szekrénybe ne tegyünk, mert mosás közben tovább szakad, a szekrénybe téve pedig megfeledkerünk róla. Rendszerint mosás után fedezzük fel a „hibát“, a leszakadt gombot, a fölfeslert varrást. Ezért a vasalódeszka, a vasalóasztal közelébe készítsünk tüt és cérnát, s ha időnk engedi, azonnal végezzük el a kisebb javításokat. Ha későbbre kell halasztanunk ezt a pepecselő munkát, akkor külön zacskóba gyűjtsük — Javítást vállaló szolgáltatások híján — ezt a bosszantó, de szükséges tennivalókat „tartogató“ csomagot. +♦+ Ä tükörfényes — és a beázástól védett — cipő titka az, hogy kéthetenként egyszer a cipő bőrét át kell törölni denaturált szeszes ruhával. Utána a cipőt kenjük be terpentines krémmel és száraz ruhával dörzsöljük át. Gyakrabban nem szabad ezt a módszert alkalmazni, mert a spiritusz nagyon szárítja a bőrt. щ|£|*ггľlXC Lapunk 42. számában közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: mCUrCi I CO— „Az ostoba elsőnek mond véleményt“. NYERTESEK Nyertesek: Csonka Sándor mérnök, Csilizradvány (Cilizská Radvafl)', Pető Ervin, Ipolypásztő (Pastovce), Szarka Mária, Palást (Plášťovcej,