Szabad Földműves, 1986. július-december (37. évfolyam, 27-52. szám)
1986-11-01 / 44. szám
1986. november 1. iSZABAD FÖLDMŰVES 7 magyaráz a műbe, csöndesen hátul marad, hogy Cs. Töth Erzsébet (a N6) és Pőthe István (a Férfi) révén tárja elénk s vegye bonckés alá napjaink kórját, az elidegenedést, a magányt. Magát az esetet „napihírnek“ Is vehetjük. Semmiképpen sem teátrálls, valójában ez adja az értékét. Viszont az a mindennapiasság, ami a színpadon pereg, roppant Igényt támaszt a művészekkel szemben. Másfél órán át egy felvonásban, alig változó színekben nem könnyű lekötni a publikumot. Cs. Tóth Erzsébetnek és Pőthe Istvánnak sikerült. Bár mindenképpen megjegyzendő, hogy a Komáromi Szakszervezetek Háza színpada nem kamaraelőadásokra való. Ezt a dramaturgiai tervezésnél figyelembe kellett volna venni. De hát a színművészek erről mit sem tehetnek. Nem rajtuk múlott, hogy nem kerültek „testközelbe“ a Nagyérdeművel, az sem az 6 vétkük, hogy az első ismétlésen mindössze tizenheten voltak kiváncsiak becsületesen előadott és nagy műgonddal fölépített játékukra. Aki viszont eljött, elégedetten távozott. Ezek után pedig szóljunk magáról a darabról, illetve a szereplőkről. A Férfi — Pőthe István — nem óhajtott a darab fölé kerülni, inkább a zsákmányra csapott le. Jól adta a figura álcázott magabiztosságát. A „vadászó“ férfiak középhadát képviselte, szólaltatta meg meggyőző színességgel. Ahogyan Fegyája fokozatosan törpült, elhagyatottsága úgy nőtt. Itt találkozott a színmű gondolata az elvárással. A Nő — Cs. Tóth Erzsébet — intelemmel felérő figyelmeztetéssel állt ki: leleplezte a sokaság közötti sivárságot, az emberi önzést. Persze, a remény soha sem hagyta el, s az elesett vagánynak is segítő kezet nyújt: „... Csak azt szeretném, ha tudnád, van egy hely, ahová mindig eljöhetsz. Lehet, hogy sose jössz el, de ez a tudat önbizalmat ad... Te rendes ember vagy Fegya, csak nincs önbizalmad. Az ilyen embert nem mindenki szereti. Szedd össze megad, Fegya!“ A művésznő mindezt mértéktartással, egyéni bájjal, szemérmetességgel hozta. Verája hús-vér asszony, aki — a természet törvénye szerint — társra vár ... Az utcán, parkjainkban számos Fegyával, Verával hoz bennünket össze az élet. Ezért tulajdonképpen nem is fejeződik be a történet, mert nő és férfi boldog vagy boldogtalan kapcsolata sem befejezett... A lírai és drámai, majd eléglkus dialógusok úgy változnak, követik egymást, mint ahogy életünk sikerei kudarcai hullémzanak nap mint nap Érdemes a darabot megnézni erkölcsi tőkéjéből van mit hazavinni... Sári László fordítása kifogástalan A színházi követelménvnek tett eletet, nem esett az irodalmiasság fennköltségébe. Platzner Tibor kosztümterve teljes egészében a helyzetnek megfelelő volt, ám a díszlete, főleg ami a falat ll’eti. inkább egy siratófalra, esetleg gettóra vagy gyárnegyedre emlékeztetett. Valahogy nem Illett az „idillikus“ közegbe A dramaturgiai feladatokat Daniela Kapitáňová vá'lalta magára A bemutató fölött a Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség Komáromi fKomárno) Járási, illetve Városi Szervezete vállalt védnökséget. CSIBA GÉZA (Vass Gyula felvétele) % estém (MluxtP Részlet a komáromi bemutatóból (Szűcs fenő felvétele) ősz a nyírfaerdőben (Eotó: — vass—J. Ketten a színen Mint, ahogy azt az alábbiakban ismertetésre kerülő műből látni fogjuk színházunk új utakat keres Elevenné, élővé akarja tenni a néző érdeklődését, s ennek érdekében a jó értelemben vett formabontástól sem fél. A legutóbbi premier — A pad — ebben a szellemben került a közönség elé. Alekszander Gelman kortárs szovjet-orosz szerző kamara játéka Daniela Kapitáiiová rendezésében került színre. Bátran leszögezhetjük, hogv mind a rendező, mind a komáromi (Komárno) társulat szinészkettőse tisztességes munkát végzett. Kapitáňová keze nyoma végigkíséri a hétköznapi történetet Ezzel egvtitt nem Az első bemutató A Magvar Területi Színház komáromi társulata már tűi van az első és a második bemutatóién (Pancso Pancsev: A négy kalap, Alekszander Gelman- A padi, a kassai (KoSice) Thália Színpadon viszont csak október ЗП án került sor az évadnvi'ó premierre. Ennek az az oka. hogy a komáromi társulat ebben az évadban az eddigi négy helyett nyolc bemutatót tart — ráadásul még két dramaturgiai terven felült produkciót ts láthat a közönség —, a Thália Színpad viszont továbbra ts megmarad az évadonként) négy premiernél. Kelet Szlovákia falvainak közönsége mindig előnyben részesítette a könnyed, szellemes vígjátékot, mindig szívesen fogadta a helyzetkomikumra épülő vidámkodást Marc Camolettt Leszállás Párizsban című vigjátéka ébbe a kategóriába tartozik Kl is az a Marc Camolettl? Színműveit Eurőpa-szerte Játsszák, de a Magyar Területi Színház eddig még nem mutatta be egyik Játékát sem. Hazájában, Franciaországban nemcsak Íróként Ismerik, hanem elismerés övezi a rendezői munkásságát, s mint színész is közismert és közkedvelt. Ezek után már nem tűnik véletlennek, hogy Camolettl bizalmasan és behatöan ismert a szfndarabtrás fortélyait, s a színjátszás minden csínját-bínját A franciákról az a közhiedelem él bennünk, hogy „szellemes emberek“. Camolettl még véletlenül sem cáfolja meg ezt a hiedelmet, sőt éppenséggel megerősíti azt. Annak a „színlátéktskolának“ a híve és elismert folytatója 6 ma, amely a helyzetkomikumot választja a komédiázás elsődleges forrásául. Ez az „Iskola" mesteri fokra fejlesztette az „ajtók dramaturgtálát“. Mit ts lelent ez a furcsa kifejezés? Adva van egy helyiség, amelyből legalább három altó nvílik. Adva van továbbá legalább há^om olyan ember, akiknek valamilyen oknál fogva nem tanácsos találkozniuk a színen... És ezzel kezdetét veszi „az ajtók színjátéka“. Az egyik ajtó még be sem csukódik az első szereplő mögött, már nyiltk is a másik, hogy azon hirtelen megjelenjék valaki; akinek tulajdonképpen már nem is kellene a színen lennie, mert minden pillanatban nyílhat a harmadik ajtó ... Természetesen szükség van egy „háziúrra“ ts. akinek — amint azt a mellékelt felsorolás Is bizonyltja — bőven akad rejtegetni valója... ... Hát még ha a „rejtegetni valók“ cslnosabbnál csinosabb lányok — életvidám, szerelemszagú légikisasszonyok. akiknek amúgy is ki van számítva minden pillanatuk... Szegény jóképű házigazdát már-már a szédülés kerülgeti az ajtécsapkodás hallatára, s az Illatos szellemjárás láttán ... Esze ágában sem volt, hogy egyszerre találkozzék három gyönyörűséggel — akik olyan vérmesek, hogy egymás torkának esnének, ha tudomást szereznének egymásról... Ráadásul Idősebb barátját Is most sodorja Ide a balsors. aki előtt illenék tisztességes úriembernek mutatkoznia... Van-e egyáltalán megoldása ennek a helyzetnek, amelyben minden pillanatban attól rettegünk, hogy egymásba fut két félmeztelen, tüzes gyönyörűség, s ettől akkora robbanás támad, hogy talán még a nézőteret ts szétrepíti?... No, ezért már érdemes végignézni egy színelőadást — amelynek a bonyodalmát talán éppen a frivol szobalány — a kóválygó társaság negyedik hölgytagja — lendíti a megoldás felé... Bertha, a szobalány szerepét Gombos Ilona játssza. A három légikisasszony — Janet, az amerikai, Jacqueline, a francia, Judith, a német — személyét Dér Lívia, Danyi Irén és Varga Szilvia kelti színpadi életre. Robert-t, a barátot Dudás Péter alakítja. A bőség zavarával küszködő háztúr — akit talán a nézőtér valamennyi férfitagja Irigyelhet, bár ő semmi Irigylésre méltót nem talál helyzetében — Pélos Arpád. Az előadás rendezője Jozef Felbaba érdemes művész, mint vendég. A díszletet, a Jeleneteket és a kellékeket ezúttal már nem a Matesz komáromi műhelyeiben készítik a Thália Színpad számára, hanem a kassai Állami Színházban. Bízunk benne, hogy ez az együttműködés zökkenőmentes lesz, és felszámolja azokat a hiányosságokat, amelyek a Kassa és Komárom közötti távolságból óhatatlanul is adódtak. KMECZKO MIHÁLY „Borozgatánk agámmal", no meg anyámmal, meg rég nem látott diákkort barátaimmal. Langyos nyárt estén, szülőházam gyepes udvarán terített asztal körül kortyolgattuk a hegy hűsílö-mámorító levét. Fölöttünk a fekete égkalap tengernyi csillaga és a feltörekvő hold, melynek hangulatfényénél, tréfálkozásainkat időnként megszakítva, gyönyörűséggel telve hallgattuk a tücskök nyár esti hangversenyét. Az enyhe fuvallat friss gabonaillatot vegyített emlékezéseink gomolyába. Tagadhatatlan, rabul eitett ez a varázslat. Nem csoda hát, 'ha fentebb egy pillanatra költőóriásunk csodálatos világába tévedtem. Lopva eltűnődtem, miért is hagyfa itt az ember ezt az idilli világot, mivel kárpótolta öt a szürke város? Nos. a kérdés első részére egyszerű a válasz: rendszerint munkája, hivatása köti az embert a városhoz. A kárpótlás kérdése már kissé bonyolultabb. F.mbere válogatja, ki mit tart vonzónak a várost életben. Tény és való, hogy a város a műélvezet és egyéb szórakozások számtalan lehetőségét kínálta, de hát nem mindenkinek adatott meg, hogy élten Is vele. Az ember fáradt, lélegzetvételnyi Ideje sincs, esetleg kicsik a gyerekek, nem lehet magukra hagyni őket, s ha egyéb akadálya nincs az igényes szórakozásnak, hát annyi biztos, hogy egy érdeklődést kiváltó előadásra a legjobb esetben is csak szerezni lehet jegyet, de kapni nem. Viszont bőven van por meg füst, meg tömeg, s kilométereket kell hajtani egy kis természetért. Nem véletlen, hogy másfél éves kisfiam a nagymama baromfiudvarán rávákkantott a kacsára. Ö ugyanis még csak kétféle élőlényt látott: embert és kutyust. Nomármost, egyszerű gyermeklogikája szerint, ami mozog, élő, de nem ember, az csakis az az ugató valami lehet. A világért sincs szándékomban lebecsülni a várost, tekintve, hogy magam ts ott élek. A városnak is megvan a maga sajátságos hangulata, varázsa, ami áthatja a városlakó életvitelét, szinte vérébe ivódik. Ezért van az, hogy tősgyökeres városi ember vidéken nehezen akklimatizálódik. Nehéz elfogulatlanul állást foglalni a falu kontra város ügyben, amikor a vidék színpompás nyári köntösében az összes csábító bájait bevetette, hogy elkápráztasson. Azért igyekszem megtartani józan ítélőképességem. Ebben segített beszélgetésünk további szakasza ts, miután a múltban Daló hosszas bolyongás után visszakanyarodtunk a mába. Barátnőmnek, akt szintén városi, de gyakorta meglátogatja a közeli faluban élő szüleit, csak úgy szokásból tettem fel a sztereotip kérdést. — Na, és mi újság C.-ben? Föl sem tételeztem, hogy szokványos kérdésem pergő vita elindítója lesz. — Állóvíz — legyintett rezignáltan. ““ éve is lehet már, hogy ott jártam — mondom nem titkolt meglepödöttséggel. — Azóta csak mozdult valami?! Én akkor szép jbvót mertem volna jósolni a falunak, hiszen előnyös fekvésű nagyközség, korszerű általános iskolával, a fiatalságban pedig buzgott a tettvágy. Igaz, hogy rozzant művelődési háza már akkor rég idejét múlta .., — Nos hát, ha akkor korszerűtlen volt, mára már teljességgel használhatatlan, és nincs helyette ül. És megfelelő ravatalozó sincs, és még sok egyéb nincs, aminek következménye: silány a falukép, szegényes a közélel. Az ilyen községnek ntncs meqtartó ereje. Érthető, hogy a fiatalság is szétszéledt, és a tehetségesebbje ott próbálkozik az önmegvalósítással, ahol arra jobb lehetőségek, feltételek kínálkoznak. Megütközve hallgatjuk barátnőm egykedvű beszámolóját... A képzeletbeli mérlegem nyelve már-már a város felé billen, amikor a helybeli asztaltársaság jóvoltából szülőfalum kerül elemzésre. Nem kívülállók, nem távolt megfigyelők véleményéi hallgatom, hanem a község életének legtevékenyebb részesei a közvetlenül érdekellek lelkesedésével, a szülőföld szereietétől áthatva mesélik közösségi élményeiket, egy-egy létesítmény történetét, viszontagságait, sikereiket és kudarcaikat egyaránt. Fellazulnak az arcizmok, oldódik a feszültség... Jólesik hallgatnom. Íme, a hajdani zsákutca finnen nem vezetett tovább müútf, a jámborságáért kissé lebecsült falu fitt még nem is olyan régen ingyen segítettek egymásnak az emberek, nem ismerték az üzletet“, a különféle machinációkat!, ahol erősen éltek az előítéletek, a konvenciók. Hogy is érezhette volna itt magát otthon a fiatal? Égtünk a lelkesedéstől, hogy megváltoztassuk az itteni világot, mégpedig ifjonti türelmetlenséggel, egycsapásra. S ha ez nem ment, azaz, ha máról holnapra nem volt érezhető fáradozásunk eredménye, feladtuk. Az erősebbje viszont, nos hát a kitartóbbak maradtak, s az eredmény: otthonná vált számukra a falu. Az, hogy korszerű művelődési ház, üzlet, tágas és építészetileg ügyesen megoldott ravatalozó, tűzoltószertár épült, már olyan természetes, mint az, hogy az embernek lakása van. Viszont a Nagymező-domb új telepítésű nyárfása alatt épült sportlétesítmény látása büszkeséggel tölt el minden helybelit, annál ts inkább, mivel ez egyedülálló a környéken. Lelátója immár nemcsak a vasárnapi futballmérkőzések alkalmával telik meg, hanem gyakorta tapsol itt a Csemadok járási bizottsága által rendezett műsoros délutánok közönsége a környező falvak legjobb népművészen csoportjainak és szólistáinak. Ilyenkor rögtönzött szabadtéri színpad kerül a pályára. Fenn, a kiserdő közepén az aszfalttal kiképzett „táncparketten' már zsibong a táncolni vágyó fiatalság, az emelvényen hangol a helyi zenekar, rövidesen zené mellett társaigunk tovább. Most már a hangulat ts megvan hozzá ... Visszatérve a sporthoz — azért vannak még gondjaink. A tekepálya már üzemel, viszont a tenisz- és a röplabdapályával még csak a terveknél tartanak. Am nem voltak restek kitisztítani az Osztatönak nevezett mocsarat, amelyet a gyerekek télen korcsolyapályaként vettek birtokukba. Mi tagadás, a téli szünidő alatt az én fiam is idejött Brattslavából korcsolyázni. ... És micsoda találékonyság: volt itt kis antikvárium, meg történelmi és egészségügyi ismeretterjesztő előadás. Sok szép régi kiadású könyv került elő, esetleg cserélt gazdát. Máskor nyugalmazott történelemtanárral beszélgettek a falu és vidéke történetéről, és az egészségügyi előadást tartó orvos is sok hasznos ismeretet nyújtott az érdeklődőknek. Sző esett még járási tájnyelvi vetélkedőről, ahonnan a helyt Csemadok-szervezet csapata vitte el a pálmát. Mindezt persze szorgalmas qyűitőmunka előzte meg. — Igen, szorgalom kell, és lelkesedés. Közben magasra szökött a hold, vitázó kedvünk lassan alábbhagyott, a távolból idehallatszó tánczenét követve dudorásztunk. Eltűnődtem: ... Holvan már az az idő, amikor falun élni hátrányos helyzetet felentett?! GYEPES ARANKÄ (Megy)egyzés: Az „Akik végtg)átszották az életüket" című sorozatunk következő részét — lapszerkesztési okokból — 45. számunkban olvashatták )
